A FOGSÁG NÉPE
A FOGSÁG NÉPE
Helyénvaló itt megismételni, hogy a fogság nem az egész zsidó népet érintette, hanem csupán egy lélekszám szerint csekély töredékét. Csakhogy ez esetben nem a mennyiség a döntő. Az a lényeges, hogy két hullámban, Kr. e. 598-ban, illetve 587-ben a zsidóságnak a színe-java, az elitje vonult láncra verve a Folyamközbe. A királyi udvar, az arisztokrácia, a katonai és polgári vezető réteg, a papok, írástudók, próféták, mesteremberek s minden bizonnyal a vagyonosabb kereskedők többsége. Egyszóval mindazok, akik egy nép nemzeti tudatát a legfőképp hordozzák, annak vallási és kulturális önképét megteremteni, megőrizni és tovább alakítani képesek.
Ezért mondhatjuk, hogy a fogságba hurcolt – mai szóval deportált – néptöredék révén a zsidó szellem Palesztina területéről fél évszázadra Mezopotámiába költözött át, és ha nem is változatlanul, de töretlenül térhetett meg igazi hazájába a visszatelepülőkkel.
Hogy a zsidók identitástudata ilyen szerencsésen vészelte át a fogságot, annak egyik oka, hogy Babilon királya nem tette arctalan rabszolgatömeggé őket; letelepülve a legtöbben földhöz jutottak, de űzhettek ipart és kereskedést is. Sokan jómódba kerültek, sőt meg is gazdagodtak, és mint az Eszter könyve tanúsítja, később nem mindenki érzett hajlandóságot Palesztinába visszatérni, amikor arra lehetőség nyílt. A másik kedvező körülmény az volt, hogy kezdetben a zsidóság a fővárostól délre, lényegében egy tömbben telepedett meg, tehát közösségi kapcsolataik nem szakadtak meg, mint a Zsuzsannáról és a vénekről szóló történet mutatja, a maguk ügyeiben maguk bíráskodhattak, tehát bizonyos fokú önigazgatást is élveztek. Idővel azután megindult a kirajzás, a spontán szétszóródás, és a babiloni, majd később a perzsa uralom alatt álló – óriási! – területeken az V. századtól szinte mindenütt találni lehetett zsidó közösségeket – a tanú ismét a Biblia, Eszter története.
Harmadikként említhetjük azt a zsidóságra nézve előnyös helyzetet, hogy a babiloni – majd utóbb a perzsa – birodalom vallási dolgokban meglehetősen türelmes volt. Ne tévesszen meg senkit, hogy a Dániel nevéhez kapcsolt bibliai históriák vallásüldözésekről adnak hírt Nabukodonozor, illetve a perzsa királyok alatt. Ezek a történetek sokkal később, a makkabeusi korban keletkeztek, és az akkori viszonyokat – a szíriai Szeleukidák politikai célzatú vallásüldözését – vetítik vissza a messzi múltba. A zsidóság tehát a fogságban vallásos életét is szabadon élhette, bár ennek külső formái sokat változtak. Lehetetlenné vált minden áldozati cselekmény, hiszen azok a jeruzsálemi szentélyen kívül tilalmasak voltak. Ekkor alakult ki a vallási élet új formája, az összejövetel a gyülekezeti házban – későbbi, görög eredetű szóval a zsinagógában –, ahol a szent iratok és a Törvény felolvasása meg magyarázata alkotta az istentiszteletet. Ezáltal egyrészt megnőtt az írástudók, törvénymagyarázók szerepe a papsággal szemben – amely voltaképpeni funkcióját átmenetileg teljesen elvesztette –, másrészt a papságot magát is rászorította a helyzet, hogy az áldozati állatok szakszerű feldarabolása helyett teológiai problémákra irányítsa figyelmét.
