A hét első napján pedig kora hajnalban elmentek a sírhoz, és magukkal vitték az elkészített illatszereket.
A követ a sírbolt elől elhengerítve találták,
és amikor bementek, nem találták az Úr Jézus testét.
Amikor emiatt tanácstalanul álltak, két férfi lépett melléjük fénylő ruhában.
Majd amikor megrémülve a földre szegezték tekintetüket, azok így szóltak hozzájuk: „Mit keresitek a holtak között az élőt?
Nincs itt, hanem feltámadt. Emlékezzetek vissza, hogyan beszélt nektek, amikor még Galileában volt:
az Emberfiának bűnös emberek kezébe kell adatnia, és megfeszíttetnie, és a harmadik napon feltámadnia.” [Lk 18,31-33]
Ekkor visszaemlékeztek az ő szavaira,
és visszatérve a sírtól, hírül adták mindezt a tizenegynek és a többieknek.
A magdalai Mária, Johanna, valamint a Jakab anyja, Mária és más, velük lévő asszonyok elmondták mindezt az apostoloknak,
de ők üres fecsegésnek tartották ezt a beszédet, és nem hittek nekik.
(Péter azonban felkelt, elfutott a sírhoz, és amikor behajolt, csak a lepedőket látta ott. Erre elment, és csodálkozott magában a történteken.)
Tanítványai közül ketten aznap egy faluba mentek, amely Jeruzsálemtől hatvan futamnyira volt, és amelynek Emmaus a neve,
és beszélgettek egymással mindarról, ami történt.
Miközben beszélgettek, és vitatkoztak egymással, maga Jézus is melléjük szegődött, és együtt ment velük.
Látásukat azonban valami akadályozta és nem ismerték fel őt. [Mk 16,12]
Ő pedig így szólt hozzájuk: „Miről beszélgettek egymással útközben?” Erre szomorúan megálltak.
Majd megszólalt az egyik, név szerint Kleopás, és ezt mondta neki: „Te vagy az egyetlen idegen Jeruzsálemben, aki nem tudod mi történt ott ezekben a napokban?”
„Mi történt?” - kérdezte tőlük. Ők így válaszoltak neki: „Az, ami a názáreti Jézussal esett, aki próféta volt, szóban és tettben hatalmas Isten és az egész nép előtt;
hogyan adták át a főpapok és a főemberek halálos ítéletre, és hogyan feszítették meg.
Pedig mi abban reménykedtünk, hogy ő fogja megváltani Izráelt. De ma már harmadik napja, hogy ezek történtek.
Ezenfelül néhány közülünk való asszony is megdöbbentett minket, akik kora hajnalban ott voltak a sírboltnál,
de nem találták ott a testét; eljöttek és azt beszélték, hogy angyalok jelenését is látták, akik azt hirdették, hogy ő él.
El is mentek néhányan a velünk levők közül a sírhoz, és mindent úgy találtak, ahogyan az asszonyok beszélték; őt azonban nem látták.”
Akkor ő így szólt hozzájuk: „Ó, ti balgák! Milyen rest a szívetek arra, hogy mindazt elhiggyétek, amit megmondtak a próféták! [Mk 16,14]
Hát nem ezt kellett-e elszenvednie a Krisztusnak, és így megdicsőülnie?”
És Mózestől meg valamennyi prófétától kezdve elmagyarázta nekik mindazt, ami az Írásokban róla szólt. [5Móz 18,15; Zsolt 22,1; Ézs 9,6; 53,1]
Így értek el ahhoz a faluhoz, amelybe igyekeztek. Ő azonban úgy tett, mintha tovább akarna menni.
De azok unszolták és kérték: „Maradj velünk, mert esteledik, a nap is lehanyatlott már!” Bement hát, hogy velük maradjon.
És amikor asztalhoz telepedett velük, vette a kenyeret, megáldotta, megtörte és nekik adta.
Erre megnyílt a szemük, és felismerték, ő azonban eltűnt előlük.
Ekkor így szóltak egymásnak: „Nem hevült-e a szívünk, amikor beszélt hozzánk az úton, amikor feltárta előttünk az Írásokat?”
Még abban az órában útra keltek, és visszatértek Jeruzsálembe, ahol egybegyűlve találták a tizenegyet és a velük levőket.
Ők elmondták, hogy valóban feltámadt az Úr, és megjelent Simonnak. [1Kor 15,4-5]
Erre ők is elbeszélték, ami az úton történt, és hogy miként ismerték fel őt a kenyér megtöréséről.
Miközben ezekről beszélgettek, maga Jézus állt meg közöttük, és így köszöntötte őket: „Békesség nektek!”
Azok megrettentek, és félelmükben azt hitték, hogy valami szellemet látnak.
Ő azonban így szólt hozzájuk: „Miért rémültetek meg, és miért támad kétség a szívetekben?
Nézzétek meg a kezemet és a lábamat, hogy valóban én vagyok. Tapintsatok meg, és lássatok. Mert a szellemnek nincs húsa és csontja, de amint látjátok, nekem van.”
És ezeket mondva, megmutatta nekik a kezét és a lábát.
Mikor pedig még mindig nem mertek hinni örömükben, és csak csodálkoztak, megkérdezte tőlük: „Van-e itt valami ennivalótok?”
Erre adtak neki egy darab sült halat.
Elvette és szemük láttára megette. [ApCsel 10,41]
Majd így szólt hozzájuk: „Ezt mondtam nektek, amikor még veletek voltam: be kell teljesednie mindannak, ami meg van írva rólam a Mózes törvényében, a próféták könyvében és a zsoltárokban.”
Akkor megnyitotta értelmüket, hogy értsék az Írásokat,
és így szólt nekik: „Így van megírva: a Krisztusnak szenvednie kell, de a harmadik napon fel kell támadnia a halottak közül,
és hirdetni kell az ő nevében a megtérést és a bűnbocsánatot minden nép között, Jeruzsálemtől kezdve.
És íme, én elküldöm nektek, akit Atyám ígért, ti pedig maradjatok a városban, amíg fel nem ruháztattok mennyei erővel.” [Jn 14,26; 15,26; 16,7; ApCsel 1,4. 8]
Ezután kivitte őket Betániáig, felemelte a kezét, és megáldotta őket.
És miközben áldotta őket, eltávolodott tőlük, és felvitetett a mennybe.
Ekkor leborulva imádták őt, majd nagy örömmel visszatértek Jeruzsálembe;
mindig a templomban voltak, és áldották Istent.