ÜLDÖZIK AZ ÚR HÍVEIT
ÜLDÖZIK AZ ÚR HÍVEIT
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Makkabeusok könyve
)
Antiokhosz király rendeletet bocsátott ki, hogy birodalmának minden népe legyen eggyé, hagyjanak fel különféle vallási szokásaikkal, és áldozzanak mind az olümposzi isteneknek. A birodalom népei engedelmeskedtek, és Izrael fiai közül is sokan hajlottak erre. A király megbízásából minden városban pogány oltárokat állítottak, és kényszerítették a lakókat, hogy a havi áldozat napján, a király születésnapján meg a dionüszoszi ünnepeken ott áldozzanak, és a tisztátalan áldozati állatok húsából egyenek. A jeruzsálemi templomot is meggyalázták, az olümpiai Zeusz szentélyének avatták fel. Oltárára tisztátalan állatok tetemét rakták, a templom udvarán pedig a pogányok förtelmes kicsapongásokat műveltek pénzért kapható nőkkel. Minden zsidónak megtiltották a törvény szerinti áldozatot, a szombatnap és az ünnepek megszentelését, az újszülött fiúk körülmetélését. A Törvény könyveit felkutatták, és tűzre vetették, s akit rajtakaptak, hogy a Szövetség könyvét rejtegeti, vagy hogy a Törvény rendelkezéseit követi, arra halál várt. Megölték azokat az asszonyokat is, akik fiúgyermeküket körülmetéltették, és a király parancsára gyermekeik holttestét a nyakukba akasztották, elrettentő példa okából.
Sokakat megrettentett a kegyetlen üldöztetés, a kínhalál réme, és behódoltak az erőszaknak. Akadtak azonban olyanok is, akik életüket sem szánták, hogy az Úr iránti hűségük mellett kitartsanak.
Volt egy Eleázár nevű előkelő és köztiszteletben álló írástudó, akit hajlott kora sem mentett meg attól, hogy a király által elrendelt áldozati lakomára hurcolják, és ott a tiltott hús megevésére kényszerítsék. Akik az áldozatnál felügyeltek, félrevonták, és így szóltak hozzá:
– Nem kívánjuk, hogy valóban vétkezz törvényeitek ellen. Hozathatsz magadnak tiszta és előírásosan elkészített húst, s azt eheted, mintha az áldozati húst fogyasztanád.
Akik így beszéltek hozzá, azok régóta ismerték és tisztelték őt mint a nép feddhetetlen elöljáróját, és szerették volna megmenteni a kínhaláltól, amely a királyi parancs értelmében az engedetlenekre várt. Eleázár azonban ekképpen felelt:
– Kilencven esztendőt engedett tisztességben megérnem az Úr, mert mindig megtartottam törvényeit. Illenék-e most ősz hajamhoz a képmutatás? Hiszen az ifjabbak azt hinnék, hogy a vén Eleázár is pogánnyá lett, így példám százakat tántorítana el az igaz úttól. Ha mulandó életemhez ragaszkodom, most ugyan elkerülöm az emberek kezét, de sem élve, sem halva nem menekszem az Úr büntető kezétől.
Szavait hallván harag töltötte el azokat, akik az imént jóakaratot mutattak irányában, és erőszakkal tömtek a szájába egy darab sertéshúst. Eleázár azonban arcukba köpte a falatot, és önként lépett a kínpadra. Amikor a kínzások és ütlegek alatt már halálát érezte közeledni, így kiáltott:
– Uram, Te tudod, hogy megmenekülhettem volna e kínoktól, de Érted örömmel viselem el a halált is!
Más alkalommal egy anyát és hét fiát állították a király elé azzal a váddal, hogy nem akartak tisztátalan ételt enni a pogány áldozatnál. Minthogy az elrendelt korbácsolással sem ért célt, a király megparancsolta, hogy tüzesítsenek meg nagy serpenyőket, a legidősebb fivérnek pedig kitépette a nyelvét, lenyúzatta a feje bőrét, majd kezét és lábát levágatva, még elevenen bedobatta a tüzes serpenyőbe. A testvéreknek és az anyának mindezt az iszonyatot végig kellett néznie, ám ők egymást biztatták atyáik nyelvén a kitartásra.
Midőn a legidősebb testvér meghalt, a másodikat vették elő, és a király megkérdezte:
– Hajlandó vagy enni, mielőtt még ízekre szednénk a testedet?
– Nem, király! – felelte ő keményen. – Életünket elveheted, de a Mindenható feltámaszt minket az örök életre, mert az Ő törvényeiért szenvedünk!
És ő is elszenvedte a rettenetes kínhalált. Ugyanilyen bátran vállalták a szenvedést ifjabb fivérei is. Hős lelkű anyjuk férfihoz méltó erővel és ily szavakkal biztatta őket:
– Én nem tudom, hogyan alakult ki testetek a méhemben az elemek csodálatos összekapcsolódásával, s nem én adtam lelket a testeteknek, mert a Mindenható műve mindez. Ha most a Tőle kapott életet semmibe veszitek az Ő törvényéért, irgalmában dicsőséggel adja majd vissza néktek!
Amikor már csak a legifjabb testvér maradt életben, valóságos gyermek még, a király maga elé vezettette, és esküvel bizonykodott, hogy kegyébe fogadja, és magas tisztségbe emeli, ha megszegi atyái törvényét. A fiú azonban arra sem méltatta, hogy feleljen neki. A király akkor az anyát hívatta, és ráparancsolt, hogy anyai szavával beszélje le és tántorítsa el megmaradt gyermekét a reménytelen ellenállástól. Az anya úgy tett, mintha engedelmeskedne, s fiához hajolva így beszélt neki atyáik nyelvén:
– Gyermekem, kilenc hónapig hordoztalak méhemben, aztán három esztendeig dajkáltalak, és azóta táplállak és nevellek. Légy hát irgalommal anyádhoz, ne félj e hóhértól, hanem vállald a halált, mint bátyáid tették, hogy velük együtt kaphassalak vissza az utolsó napon!
– Ne félj, anyám – felelte a fiú –, atyáink törvényének engedelmeskedem inkább, mintsem ennek a felfuvalkodott zsarnoknak. Te pedig, király, aki az Úr szolgái ellen dühödtél, ne reméld, hogy megmenekülsz az Ő sújtó kezétől! Minket bűneinkért ostoroz a Mindenható általad, de ostorát félre fogja vetni az Ő ítéletének napján!
Szavai miatt eszeveszett harag töltötte el a királyt, és megparancsolta, hogy a merész szavú ifjút még kegyetlenebbül kínozzák meg, mint a bátyjait. Végül megölette az anyát is, akinek hét gyermeke keserves halálát kellett végigszenvednie.
