AZ ARANYBORJÚ ÉS AZ ÚJ KŐTÁBLÁK
AZ ARANYBORJÚ ÉS AZ ÚJ KŐTÁBLÁK
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes második könyve 32.19
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes második könyve 32.26
)
Poussin Miklós (1594–1665): Az aranyborjú imádása (Mózes második könyve 32.4)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ebbinghaus Vilmos: Mózes széttöri a törvénytáblákat (Mózes második könyve 32.19)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Józsué hűségesen várt rá a hegy lábánál. Ahogy a táborhoz közeledtek, egyre erősödő lárma ért fülükhöz.
– Mintha csatazajt hallanék a táborból – mondta Józsué.
– Nem harci zaj az – felelte Mózes –, nem is győzelmi dal, hanem egymásnak felelgető karok éneke és tánc dobaja.
Ahogy közel értek, látták, hogy a tábor közepén, sebtében összetákolt oltáron idomtalan aranyborjú trónol, körülötte áldozati tüzek füstölögnek. A bálvány meg a tüzek körül fékevesztett körtáncban tántorogtak Izrael fiai, bortól elnehezült nyelvvel, részeg kurjantásokkal énekelték:
Aranyborjú, te légy Urunk,
diadalmas Istenünk,
te hoztál ki Egyiptomból,
te vígy minket új hazába!
diadalmas Istenünk,
te hoztál ki Egyiptomból,
te vígy minket új hazába!
Mózes iszonyú haragra gerjedt ezt látva és ezt hallva. A két kőtáblát ledobta és darabokra törte a hegy lábánál, és a bálványszoborhoz rontott. Megragadta, ízzé-porrá zúzta, elégette, hamvait a patakba vetette, és kényszerítette a népet, hogy igyék ebből a vízből.
Ezután magához hívta Áront, és szigorúan kérdőre vonta:
– Mit követtetek el az Úr ellen? Nem rád bíztam-e, hogy őrködj a nép hűségén?!
Áron lehajtott fejjel, szégyenkezve felelte:
– Tudod, mily megátalkodott és keménynyakú nép ez! Oly soká elmaradtál, már nem is hitték, hogy valaha visszatérsz. Napról napra jobban szorongattak, követelték, hogy adjak nekik új istent, aki vezesse őket. Végül nem tehettem mást, mondtam nekik, akinek aranya van, hozza el. Elhozták asszonyaik és lányaik fülönfüggőit mind. Az aranyat megolvasztottam, úgy öntöttem a borjút, mert aranyborjút akartak. Ma tartottuk a nagy áldozati ünnepet…
Mózes nem is felelt, hanem a tábor kapujához ment, és elkiáltotta magát rettenetes hangon:
– Ide hozzám, aki az Úrral tart!
A Lévi törzsből való férfiak köréje gyűltek, ő pedig így szólt hozzájuk:
– Az Úr parancsa: öltsetek kardot, és mindenkit öljetek meg a táborban, aki vétkezett ellene. Legyen bár testvéretek, fiatok, rokonotok vagy barátotok, senkinek nem irgalmazhattok!
A leviták úgy tettek, ahogy Mózes parancsolta, és háromezernél több férfi hullott el aznap kardjuk csapásai alatt a táborban, nem számítva az asszonyokat és gyermekeket.
Másnap így szólt Mózes Izrael lecsüggesztett fejjel álló fiaihoz:
– Nagyot vétkeztetek az Úr ellen! Felmegyek hát ismét elébe, és megkísérlem kiengesztelni haragját, amely felgerjedt benne irántatok!
Kifaragott két kőtáblát, ugyanolyanokat, mint a minapiak voltak, és felment a hegyre. Isten felhőben leereszkedett a csúcsra, és így szólt hozzá:
– Keménynyakú és megátalkodott nép ez, eltörlöm a föld színéről!
– Miért tennéd, Uram? – kérdezte Mózes ravaszul. – Hogy az egyiptomiak azt mondhassák: lám, kivezette őket földünkről, de a hegyek között megóvni őket már nem volt hatalma? És nem tettél-e ígéretet Ábrahámnak, Izsáknak és Jákobnak, hogy magvukat megsokasítod, és nekik adod a földet, amelyen az atyák éltek? És vedd azt is tekintetbe, hogy a legtöbb bűnös már elvette büntetését.
– Nem törlöm hát el a népet – mondotta az Úr némiképp megengesztelődve –, de nem leszek velük tovább, mert ha még egyszer felkeltik haragomat, félek, hogy elveszejtem őket az úton. Majd angyalt küldök, aki vezesse Izraelt.
– Ha nem Te vezetsz minket, nem érdemes mozdulnunk sem – felelte Mózes. És addig könyörgött, amíg az Úr megígérte, hogy megkegyelmez hűtlen népének. Mózes kérésére még arra is hajlandó volt, hogy egész dicsőségében megmutatkozzék szolgája előtt.
– Megteszem, mert könyörülök azon, akin akarok, és kegyelmezek annak, akinek nekem tetszik – mondotta. – Hanem hajtsd le mélyen a fejedet itt a sziklahasadékban, s csak hátulról láthatsz meg, távoztomban, mert ha szemtől szembe látnál, meg kellene halnod!
Ilyenképp csak az Úr dicsőségének visszfényét láthatta Mózes, és szavait hallhatta, amint önnön nevét kimondta az Úr.
– Most pedig ismét megkötöm szövetségemet veled és népeddel – mondta az Úr egészen megengesztelődve –, előtted járok új hazádig, és elűzöm az utadban álló népeket előled. Hanem új hazádban ne köss szövetséget az ott lakókkal, rombold le oltáraikat, és zúzd szét bálványaikat, mert azok imádata megfertőzheti népedet, és én igen féltékeny Isten vagyok!
Ezek után elismételte legfőbb rendelkezéseit. Ezúttal is negyven napot és negyven éjet időzött Mózes a hegyen, végül átvette az új kőtáblákat, amelyekre Isten ujja ismét felírta a tíz legfőbb parancsolatot, és megindult a mélybe.
Amikor a táborba ért, karján a két táblával, Áron és a többiek alig mertek közeledni hozzá, olyan fényesség áradt arcáról.
Mózes pedig a következő napokban mindent apróra elmondott a népnek, amit az Úr üzent általa. Megbízta a legügyesebb mestereket, hogy Isten előírása szerint építsék meg az Ő hajlékát, és készítsék el belé a frigyládát, az oltárokat és mindent, amit meghagyott az Úr; amikor minden elkészült és helyére került, felszentelte szent olajjal. Elkészíttette a papi ruhákat is, és az előírt ceremóniával felszentelte Áront és fiait. Az Úr pedig felhő képében a szent sátorra szállt, és dicsősége azt egészen betöltötte. És ezen időtől a felhő mindig a sátor fölött volt, s olyankor Izrael fiai táboroztak, ha pedig a felhő felszállt, tábort bontottak, s arra indultak, amerre a felhő indult. Ha pedig a felhő letelepedett, újra felverték a tábort, és maradtak, ha az égi jel úgy kívánta, akár hónapokig vagy tovább is egy helyben. Így vezette az Úr a népet vándorlása során.
