GEDEON HARCAI
GEDEON HARCAI
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Bírák könyve 6.21
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Bírák könyve 7.19
Mint már annyiszor, a nép ismét rossz útra tért, s büntetésül az Úr megengedte Midiánnak, hogy keze Izraelre súlyosodjék. Hiába vetettek a zsidók, mire beért a termés, Midián és Amálek harcosai felvonultak keletről sátrastól, nyájastól s fegyverestől, feléltek mindent, s ami maradt, elpusztították egészen a tenger partjáig. Sem élésük, sem jószáguk nem maradt a zsidóknak, félelmükben legtöbben felhúzódtak a hegyek közé, és barlangokban rejtőztek el. Így tartott ez hét esztendeig.
Ofra városában élt ez időben a Manassze törzséből való Joás és fia, Gedeon. Egy nap Gedeon épp búzát csépelt szérűjén, hogy még idejében elrejthesse a midiániták elől. És íme, megjelent az Úr angyala, leült egy terebintfa alá, és így szólt:
– Az Úr veled, vitéz harcos! Kerekedj fel, s szabadítsd meg karod erejével Izraelt!
Gedeon szabódott, mondván, hogy nemzetsége a legkisebb Manasszéban, s ő maga a legkisebb atyja házában, de az angyal így felelt:
– Vajha nem én küldelek-e? Az Úr veled lesz, és úgy zúzod szét Midiánt, mintha csak egyetlen ember állna előtted.
És hogy higgyen szavának, jelet is adott az angyal. Gedeon ugyanis főtt kecskegödölyét és kovásztalan kenyeret tett eléje a fa alatt álló sziklára, ő pedig pálcájával megérintette, s íme, tűz csapott fel a sziklából, s megemésztette az áldozati ajándékot.
Az angyal parancsára Gedeon azon az éjszakán magához vette a ház tíz szolgáját, lerombolta Baál oltárát, amely atyja telkén állott, és kiirtotta a szent pagony fáit körülötte. A lerombolt oltár köveiből a közeli magaslaton oltárt emelt az Úrnak, s atyja egy üszőjét feláldozta rajta egészen elégő áldozatul. Mindezt éjszaka vitte végbe, mert félt a város lakóitól.
Azok másnap látták, milyen csúfság érte Baál oltárát, s kitudván, hogy Gedeon mívelte azt, atyjához mentek nagy felháborodással:
– Add ki nekünk fiadat, mert meg kell halnia azért, amit tett!
Joás azonban így felelt nekik:
– A ti dolgotok Baálért perlekedni? Pereljen ő magáért, ha erős isten, büntesse meg ő Gedeont, ha tudja!
És ettől fogva így nevezték Gedeont: Jerubbaál, azaz pereljen vele Baál.
Midián és szövetségesei ekkor átkeltek a Jordánon, és Jezréel síkságán ütöttek tábort. Gedeont pedig megszállotta az Úr lelke, megfúvatta a harci kürtöt, és hírnökök útján táborba szólított minden fegyverfogható férfit Manassze, Áser, Zebulon és Naftali törzséből. El is jöttek azok, s felvonultak Áin-Hárodhoz, a midiániták pedig tőlük északra táboroztak a völgyben, a Móre-domb tövében. Az Úr ekkor így szólt Gedeonhoz:
– Túl nagy ez a sereg! Ha győznek, még majd azzal kérkednek, hogy saját erejükből győztek. Hirdesd ki köztük: aki fél, térjen haza!
Húszezren fordultak vissza erre, de a megmaradt tízezret még mindig sokallotta az Úr. Parancsára a patakhoz vezette őket Gedeon, s figyelte, ki hogyan iszik. Aki a vízre hasalva, sietősen ivott, ahogy a kutyák lefetyelik a vizet, külön állította azoktól, akik térdre esve ittak.
A kutya módjára ivók háromszázan voltak, s az Úr úgy rendelkezett, hogy ezt a kis csapatot kell az ellenségre vezetnie.
Napszálltakor Gedeon három részre osztotta csapatát, minden embernek egy kürtöt adott kezébe és egy cserépkorsót, amelyben belül rejtett fénnyel fáklya égett. Lopva körülvették a midiániták táborát, s az éjféli őrváltáskor Gedeon jelére egyszerre fújták meg harsonáikat, majd a korsókat összetörve, csóválni kezdték a fáklyát, s egyszerre kiáltották:
– Az Úrért és Gedeonért!
Az Úr pedig rettegést és zavarodottságot támasztott a midiániták szívében. Azt hitték, hogy hatalmas sereg tört rájuk, és a sötétben egymást kaszabolták, miközben egyre zengett a háromszáz harsona. Végül mindenüket hátrahagyva, menekülőre fogták a dolgot, s most már a zsidók egész serege üldözőbe vette őket. Gedeon hírnökök útján Efraim törzsét hívta ekkor, hogy szállják meg a Jordán gázlóit, és így vágják el útját a menekülőknek.
Efraim harcosai megindultak, s utolérték a menekülőket, sokat levágtak közülük, így két fejedelmüket, Orebet és Zebet is. Ezután azonban kemény szemrehányást tettek Gedeonnak, amiért őket nem hívta harcba a midiániták ellen. A vezér lecsillapította haragjukat e szavakkal:
– Isten kezetekbe adta Orebet és Zebet, nem tettetek-e ti többet énnálam is? Efraim többet tallózott, mint amennyit én arattam!
Átkelt ezután Gedeon a Jordánon, és háromszáz emberével űzte tovább az ellenséget, mert a midiániták két királyát is el akarta fogni. Így ért Szukkót városához, és ott kenyeret kért kimerült, kiéhezett csapata számára. Szukkót vénei azonban így szóltak:
– Elfogtad-e már a királyokat, hogy kenyeret mersz kérni tőlünk?
A közeli Pénuel városa ugyanígy bánt velük.
Gedeon végül beérte a midiániták táborát, amelyben még mindig tizenötezer harcos volt, bár százhúszezer halottat hagytak hátra a csatatéren és a Jordán gázlóinál. Izrael fiai váratlanul rajtuk ütöttek, szétverték őket, és a két király is kezükbe esett.
Visszaútban Gedeon lerombolta Pénuel tornyát, és minden lakóját kardélre hányta. Ezután elővette Szukkót véneit, és pusztai tövisekkel szétmarcangolta őket, ahogy megígérte volt. Akkor megölte az elfogott királyokat, s visszatért csapataival az ő földére.
Izrael fiai pedig azt mondták:
– Légy a mi királyunk, mert megszabadítottál minket!
Gedeon azonban így felelt:
– Nem leszek királyotok, mert az Úr a ti szabadítótok, ő uralkodik fölöttetek. Hanem azt kérem, hogy mindegyiktek adja nekem a zsákmányából a fülönfüggőket.
Tetszett ez a népnek, le is terítettek egy köpenyt, s arra dobta minden harcos a zsákmányolt fülönfüggőket. Ezerhétszáz sékel súlyú arany gyűlt így egybe. Gedeon pedig elvitte zsákmányrészét a maga városába, Ofrába, és ott a házában oltárt állított, s az aranyból szobrot készíttetett. Egész Izrael oda járt vétkes módon imádkozni és áldozni, ezért sújtotta később az Úr haragja Gedeon családját.
Maga Gedeon azonban boldog öregséget ért meg számos feleségétől és hetven fiától övezve, negyvenesztendei békés bíráskodás után adta vissza lelkét a Teremtőnek.
