DÁVID ÉS GÓLIÁT PÁRVIADALA
DÁVID ÉS GÓLIÁT PÁRVIADALA
)
Julius Schnorr von Carolsfeld fametszete (1860)
Sámuel első könyve 17.50
)
Ebbinghaus Vilmos: Dávid legyőzi Góliátot (Sámuel első könyve 17.50)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Turchi Sándor (Orbetto) (1582–1648): Dávid Góliát fejével (Sámuel első könyve 17.57)
A Klasszikus Aranybiblia illusztrációja (1897)
)
Ismeretlen német mester metszete (1670 körül)
Történt, hogy a filiszteusok újra felvonultak Izrael ellen. A zsidó hadak is megindultak velük szemben, s a két sereg a Terebint-völgy két oldalán, a szemben álló hegyeken foglalta el állását.
A filiszteusok soraiból előlépett egy óriás, a Gátból való Góliát. Termete hat könyök és egy arasz volt, pikkelyes bronzpáncélja ötezer sékelt nyomott. Lábán is bronzvédőt hordott, vállán bronz hajítódárdát, a lándzsája nyele olyan volt, mint a takácsok zubolya, és csak a hegye hatszáz sékel vasat nyomott. Kiállt ez az embertorony az izraeli hadak elé, és így kiáltott:
– Bámészkodni jöttetek ide, avagy harcolni? Álljon ki valaki közületek, aki mer, és küzdjön meg velem! Ha győz, mindnyájan Izrael szolgái leszünk, de ha én győzöm le, ti szolgáltok nekünk. Ha nincs köztetek, aki megküzdjön velem, a gyalázat serege vagytok!
Láttára rettegés fogta el az izraeli harcosok szívét, és senki nem mert vállalkozni a párviadalra. Góliát pedig naponta előlépett, és gyalázó szavakkal illette a zsidók táborát. Híre ment a seregben, hogy aki legyőzi az óriást, azt a király gazdagon megjutalmazza, feleségül adja hozzá a leányát, és atyja házának mentességet ad az adó alól.
Dávid is látta Góliát kérkedését, és szívét szégyen és keserűség marta.
– Hogy merészeli ez a körülmetéletlen az Úr seregét gyalázni? – háborgott, és a király elé állt, mondván, hogy jelentkezik a viadalra. De Saul megrettent, és így szólt:
– Semmiképp sem, hisz te gyermek vagy még, ő meg ifjú kora óta harcokban forog!
– Szolgád sokáig atyja nyáját őrizte – felelte Dávid –, és megesett, hogy oroszlán tört a juhokra, s elragadott egyet közülük, de én követtem, visszaszereztem a juhot, és a vadat puszta kézzel megöltem. Ahogy tőle megmentett az Úr, megóv az óriástól is!
A király kérlelte, hogy legalább az ő vértjét öltse fel. Ráadta mellvértjét, fejébe tette sisakját, és kezébe adta kardját. Hanem Dávid a nem rá szabott harci öltözetben járni, de még mozdulni sem tudott. Levetette hát, és pusztán botját és parittyáját vitte magával. A patak medréből öt sima kavicsot emelt föl, tarsolyába tette, így indult meg a félelmetes óriás felé. Az megállt a közeledő fiú előtt, és rákiáltott:
– Eb vagyok-é, hogy bottal jössz ellenem?!
És csúf szavakkal káromlotta Izrael istenét, és bizonygatta, hogy Dávid húsát a madaraknak és a vadaknak adja.
– Te karddal és lándzsával jössz ellenem – felelte Dávid –, de én a Seregek Urának nevével megyek, akit te kigúnyoltál. Neki nincs szüksége fegyverekre, anélkül is megadhatja a győzelmet!
Megindultak egymás felé, Dávid pedig egy követ vett elő a tarsolyából, parittyájába tette, és elhajította. A lapos, éles kő az óriás homlokába hatolt, s Góliát eszméletét vesztve arcra bukott. Dávid odafutott, kihúzta ellenfelének hatalmas kardját, és azzal vágta le a fejét.
Amint látták a filiszteusok, hogy vitézük elesett, megrettentek, és menekülésre fogták a dolgot. Izrael serege pedig űzőbe vette őket, és teméntelen sokat levágtak közülük; Saarájimtól Gátig és Ekronig a filiszteusok holttetemei borították be az utakat.
