NEGYEDIK FEJEZET • A szerencse csillaga

Teljes szövegű keresés

NEGYEDIK FEJEZET • A szerencse csillaga
A cárnő udvara Moszkvában volt. Frigyesnek oda kellett vinni az ajánlóleveleit, melyeket nagybátyjától, Liewen tábornoktól kapott. Két útitársa volt: Oettinger és Weisman. Amaz ezredes, ez hadnagy. Mind a kettő német. Ezek már ismerősök voltak az orosz udvarnál, s előre tudtak értesítéseket adni az új embernek.
Oettinger házibarát volt a kancellárnál Bestuseffnél. A kancellárné büszke szépség. No, csak úgy a megjelenésére nézve büszke. Frigyes megígérte, hogy respektálni fogja az anciennitás jogait, s hors concours marad.
Oettinger maga vezette be Frigyest Bestuseff kancellárhoz, aki a házibarát ajánlatára igen szívesen fogadta az ifjú urat.
Moszkva hemzsegett akkoriban az idegen tisztektől.
Alig kóborolt végig az utcán Frigyes, már ismerősre talált, gróf Hamiltonra, akit Bécsből ismert. Az megint elvezette gróf Berneshez, az osztrák nagykövethez. Ez is kedélyes cimbora volt: kapitányból lett nagykövet. Ismerte híréből Trenket. Ezt is, meg a bátyját is. Meghívta magához ebédre. – Ott ismét egy régi ismerőssel került össze: az angol nagykövettel.
Ugyanaz a lord Hyndford volt az, aki előtt Frigyes király úgy feldicsérte Frigyest a beneschaui híres széna-szalma hódítójárat után a tábori sátorában.
Lord Hyndford nevetve üdvözlé Frigyest, mikor meglátta.
– Ah! C’est un matador de ma jeunesse!
– Tempi passati! – mondá Frigyes. Amin aztán mind nagyott nevettek. Úgy látszott, hogy közpletyka volt már az ő eddigi kalandos élete.
Az osztrák nagykövet lakomájából lord Hyndford magához vitte Frigyes úrfit, s atyai gondoskodással vallatóra fogta.
– Hát mi hozott tégedet ide, fiacskám?
– lde jöttem kenyeret és becsületet keresni; mindkettőt elvesztettem Poroszországban, anélkül, hogy valami bűnöm lett volna.
– Hagyd el, fiacskám! Tudom én jól, hogy mi bűnöd volt amiért odahaza üldözőbe vettek. No, hát itt, Moszkvában, csak szedd elő azt a bűnödet, mert azt itt az erények közé számítják. Van-e sok pénzed? – Mindössze harminc aranyam van.
– Hiszen nemrég hatszáz aranyat nyertél Liewen lakomáján. Megetted már?
– Én nem. Hanem az a százötven ispitás, akiket rám bíztak. Nem bírtam elnézni, hogy a nyomorultak a száraz kétszersültet egyék, mindennap scsi-levest csináltattam a számukra hogy skorbutot ne kapjanak.
– Itt van, ni! A régi bolondság! A közkatonákat traktálja scsi-levessel! Más tiszt hagyta volna a lázárok felét elhalni skorbutban, s a ranzionjukat zsebre vágta volna. No, hát ide hallgass. Szerénységgel, virtusokkal ebben az országban semmire sem mégy. A magasabb körökben a koldulás tiltatik. Neked egyszerre nagy feltűnéssel kell a fényes társaságokba betoppannod: nem könyörögve, hanem hódítva. Ahhoz fényes egyenruha kell, szép paripák, gyémántos gyűrűk, bőkezű borraval k.
– Ahhoz én mind értettem néhanapján. De hogy telik ez ki harminc aranyból?
– Hát nincs-e nagy neved? Egy báró Trenk! Egyenes örököse a híres Trenk pandúrvezérnek, akit a napokban fognak lefejezni, s akkor egyszerre sokszoros milliomossá fogsz lenni. Erre kapsz hitelt. Hogy mekkora uzsorára, azt ne kérdezd.
– De egyszer mégiscsak vissza kell fizetnem a kölcsönt, s akkor a becsületem forog veszendőben.
– Ne búsulj! Addig rád talál a szerencse. Aztán a végső esetben én is itt leszek, meg a többi barátaid: nem hagyunk elmerülni.
Trenk Frigyes megfogadta a jó tanácsot, s beszerzett minden pompát, egyenruhát, paripát „hozom”-ra. S a délceg gavallér előtt két szárnyával tárult ki minden ajtó; nevét aureolával vette körül az a kettős cím: „a pandúrvezér Trenk örököse; Amália hercegnő kegyence, akire a porosz király haragszik”. Amaz a férfiakat ez a hölgyeket igézte meg.
Egy este egész felhevülten, szinte elfulladva rohant fel lord Hyndfordhoz Frigyes.
– No, mi baj, fiacskám?
– Engedje meg, mylord, hogy hálámat elrebegjem.
– Miért?
– Mylord engem nagy zavarból segített ki. Holnap fizetnem kellett volna, s egy rubelnek sem voltam ura. Ebben az órában kopogtat be hozzám egy bankügynök, s prezentál egy váltót, melyre nekem ezer aranyat fog azonnal leszámlálni. Le is számlálta.
– S hogy kerülök én ebbe az ügybe?
– Én azt hittem, hogy mylord volt olyan kegyes.
Lord Hyndford nagyot nevetett.
– Nem, fiacskám! Annyira nem vagyok beléd szerelmes. Keresd más függöny alatt titkos jótevődet. Nem nézted meg annak a kifizetett váltónak a keletét?
– De igen. Berlin volt fölül felírva.
– S olyan gyönge fantáziád volna (hogy ne mondjam: memóriád), hogy nem tudnád kitalálni, vajon ki lehet az a jótevő tündér, aki a hajadba markol, s kihúz a vízből, ha Berlin van a váltójára írva?
Frigyes elpirult.
– Megvallom, hogy nem mertem őrá gondolni. Azt hittem, hogy végképpen megfeledkezett rólam. Utolsó levelét és nemes részvéte jelét Elbingben létem alatt kaptam, fogságból kiszabadulásom után. Azóta nem írt hozzám levelet; pedig én többször írtam neki Bécsből: választ sem adott.
Lord Hyndford komoly hangra fordította a beszédet.
– Lásd, édes fiam, teneked elég szép eszed volna, ha a bolondságaid az egyensúlyt ingadozásba nem hoznák. Te csodálkozol azon, hogy Amália hercegnő a te bécsi leveleidre még választ sem adott. Hát mit csináltál te Bécsben? Állj csak a tükör elé, és kérdezd meg magadtól. Segítségére futottál annak a Trenknek, a pandúrvezérnek, akinek a neve a leggyűlöletesebb egész Németországban, aki romokat és temetőket hagyott maga után mindenütt, ahol rablóhordáival megjelent; aki tönkresilányította ördögi kalandozásaival Frigyes királynak egy hadjáratát, elrabolta a kincseit, s dicsekedett velük; akinek a nevét meggyalázó, nevetséges összeköttetésbe hozták Frigyes királyéval. S mikor ezt a mindenkitől gyűlölt és rettegett démont végre saját kormánya bele akarja fojtania vízbe, sárba: akkor te odarohansz, kiemeled a vízből, megtisztítod a sártól, míg ez ostoba szolgálat közben ő buktat tégedet alá, hogy a hátadon kimásszon. Hát azt gondolod, hogy téged ezért Berlinben megszerettek?
– De mikor igazsága volt!
– Az is helytelen felfogás! Igazsága lehetett azokkal a vádakkal szemben, amiket a bírák ellene kikoholtak; de el volt ítélve a közvélemény által. A víziszonyos állattal is igazságtalanságot követnek el, mikor főbe lövik. Megölik, hogy ne harapjon Hidd el nekem, hogy a te buzgó törekvésed Bécsben nagybátyád kiszabadítására nagyobb elkeseredést okozott ellened Berlinben minden egyéb szeleburdiságodnál. A hercegnő is ezért nem válaszolt a leveleidre. Most már újra feléd fordítja a régi kegyességét. Ezt a pénzt őtőle kaptad. Ha ő maga nem tehet boldoggá, azt akarja, hogy másnál találd fel a boldogságodat.
Lord Hyndford ettől kezdve valóságos iskolázás alá fogta a védencét. Frigyesnek naponként el kellett járnia hozzá néhány órára, s ezalatt annyi nagybecsű adatot közölt vele az európai udvarok belső életéről, az uralkodók és vezérlő államférfiak szokásairól, gyöngeségeiről, a versenytársak cselszövényeiről, nagy mozzanatoknak apró személyes indítóokairól, hogy Frigyes lassanként tisztán kezdett maga körül látni, s a többi halandók fölé emelkedni.
Mindjárt eleve figyelmeztette a mylord a fiatal szeladont, hogy itt Moszkvában az előkelő világ két pártra van oszolva. Az egyik a most kormányon levő Bestuseff pereputtya, a másik az őt megbuktatni akaró Voronzoffé. A cárnő nagy udvari estélyein mind a két pártbeli nemességet együtt fogja találni Frigyes: de ugyan őrizkedjék a Voronzoff-párti úrfiakkal összebarátkozni vagy a hölgyeikkel táncolni, ha a szerencséjét kockáztatni nem akarja. A kerülendő főnemesek neveivel is megismertedé, mégpedig nagyon autentikus forrás után. Valahányszor egy külhatalom nagykövete táncestélyt adott a palotájában, előbb a meghívandó vendégek névsorát elkérte tőle az orosz kancellár. Mikor aztán visszaküldte a lajstromot, azon a Bestuseff-párthoz tartozó nevek vörös plajbásszal voltak megjelölve, a Voronzoffiak pedig kékkel. Ezeket nem kell meghívni. Trenk Frigyes egy olvasásra megtanulta, hogy az orosz udvarnál ki előtt kell bókot csinálni, kinek kell hátat fordítani, melyik grófné sleppjét kell ügyetlenül letaposni, melyiknek a legyezőjét ügyesen felvenni, ha elejti? – S ez igen hasznos tudomány!
Rövid időn elkövetkezett ismét a cárnő trónralépésének évfordulója.
Tavaly ilyenkor is megünnepelte azt Trenk Frigyes, pisztolydurrogtatással: a tenyere bánta meg. Ezúttal okosabb módját találta a hódolatnyilvánításnak. – Lord Hyndford ösztönzésére egy szép névnapi ódát írt francia nyelven a cárnőhöz, s ezt a nagykövet Bestuseff révén a cárnő kezéhez juttatá.
Erzsébet cárnőnek nagyon megtetszett a szép onomasztikon: bemutattatá magának a költemény szerzőjét. Az még jobban megtetszett neki. A cárnő meg tudta becsülni egy hat láb magas kapitány értékét.
Frigyes ez alkalommal csak annyit jegyez föl, hogy a cárnő e költeményéért egy aranyos kardot ajándékozott neki, melynek értéke ezer rubel volt; azonban az imitt-amott elszórt feljegyzéseiből össze lehet állítani, hogy ezer rubeles kardot csak a gárda-vértesek viseltek, s ezeknek a kapitányai a hadseregben őrnagyi ranggal voltak felruházva, s ezredesi fizetést húztak.
A cárnő kitüntetése után már Frigyesnek kezdtek el udvarolni a magas társaságokban.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages