Madách (sztregovai és kiskelecsényi).

Teljes szövegű keresés

Madách (sztregovai és kiskelecsényi).
Nógrád vármegye törzsökös családja, melynek első ismert őse Radun, Zólyom vármegyében volt birtokos, s IV. Bélát a mohi ütközet után a tengerpartokig kisérte és vele volt a király visszatéréséig. Fiaival Tamás, Madách és Tóbiással együtt 1250-ben a Garan melletti Zólyom vármegyei ősi birtokában megerősittetik. Madáchnak fia Pál III. András hive volt s több ütközetben vett részt s ez érdemekért kapta 1300. Cserenyt. Pálnak hasonnevü fiától Páltól született unokája volt Pál, ennek fia volt György deák, kinek unokája László 1470-ben I. Mátyástól kapta Borsos-Berényt, Szomolyát Nógrádban, Bánhalmát Hevesben, a pricsei és kopolcsi birtokrészeket Szabolcsban azon hőstett jutalmául, hogy Podjebrad György fiát, Viktorint elfogta. A család már 1430. birta Sztregovát és Hont vármegyében is birtokos volt s az ott megtelepedett ág a kelecsenyi ágnak neveztetik, mely László testvérétől Mátyástól jön le s amely 1707. halt ki Pál nevü tagjában. A sztregovai ma is virágzó ág Lászlótól jön le. Nevezetesebb tagjai voltak még a családnak Péter, ki 1585. szabadult ki a török fogságból, ennek fia György megyei alispán 1560–1575. Másik fia Gáspár 1617–1646. volt alispán ugyanott. Gáspárnak nándori Bene Annától született fia János 1660. országgyülési követ, 1666. alispán. Fiai közül János 1682. korponai kapitány s hires vitéz katona volt. A családot ujabban Imre emelte hirnévre, aki az „Ember tragédiá”-jának szerzője volt. – Czímer: kék paizsban zöld földön mellső lábaiban arany koronát tartó griff; sisakdisz: a griff növekvőleg; takarók: kék-arany, vörös-ezüst. – Az 1754/55. évi orsz. nemesi összeiráskor Nógrádmegyében János él. Czímerpecsét Pestmegye levéltárában. – A család régebbi történetét kimeritően tárgyalja Nagy Iván (VII/224–8.); ujabb, teljesebb nemzedékrendjét a következőkben ismertetjük:
János † 1697 Szelényi Erzsébet; László 1692 † 1737 divékujfalusi Ujfalussy Zsuzsa; Magdolna Bory Gábor; borbála Dobay László; Zsófia ócsai Balogh Gáspár; Zsuzsanna; Zsófia Rothbard N.; Anna Fodor László; Katalin Darvas Gábor; János † 1768 Fabricius von Schorndorf Eufrosina; Sándor * 1756 † 1814 Rusz Anna; Anna Gyürky István; Karolina Varga Sándor; Klementina Budán apácza; Johanna Neuman Ferencz; Ludovika Hoftbauer Ferencz; Magdolna Ruzsiczky János; Imfre * 1781 IX/18 † 1834 I/3 keselleökeöi Majthényi Anna; Jozefa Czarich Balázs; János † 1833 1. Guszman Jozefa, 2. Kőfejteő Karolin; Béla; Erzsébet Badonyi Kajtár Ágoston; Karolin Somogyi Ferencz; Sándor 1. Gyurcsányi Mária, 2: Kovách Bella; Imre * 1823 † 1864 X/4 érkeserüi Frater Erzsi; Pál * 1827 † 1849; Mária † 1849 1. Huszár József, 2. Balogh Károly; Károly * 1826 III/26 † 1888 IX/8 keökeszi Csernyus Emma; Anna Huszár Sándor; Erzsébet fái Fáy Gyula; Aladár * 1848 I/1 † 1908 VII/23 Fekete Mari esk. Buda 1881; Jolán 1. Ruttkay György, 2. Fabriczy Pál; Borbála; Flóra Kuhinka István; Emánuel * 1855 ápr. 24 Kacskovics Hermin; László * 1856 okt. 15 primóczy Szentmiklóssy Margit; Pál * 1858 ápr. 25 † 1907 jan 3. br. Buttler Matild; Alice * Csesztre 1889 V/2 Groszschmid Károly; Ella * 1902 II/3; Paulina * 1903 I.; Imre * 1859 XII/27 alsószatai Petheö Mária; Margit * 1861 máj. 1 Kuhinka Pista; Sarolta * 1862 szept 19 br. Buttler Ervin; Izabella * 1864 okt. 30 Kovách Ákos; Emma * 1844 † 1877; Myke * 1889 II/17; Emma * 1885 XI/6 Sztranyavszky Sándor
Vö. NI. VII/589.; MNZsbk. II. R. I/415–6.; P384–5., horv. 106–7.; Kősz. 220.; rcsk.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages