A szőlős gazda. Kell-é adót fizetni? A föltámadás. A legnagyobb parancsolat. Dávid Fia. Az özvegy asszony fillére.
És kezde nékik példázatokban beszélni: [Mát. 21,33-46. Luk. 20,9-19.] Egy ember [Ésa. 5,1. 2.] szőlőt ültetett, és körülvevé gyepűvel, és sajtót ása, és tornyot építe, és kiadá azt munkásoknak, és elutazék.
És a maga idejében szolgát külde a munkásokhoz, hogy kapjon a munkásoktól a szőlő gyümölcséből.
Azok pedig megfogván azt, megverék, és üresen küldék vissza.
És ismét külde hozzájuk egy másik szolgát; azt pedig kővel dobálván meg, fejét betörék, és gyalázattal illetve, visszaküldék.
És ismét másikat külde; ezt pedig megölék: és sok másokat; némelyeket megvervén, némelyeket pedig megölvén.
Minthogy pedig még egy egyetlen szerelmes fia is vala, utoljára azt is elküldé hozzájok, ezt mondván: A fiamat meg fogják becsülni.
Azok a munkások azonban ezt mondák magok között: Ez az örökös; jertek, öljük meg őt, és a miénk lesz az örökség.
És megfogván azt, megölék, [Zsolt. 13,12.] és a szőlőn kívül veték.
Mit cselekszik hát a szőlőnek ura? Eljő és elveszti a munkásokat, és a szőlőt másoknak adja.
Ezt az írást sem olvastátok-é? A mely követ az építők megvetettek, az lett a szeglet fejévé. [Zsolt. 118,22. 23.]
Az Úrtól lett ez, és csodálatos a mi szemeink előtt.
És igyekeznek vala őt megfogni, de féltek a sokaságtól. Mert tudták, hogy a példázatot ellenük mondotta. Azért elhagyván őt, tovább menének.
És küldének hozzá némelyeket a farizeusok és a Heródes pártiak közül, hogy megfogják [Mát. 22,15-22. Luk. 20,20-26.] őt a beszédben.
Azok pedig odamenvén, mondának néki: Mester, tudjuk hogy igaz vagy és nem gondolsz senkivel; mert nem tekintesz emberek személyére, hanem igazság szerint tanítod az Istennek útját. Szabad-é a császárnak adót fizetni vagy nem? Fizessünk-é vagy ne fizessünk?
Ő pedig ismervén az ő képmutatásukat, monda nékik: Mit kísértetek engem? Hozzatok nekem egy pénzt, hogy lássam.
Azok pedig hozának. És monda nékik: Kié ez a kép és a felírás? Azok pedig mondának néki: A Császáré.
És felelvén Jézus, monda nékik: Adjátok [Róm. 13,7.] meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek. És elálmélkodának ő rajta.
És jövének [Mát. 22,23-33. Luk. 20,27-38.] hozzá Sadduczeusok, a kik azt mondják, hogy nincsen feltámadás. És megkérdezék őt, mondván:
Mester, Mózes [5 Móz. 25,5. 6.] azt írta nékünk, hogy ha valakinek fitestvére meghalt, és feleséget hagyott hátra, gyermekeket pedig nem hagyott, akkor az ő feleségét vegye el az ő fitestvére, és támasszon magot a fitestvérének.
Heten valának tehát fitestvérek. És az első feleséget vőn, de meghalván, magot nem hagya.
És a második elvevé az asszonyt, de meghala, és magot ő sem hagya: a harmadik is hasonlóképen;
És mind a hét elvevé azt, és magot nem hagyának. Legutoljára meghalt az asszony is.
A feltámadáskor tehát, mikor feltámadnak, melyiköknek lesz a felesége? Mert mind a hétnek a felesége volt.
Jézus pedig felelvén, monda nékik: Avagy nem azért tévelyegtek-é, mert nem ismeritek az írásokat, sem az Istennek hatalmát?
Mert mikor a halálból feltámadnak, sem nem házasodnak, sem férjhez nem mennek, hanem olyanok lesznek, mint az angyalok a mennyekben.
A halottakról pedig, hogy feltámadnak, nem olvastátok-é a Mózes könyvében, a csipkebokornál, hogy mi módon szólott néki [2 Móz. 3,2. 6.] az Isten, mondván: Én vagyok Ábrahám Istene, és Izsák Istene, és Jákób Istene.
Az Isten nem holtaknak, hanem élőknek Istene. Ti tehát igen tévelyegtek.
Akkor hozzá menvén egy az írástudók közül, a ki az ő vetekedésöket hallotta vala, és tudván, hogy jól megfelele nékik, megkérdezé tőle: Melyik az első minden [Mát. 22,34-40. Luk. 10,25-28.] parancsolatok között?
Jézus pedig felele néki: Minden parancsolatok között az első: [5 Móz. 6,4. 5.] Halljad Izráel: Az Úr, a mi Istenünk egy Úr.
Szeressed azért az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, és teljes elmédből és teljes erődből. Ez az első parancsolat.
A második pedig hasonlatos ehhez: [3 Móz. 19,18.] Szeresd felebarátodat, mint magadat. Nincs más ezeknél nagyobb parancsolat.
Akkor monda néki az írástudó: Jól van, Mester, igazán mondád, hogy egy Isten van, és nincsen kívüle más.
És szeretni őt teljes szívből, teljes elméből, teljes lélekből és teljes erőből, és szeretni embernek felebarátját, mint [1 Sám. 15,22.] önmagát, többet ér minden égőáldozatnál és véres áldozatnál.
Jézus pedig látván, hogy bölcsen felelt vala, monda néki: [Csel. 26,27-29.] Nem messze vagy az Isten országától. És többé senki sem meri vala őt megkérdezni.
És felele Jézus és monda, a mint a templomban tanít vala: Mi módon mondják az írástudók, [Mát. 22,41-46. Luk. 20,41-44.] hogy a Krisztus Dávidnak Fia?
Hiszen [Zsolt. 110,1.] Dávid maga mondotta a [2 Sám. 23,2.] Szent Lélek által: Monda az Úr az én uramnak: ülj az én jobb kezem felől, míglen vetem a te ellenségeidet lábaid alá zsámolyul.
Tehát maga Dávid nevezi őt Urának, mimódon fia hát néki? És a nagy sokaság örömest hallgatja vala őt.
Ő pedig monda nékik az ő tanításában: Őrizkedjetek az írástudóktól, [Mát. 23,5-7. Luk. 20,45-47.] a kik örömest járnak hosszú köntösökben és szeretik a piaczokon való köszöntéseket.
És a gyülekezetekben az előlüléseket, és a lakomákon a főhelyeket:
A kik az özvegyeknek házát fölemésztik [Mát. 23,14. Luk. 20,47.] és színből hosszan imádkoznak: ezek súlyosabb ítélet alá esnek.
És leülvén Jézus a templomperselynek átellenében, nézi vala, hogy a sokaság miként vet pénzt a perselybe. [2 Kir. 12,9.] Sok gazdag pedig sokat vet vala abba.
És egy szegény özvegy asszony is [Luk. 21,1-4.] odajövén, két fillért, azaz egy negyed pénzt vete bele.
Akkor előszólítván tanítványait, monda nékik: Bizony mondom néktek, hogy ez a szegény özvegy asszony többet vetett, hogynem mind a többi, a kik a perselybe vetettek vala.
Mert azok mindnyájan az ő fölöslegükből vetének; ez pedig az ő szegénységéből, a mije csak volt, mind beveté, az ő egész vagyonát.