NYOLCADIK FEJEZET • Keresztül-kasul a világban

Teljes szövegű keresés

NYOLCADIK FEJEZET • Keresztül-kasul a világban
Amíg az ifjabb Trenk az orosz udvar diplomáciai és szerelmi cselszövényeiben élénk szerepet játszott, azalatt az öregebb Trenk a spielbergi börtönben véget vetett nyughatatlan életének. A meghalása is egy rettenetes komédia volt: démoni gonoszkodással úgy kitervezve, hogy annak még folytatása is maradjon, hogy az ő lelke még azután is a sírkövén gubbaszkodva nevethessen az utána következők kínlódásain.
Előbb szabályszerű testamentumot tett, melyben (a királynő beleegyezésével) minden világi birtokára nézve az ő kedves unokaöccsét nevezé meg általános örököséül. (Akit nem sikerült orgyilkosokkal megöletnie.)
Mikor készen volt a végrendelete, nevetve mondá a börtönfelügyelő tisztnek, Kottulinszkynak:
– No, most már vígan halok meg, mert úgy elláttam az öcsémet, hogy még holtom után is bosszanthatom és mortifikálhatom.
Akkor aztán konvertált, barátcsuhát öltött: – aki teljes életében ateista volt, templomokat rabolt ki, papokat kínzott: – egyszerre kegyes lett; megjövendölte a halála napját, óráját, gyóntatót hívatott; egy nap azt mérgezte meg aqua toffanával, másnap magát. Hogy még egy nevetnivalója legyen a lelkének onnan a sírkő tetejéről: hogy zarándokol hozzá majd a nép mint csodatevő szenthez.
Trenk Ferenc tehát megírta a pokoli komédiáját, csak az volt hátra, hogy a hős eljátssza azt, akinek a számára a címszerep írva volt.
A bécsi udvari kancellária felküldé Moszkvába Trenk végrendeletét a felhívással együtt, hogy a legatárius foglalja el az örökbe hagyott birtokot. Azt jól tudta Trenk Frigyes, hogy minden ország törvénye megkívánja, miszerint földbirtokot csak honosult nevezhet tulajdonának; aki magyarországi földesúr akar lenni, annak magyar nemessé is kell lennie. Következőleg ott kell hagynia a fényesnek indult orosz életpályát, a magas politikában elfoglalt izgalmas részesülést, a hatalmas pártfogókat s még hatalmasabb pártfogónőket, az élvezetteljes kalandokat. Felcserélni Moszkvát Béccsel. És Bécset ismerte már annyira, hogy ne találjon benne semmi szeretnivalót. Nagybátyjának a sorsa elég ijesztő példa lehetett előtte. Tudhatta, hogy mennyi átok fekszik nagybátyja örökül hagyott birtokán! Bár azt még nem tudta, hogy mennyi processzus jár vele.
Eleinte visszautasítá az egész örökséget. Azonban lord Hyndford és Bernes úr addig unszolták, míg ráadta a fejét, hogy elfogadja azt.
Egymilliós örökség! Tömérdek kincs! Készpénz halommal! Három nagy uradalom, várkastély Magyarországon.
Lord Hyndford azzal győzött, hogy a szabadságvágyat éleszté fel Frigyesben. Magyarország az ős szabadság hazája, olyan, mint Anglia, ahol a magyar nemest védi a primae nonus. A magyar nemes kiskirály a maga kastélyában! Míg ellenben a nagy orosz birodalomban a legmagasabb államférfi, a leggazdagabb knéz sincs megóva attól, hogy egy cselszövény, egy cárnői szeszély a vesztőhelyre, a pellengérre ne küldje: a kancsuka alá, aztán Szibériába. Íme, őrá is ki volt már mondva – nem ítéletképpen – csak egy féltékeny férj haragjából, hogy odavándoroljon, s csak egy asszonyi hajszálon akadt fenn a balsorsa.
Ez döntött. Frigyes elfogadta a magyar udvari kancellária edictumát, s folyamodott a cárnőhöz elbocsátásáért.
A cárnő is nehezen akarta elbocsátani, de hát még a másik uralkodónője! Ölelő karok lekötötték, forró csókok forrasztották, mégis el tudta magát szakítani. Megígérte, hogy visszajön. A szép Anna egy gyémántokkal kirakott medaillont ajándékozott neki miniatűr arcképével, meg egy drágaköves szelencét. Tubákolni divat volt hölgyeknél és ifjú uraknál.
És mikor elutazott, Szentpétervárott egy bankár kereste fel, aki egy levelet adott át neki, melyet a kancellárnő írt búcsúképpen hozzá. A levélhez egy váltó volt mellékelve négyezer rubelról. Ezt küldé a távozó kedvencnek útiköltségül. A levelet megcsókolá, s keblébe rejté Frigyes, a négyezer rubelt köszönettel visszaküldé.
Volt neki elég pénze, szépasszonyok, magas úrhölgyek adománya.
Négy inast hordott magával: a két lovászát, Jankót és Brankót, aztán meg egy muszka vadászt és egy kalmuk kocsist. Ezekre ugyan mind nem volt szüksége, mert hajón utazott tovább.
Előbb Stockholmba ment, ahol a királyné igen szívesen fogadta. Frigyes király legifjabb nővére volt. Jól ismerte Trenket. Ő volt a lakodalmánál a királyi menyasszony kísérője a nemes, tiszteletbeli csapat élén. Bizonyosan Amália hercegnő révén is jól ismerte az ifjút. Arra mutat az a figyelmeztetése, hogy ne sokat időzzön Stockholmban, mert ez kellemetlen súrlódásra találna okot adni a berlini udvarral.
Innen átutazott Koppenhágába: ott is talált egy régi jó pajtást, akit nyomorúságából kisegítsen. Aztán tovább Hollandiába, egy gabonaszállító hajóval.
Útközben elővette őket a vihar, a hajó elvesztette az órradzóját meg az előtörzsfáját, s jó szerencse volt, hogy a gotenburgi sziklák előtt horgonyt vethetett.
A vihar kilenc napig ott tartá fogva a hajót.
Frigyes ezalatt azzal mulatta magát, hogy beleülteté a négy inasát a hajó dereglyéjébe, s elkalandozott a sziklák közé, tengeri rákot, tőkehalat fogni hálóval, szigonnyal, vadludakat lövöldözni, azokat hazahordta a hajóra, s megosztotta a matrózokkal.
Azokon a sziklaszigeteken emberek laktak: a férfiak halászattal, az asszonyok földműveléssel foglalkoztak. Ebben az évben rossz termésük volt. A szigetlakók éhínséggel küzdtek.
Trenk Frigyes aztán a hajótulajdonostól felvásárolt valami száz zsák rozsot, s azt dereglyével kihordá a sziklákhoz, s szétosztotta a szigetlakók között. Ez is a nagyúri szenvedélyek közé tartozik.
Egy nagyobb sziklaszigeten még templom is volt. A pap is olyan ínséget szenvedett, mint a népe. Azt is megajándékozta Frigyes egypár száz forinttal, amennyit az sohasem látott életében egy rakáson.
Hangzott is utána a megvigasztalt nyomorultak áldó zengedezése.
Úgy látszik azonban, hogy a vihar nem vesz tudomást az ilyen hálanyilatkozatokról, mert a hajóhoz visszatérőben olyan rohammal támadt a dereglyére, hogy azt felfordítá.
Trenk Frigyes csak a Jankó inasának köszönheté, hogy oda nem veszett a hullámokban. Ez kezénél fogva húzta őt ki egy sziklára. Hanem az orosz vadász meg a kalmuk kocsis a tengerbe fulladtak. Azok nem tudtak úszni.
Frigyes is beteg lett, s néhány napig sem élő sem halott nem volt. Míg végre tizenötöd napra szerencsésen megérkezett a hajó Amszterdam alá. – Hát bizony akkor tökéletes élvezet volt a tengeren való utazás.
Hogy miért tette ezt a nagy körutat Trenk Frigyes Stockholmon, Koppenhágán, Amszterdamon keresztül Bécsig? Annak a megoldását csak az ifjúkori kalandvágyban és hetykélkedésben tudjuk feltalálni. Útközben elpocsékolt tengersok pénzt, ivott tengervizet, kapott tengeribetegséget, de semmi okosat nem tanult.
Egypár fölösleges kalandja is volt: egy híres verekedő cethalásznak levágta a jobb kezét, s egy homályos gentleman által, kit nagylelkűen megtraktált, meg hagyta magát lopni keservesen. Jobb lett volna, ha a cethalászt traktálta volna meg, s az iparlovagnak vágta volna le a kezét.
Végre, nagy Odüsszeia után, körülkerülve fél Európát, eljutott Bécsbe.
Legelső dolga volt audienciát kérni a királynőnél. Mária Terézia igen kegyesen fogadta s tudatá vele, hogy legmagasabb beleegyezését adja hozzá, miszerint Trenk Frigyes nagybátyja örökségét elfogadja, melynek rendezésére egy delegatum judicium van kiküldve.
Frigyes azt hitte, hogy Bécsben is úgy lesz, mint Moszkvában. Csak meg kell magát mutatni, s azzal minden ember meghódol előtte. Annyival inkább, mert itt már mint egy valóságos magyar mágnás, három uradalom meg egy híres kincstár örököse léphet fel.
De nagyon lehorgasztá a kevélységét a Trenk-féle törvényszéki bizottság elnöke, aki megismerteté vele a helyzetet. Legelőször is a megdicsőült végrendelkező nyolcvanezer forintot meghaladó legátumokat hagyott mindenféle kegyes célokra, melyek a kincstárán erős apadást okoznak; azután pedig nem kevesebb, mint hatvanhárom processzus van a hagyaték ellen megindítva, melyeknek eldűltéig az örökség ki nem adatik, s ha a felperesek igényei érvényesülnek, az egész kincstár fenékig kiürül.
Ez volt az a mulatság, amely fölött Trenk Ferenc még halála előtt egy órával is olyan jókat tudott nevetni. Micsoda képet fog csinálni öcsémuram, mikor megtudja, hogy hatvanhárom perben kell helytállania, s mint az üldözött medvének, egy egész kopófalka ellen védelmeznie magát.
Egymillió forint örökség-hatvanhárom prókátorral!
A legelső gondolatja az volt, hogy odadobja az egész örökséget a törvényszék lábához, s fut Európából, s Kelet-Indiáig meg sem áll! – S ez volt az egészséges gondolat! Bár maradt volna mellette. Ott még alkirály lehetett volna.
De szerencsétlenségére éppen akkor érkezett meg Bécsbe az ő moszkvai jó barátja, Bernes úr nagykövet, akinek valami elintézni való ügyei voltak Milánóban. Az ismét felbiztatta, hogy csak fogadja el a Ferenc bátyja végrendeletét úgy, ahogy van, egyelőre; majd ő beszél a királynővel, s megszabadítja Frigyest e kellemetlen helyzetből. Fel is ment az udvarhoz, s a legjobb ígéretekkel tért vissza. Ezeken aztán Frigyes megnyugodott. Bernes úr megígérte neki, hogy amint Milánóból visszajön Bécsbe, egyenesen hozzáfog a Trenk-massza felszabadításához, s addig vissza nem tér Moszkvába, amíg ifjú barátját a pakráci, petrováci és pleternitzi uradalmakba be nem iktatja.
Ekkor aztán Frigyes mégiscsak előkérte hát a Ferenc testamentumát, amit még mindaddig nem látott.
Itt következtek azután még az új meglepetések.
Trenk Ferenc hagyományozása három föltételhez volt kötve.
Az első, hogy az általános örökös térjen át a római katolikus hitre. (A Trenkek lutheránusok voltak.)
A második, hogy egyedül az osztrák uralkodóháznak szolgáljon.
A harmadik, hogy az egész vagyona elidegeníthetetlen hitbizománnyá alakíttassék.
Ezek a föltételek még a hatvanhárom processzusnál is súlyosabban nehezültek a milliós örökségre.
És Frigyesnek még egyszer nyitott utat jó sorsának nemtője ebből a labirintból való megmenekülésre.
Alig utazott el Bernes úr Bécsből, amidőn a pfalzi követnek az estélyén összetalálkozott Frigyes a porosz nagykövettel, aki őt előzékeny nyájassággal félrehívta egy ablakfülkébe, s elkezdett előtte nyilatkozni Frigyes király megváltozott indulatáról Trenk iránt. A nagykövet minden rábeszélőtehetségét elővette, hogy Frigyest hazájába visszatérésre bírja. Biztosítá számára a király amnesztiáját, lelkére köté a hazája iránti szeretetét. – Frigyes hajthatatlan maradt.
Azután a nagyravágyásához beszélt. Frigyes király ki fogja őt nevezni egy lovasezrede parancsnokának; fényes katonai pálya nyílik meg előtte a saját hazájában míg itt az új hazában ugyan várhat, amíg egy fölösleges helyen megakad, ott azután fenn is akad. Láthatja a bátyja példájából, hogy mi a jutalma Ausztriában a csatatéren szerzett érdemeknek. – Frigyest ez sem indította meg.
Végre a legérzékenyebb részén támadta meg. Beszélt neki a szerelméről. Az egyetlen fennkölt szerelméről. A védőangyaláról, aki őt még most is imáiba foglalja. – Még ez sem győzte le!
Az az átkozott millió bezárva tartá a lelkét.
Frigyes visszautasította a nagykövet ajánlatát, a király kegyelmét, s ezáltal nyíltan a hazája ellenségének vallotta be magát.
Ez volt a legnagyobb hibája és a legnagyobb bűne. Ezen tört meg a sorsa derékban.
Maga is elismerte azt később, s vénségében nehéz önvádakat halmozott magára, hogy akkor ezt a sorsfordulatot nem fogadta el, s egész ifjúságát, életerejét semmivé tette általa.
Egymillió miatt.
De annak a milliós örökségnek a végrehajtói követelték a végrendelet föltételeinek végrehajtását. Legelőször is a római katolikus hitre áttérést.
Furcsa ellentmondások jönnek elő Trenk Frigyesnek a jellemében. Ettől az egytől vonakodott.
Ó, aki annak az egymilliónak a csábképéért meg tudta tagadni a hazaszeretetét, el tudta mellőzni a nagyravágyását, le tudott mondani a szerelméről, – nem tudta megváltoztatni az eklézsiáját. Háromnegyed részben gyönge tudott lenni egynegyed részben erős.
De, hogy mégis, emiatt, el ne veszítse azt a kísértetes milliót, megtette azt a tréfát, hogy egy kapucinust megvesztegetett, hogy adjon neki bizonyítványt, miszerint ő áttért a katolikus egyház kebelébe. S ezzel elég volt téve a formaságnak. De az ilyen csalfaság nem maradhatott titok. Ezért aztán mindenki meggyűlölte, és üldözőbe vette. A hipokrízist, a hitvallással űzött komédiát mind az egyik, mind a másik fél egyformán elítéli. – Ezzel Trenk Frigyes Szibériát csinált maga körül az emberi szívekben.
S Trenk Ferenc gúnyszelleme ott repkedett körülötte az útjain. Hát nem ez a manó vitte utána Bernes úrnak az aqua toffanát, mely azt olaszországi útjában megölte? A kedves atyafiak ezt a módját találták ki a barátságos kiegyezésnek: megmérgezték.
Bernes hirtelen halála egyszerre megfosztotta Trenk Frigyest egyetlen igaz barátjától, aki az udvarnál befolyással bírt.
Maradt helyette hatvanhárom ellensége, ugyanannyi peres fél, aki az örökségét megtámadta, azoknak az ármányos prókátoraik, a megvesztegetett bírák, a sikkasztó sáfárok, csalafinta iparlovagok, akikhez még megszerezte ellenségekül a hitbuzgó papokat, a dölyfös udvaroncokat és a gyanakodó diplomatákat.
Valóban egy mesehős bátorsága s egy gyermek könnyelműsége kellett hozzá, hogy Trenk Frigyes ebbe a szörnyetegek barlangjába belelépjen. Itt azután lassanként kinevelte magát azzá a gyűlöletes és nevetséges alakká, ami egy bécsi perkeresőé, aki egyik ajtótól a másikig szalad, törvényszékekhez, dikastériumokhoz, kancelláriákhoz. Kopogtat, dörömböz, könyörög, káromkodik, janitorokat megveszteget, és ahová be nem juthat, a kapun les rá a kegyelmes úrra, ott fogja el, úton-útfélen panaszolja úrnak-bolondnak a szenvedett méltatlanságait, pretendál, allegál, replikál appellál, concertál, törvényeket citál, szidja a papokat, az udvaroncokat, a rendőrség kezébe kerül, becsukják, kiszabadul, satisfactiót követel, azt nem kap, fűhöz-fához folyamodik: fut előle minden ember, s ajtót-ablakot zár, ha meglátja.
És ezalatt külső viseletében is elhanyagolja magát, katonai egyenruhája nincs már, a legolcsóbb polgári öltözetet viseli, nehogy a Kleiderordnung törvényeivel összeütközésbe jöjjön.
Ilyen alakban aztán a nőknél sincsen szerencséje. Nem is ér rá szerelmi kalandokra gondolni, hisz mindennapra terminusa van valami bírónál, ha nem compareál, elmarasztalják in contumaciam. Dehogy írhat most verseket, előtte a magyar Corpus juris: azt tanulja be könyv nélkül, jobban otthon van már a Tripartitum, az edictumok és a curialis decretumok útvesztőjében, mint egy tabularis fiskális, s még azzal is mortifikálja a bécsi bírákat, hogy a magyar törvényekből tart nekik praelectiót.
S ezt az infernális haláltáncot járja három esztendeig! Három legszebb évet a fiatalságából elpocsékol perpatvarkodással.
Végre csodák történnek. Három esztendő alatt dűlőre jutnak a perek. Alig hinné az ember! Három esztendő! Hisz ez a csecsemőkor egy processzusnak az életéből. Ezalatt ami kincsei voltak a nagybátyjának otthon a szlavóniai várában, azokat egyszerűen ellopták. Minden ember, aki felügyelőnek volt odaküldve, lopott belőlük valamit. Ha ellenőrző is volt, akkor ketten loptak. Nem hagytak ott semmit: tiszta munkát csináltak. – No, de hát ezeket a kincseket Trenk Ferenc, a pandúrvezér maga is úgy rabolta össze, átok volt rajtuk. Hadd fussanak.
Félmillió oda!
Végre az uradalmak mégiscsak felszabadultak. S azok is megérnek magukban egymilliót. Jövedelmük az akkori idők gazdálkodása mellett is fölment hatvanezer forintra. Még ebből is lehet urat játszani.
Ekkor azonban előálltak a magasabb jogtudósok. Azt mondták, hogy nem úgy van az! Trenk Ferenc eltestálhatta a maga birtokait az unokaöccsének; de annak mint idegennek, nem lehet Magyarországon fekvő birtokot elfoglalni. Az idegen örököst csak a pénzértéke illeti meg a Trenk-féle magyar és szlavón uradalmaknak.
A királynő külön edictumával elrendelte, hogy a Trenk-uradalmakat el kell adni.
Meg is vette azokat az akkori királyi személynök, Grassalkovich Antal, akit ugyanazon évben emeltek grófi rangra százötvenezer forintért. Tehát a másfélmilliós örökség összezsugorodott százötvenezer forintra.
De ha még itt megállt volna!
Hanem ekkor még előjöttek azok a kegyes intézetek, akiknek a megdicsőült legátumokat hagyott, azokat előbb rövidesen kielégítették.
Ez operáció után maradt Trenk Frigyesnek még hatvanezer forintja. Mikor aztán hozzá akart nyúlni a veszett fejszének a nyeléhez, akkor tudtára adták, hogy ez az örökölt summa megmarad hitbizománynak, a testamentum értelmében. Hitbizományt pedig csak magyar honosult vehet birtokba. Frigyesnek még hatezer forintot le kellett fizetni az indigenátusért. – Ezen kellett volna kezdenie a dolgát, ha olyan makacs fejű nem lett volna.
Így aztán szépen megtörve, megpuhítva került elő a nagy örökösödési hadjáratból.
A királynő, hogy balzsamot csepegtessen a fájó sebeire, kinevezte Trenk Frigyest egy kürazir ezredéhez kapitánynak.
Trenk Frigyes megköszönte szépen a kegyelmes adományt, s azzal beszerezve az egyenruháját, a szükséges paripákat, el is foglalta a helyét a vértesezredénél, melynek szállása ott volt a szép magyar Alföldön, a derék Kecskemét városában.
Ott azután Trenk Frigyes egészen boldognak érezhette magát. A magyar vendégszeretet mellett egyik disznótorból, vendégségből a másikba vitték. Lakozás, névnap, emmaus meg nem esett nála nélkül. Szerették is nagyon. Briliántos szelencéket ugyan nemigen kapott a szép hölgyektől, hanem annál jobb túrós béleseket.
S ugyan okosan tette volna, ha ezt a szép életcélt elérve, megmaradt volna mellette, s nem zavarta volna fel többé a vizet maga körül.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages