BÁLÁM ÁTOK HELYETT ÁLDÁST MOND
BÁLÁM ÁTOK HELYETT ÁLDÁST MOND
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Mózes negyedik könyve 22.31
)
Jenny Henrik: Bálák és Bálaám (Mózes negyedik könyve 23.11)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
A honfoglalás terve az volt, hogy a Holt-tenger és a Jordán folyó vonalát keletnek megkerülve hatolnak majd be Kánaán földjére. Így vonultak tovább észak felé, és elértek az amoriták földjének határához. Itt ismét szabad átvonulást kértek, de Szihon, a király megtagadta az engedélyt, és kivonult egész hadinépével ellenük. Az Úr azonban Izrael kezébe adta őt, kardjukkal elfoglalták az amoriták városait, és megvetették lábukat Hesbonban, Szihon székvárosában. Nem telepedtek meg mégsem, hanem mentek tovább, és Edreinél Básán királyának, Ógnak seregeivel találkoztak. Az Úr Óg ellen is megadta nekik a győzelmet, és az ellenszegülőkből és népükből egy lélek sem maradt életben. Ezután még északabbra tértek, és hosszabb időre tábort ütöttek a Jordántól keletre, ott, ahol a folyó a Sós-tengerbe, másik nevén Holt-tengerbe ömlik; ott, ahol Jerikó fekszik a folyó átellenes oldalán. Ezt a vidéket Moáb mezejének is hívták, mert ettől délre terül el Moáb hegy-völgyes országa, a Sós-tenger keleti partján, a moabiták földje.
Mózes nem akart háborút Moáb népével, hisz Izrael rokonai voltak azok is, Ábrahám unokaöccsének, Lótnak leszármazottai. Mégis nyugtalanság töltötte el Báláknak, Moáb királyának a szívét, és így szólt népe véneihez:
– Ez a gyülevész sereg eltörölte a föld színéről az amoritákat és básánitákat, és ha egy nap kedvük támad, nekünk rontanak. Számosan vannak, mint a tenger fövenye, és erős isten segíti őket. Menjetek hát el néhányan Bálámhoz, Beor fiához, aki híres jövendőmondó és próféta. Kérem őt, jöjjön el, és mondjon átkot erre a népre, akkor talán erejük vész, és megbírunk velük.
Elmentek a küldöttek a prófétához, de Bálám álmában intést kapott Istentől, és ezért nem ment velük. Bálák újra elküldte követeit, és fényes jutalmat ígért a prófétának, ha kérésének eleget tesz. Bálám újra Istenhez fordult, s álmában ezt az intést kapta:
– Elmehetsz Bálákhoz, de ott csak azt mondhatod, amit a nyelvedre adok.
Másnap reggel Bálám felnyergelte szamarát, és a követekkel meg két szolgájával együtt útnak indult. Az Úrnak azonban nem tetszett nagy sietős készsége, és leküldte angyalát, aki kivont karddal elállta útjukat. Bálám nem látta az angyalt, de látta a szamár, és letért előle a szántóföldre, amiért derekas ütlegeket kapott gazdájától. Ezután egy szurdokban állt az angyal eléjük, a szamár megpróbált kitérni, közben odaszorította gazdája lábát a sziklafalhoz, amiért még keményebb verést kapott. Harmadszorra olyan szűk helyen állta útjukat az angyal, hogy kitérni nem lehetett. A szamár megállt, semmi nógatásra nem indult tovább, majd földre rogyott. Bálám nagy haragjában még hevesebben ütlegelte, mire a szamár megszólalt:
– Miért versz már harmadízben? Nem ismersz régtől? Nem voltam mindig kezes és engedelmes állatod?
Isten ekkor megnyitotta a meghökkent Bálám szemét, és ő is meglátta az angyalt, aki kivont karddal állt előttük.
– Vétkeztem, hogy nem vettelek észre – mondta –, és ha utam ellenedre van, visszafordulok.
– Menj csak – mondta az angyal –, s majd azt mondd, amit az Úr a nyelvedre ad.
Bálák a közeledő Bálám elé ment az úton, nagy tisztességgel fogadta, és előadta kívánságát, hogy átkozza meg Izraelt, de a próféta így felelt:
– Hogy mit mondok majd, még nem tudom, mert mást nem mondhatok, mint amit az Isten a számba ad.
Másnap felmentek egy hegyre, ahonnan a zsidók táborának széle látszott. Bálám itt hét oltárt állíttatott a királlyal, mindegyiken feláldoztak egy tulkot és egy kost. Akkor Bálám félrevonult Istennel tanácskozni, majd visszatért, kezét kitárta a völgy felé, és ihletett szavakra fakadt:
– Átkozhatom-e a népet, amelyet Isten megáldott? Hogyan idézhetném rájuk haragját, ha szereti őket? Ki tudhatja Izrael számát, ki olvashatja meg akár népe negyedét? Bár halnék én is, mint ők, az igazak halálával!
Bálák szemrehányást tett a prófétának, mondván, hogy átkot kért tőle Izraelre, nem áldást, de Bálám újra csak azt mondta, hogy Isten parancsát át nem hághatja. A király ekkor másik helyre vitte őt, a Piszgá csúcsára, ahonnan a tábor felét is be lehetett látni. Itt is hét oltáron áldoztak, egy-egy tulkot és kost, majd Bálám újra tanácskozott Istennel, s visszatérve a völgy felé fordult, hogy karját kitárva, fennszóval kiáltsa:
– Nem ember az Isten, hogy hazudjék, s nem embernek fia, hogy megszegje ígéretét! Nincsen átkoznivaló Izraelben, velük van Isten, az ő erejük olyan nekik, mint bivalynak a szarva! Olyan e nép, mint az oroszlán, prédát ejt, és a vérét issza! Ki állhat ellene, ha Istene segíti őt? Áldom őt, és szavamat vissza nem vonom!
– Ha átkoznod nem lehet, legalább ne áldanád őket! – siránkozott mérgében Bálák. – Jer, menjünk ismét más helyre, ott talán megengedi az Úr, hogy átkot mondj!
És elmentek a Peór-hegy tetejére, ahonnan Izrael táborát egészen be lehetett látni. Itt is felépítették a hét oltárt, feláldozták a hét tulkot és a hét kost, de Bálám már nem is kérte Isten tanácsát, mert érezte, hogy megszállja őt az Úr lelke, és nagy szóval így beszélt a puszta felé fordulva:
– Mily szépek a te sátraid, Jákob, mily kedvesek a te hajlékaid, Izrael! Mint folyóparti kertek, miket az Úr ültetett be cédrusokkal! Uralkodsz majd a népeken, csontjaikat összezúzod, s elpihensz, mint az oroszlán, akit senki sem mer háborgatni! Áldott, aki téged áld, s átkozott, aki átkot mond rád!
Bálákot elöntötte a harag, és így kiáltott:
– Takarodj színem elől! Ha megtetted volna, amit kívánok, királyi jutalmat kaptál volna, de íme, üres kézzel térhetsz vissza hazádba!
Bálám megvetően felelte:
– Ha egész házadat telerakod arannyal és ezüsttel, és mind nekem adod, akkor sem mondhatok mást, mint amit Isten mondanom ad! Ő adja tudnom azt is, mit hoz a messzi jövendő. Mert csillag kél majd föl Izraelben, s királyi pálca támad Jákob törzséből, amely bezúzza Moáb koponyáját!
Azzal felült kedves szamarára, és ott hagyta Bálákot haragja és kétségbeesése martalékául.
