Az asszonytól született ember rövid életű, tele nyugtalansággal. [Zsolt 90,10]
Kihajt, mint a virág, majd elfonnyad, árnyékként tűnik el, nem marad meg. [Zsolt 90,5; 103,15]
Még az ilyen embert is rossz szemmel nézed, engem is törvénybe idézel?!
Van-e tiszta ember, tisztátalanság nélküli? Nincs egyetlenegy sem.
Ha meg vannak határozva napjai, ha számon tartod hónapjait, ha határt szabtál neki, amit nem léphet át, [Zsolt 31,16]
akkor légy hozzá elnéző, hogy békén lehessen, és legyen annyi öröme, mint egy napszámosnak!
Még a fának is van reménysége: ha kivágják, újból kihajt, és nem fogynak el hajtásai.
Még ha elvénül is a földben gyökere, ha elhal is a porban csonkja,
a víz illatától kihajt, ágakat hoz, mint a csemete.
De ha a férfi meghal, lehanyatlik, ha az ember kimúlik, hova lesz?
Elfogyhat a víz a tengerből, a folyó kiszikkadhat, kiszáradhat,
de az ember nem kel föl, ha egyszer lefeküdt: az egek elmúltáig sem ébrednek föl, nem serkennek föl alvásukból.
Bárcsak elrejtenél a holtak hazájában, ott rejtegetnél haragod elmúltáig! Kiszabnád időmet, azután újra gondolnál rám. [Ézs 26,19]
Ha meghal a férfiú, életre tud-e kelni? Akkor egész küzdelmes életemen át is tudnék várni, míg csak be nem következik a fordulat.
Szólnál hozzám, és én válaszolnék, kívánkoznál kezed alkotása után.
Akkor még lépteimet is megszámlálnád, de nem tartanád számon vétkemet.
Zacskóban volna lepecsételve minden vétkem, és eltörölnéd bűneimet. [Hós 13,12]
Még a hegy is szétomlik, ha ledől, és a kőszikla is elmozdul helyéről.
A köveket is lekoptatja a víz, a föld porát is elsodorja az ár. Így pusztítod el a halandó reménységét.
Hatalmaskodol rajta szüntelen, s el kell mennie. Eltorzítod arcát, és úgy bocsátod el.
Ha tisztességre jutnak fiai, ő nem tudja. Ha semmibe veszik őket, nem veszi észre.
Teste csak saját fájdalmát érzi, lelke csak magát gyászolja.