EZÉKIEL LÁTOMÁSAI
EZÉKIEL LÁTOMÁSAI
)
Rafael Santi (1485–1520): Ezékiel látomása (Ezékiel könyve 1.1)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Jójákin király fogságának ötödik esztendejében történt, hogy az Úr szólott Ezékiel paphoz, Búzi fiához a káldeusok földjén, a Kebár folyó partján.
– Állj fel, emberfia, hadd szóljak veled! – mondotta az Úr, és Ezékiel felállt, mert eltöltötte a lélek. – Elküldlek Izrael fiaihoz, a pártos nemzedékhez, a pártos atyák kemény szívű fiaihoz, akik mindétig ellenem lázongtak, elküldlek, hogy az én szavaimat szóld előttük. Ők pedig vagy meghallgatják, vagy nem, mert pártos nemzedék ez, de annyit megtudnak majd, hogy próféta támadt köztük. Te azonban ne félj tőlük, és ne remegj arcuk előtt, még ha mondanák is, hogy tövisek vannak körüled, és skorpiókkal lakozol! Nyisd fel szádat, emberfia, és edd meg, amit adok neked!
Ezékiel kezet látott, amely könyvtekercset tartott, kigöngyölte a tekercset, és megmutatta elölről, hátulról: gyászénekek és siralmak voltak ráírva mindkét oldalán nagy sűrűséggel. Szájába adta a kéz a tekercset, és ily szók hangzottak:
– Emészd meg ezt, és töltse el bensődet, ami rajta áll!
És érezte Ezékiel, hogy a tekercs íze olyan a szájában, mint a mézé, és az írás szavai szétáradtak bensejében. Az Úr pedig így szólt:
– Menj hát, emberfia, Izrael házához, a fogságban valókhoz, és hirdesd az én szavamat nekik! Nem valami ismeretlen ajkú, idegen néphez küldelek, mert azok hallgatnának rád, Izrael azonban nem akar hallgatni engem, a homlokuk kemény, és a szívük megátalkodott. De ne félj tőlük, mert én olyanná teszem a homlokodat velük szemben, mint a gyémánt. Őrtállóul adlak Izrael házának, hogy intsd őket az én nevemben. Ha a bűnös meghal az ő bűne miatt, és te nem intetted őt, noha parancsoltam, hogy visszatérítsd a rossz útról, akkor az ő vérét rajtad kérem számon. Ám ha intetted őt, és ő mégis megátalkodott vétkeiben, akkor meghal, de te megmentetted a lelkedet. Lesz majd, hogy nyelvedet a szád padlásához tapasztom úgy, hogy szólani sem tudsz, amíg én nem rendelem. Akkor aztán szólj nékik: „Ezt mondja az úr…” Aki meg akarja hallani, meghallja, aki nem akarja, az nem, mert pártos nemzedék ez.
Akkoron pedig erős volt az Úr keze a próféta fölött. A lélek visszavitte őt a száműzöttek közé, és ő hét napon át ült köztük mozdulatlanul, és nyelve a szájpadlására tapadt.
Az Úr parancsára akkor ekképp cselekedett a próféta: egy téglára várost rajzolt, fallal vette körül, ennek ellenében sáncot emelt, és tőle elfordulva feküdt mellette negyven napig, majd megfordult a jobb oldalára, és kezét felemelve prófétált a téglaváros ellen. Így feküdt tovább, amíg el nem telt összességgel százkilencven nap. És mintha megkötözte volna az Úr, nem mozdulhatott, amíg le nem telt szorongattatásának ideje. Eközben vegyes gabonából, babból és lencséből készült, durva kenyeret evett, amelyet trágya tüzén sütött volt meg, naponta húszsékelnyit evett csak meg belőle, és vizet is csak igen mértékkel ivott. Mindezt Izrael szeme láttára mívelte, mert így parancsolta az Úr.
– Így eszik majd tisztátalan kenyerüket, akiket szétszórok a népek között – mondotta neki az Úr. – És Jeruzsálemben is csak apró porcióban eszik a kenyeret, amíg tart benne, és szorongva isszák korty vizüket, amiként te!
Azt is meghagyta az Úr, hogy vegyen éles kardot, s borotválja le véle haját és szakállát. A lemetélt szőrt mérlegen háromfele mérte. Harmadát tűzbe vetette, harmadát a karddal felaprította, egyharmadát pedig a szélbe szórta, de még előbb egy csipetnyi szőrt a köntöse szegélyébe rejtett. Ezután így szólt Izrael házához:
– Halljátok az Úr szavát: íme, Jeruzsálem pártot ütött ellenem, mondja az Úr, és igéimet semmibe vette, inkább, mint a pogány nemzetek. Ezért én is rútul bánok vele, és a nemzetek közt csúfsággá teszlek benneteket úgy, ahogy még sohasem tettem. Apák fiaikat eszik meg köztetek, és a fiak apáikat! A Jeruzsálembe valók harmadát tűznek adom, harmada kard élén hull el, harmadát pedig szétszórom a világ négy sarka felé, és csak igen csekély lesz a maradék, amelyet megőrzök magamnak! Nem sokkal utóbb így szólt Ezékielhez az Úr:
– Lám, pártütő nemzedék közt élsz, szemük van a látásra, de nem látnak, fülük van a hallásra, de nem hallanak. Szedd hát össze úti málhádat, mint a száműzetésbe menők, és a szemük láttára menj el innen egy más helyre! Este indulj, vágj lyukat a faladon, s azon bújj ki, aztán fogd úti málhádat, és menj! De szemedet födözd be, hogy ne láss, mert jelnek rendellek Izrael elé!
A próféta mindenben úgy tett, ahogy meghagyta neki az Úr. Amaz pedig így szólt hozzá:
– Vajon megkérdezte valaki e pártütő nemzedékből, látván elvándorlásodat: „Mit cselekszel, testvér?” Ugye, nem? Mondd hát nekik: a királynak szól e jövendölés: éjjel vág lyukat a falon, és kevés málhával szökik Jeruzsálemből. Én pedig megfogom őt, mint halat a varsában, és a káldeusok földjére viszem, de látni nem fogja, és ott éri a halál. Népéből pedig aki megmarad, azt szétszórom, és kardot vonok utánuk. Akkor majd megértik, hogy én vagyok az Úr!
– Mégse higgye senki, hogy idegen bűnért lakol, hogy atyái vétkét kérem rajta számon. Miért járja Izraelben a mondás: „Az atyák ették a savanyú szőlőt, s a fiak foga vásik belé?” Ne mondjátok ezt többé, mert amily igaz, hogy élek, mindenki a maga vétkéért hal meg! Azt mondja Izrael, hogy az én utaim nem igazságosak? Értsétek meg jól, ha a vétkes odahagyja a bűn útját, és megtér az én törvényemhez és igazságomhoz, elfeledem minden gonoszságát, amit annak előtte mívelt! Mert nem telik örömem a bűnös halálában, inkább akarom, hogy megtérjen és éljen. Ám ha az igaz hátat fordít a jónak, és azok nyomán jár, akik iszonyatosságot cselekszenek, bizony nem emlékezem meg a jóról, amit valaha cselekedett, hanem bűnei szerint ítélem meg őt, és a halált el nem kerülheti. Térjetek meg ezért minden gonoszságtok útjáról, és élni fogtok!
Máskor pedig ekképp tolmácsolta az Úr szavait Izrael fiainak:
– Volt két nővér, egy asszony leányai: Ohola és Oholiba. Már zsenge ifjúságukban paráználkodtak Egyiptomban, szeretőik ott simogatták szűzi keblüket. Én feleségül vettem őket, mondja az Úr, s fiakat és leányokat szültek nékem. Ohola azonban az én oldalamon sem szűnt meg paráználkodni. Fölgerjedt benne a vér Asszíria ifjaiért, akik bíbort viselnek, és lovon járnak. Ővélük fajtalankodott, és minden bálványukkal megfertőztette magát. Mindeközben egyiptomi szeretőihez is elosont, akik ifjúkorában simogatták keblét. Ezért feltámadt haragom, és kezére adtam őt asszíriai szeretőinek. Eljöttek azok, és csúfságára feltakarták szemérmét, fiait és leányait pedig elhurcolták tőle. Ohola igaz neve pedig Szamária. Oholiba, az ő húga pedig látta mindezt, de bujaságában és fajtalanságában túltett a nővérén. Ő is fölgerjedt Asszíria ifjai iránt, akik helytartók és fejedelmek voltak, pompásan öltözött lovagok, kívánatos vitézek. Aztán meglátta a káldeusok falba vésett képét, akik övet viselnek és csúcsos süveget, és olyanok, mint a szekérről harcolók Káldeában, s követeket küldött hozzájuk. El is jöttek azok, a Bábel fiai az ő ágyasházába, és paráználkodott velük, s azok beszennyezték őt bujaságukkal. Oly nyíltan paráználkodott, hogy elfordultam tőle. Akkor ő is elfordult káldeus szeretőitől, és visszaosont ifjúkora kicsapongásainak helyére, Egyiptomba, ahol szeretőinek hímtagja olyan volt, mint a szamáré, és mint a csődöré az ő magjuk ömlése. Ám én felhozom ellene szeretőit, akiktől elfordult, rátörnek északról szekerekkel és roppant hadi néppel. Vértben és pajzzsal jönnek, és én hatalmukba adom, hogy a maguk törvénye szerint ítéljenek fölötte. Igen, ezt teszem féltékeny haragomban. Levágják fülét és orrát, és ami belőle marad, azt kard emészti el. Gyűlöletükben ítélnek fölötte, gyermekeit elhurcolják, keze munkájának gyümölcsét elveszik, és otthagyják meztelenül, ruhái és ékszerei nélkül. Oholiba pedig nem más, mint Jeruzsálem. Nővére útjain járt, ezért nővérének öblös kelyhét adom kezébe. Mert nemcsak bálványokkal bujálkodott, de vérrel is szennyezte kezét, hisz fiait, akiket nekem szült, a tűzbe vetette. Igen, megelégeltem, hogy szemem láttára fajtalankodjék e két asszony, és úgy járjanak hozzájuk, mint a szajhákhoz. Kövezze meg őket a gyülekezet, kard szabdalja szét őket, fiaikat és leányaikat se kíméljék, s házaikat adják a lángoknak, hogy megtisztuljon ez a föld elvetemültségüktől!
A kilencedik esztendő tizedik hónapjának tizedik napján az Úr ekképp szólt Ezékielhez:
– E napot el ne feledd, mert ma vette körül Babilon királya Jeruzsálemet! Én pedig elveszem tőled a te szemednek gyönyörűségét hirtelen halállal. Ám te ne keseregj, és ne sírj hangosan, és ne ülj gyászt, csak halkan sóhajtozz! Tedd föl fejfedődet, és vedd sarudat a lábadra, szakálladat pedig el ne fedezd!
Éjszaka meghalt a próféta felesége, és ő másnap úgy tett, ahogyan az Úr meghagyta volt. Kérdezték tőle sokan:
– Mit jelent az, hogy el nem siratod őt?
Ő pedig az Úr rendelése szerint ezt mondta nekik:
– Íme, az Úr megszentségteleníti szentélyét, a ti erőtöknek kevélységét és szemetek gyönyörűségét, és kardnak adja a fiakat és leányokat, akiket hátrahagytatok. És ti sem fogtok gyászolni és siránkozni, fejfedőt tesztek, és sarutok lábatokon lesz, szakállatokat be nem födözitek, csak nyögve sóhajtoztok egymás közt, amiként én tettem, és akkor megtudjátok, hogy az Úr az Isten.
Amikor pedig eljött a tizenkettedik esztendő az elhurcoltatás óta, a tizedik hónap ötödik napján menekült érkezett Jeruzsálemből, és így szólt a prófétához:
– Elesett a város!
A prófétának pedig akkor már hosszabb ideje megkötötte a nyelvét az Úr, de a küldött érkezése előtti éjszaka érezte, hogy az Úr keze rajta van, s nyelve megoldódik. Másnap már hirdette is a népnek az Úr szavait:
– Azt mondja e pártos nemzedék: Ábrahám egymaga volt, mégis örökségül kapta Izrael földjét, mi azonban sokan vagyunk, mennyivel inkább örökölünk! Vérével eszitek a húst, mondja az Úr, bálványok előtt hajlongtok, és kezetekhez vér tapad – ti kapnátok hát e földet örökségül? Amint igaz, hogy élek, sivataggá és pusztává teszem az országot, lefosztom róla büszke díszeit, hegyei csupaszon merednek majd, és senki sem hág fel rájuk.
Ezékielhez pedig így szólt az Úr:
– Lám, néped fiai rólad beszélnek a falakon és a kapukban, azt mondják: „Nosza hallgassuk meg, mit mond ajkával az Úr!” És majd köréd gyűlnek, és hallgatják, amit beszélsz, de nem cselekszenek aszerint, mert ajkuk hazugságra áll, és szívük a hasznot lesi. Olybá vesznek, mint aki a szerelemről dalol közöttük szépen szóló hangon és mesterien pengetve a hárfát, meghallgatják, de nem igazodnak hozzá. De ha majd beteljesedik mindaz, amit jövendölsz nekik, akkor meglátják, hogy prófétát küldöttem közéjük!
Idő múltán megenyhült az Úr indulata, és ekképp szólt a prófétához:
– Egy napon dicsőségessé teszem majd a nevemet a népek előtt, és megmutatom Izrael házának, hogy én vagyok az Istenük. Megtudják, hogy vétkeik miatt jutottak fogságba, hogy hűtlenségük miatt fordítottam el orcámat tőlük, és adtam őket szorongatóik kezére. Most azonban hazavezetem Jákobot, és megkönyörülök Izraelen. Elfelejtik hitványságukat és hűtlenségüket, és háborítatlanul lakhatnak atyáik földjén. Akkor többé nem rejtem el arcomat előlük, és minden nép megláthatja, hogy szent vagyok. Mivelhogy pásztoraim nem legeltették nyájamat, és a vadállatok prédájául hagyták, elcsapom a gondatlan pásztorokat, juhaimat pedig magam veszem gondjaimba. Egybegyűjtöm őket az idegen földekről, és Izrael lankáin legeltetem őket. Kövér legelőkön járnak majd, s magam terelgetem őket. Megkeresem az elkóboroltat és visszahozom az eltévedtet, s a lábatöröttet bekötözöm. És egyetlen pásztort állítok föléjük, aki legeltesse őket, az én szolgámat, Dávidot rendelem nekik. Szövetséget kötök velük, és kiirtok minden fenevadat földjükről, hogy bátorságban járhassanak a mezőn, és alhassanak erdeiben. Esőt adok nekik, hogy a rét füve kövér legyen, s éhínség ne bántsa őket a népek csúfságára. És akkor megtudja mind, hogy az ő Istenük vagyok.
Az Úr lelke máskor felragadta a prófétát, és egy mezőre vitte, amely telis-tele volt temérdek csonttal, emberek csontjával, s ki volt szikkadva mind.
– Emberfia, életre támadhatnak e csontok? – kérdezte tőle az Úr.
– Azt csak te tudod, Uram Istenem – felelte Ezékiel. Ám érezte, hogy az Úr szavai mozdulnak benne, és így kiáltott: – Ti szikkadt tetemek, az Úr íme inakat ad rátok és húst, és bőrrel borít benneteket, és megelevenít, hogy tudjátok meg, ő az Isten!
És íme zörgést és zúgást hallott, és a csontok megmozdultak, csont csonthoz épült, inak kötötték össze, hús és bőr borította be őket, de élet nem volt bennük. Érezte akkor Ezékiel újfent az Úr késztetését, és így kiáltott:
– Ó, lélek, jöjj a négy szél házából, és lehelj a megöltek testére, hogy megéledjenek!
És íme, szél támadt, a testek megmozdultak, talpra állottak, és lett belőlük hatalmas sereg. Az Úr pedig mondotta neki:
– Emberfia, ez a sereg nem más, mint Izrael háza. Azt mondják: „Csontunk kiszikkadt, odavan reményünk!” Hát én íme kinyitom sírjukat, és beléjük oltom éltető lelkemet, s elvezérlem földjükre őket, hogy megtudják, én vagyok az Isten! Kiragadom őket a népek közül, földjükre viszem, és egy néppé teszem őket országomban. Izrael hegyein egy király lesz, és nem támad többé viszály közöttük. Nem fertőzik meg magukat bálványokkal és más undokságokkal, hűtlenségüket elfeledik, és az én népem lesznek. És az én szolgám, Dávid lesz király felettük, és egy pásztora lesz a nyájnak!
A száműzetés harmincadik esztendejében a Kebár folyó partján ismét látomást adott az Úr Ezékiel szemei elé.
Látta, hogy észak felől forgószél támad, és nagy felhő közeledik. Körötte egymást érő villámok fényessége, mint olvadt érc fénye, és a fény közepéből négy élőlény formája tetszett ki. Embernek látszottak, s négy arca és négy szárnya volt mindeniknek. Szárnyuk alatt emberi kezek voltak, s szárnyuk összeért, az arcaik pedig négy irányba tekintettek szét. Négy arcuk közül egy emberi arc volt, egy oroszlánarc, egy bika arca és egy sasé. Mindegyik egyenesen haladt, amerre a lélek vitte. Közöttük fáklya lobogott, s abból is villámok csaptak ki. A lények pedig jöttek és mentek, akár a villámok.
Merőn nézte a lényeket, és látta, hogy mindegyik mellett egy kerék áll a földön, ragyogó, mint a krizolit, és úgy rémlett, mintha mindegyik kerék benne volna a másikban. Négy irányban haladtak, s ahogy mozogtak, nem fordultak meg egyszer sem. A kerekek talpa nagy volt, és tele szemekkel. Ahogy a lények mozogtak, a kerék forgott mellettük, s amint felemelkedtek a földről, a kerék is velük szállt fel, mert a lények lelke volt a kerekekben. A fejük felett kristályhoz hasonló valami ragyogott égbolt gyanánt, s ez alatt a mennyezet alatt egy-egy pár szárnyuk ki volt terjesztve, egy-egy pár pedig a testüket födözte be.
Ahogy a lények haladtak, messze hallott szárnyaik suhogása. Olyan volt, mint a nagy vizek zúgása, mint a Mindenható hangja, mint hadi tábor moraja.
A fejük feletti kristálymennyezeten is túl zafírkőből való trónus sejlett, s azon emberforma alak ült. Úgy fénylett, mint az olvadt érc, és mintha tűzben állott volna. Kiáltás hallatszott e trónus felől. És mindez tündökölt, mint a szivárvány eső után. Ilyen volt az Úr dicsősége, és a próféta arcra borult, a trónusról pedig szózatot hallott.
Aztán elragadta őt az Úr, és még hallotta, mintha nagy sokaság zengene mögötte: „Áldott legyen az Úr az ő dicsőségében!” És hallotta a lények szárnyának verdesését és a kerekeik suhogását. Ott találta magát Tel Ábíbban a száműzöttek között.
Mikor már napjai végén járt, jövendölést mondott Ezékiel az Úr parancsára ekképpen:
– Ellened támadok, Góg, Magóg fejedelme, mondja az Úr, és ellenetek, Rós, Mések és Tubál királyai! Elcsalogatlak Góg, és horgot vetek szádba, úgy vonlak egész seregeddel, fegyveres sokasággal, perzsák, kusiták és líbiaiak segédnépeivel, mert szolgálatomra kell állnod. Az idők végén parancsot kapsz, hogy indulj a földre, amely már elnyugodott a kardtól, amelynek népe számtalan nemzet közül gyűlt egybe, hogy újra birtokba vegye romjait, és felépítse. Békességben élnek, s te akkor felvonulsz e föld ellen, valamint a fergeteg, és rengeteg népeddel úgy támadsz, mint zivatar fellege, amely az országra borul. Igen, én vonultatlak fel népem, Izrael ellen, hogy minden nép megismerjen engem azon a napon, amikor megmutatom rajtad hatalmamat! Mert kiütöm bal kezedből az íjat és jobb kezedből a nyílvesszőket. Megremeg a tenger, a sziklák megrepednek és leomlanak. Rád uszítom a döghalált, a jégesőt, a kénköves égi tüzet, és minden népre, amely veled hadakozik. Izrael hegyén hullasz el seregeiddel, a veled lévő népekkel egyetemben, a nyílt mezőn, és az ég madarai falnak fel az erdő vadjaival. Jertek, madarak és vadak, mindenfelől, mert áldozati lakoma vár rátok Izrael hegyén és mezein, húst ehettek, és vért ihattok, hősök húsát jóllakásig és vezérek vérét a lerészegedésig! Tüzet bocsátok azután Magógra és a biztonságban élő szigetekre, hogy megtudják, én vagyok az Úr! Akkor kimennek Izrael városaiból a bennük lakók, és hét esztendőn át nem kell fát vágniuk, mert ellenségük nyilaival, pajzsaival, kopjáival és lándzsáival tüzelnek. Kifosztják fosztogatóikat, és prédát szereznek prédálóiktól. Abarim völgyében hét hónapon át temetik majd Gógot és seregét, és nagy nap lesz, amikor minden nemzet előtt kinyilvánítom dicsőségemet. Akkor majd megtudják, hogy én vagyok az Úr!
