JÓZSEF TÖRTÉNETE
JÓZSEF TÖRTÉNETE
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 38.28
)
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 41.29
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 41.41
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 45.2
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes első könyve 46.29
)
Ebbinghaus Vilmos: Józsefet eladják testvérei (Mózes első könyve 37.28)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Coypel Károly (1694–1752): József véres köntöse (Mózes első könyve 37.31)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ebbinghaus Vilmos: József a foglyok álmait fejtegeti (Mózes első könyve 40.18)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ebbinghaus Vilmos: József megfejti a Fáraó álmát (Mózes első könyve 41.25)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ebbinghaus Vilmos: József kinyilatkoztatja magát testvéreinek (Mózes első könyve 45.14)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Jenny Henrik: József fogadja Jákobot Gesszenben (Mózes első könyve 46.29)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
Jozsefet testvérei eladják (Mózes első könyve 37.28)
)
Bibliaillusztráció (Pfeifer Ferdinánd, 1850 körül)
József megismerteti magát (Mózes első könyve 45.14)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Jákobnak minden fia közül József volt a legkedvesebb, mert már hajlott korában nemzette őt, és mert ő volt szeretett asszonyának, Ráchelnek első gyermeke, aki anyja méhét megnyitotta. Minden módon kényeztette őt atyja, s olyan díszes, tarka köntöst csináltatott neki, amilyet csak fejedelmek hordanak. Csodálnivaló-e, hogy bátyjai irigykedtek rá?
József pedig szemre csinos legény volt, azonfelül éles eszű, és megadatott neki az édesen folyó beszéd képessége. Nem sokba vette faragatlan és erőszakos bátyjait, és ha velük bojtárkodott, rossz híreket hordott felőlük atyjának. Azok irigysége iránta ezért gyűlöletté vált az ő szívükben.
Gyűlöletük még keserűbb lett, amikor József ilyesféle álmokat beszélt el nekik:
– Azt álmodtam, hogy aratunk és kévéket kötünk a mezőben, és a ti kévéitek az én kévém előtt meghajoltak.
Máskor pedig ezt mesélte:
– Azt álmodtam, hogy a Nap és a Hold és tizenegy csillag meghajolt előttem.
– Mit képzelsz te – mondták haragosan bátyjai –, királyként akarsz talán uralkodni mindnyájunk felett?
Ezért az álmáért még elnéző atyja is megdorgálta őt, bár magában elgondolkodott rajta, és emlékezetébe véste.
Történt egyszer, hogy Jákob elküldte kedves fiát bátyjai után, akik nyájait legeltették. József Dótán közelében talált rájuk. Ahogy feléjük közeledett, azok gúnyosan mondták egymás között:
– Amott jön az álomlátó!
– Öljük meg, akkor majd meglátja, mire megy az álmaival!
Mindnek tetszett a gondolat, de Rúben, az elsőszülött így szólt:
– Ne ontsuk vérét, hisz atyánkfia ő, hanem vessük a száraz kútgödörbe, amely itt van a közelünkben.
Magában pedig föltette, hogy titkon kihúzza majd öccsét, és visszaviszi atyjukhoz.
Rúben javaslatát mind elfogadták. Amidőn József odaért hozzájuk, megragadták, letépték róla a díszes, tarka köntöst, és hiába könyörgött, bevetették a száraz kútba, ahonnan ki nem jöhetett a maga erejéből.
Rúben akkor másfelé vonult a nyájával, a többiek pedig falatozáshoz láttak. Nem sok idő múltán látták, hogy izmaeliták karavánja közeleg Gileád felől az Egyiptomba vezető úton, s tudták, hogy kalmárok azok, akik fűszerszámokat visznek magukkal. Júda ekkor így szólt testvéreihez:
– Ne legyünk okai halálának, hiszen testvérünk ő! Adjuk el inkább ezeknek a kalmároknak jó pénzért, hogy rabszolgának vigyék!
Úgy is tettek, felhúzták Józsefet a kútból, és megalkudtak rá az izmaelita kalmárokkal húsz ezüstsékelért.
Másnap visszatért Rúben, és titkon elment a kúthoz, de nem találta öccsét. Kétségbeesetten futott testvéreihez, és így szólt:
– Nem találtam a gyermeket! Jaj nekem, mit mondok majd atyámnak?
Testvérei pedig hallgattak róla, hogy mit tettek Józseffel. Fogták azután a köntösét, megtépdesték, és bekenték egy kecskebak vérével, úgy vitték atyjuk elé.
– A pusztában találtuk – mondták neki –, nem olyan, mint a mi Józsefünk köntöse?
Jákob ráborult a véres rongyokra, és zokogva kiáltotta:
– Jaj, az én fiam köntöse ez, és az ő drága vére rajta! Fenevad marcangolta szét Józsefet!
És megszaggatta ruháit, zsákba öltözött, és nem szűnt meg a sírástól mindazontúl. Fiai és menyei hasztalan igyekeztek vigasztalni, csak azt hajtogatta:
– Könnyeim közt szállok a sírba az én fiam után!
József pedig tizenhét esztendős legény volt, amikor az izmaeliták alámentek vele Egyiptomba, a fáraó székvárosába, és busás haszonnal túladtak rajta. József Potifárnak, a fáraó főemberének, a testőrök parancsnokának házába került.
Különb-különbféle szolgálatokat látott el a házban az évek során, és mert vele volt az ő Istene, és segítette őt, minden cselekedetét szerencse kísérte. Felfigyelt rá gazdája, hogy milyen ügyes és rátermett minden dolgában, látta, hogy éles eszű és kellemetes beszédű, ezért egyre magasabb tisztségekre emelte. Végül kinevezte őt házának és minden jószágának legfőbb felügyelőjévé, s kezére bízott mindent, amije volt. Isten pedig megáldotta József ténykedését, nem is volt mellette semmire gondja Potifárnak.
Történt azonban, hogy ura feleségének is megtetszett a csinos orcájú és édes szavú ifjú, és emésztő szerelemre gyulladt iránta. Szenvedélye erőt vett büszkeségén, és így szólt egy napon szolgájához:
– Feküdj mellém, hogy szerelemben egyesüljünk!
József azonban így felelt:
– Az én uram mindent kezemre bízott a házában, de vajon ez rád is értetik-e, aki a felesége vagy? Hogyan csalhatnám meg álnokul az ő bizalmát, és hogyan vétkezhetnék ily rettentő módon az én Istenem ellen?
De Potifár asszonya nem szűnt meg zaklatni őt, és valahányszor csak kettesben maradt vele, váltig unszolta, hogy feküdjön melléje, és élvezzék kettesben a szerelem gyönyörűségét. És József minden alkalommal udvariasan elhárította őt.
Egy napon azután, amikor a ház népe mind távol volt, József teendői után járt a házban, és összetalálkozott asszonyával. Az megragadta köntösét, hogy magához vonja, és így szólt:
– Senki nincs a házban rajtunk kívül, jöjj hát, és töltsd be az én kívánságomat!
József azonban kibontakozott karjaiból, és elfutott, köntöse pedig ott maradt az asszony kezében. Iszonyú szégyen és nagy harag vett erőt azon, és amikor megjelentek a ház szolgái, felmutatta nekik József köntösét, és így kiáltott:
– Íme, az idegen szolga, akit urunk a háza fölé rendelt, gyalázatot akart elkövetni rajtam! Ám én fennszóval kiáltottam, ő pedig elfutott, kezemben hagyván köntösét!
Ugyanígy panaszkodott, amidőn hazatért Potifár, és könyörgött neki:
– Tegyen igazságot az én uram, és adjon elégtételt a szégyenért, ami engem ért és az ő egész házát!
Potifár maga elé idézte Józsefet, és haragosan szólt neki:
– Mire vetemedtél az én asszonyom ellen?!
József lehajtotta fejét, és egy szót sem szólt. Potifár pedig megemlékezett az ő szolgálatairól és hűségéről, amit sok éven át tanúsított iránta, és nem adta halálra, hanem a börtönbe vitette, ahol a fáraó foglyait őrizték.
Isten újabb megpróbáltatásában sem hagyta el Józsefet, hanem kedvessé tette őt a börtönparancsnok előtt. Mindenféle munkával és szolgálattal bízta meg az ifjút a börtön elöljárója, és igen elégedett volt vele, ezért amiben lehetett, kedvezett neki.
Történt egyszer a fáraó főpohárnokával és fősütőmesterével, hogy elvesztették uruk kegyét, és a börtönbe kerültek, ahol József volt fogva, és a parancsnok Józsefet rendelte a két főember szolgálatára.
Egy reggelen látta József, hogy igen búslakodnak, és tudakolta tőlük az okát. Elmondták azok, hogy mindketten álmot láttak az éjszaka, de nem tudják megfejteni.
– Istennél van minden álom megfejtése – mondta nekik József. – Hadd hallom álmotokat, talán rajtam keresztül kinyilvánítja értelmüket!
A főpohárnok ezt az álmot mesélte:
– Szőlőtő volt előttem, s rajta három vessző, azok alig bimbóztak és virágoztak, máris gyümölcsöt érleltek, s én a gerezdek nedvét a fáraó kelyhébe facsartam, és a nedűt uramnak nyújtottam.
– A három vessző három nap – mondta neki József –, s álmod értelme, hogy három nap múlva felemel téged a fáraó, s visszahelyez tisztedbe. Hanem ha majd ott állsz az ő jobbján, uram, emlékezz meg szolgádról, és szólj érdekemben, mert igaztalanul zártak ide engem!
A fősütőmester álma pedig ez volt:
– Három kosarat vittem a fejemen, a legfelsőben a fáraó süteményei voltak, és a madarak rászálltak, és lakmároztak belőle.
– A te három kosarad is három nap – mondta neki József –, s álmod értelme, hogy három nap múlva téged is magasra tesz a fáraó, mert fára akasztat, s madarak eszik le a húsodat.
Eltelt pedig három nap, és minden úgy fordult a két főemberrel, ahogy József megjövendölte nekik. Hanem a főpohárnok megfeledkezett ígéretéről, és József még két esztendőt sínylődött a börtönben.
Történt pedig akkor, hogy a fáraó is álmot látott: a Nílus partján állt, és íme, hét szép kövér tehén jött elő a vízből, majd utánuk hét rút és ösztövér tehén, s azok felfalták a szép kövéreket.
Felébredt a fáraó, de kisvártatva újra elaludt, s azt álmodta, hogy egy búzaszáron hét szép és dús kalász növekszik, majd nyomukban hét sovány és vézna kalász, és azok elemésztik a kövéreket.
Reggelre kelve, összehívta birodalma minden bölcsét, álomfejtőjét és jövendőmondóját, de egyik sem tudta álmai értelmét megmagyarázni neki. Akkor a főpohárnoknak eszébe jutott József, és elbeszélte a fáraónak, hogyan fejtette meg istene segedelmével egy héber ifjú az ő álmát és a balsorsú fősütőmesterét a börtönben, és hogy miként ment teljesedésbe mindaz, amit megjövendölt. Elküldetett érte tüstént a fáraó a börtönbe. Józsefet megborotválták, megfürdették, megkenték illatos kenetekkel, tetszetős ruhát adtak rá, és a trón elé vezették.
József meghallgatta a fáraó két álmát, és így szólt hozzá:
– A két álmod, felséges úr, egy és ugyanaz. A hét kövér tehén és a hét kövér kalász hét bő esztendőt jelent, amidőn felette gazdag termést takarítanak majd be Egyiptom egész földjén. A hét ösztövér tehén és a hét vézna kalász a hét szűk esztendő, amely majd a bő esztendők nyomán jő, akkoron aszály lesz és iszonyatos éhínség birodalmadszerte. Ezt jelenti ki neked általam az én Istenem. Ha pedig nem veted meg alázatos szolgád tanácsát: nevezz ki egy eszes és bölcs férfiút birodalmad gondviselőjévé, aki gondoskodik róla, hogy a bő esztendők alatt ötödöt szedjen javadra a termésből, és hogy felvásároljon minden fölösleget, és tartalékolja az ínséges esztendőkre.
A fáraó pedig így szólt:
– Találhatnánk-e bölcsebb és rátermettebb férfiút, mintsem téged, akiben Isten lelke lakik? Légy hát te a gondviselő egész birodalmam felett, akinek a székénél csak az én trónom áll majd magasabban! A te szavad az én szavam lesz, és tudtod nélkül senki nem mozdíthatja sem kezét, sem lábát Egyiptomban!
Az udvar nagyjai helyeseltek, a fáraó pedig díszes köntöst adatott Józsefre, aranyláncot tett a nyakába, és átadta neki arany pecsétgyűrűjét, ezek után hintaján körülvitette mind egész Egyiptomban. Szolgák jártak a hintók előtt, és kiáltozták:
– Hajtsatok térdet, mert itt jő, akit a fáraó birodalma fölé rendelt!
Harmincesztendős volt József, amikor Isten segedelme a mélyből újra magasra, minden eddiginél magasabbra emelte.
Teljesedésbe ment mindaz, amit József a fáraónak jövendölt volt. Hét éven át a Nílus gazdag áradásai termékennyé tették a folyó völgyét, és soha nem látott bőségben takarították be a gabonát a földekről. Az ország gondviselője minden városban nagy magtárakat építtetett, és ezekbe gyűjtötte a királyi ötödöt a bőség idején, de ezenfelül olcsón felvásárolta a fölösleget is mindenfelé. A begyűjtött élésnek már nem tartották számon sem vékáját, sem más mértékét, mert mérhetetlen sok volt, mint a tenger fövenye.
Eljöttek azután a szűk esztendők, az ínség évei is, azonképpen, amint József megjövendölte. A Nílus áradásai elmaradtak, a földek kisültek. Ő pedig megnyitotta a magtárakat, és jó pénzért gabonát mért a rászorulóknak. Később, ahogy a szükség növekedett, a gabona fejében legelő és igavonó barmaikat kellett fizetségül adniuk. Az éhínség végül rávitte Egyiptom népét, hogy eleségéért földjeit is odaadja. József működése így mérhetetlen gazdaggá tette a fáraót, aki ezért kegyeit árasztotta a gondviselőre. Józsefhez adta feleségül a főpap leányát, Aszenátot, és az két fiút szült neki, névre Manasszét és Efraimot.
Az aszály nem egyedül Egyiptomot sújtotta, hanem mind az egész földet, ekképpen Kánaánban is igen megfogyatkozott az élelem. Jákob hallotta, hogy Egyiptomban bőséggel van gabona, ezért pénzt adott fiai kezébe, és elküldte őket, hogy vásároljanak. Legkisebb fiát, Benjámint azonban nem engedte velük, mert nagyon féltette, hogy baja esnék az úton. Rúben és fivérei így tízen indultak alá az éhínség első esztendejében.
Egyiptomba érve megtudták, hogy a fáraó főembere, az ország gondviselője osztja a gabonát. Eléje járultak, és arcra borultak előtte. Nem ismerték fel őt, hiszen gyermekként látták utoljára, de József megismerte testvéreit, és magában mosolyogva gondolt álmára, amelyben azok kévéi meghajlottak az övé előtt. Kikérdezte őket, honnan valók, és ki fiai, s azok elmondták, hogy Kánaánból jöttek, tizenketten voltak fivérek, de egyikük elveszett, a legkisebbet pedig otthon hagyták ősz atyjuk mellett. József ekkor haragot színlelt, és rájuk kiáltott:
– Hazugság a beszédetek! Kémek vagytok ti, akik az ország védtelen pontjait akarjátok kifürkészni!
Hiába tiltakoztak azok rémülten, és hasztalan bizonygatták, hogy csupán gabonát akartak venni éhező házuk népének, József börtönbe záratta őket. Harmadnapon újra maga elé bocsátotta a testvéreit, és így szólt:
– Lehet, hogy mégis igaz úton jártok, és nem akarom, hogy netán ártatlanul bűnhődjetek. Íme, próbát teszek veletek: térjetek meg atyátokhoz a gabonával, nehogy az éhségtől elvesszen házatok népe, de azután jöjjetek vissza hozzám legkisebb testvéretekkel, s azzal igazoljátok magatokat! Addig egyiktek itt marad túszul a tömlöcben.
A testvérek búsan összetanakodtak, és mondták egymásnak:
– Nagyot vétkeztünk hajdan testvérünk ellen, azért kell bűnhődnünk most bizonnyal!
– Ugye intettelek benneteket – mondta Rúben –, hogy kíméljétek Józsefünket, de nem hallgattatok rám, s most íme, számon kéri Isten az ő vérét rajtunk!
Nem is vélték, hogy József érthetné őket, hiszen tolmács által szólott velük. De József értette, és el kellett fordulnia, hogy könnyeit rejtse.
Simeon vállalkozott, hogy túszul marad, József meg is kötöztette tüstént, testvéreit pedig elbocsátotta, de embereinek titkon parancsot adott, hogy amikor megtöltik gabonás zsákjaikat, tegyék vissza kinek-kinek a zsákjába a pénzt, amit a gabonáért kifizetett. Így is lett. Amikor egyikük a szálláson, útban hazafelé, kibontotta zsákját, hogy szamarának enni adjon, meglelte a pénzt. Furcsállták mind, és meg is rémültek, hogy a haragos nagyúr még tolvajnak fogja tartani őket.
Hazaérvén, elmondtak mindent apjuknak. Jákob kétségbeesett, és semmiképp sem akarta Benjámint elengedni velük.
– Hát minden gyermekemtől meg akartok fosztani? – siránkozott. – Józsefet elvesztettem, most íme, oda Simeon is! Benjámint nem engedem! Ha őt is baj érné, ősz fejemet sírba vinné a bánat!
Hiába ajánlatta fel Rúben saját két fiát kezességül, Jákob hajthatatlan maradt. Hanem a következő esztendőre megint csak elfogyott minden élés, Jákob pedig küldte volna újra fiait, de azok mondták:
– Ha Benjámint nem engeded, mi sem megyünk, mert amaz ország gondviselőjének nem léphetünk színe elé, hacsak őt magunkkal nem visszük.
– Miért árultátok el annak a nagyúrnak, hogy van még egy öcsétek? – sopánkodott Jákob.
– Eleinte olyan nyájasan tudakozódott atyánk és családunk felől – felelték a fiai –, nem sejthettük, hogy követelni fogja őt.
Júda pedig így szólt:
– Engedned kell, atyám, másképp mindnyájan éhen pusztulunk. Ha nem késlekedünk eddig, már kétszer is megjártuk volna az utat. Benjáminért pedig én kezeskedem, halálomig én legyek előtted a bűnös, ha vissza nem hozom őt épségben.
– Legyen, ha már így akarja a Mindenható – sóhajtott Jákob. – Vigyetek azonban ajándékokat magatokkal e föld gyümölcseiből és fűszerszámaiból, s vigyétek vissza azt a pénzt is, amit zsákotokban találtatok, mert alighanem tévedésből került oda.
Fölmálháztak a testvérek, apjuk pedig könnyeit hullatva vett búcsút Benjámintól, és útjukra bocsátotta őket.
Amidőn Józsefnek jelentették; hogy itt vannak a kánaáni férfiak, megparancsolta háznagyának; hogy vezesse őket házába, és készítsen lakomát, mert a jövevények az ő asztalánál fognak ebédet enni háza népével együtt.
Igencsak megijedtek a testvérek, amikor fegyveres katonák vezették el őket. Azt hitték, az egyiptomi nagyúr megint börtönbe küldi vagy rabságra veti őket a náluk maradt pénz miatt. Amint a háznaggyal találkoztak, bizonygatni kezdték, hogy ők ártatlanok a pénz dolgában, nem tudják, ki tette a zsákjukba, s íme, hiánytalanul vissza is hozták magukkal.
– Ne nyugtalankodjatok – felelte nekik a háznagy –, azt a pénzt a ti istenetek adta nektek.
És vizet hozatott, hogy megmoshassák lábukat, szamaraiknak abrakot adatott, és végül elébük vezette bátyjukat, Simeont is.
Amikor pedig déltájban megjött József, ismét leborultak előtte, és átnyújtották neki ajándékaikat. József tudakolta, él és egészséges-e élemedett korú atyjuk, majd Benjáminra vetette szemét, és megkérdezte:
– Ő a ti legkisebb testvéretek, akiről szóltatok?
És csak nézte, nézte édestestvérét, anyjának kisebbik gyermekét, a szép szál ifjút, akit aprócska gyermekként látott utoljára, és igen-igen erőt vett rajta a felindulás. Hirtelen át kellett mennie a maga szobájába, hogy utat adjon könnyeinek. Azután megmosta arcát, és visszatérvén rendelkezett, hogy szolgálják fel az étkeket. Külön asztalhoz ültették a vendégeket, és külön asztalhoz ültek a házbeliek, mert az egyiptomiak szemében utálatos dolog volt héberekkel vagy más idegenekkel egy asztalnál enni. József azonban ügyelt, hogy testvéreinek jussanak a legjobb falatok, és Benjámin elé ötször annyi finomságot tálaltatott, mint a többiek elé. A házbeliek pedig ámultak, mert idegenekkel még sosem látták urukat ily nyájasan társalkodni. Sok italt hordtak fel a pohárnokok; ami a vendégeket és a ház népét is nagy kedvre derítette.
Mielőtt József elbocsátotta volna hálálkodó testvéreit, meghagyta háznagyának, hogy a pénzt ismét tegye vissza a zsákokba, ezenfelül pedig az ő ezüstpoharát, amelyből az asztalnál ivott, rejtse a legkisebbik testvér zsákjába.
Félnapi járóföldre sem jutott még a kis karaván, amikor a háznagy néhány katonával együtt utolérte őket, és ura parancsa szerint rájuk rivallt:
– Mi dolog, hogy a jóért gonosszal fizettek?! Miért loptátok el uram ezüstpoharát, amelyből a lakomán ivott, és amelyből jövendölni szokott?!
A testvérek méltatlankodva feleltek:
– Nem vagyunk mi tolvajok, uram, hisz a múltkor nálunk maradt pénzt is visszahoztuk, nem érdemeljük kemény szavaidat. Kutasd át mindenünket, s akinél lopott holmit találsz, haljon meg, mi többiek pedig a te urad szolgái leszünk!
A háznagy parancsára a katonák átkutatták a zsákokat, kezdve a legnagyobbén a legkisebbéig, és nem csoda, hogy Benjámin zsákjában ráleltek a pohárra. A testvérek megszaggatták ruhájukat, és a zsákokat felmálházva, búsan indultak a városba vissza.
– Ezt érdemeltem tőletek jóságomért?! – kiáltott rájuk József is, amikor eléje vetették őket: – Nem tudtátok, hogy a magamfajta úr jövendölni tud, és nincsen titok előtte?
– Hiába mondanánk bármit, uram – felelte Júda –, a pohár ellenünk beszél, pedig nem tolvaj sem Benjámin, sem más közülünk. Nagy vétek terheli lelkünket régebbi időkből, és most utolért minket a büntetés. Íme, rabszolgáid leszünk, tégy velünk tetszésed szerint!
– Semmiképpen sem – mondta József –, csak az marad itt szolgámnak, aki vétkezett, ti pedig menjetek békességgel.
Júda ekkor lábához omlott, és így könyörgött:
– Hallgass meg, uram, akinek arca a fáraóéhoz hasonló az ő fényességében, és ne gerjedjen haragod a te szolgád ellen! A mi legkisebb testvérünk atyánknak egyetlen vigasza az ő vénségében. Nem is akarta elengedni velünk, én fogadtam kezességet érte. Nem térhetek vissza nélküle atyánkhoz, a te szolgádhoz, mert meghal ő, és fejét búval borítva bocsátjuk le a sírba! Légy hát irgalmas, és fogadj el engemet öcsénk helyett, akit vétkesnek találtál! Leszek én örök rabszolgád, csak ő térhessen meg testvéreivel!
József ekkor már nem volt képes uralkodni megindultságán. Megparancsolta, hogy mindenki hagyja el a termet, s amint egyedül maradt testvéreivel, könnyekben tört ki. Kisvártatva csitult zokogása, amit még az ajtó mögött állók is hallottak, s akkor így szólt ámuló testvéreihez atyáik nyelvén:
– József vagyok, a ti testvéretek! Látom orcátokon, hogy megrettentetek, de ne féljetek, lépjetek közelébb! Ti eladtatok engem, hogy Egyiptomba hozzanak, de ez Isten akarata volt, ő vezérelt ide, hogy itt magasra emeljen, és én a ti megmentőtök lehessek. Mert két éve éhínség van, és még öt évig nem lesz sem vetés, sem aratás, és ha le nem hozzátok az évatyámat és asszonyaitokat és gyermekeiteket és minden házatok népét ide Egyiptomba, bizony éhen vesztek. Én azonban helyet szerzek nektek, és eltartlak mindnyájatokat!
És újból erőt vett rajta a megindultság, Benjámin nyakába borult, és sírt, és Benjámin is sírt az ő vállán. És sorra megölelte mindegyik bátyját, és bőven hullatták könnyeiket. Azután még sokáig beszélgettek, és szívük betelt az édes szavak örömével.
A fáraó is hírét vette, hogy József megtalálta testvéreit, és meghagyta neki, hogy hozassa velük Egyiptomba apjukat és családjukat.
– Vigyenek magukkal bőven búzát és úti eleséget – mondta Józsefnek –, azonfelül szekereket Egyiptom földjéről, amivel a nőket és a gyermekeket elhozhatják. Ne sajnálják házi holmijaikat hátrahagyni, mert Egyiptom leggazdagabb vidéke lesz az övék: Gósen földjén telepítsd le őket!
József úgy intett, ahogy meghagyta a fáraó, szekerekkel bocsátotta haza fivéreit, azonfelül sokféle ajándékot küldött atyjának.
Fivérei pedig hazavonultak, és azt mondták atyjuknak:
– Íme, él a te fiad, József, és a fáraó után ő a legnagyobb úr Egyiptom felett!
Jákob a hírre elalélt, és csak idő múltán tért belé vissza a lélek. Nem akarta hinni, amit hallott, de fiai elmondták mindazt, amit József meghagyott nekik, hogy vigyék őt és minden családjukat alá Egyiptomba, és megmutatták neki a szekereket, amiket fia értük küldött, és mind a drága ajándékokat. Immár hitt nekik Jákob, hálát adott Istennek, és így szólt:
– Ha rongyokban találtatok volna rá az én fiamra, akkor is ujjongana a lelkem! Megyek hát, ha ő hív, hogy meglássam még, mielőtt meghalok!
Istentől is intést kapott Jákob, hogy bátorsággal menjen alá Egyiptomba, mert Ő vele lesz, megadja neki, hogy József fogja le szemeit, utódait pedig megsokasítja, és idő múltán vissza is vezérli őket atyáik földjére.
Útra kelt tehát Jákob az ő fiaival, unokáival és dédunokáival, a menyeket nem számítva mintegy hetven lélekkel, s nyájaikat terelve mentek Egyiptom felé. Ahogy Gósen földjéhez közeledtek, József szekerébe ült, és atyja elébe sietett. Megölelte őt, és sírtak egymás vállán, Jákob pedig így szólt:
– Immár meg is halhatok, mert láttam az én kedves fiamat!
József elvitte öt fivérét és atyját, hogy bemutassa őket a fáraónak. A fáraó kegyesen engedélyt adott nekik, hogy Gósen földjén letelepedjenek, Józsefnek meghagyta, hogy minden szükségessel lássa el őket, a legügyesebbeket közülük pedig tegye meg az ő nyájainak pásztorává. Jákobtól megtudakolta, hány esztendős, és az agg így felelt:
– Százharminc esztendő csupán a te szolgád bujdosásainak éve, uram, azok is nehéz és keserves évek voltak. De vénségemre, íme, a te kegyelmed földerítette napjaimat. Áldjon meg ezért az én Istenem és atyáimnak Istene uralkodásodban és minden tetteidben!
Tizenhét esztendőt élt Jákob az övéivel Gósen földjén, akkor érezte, hogy halála közeledik, és megüzente Józsefnek:
– Hozd elém fiaidat, hogy megáldhassam őket!
József elhozta két fiát, Manasszét és Efraimot, és atyja elé állította őket, a jobbja felől Manasszét, aki elsőszülötte volt, bal keze felől pedig Efraimot. Jákob, akinek már meggyengült látása, megsimogatta és megcsókolta őket, majd kezeit keresztbe tette, úgy helyezte a gyermekek fejére.
– Nem úgy, atyám – mondta József, és erővel át akarta tenni Jákob jobbját a másik gyermek fejére –, Manassze az elsőszülöttem.
– Tudom, fiam, tudom jól – felelte Jákob, és nem engedett. – Manassze is nagy néppé lesz, de Isten még inkább megáldja és megsokasítja Efraim ivadékait. És legyenek ők ketten, mintha az én fiaim volnának, és jusson nekik örökrész tehelyetted atyáink földjén, ahová egyszer még visszavezet Isten benneteket.
Majd esküt vett Józseftől, hogy ha meghal, testét visszaviszi atyái földjére, és melléjük temeti a családi sírboltba. Ezek után egybehívta többi fiait, és így szólt hozzájuk:
– Halljátok, mit jelent nektek Isten a jövőtökről és a ti magvatok jövendőjéről! Rúben, te elsőszülöttem, az áldásomban nem leszel első, mivel atyádnak ágyát meggyaláztad, ágyasommal, Bilhával háltál. Simeon és Lévi, a ti kezetek erőszakot művelt, haragotokban védtelent és ártatlant öltetek, ezért nem kaptok részt az örökségből, hanem elosztattok egész Izraelben. Hanem téged, Júda fiam, magasztalnak atyád fiai, és rettegnek ellenségeid! Oroszlánkölyök vagy, ki zsákmányt ejtvén megerősödött, s ha nyugszik, ki sem meri felverni. Nem vétetik el soha kezedből a fejedelmi pálca, és a népek fognak engedelmeskedni neked!
Így mondott rendre jövendőt atyjuk, Izrael a fiaknak, Zebuionnak és Isszakárnak, Gádnak és Dánnak, Ásernek és Naftalinak, szárnyas szavakkal Józsefnek és gyengéd szóval Benjáminnak. Megáldotta őket, végezetül kinyújtózott ágyán, és lelkét visszaadta Teremtőjének.
Hét napig siratták őt keserves sírással, azután orvosokat hívatott József, hogy bebalzsamozzák atyja tetemét. Negyven nap múltán, amidőn a balzsamozás műve teljessé lett, újabb hetven napig siratták őt fiai, fiainak fiai és unokái és az egyiptomiak is. Felment azután József, a fáraó kegyes engedelmével, Kánaánba atyja testével, és vele ment minden atyafisága és az egyiptomiak közül is számosan, hogy Gósen földjén csak az asszonyok és a lábasjószág maradt vissza. Szekerek és lovak sokaságával vonultak, hogy azt mondta Kánaán népe: Íme, nagy gyásza van az egyiptombélieknek. Elhelyezték végül a Makpéla-barlangban, a Mamré tölgyesével átellenben Jákob maradványait atyja, anyja és atyjának szülei mellé, és visszatértek Egyiptom földjére.
Józsefnek száztíz esztendőt engedett Isten megélnie, és még láthatta Manassze fia dédunokáit, és Efraim unokáit is térdére vehette. Akkor elszenderült, békés és boldog öregségében, de előtte még ígéretet vett mindazoktól, akik magvából születtek, hogy ha Isten visszavezeti őket atyáik földjére, az ő tetemeit is magukkal viszik. Megsiratták, testét bebalzsamozták, és sírba helyezték Egyiptom földjén, ahol Isten felmagasztalta volt őt.
