Balogh (fertősalmási).

Teljes szövegű keresés

Balogh (fertősalmási).
Czímeres nemes család, armálisa azonban már régebben elveszett, illetőleg idegen kezekbe került. Tanuvallomásokból tudjuk, hogy a XVIII. század közepén még nem volt, harmincz forintért megvételre fel is ajánlották a családnak, de szegély volt ahhoz, hogy megvegye. Azóta nyoma veszett. A család – ugy látszik – Szatmármegyéből származott át Ugocsamegyébe, körülbelül a XVII. század közepén, legalább 1687. már birtokos volt Fertősalmáson s a czímeres nemes családok között vannak felvéve Imre, Zsigmond és András, 1699-ben Zsigmond és András, 1715. ugyancsak Zsigmond és András, 1724-ben Zsigmond, Imre és András, az 1754/55. évi orsz. nemesi összeirásban pedig Zsigmond, Dávid, István és Pál. Fertőalmásról vette a család előnevét is. – A családból Pál, József, Ferencz és sámuel 1829. jun. 22. Ugocsamegyétől kaptak nemesi bizonyitványt. – Czímere: kék paizsban zöld halmon kettős farku oroszlán felemelt jobbjában kardot tart; sisakdisz: az oroszlán növekvően; takarók: kék-arany, vörös-ezüst. Czímerpecsétje Pestmegye levéltárában. – Leszármazás:
András; János 1756; Dávid † 1810 k. 1) N. N. 2) Kardos Krisztina 3) Vári Judit; András; Zsigmond †; István Szatmár; 2: Mózes pelsőczi rektor 1800 rimaszobati, 1809 balogdi prédikátor Kökényesdi Erzse; Áron * 1772 V/3 F.-Almás; Ábrahám ab.-szántói prédikátor; Ádám * 1776 XII/9; Dániel * 1780 I/3 nagyszőllősi prédikátor; Évi * 1776 XII/9; Pál * 1794 X/20 N.-Barcza † 1867 IX/11 Kisjókai Ágoston Amália (Sáta); Sámuel * 1796 VI/6 uo. ref. pap Serke † 1867 Szathmáry Juliánna (1803–1898); József * 1797 XII/23 uo. somogym. várm. ügyész; Ferencz * 1801 X/20 R.-szombat Gömörm. ügyésze †; Zoltán * 1833 II/7 Pest † 1876 VI/9 költő; Melanie * 1836 † 1862 Benyovszky Oszkár; Tihamér * 1838 X/31 Bp. orvos: iró † 1907 Hajnik Paula; Albin * 1846 XI/20; Ilona Ottlik Géza (elv.) Lóránd müegy. tanár müépitész apczi Polyák Mária; Elemér A Hangya vezérigazgatója Magurányi Olga; Edit; Lili; Mária (adopt.); János (adopt.) Zoltán; Dezső; Etel; Béla * 1828 † 1892 putnoki ref. lelk. Miklovics Róza; Sámuel * 1840 † 1899 adófelügyelő Póka Teréz; Gyula † 1852; József * 1875 tüzérfőhadnagy Eperjes réthi Nemessányi Zsófia; Mária * 1876 Csorbits László; Anna * 1877 ifj. Pekáry József; Erzsébet * 1878 † 1886; Aladár * 1881 méneskari főhadnagy; Árpád * 1904; Béla * 1906; Márta * 1909.
A régebbi adatok a bemutatott eredeti okmányokból állittattak össze; az ujabbak családi közlések. – Vö. még Kősz. 22.; NI . I/137–8.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages