ÉZSAU ÉS JÁKOB
ÉZSAU ÉS JÁKOB
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 33.3
)
Jenny Henrik: Jákob megáldatik Ézsau helyett (Mózes első könyve 27.27)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Izsák megáldja Jákobot (Mózes első könyve 27.27)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Izsák és Rebeka szeretetben és egyetértésben éltek, de Isten bezárta az asszony méhét, nem született gyermeke. Izsák sokat könyörgött Istenhez, aki végül meghallgatta őt, és házasságuk huszadik esztendejében Rebeka végre gyermeket fogant. És ahogy telt terhességének ideje, egyre vadabb tusakodást érzett méhében, mintha ketten hadakoznának benne. Amidőn szült, kitetszett ennek az oka: ikreket hordozott volt a méhében. A gyermeket, aki elsőnek jött a napvilágra, egész testén vöröses szőr borította, ennek Ézsau lett a neve: a testvére pedig egyazon órában hagyta el anyja méhét, a bátyja sarkába fogózva, ő a Jákob nevet kapta.
Felnövekedett idővel a két gyermek, Ézsau vadász lett, aki az erdőket és mezőket járta, Jákob pedig inkább sátorban lakott, és a ház körül vagy a nyájak közt érezte jól magát. Izsák elsőszülöttjét kedvelte jobban, akire majdani áldása és az isteni ígéret teljesedése várt, ezenfelül Ézsau nagyon értett hozzá, hogy a vadakból atyja szája íze szerint való ételt készítsen. Rebeka pedig idegenkedett szőrös és torzonborz fiától, aki a vadak öldösésében lelte örömét, és egész szeretetével kisebbik gyermekén, a szelíd és kedves Jákobon csüngött.
Történt egyszer, hogy Jákob épp lencsét főzött, amikor Ézsau fáradtan és éhesen hazajött a mezőről, és ledőlt a sátorban.
– Adj egy tállal abból, amit főzöl! – mondta öccsének.
– Adok, ha cserébe nekem adod az elsőszülöttségedet – felelte a ravasz Jákob.
Ézsau megvonta a vállát.
– Mindennap veszélynek teszem ki az életemet a vadászatban, ugyan mire való nekem az elsőszülöttségem? Add hamar a lencsédet!
Jákob unszolására meg is esküdött rá, hogy lemond elsőszülöttsége jogáról, mire öccse bő tállal adott lencsét neki, és kenyeret is hozzá.
Telt-múlt az idő, Izsák megvénhedett, megfogyatkozott ereje, és a szeme világa is cserbenhagyta. Egy nap magához szólította kedves fiát, és így szólt hozzá:
– Fiam, Ézsau, megvénhedtem, és nem tudhatom halálom napját. Szeretném hát rádadni atyai áldásomat, amely az elsőszülöttnek jár, mielőtt meghalok. Menj ezért a mezőre, lőj vadat, és készítsd azt el az én szájam íze szerint, hogy ehessek belőle, s megáldhassalak.
Ézsau elment, ahogy meghagyta atyja. Rebeka azonban kihallgatta férje szavait, sürgősen hívta kedves fiát, Jákobot, és elmondta neki, mit hallott.
– Eredj, fiam, a nyájhoz – mondta neki –, s hozz két kecskegödölyét, én elkészítem atyád szája íze szerint, te meg beviszed hozzá, s elveszed áldását.
Erre még a ravasz Jákob is meghökkent.
– De anyám – mondta –, Ézsau szőrös, nekem meg sima a bőröm! Ha atyám megtapogat, tüstént fölfedi a csalást, és rám átkot mond áldás helyett!
– Énrám szálljon az az átok! – felelte anyja. – Te csak tégy, ahogy parancsoltam!
Jákob meghozta a két kecskegödölyét, anyja elkészítette, majd a bőrüket fia kezére és nyakára tette. Arra is volt gondja, hogy Ézsau ruháit adja fiára, így küldte be őt a vaddal, az étek mellé kenyeret és bort adott.
– Íme, atyám, az étek, ahogy kívántad – mondta Jákob elváltoztatott hangon. – Egyél, hogy a te lelked megáldhasson engem.
– Ily hamar találtál vadat? – csodálkozott az aggastyán.
– Isten küldte elém – vágta rá Jákob.
Izsák felállt, gyanakodva végigtapogatta a fiát, és fejcsóválva motyogta:
– Különös… a hang mintha Jákob hangja lenne… de a kezek, semmi kétség, Ézsau kezei.
Leült hát, evett és ivott, majd magához hívta fiát, hogy csókolja meg. Ahogy az közel hajolt hozzá, a ruhákból megérzette a mezők jó illatát, ezért végleg megnyugodott, és így szólt:
– Áldjon meg téged atyámnak Istene a föld minden bőségével, szaporítsa meg a te ivadékodat, és tegyen úrrá atyafiságod fölött!
Nem sokkal utóbb, hogy Izsák elvégezte az áldást, megjött Ézsau is az elkészített vaddal, és belépett atyjához, áldását kérve. Néhány szóból kiderült, hogy Jákob már megelőzte őt. Izsák igen megrémült, Ézsau pedig haragosan kiáltott:
– Immár másodszor csal meg engem az átkozott! Atyám, nem áldhatsz meg engem is?
– Késő már, fiam – csóválta a fejét szomorúan Izsák –, neki adtam áldásommal a föld bőségét és az uralmat feletted és minden atyjafia felett.
– Csak egyetlen áldásod van-é, atyám? – kiáltott keservesen Ézsau, és könnyekre fakadt. – Nem tartottál meg semmit nekem?
– Jól termő földön lesz majd szállásod, és fegyvered után élsz – mondotta Izsák –, öcsédet szolgálod ugyan, de jő idő, amikor leveted igáját.
Ézsau elment, forrongó gyűlölettel a szívében, és öccsét kereste, nem is titkolva, hogy megöli őt, ha kézre keríti. Rebeka megrémült, magához hívta kedves fiát, és így szólt hozzá:
– Íme, a te bátyád halálra keres! Fuss innét, mert ha beváltja szavát, mindkét fiamat elveszítem! Menj a Folyamközbe, Hárán városába, és ott húzd meg magad Lábánnál, az én testvérbátyámnál, amíg Ézsau haragja megenyhül, akkor majd érted küldök.
Jákob felkerekedett, és egy tevén, egy szál tarisznyával nekivágott a hosszú útnak.
