DÁVID A FILISZTEUSOK KÖZÖTT – SAUL HALÁLA
DÁVID A FILISZTEUSOK KÖZÖTT – SAUL HALÁLA
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel első könyve 28.16
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel első könyve 31.4
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Zsoltárok könyve 50.3
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Zsoltárok könyve 50.12
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Oka volt hinni Dávidnak, hogy Saul továbbra sem fog felhagyni üldözésével, és úgy gondolta, biztonságos helyre kell húzódnia előle. Ezért hatszáz emberével elment a filiszteusok földjére, és felajánlotta szolgálatait Ákisnak, Gát királyának. A király jó szívvel fogadta, s kijelölte neki Ciklág városát, ahol le is telepedett két feleségével és harcosai is a maguk családjával. Itt időztek egy esztendőn és négy hónapon át, ki-kicsapva a Negeb sivatagba és az attól délre, Egyiptom felé eső részekre. Rajtaütöttek Gesur és Amálek falvain, és a prédát mind Ákis elébe hordták. Midőn tudakolta a király, honnan való a préda, Dávid ravaszul azt felelte, hogy Júda falvait rabolták ki. Ügyelt rá ugyanis, hogy a feldúlt falvakból se nő, se férfi ne jusson élve Gátba, nehogy szavait megcáfolhassák. Ákis pedig hitt neki, és magában azt gondolta:
– Júdát pusztítja, és gyűlöletessé teszi magát önnön népe előtt. Így nincs számára visszaút, hűséges szolgám lesz nekem.
Történt egy idő után, hogy a filiszteus városok nagy hadjáratra készülődtek Izrael ellen. Ákis mondotta Dávidnak:
– Készülj csapataiddal, mert hadba szállunk Izrael ellen!
– Ám legyen – felelte Dávid –, meglátja az én uram, minő tetteket viszek véghez embereimmel.
Hanem amikor egybegyűltek a filiszteus hadak, a többi város királyai megütközve kérdezték Ákistól:
– Mi dolguk ezeknek a hébereknek a seregedben?
– De hiszen ez a Dávid Saul haragja elől menekült hozzám – felelte Ákis –, egy éve szolgál engem hűséggel, és semmi rosszat nem találtam benne, amióta hozzám szegődött!
– Távol legyen tőlünk, hogy harcba engedjük őt csapatainkkal együtt! – kiáltották a filiszteus vezérek. – Avagy nem őróla énekli-e népe, hogy tízezerszámra öldöste a filiszteusokat? Nagyon is félő, hogy a csatában ellenünk fordul, hiszen semmivel sem engesztelhetné ki inkább királyának haragját! Parancsold vissza őt a városba, amelyet kijelöltél neki!
Ákis nem tehetett mást, maga elé szólította Dávidot, és ezt mondta neki:
– Tudod jól, hogy kedvellek, és soha kivetnivalót nem leltem benned, de a filiszteus vezérek semmiképpen sem engedik, hogy velünk harcoljatok. Holnap hajnalban ezért indulj vissza harcosaiddal a városba, amelyet nektek kijelöltem.
Dávid hevesen méltatlankodott, de nem volt mit tennie. Másnap hajnalban fölkerekedett tehát, és visszatért vitézeivel.
Ciklághoz közeledve, már messziről látták az égő házak füstjét. Élő embert alig találtak az üszkös romok között. Megtudták, hogy amalekiták ütöttek a városon, amíg ők hadban jártak, a nőket és gyermekeket magukkal hurcolták a zsákmánnyal és az elhajtott állatokkal egyetemben. Nagy keservükben a könnyüket hullatták, mindenki feleségét és gyermekeit siratta, és a harcosok haragja Dávid ellen fordult, meg akarták kövezni. Dávid azonban erős maradt, magához intette Abjátárt az efóddal, és kérdést tett fel az Úrnak:
– Utolérem a rablókat, ha üldözésükre indulok?
Az Úr igennel felelt, s Dávid megindult hatszáz emberével. A Bezor-pataknál málhát őrzeni hátrahagyta azt a kétszázat, aki túlsággal el volt már csigázva, a többivel pedig követték a nyomokat. Találtak egy félholt egyiptomi rabszolgát, akit a rablóbanda otthagyott a sivatagban, s ez hajlandó volt elvezetni őket az amalekiták táborához. Azok már szétszéledtek, és nagy tivornyát csaptak a zsákmány örömére, amit Ciklágból s azonfelül egy sor júdeai és filiszteus városból hurcoltak magukkal. Dávid rajtuk ütött, és könyörtelenül kardélre hányta a rablókat, csak néhány száznak sikerült tevékre kapva a puszta életét megmentenie.
A győzelem újfent hálával töltötte el Dávid szívét, és így énekelt az Úrnak:
Szívem dicsőít, Uram, hirdetem nagy tettedet,
Felséges, én ujjongó örömem, magasztalom neved!
Mert meghátráltak elleneim, elvesztek orcád előtt,
ítéltél, igaz bíró, és semmivé lettek ők.
Megfenyítetted a gonoszt, kitörölted örökre nevét,
szétszórtad ellenemet, nem maradt emléke se még.
De lám, az Úr trónja örök, és áll bírói széke,
ítéletet törvény szerint mond a föld kerekére.
Szorongatottnak vára az Úr, szükség idején erősség,
benned bízom, mert el nem hagytad a Téged keresőt még!
Felséges, én ujjongó örömem, magasztalom neved!
Mert meghátráltak elleneim, elvesztek orcád előtt,
ítéltél, igaz bíró, és semmivé lettek ők.
Megfenyítetted a gonoszt, kitörölted örökre nevét,
szétszórtad ellenemet, nem maradt emléke se még.
De lám, az Úr trónja örök, és áll bírói széke,
ítéletet törvény szerint mond a föld kerekére.
Szorongatottnak vára az Úr, szükség idején erősség,
benned bízom, mert el nem hagytad a Téged keresőt még!
Mindenki megtalálta épségben asszonyát és gyermekeit, és elrablott holmijuknak sem volt a legcsekélyebb híja sem, s azonfelül is hatalmas zsákmányt ejtettek. Amidőn hazatértek, a prédából Dávid bőséggel küldött Júdea minden városába, ahol valamikor megfordult embereivel.
Felvonultak a filiszteus hadak Izrael ellen, és Súnemnél ütöttek tábort, Saul serege pedig Gilboánál táborozott. A filiszteus hadinép láttán félelem töltötte el Saul szívét. Jelet kért, de nem adott az Úr sem álomban, sem jóslatban, sem próféták által. Ezért parancsot adott szolgáinak, hogy kerítsenek valahonnan egy halottlátó asszonyt. Mondották neki, hogy a közeli Endorban van egy asszony, aki ért a halottidézéshez. Saul elváltoztatta hát öltözetét, és két emberével elment Endorba. Éjszaka értek a látóasszonyhoz, és Saul így szólt hozzá:
– Idézz nekem halottat, hogy jövendőmet megtudjam, s busás lesz a fizetséged.
– Távol legyen tőlem! – kiáltott az asszony ijedten. – Jól tudod, hogy Sámuel halála után Saul király elűzött az országból minden halottidézőt, és megtiltotta a jövendőmondást. Miért állítasz hát csapdát nekem?
De Saul megesküdött az élő Istenre, hogy nem lesz bántódása, s megmondotta az asszonynak, hogy Sámuelt idézze meg neki. Bűvös igéket mormolt az asszony, és merőn bámult a kunyhó sarkába.
– Látom őt! – lihegte egy idő után. – Nagy szakállú aggastyán, köpenyébe burkolózva emelkedik ki a mélyből!
Saul a földre borult, a jelenés pedig így szólt hozzá rettentő hangon:
– Miért zavartad meg síri békémet?
– Felette nagy szorultságban vagyok, uram – felelte Saul –, rajtam a filiszteus, és az Úr nem felel nekem sem álomban, sem jelekkel, sem próféciákkal. Ezért idéztettelek meg, hogy eligazíts, mitévő legyek?
– Mi haszna tőlem kérdened, ha egyszer az Úr elfordult tőled, és ellenségeddé lett? – felelte Sámuel. – Megmondottam neked, hogy elveszi az Úr a te királyságodat, s Dávidnak adja engedetlenségedért! Bizony mondom, holnap te és fiaid velem lesztek, és Izrael a filiszteusok kezére kerül!
A jelenés eltűnt, és Saul egész hosszában a földre terült. A halottlátó asszony étkeket készített, mert a király olyan gyenge volt, hogy alig volt ereje felállni. Enni sem akart, de az asszony meg emberei unszolására végül magához vett néhány falatot, és még azon az éjjelen visszatért a táborba.
Másnapon a filiszteus sereg rájuk támadt, és Izrael megfutamodott. A Gilboa hegyét az elesettek tetemei borították. Ott hevert közöttük Jonatán s a király két másik fia is. Saul több nyíllövéstől megsebezve haldoklott, és így szólt csatlósának:
– Vond ki kardod, és döfj át, mert életben találnak a körülmetéletlenek, és csúfot tesznek velem!
De csatlósa nem akart kezet emelni urára, ezért Saul elővonta a maga kardját, és beledőlt. Ezt látva csatlósa is szíven szúrta magát.
Amikor a környéken híre ment, hogy Saul és fiai elestek, és az izraeli sereg megfutott, az emberek odahagyták házaikat, és elmenekültek, falvaikba pedig filiszteusok telepedtek be.
A győztesek megtalálták a király tetemét. Fejét levágták, és körbehordozták városaikban nagy diadallal, testét pedig Bét-Seán falára szögezték fel. A gileádi Jábes lakói ezt megtudván érte mentek, leszedték testét, s fiai testével együtt elégették, csontjaikat pedig nagy tisztességgel eltemették Jábesben, és hét napon át böjtölve gyászolták őket.
Két nappal azután, hogy Dávid visszatért az amalekiták üldözéséből, hírnök érkezett hozzá, és elmondotta, hogy a filiszteusok szétkergették Izraelt, és hogy Saul fiaival együtt elesett a csatában.
– Honnan tudod, hogy meghalt Saul? – kérdezte tőle Dávid.
– Épp Gilboa hegyén jártam – felelte a hírnök –, midőn megláttam a királyt, amint csaknem élettelenül dárdájára dőlt, nyomában lovasok és harci szekerek közeledtek. Könyörgött, hogy öljem meg őt, mert még nem hagyta el egészen az élet. Tudtam, hogy nem akarja túlélni bukását, megadtam hát neki a kegyelemdöfést. Szavaim bizonyságául, íme, elhoztam neked koronáját és karperecét, uram.
– Honnan valósi vagy? – kérdezte Dávid.
– Egy amalekita jövevénynek a fia vagyok – felelte az ifjú.
– Hogyan merted hát fölemelni kezedet az Úr felkentjére?! – kiáltott Dávid haragosan. És intett egyik emberének, az pedig kardot rántott, és ledöfte az amalekita ifjút.
– Vére szálljon az ő fejére – mondotta Dávid –, mivel önnön szavával tanúskodott maga ellen, hogy megölte a királyt!
Akkor megszaggatta ruháit ő is és mind, akik vele voltak, fennszóval sírtak és jajgattak, és böjtöltek estelig Saulért és Jonatánért és Izraelért.
Dávid pedig ezt a gyászéneket szerzette búsultában:
Dicsőséged dombjaidon holtan hever, ó, Izrael,
a bajnokok, a hősök miképp eshettek el?
Ne jusson Gát utcáira a hír, ne tudja meg Askalon,
a körülmetéletlenek lányai ne ujjongjanak azon!
Ne áztasson többé eső, ó, Gilboa halma,
te hitszegő hegyoldal, ne érjen soha harmat!
Ó, Jonatán, kinek nyílvesszeje nem vétett soha célt!
Ó, Saul, kinek kardja prédátlan meg sose tért!
Ti sasnál gyorsabbak, ti oroszlánként erősök!
Sírjatok, Izrael lányai, mert odalettek a hősök!
Hogyan hullhattak el a vitézek a kegyetlen csatán?
Mély gyászba estem teérted, testvérem, Jonatán!
Jobban szerettelek téged, mint akárki mást, aki él,
több volt a szerelmed nékem asszonyok szerelminél!
Saul és Jonatán, mennyire szerették egymást pedig –
most a holtak házában ők, s szétzúzva fegyvereik!
a bajnokok, a hősök miképp eshettek el?
Ne jusson Gát utcáira a hír, ne tudja meg Askalon,
a körülmetéletlenek lányai ne ujjongjanak azon!
Ne áztasson többé eső, ó, Gilboa halma,
te hitszegő hegyoldal, ne érjen soha harmat!
Ó, Jonatán, kinek nyílvesszeje nem vétett soha célt!
Ó, Saul, kinek kardja prédátlan meg sose tért!
Ti sasnál gyorsabbak, ti oroszlánként erősök!
Sírjatok, Izrael lányai, mert odalettek a hősök!
Hogyan hullhattak el a vitézek a kegyetlen csatán?
Mély gyászba estem teérted, testvérem, Jonatán!
Jobban szerettelek téged, mint akárki mást, aki él,
több volt a szerelmed nékem asszonyok szerelminél!
Saul és Jonatán, mennyire szerették egymást pedig –
most a holtak házában ők, s szétzúzva fegyvereik!
Így énekelt Dávid, és a gyászdalt megtanulták Izrael fiai, és énekelték Saulnak, az első királynak emlékére.
