Abonyi (alpári).

Teljes szövegű keresés

Abonyi (alpári).
A család első ismert őse A. Mihály és István testvérek az Orosz-családdal együtt 1665. aug. 28. nyertek czímeres nemeslevelet, melyet 1665 nov. 7. Borsodmegye hirdetett ki. (Borsodm. lt. és A. Pál birtokában Rimaszombaton). A család a két testvérben két ágra szakadt: Mihály (ki már Rimaszombatban lakott) a rimaszombati, István pedig a mezőcsáti ág megalapítója. – Mihály fiai: János és István 1693. osztozkodtak meg apjuk rimaszombati jószága felett; ez az ág 1736. nemesi bizonyítványt kapott Borsodmegyétől, ahol az 1754/55 évi orsz. nemesi összeiráskor István, Gergely és Máté igazolták nemességüket. Mihálynak egyik dédunokája: Ferencz nőül vevén piskárkosi Szilágyi Zsuzsánnát, Szatmármegyébe költözött s a család szatmármegyei ágát alapitotta meg. – Czímer: Kék paizsban zöld halmon kettős farkú arany oroszlán jobbjában három búzakalászt tart; sisakdísz: vörös ruhás földmívesember jobbjában három búzakalászszal; takarók: kék-arany, vörös-ezüst. – A rimaszombati ág leszármazását l. alább. – József (*1772) Szatmárnémetibe költözött; István a báró Perényi-család ügyvédje, Pál pedig lelkész volt. A mezőcsáti ágnak közelebbi leszármazását nem ismerjük. – Leszármazás: (rimaszombati ág):
N Mihály 1665; István; János 1693; István 1693; János; Mihály; János; István Bátky Katalin; Mihály; András Szöllősy Judit; János *1740 Patay Krisztina; Mihály; István Perecz Zsófia; András †; János †; Mihály * 1724 Illés Erzsébet; Mihály * 1721 Borbély Judit; István * 1732 Molnár Judit; Ferencz * 1735 Szilágyi Zsuzs.; József * 1752 Máthé Judit; János Pásztor Judit; János †; Ferencz Plichta Anna; András; János Pozsonyi Zsuzs.; István †; József; József; István; István; Mihály Demeter Mária; Mihály; András Hegedüs Judit; János Rozman Julia; József † 1870 aichelburgi Aich Erzsébet; István * 1815 † a helytartótan. tanácsosa bölsei Buday Amália; Imre óvári Szeöke Piroska; Ilona csokalyi Fényes Endre; János 1848/9 huszárkapitány; Pál Gömör m. főügyésze Szentiványi Valéria †; János † Rozinay Mária; Károly † Szabó Kata; Vilma Morvay Pál; Emil * 1848 XI/19 min. tan. semsei Semsey Irén; András cs. és kir. kamarás huszárkapitány; Marianne lévai Koós Miklós cs. és k. kamarás h.őrnagy.
Vö. Forgon I/30.; Gorzó 7.; Bor. 235.; rcsk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem