BÁBEL TORNYA
BÁBEL TORNYA
A Noé részegségéről szóló apró bibliai történetben is van valami talányos. Hám illetlensége, hogy apja meztelenségét megleste, nem olyan nagy vétek, ami a súlyos átkot indokolná. Ráadásul a bibliai szövegben az átok nem is neki szól, hanem fiának, Kánaánnak, tehát lehet, hogy valójában ő volt a bűnös, és valami olyan szörnyűséget művelt, ami a végleges szövegben már nem olvasható. (Ezt mondja ugyanis a szöveg – 1Móz 9,24–: „Hogy felserkene Noé mámorából, és megtudá a mit vele az ő kisebbik fia cselekedett vala…”. A „kisebbik fia” unokának is érthető.) Vannak vallástörténészek, akik szerint itt is egy ősi mítosz rejtőzik, bujkál a sorok között: abban a mítoszban Hám vagy az ő fia, Kánaán, ugyanazt tették Noéval, amit a görög Kronosz tett apjával, Uranosszal: megfosztották férfiasságától. A hitregékben nem ritka mozzanat ez, az újabb istennemzedék a hatalom átvételekor a trónfosztásnak ezt a módját választja, alkalmatlanná teszi nemzésre a hatalomból kitaszított őst. Mivel az egész elbeszélés azt akarja megindokolni, hogy a zsidók joggal szorítják ki ősi földjükről a kánaáni népeket, szükség is volt rá, hogy azok feltételezett ősét minél súlyosabb bűnnel vádolják meg. Egy kevésbé véres elgondolás szerint Hám vagy fia valami szexuális természetű galádságot követett el az alvó ellen. (Hisz a mózesi törvényekben szereplő kitételek: – „atyádnak, anyádnak, húgodnak, menyednek stb. szemérmét föl ne fedd” – nem a leselkedést tiltják, hanem a maguk szépítő megfogalmazásában a nemi közeledést.) Akár amaz, akár ez a vétség húzódik meg a háttérben, a Biblia késői szerkesztői bizonyára oly brutálisnak találták, hogy inkább kihagyták vagy elfedték ezt a mozzanatot, akár azon az áron is, hogy így a történet kevésbé alkalmas eredeti céljára, a kánaániták lejáratására.
Ha a világ népei mind Noé három fiától erednek, miért nem beszélnek azonos nyelvet? Egyáltalán, mi az oka, hogy annyi különféle nyelv van a világon?
Ez a talány nemcsak a zsidók képzeletét mozgatta meg. A világ számos vidékén találhatunk mesés, legendás magyarázatokat az emberi nyelvek valamikori összezavarodásáról. Feltűnő, mennyire gyakori ezekben az égig érő építmény motívuma. Egy hátsó-indiai nép úgy gondolja, ősei azért akartak egy nagy tornyot építeni, hogy a teliholdat megrögzítsék az égen, és így minden éjjel legeltethessék a nyájaikat, de a hold haragjában vihart támasztott, és szétzavarta az építőket, akik ettől fogva más-más nyelven beszéltek. Egy ősi indiai legenda szerint az emberek óriási létrán akartak az égbe hágni, de az istenek huszonegyfelé zavarták szét őket, s így lett huszonegy nyelvű a világ. A mexikói őserdőkben álló, lépcsős, piramis alakú nagy templomokhoz, az azték és maja művészet monumentális emlékeihez is változatos legendák fűződnek. Egy indián legenda arról beszél, hogy ezeket a tengeren túlról jött óriások építették, akik azért hagyták el ősi hazájukat, mert a nyelvük összezavarodott.
A bibliai történetet egyfelől az a népies szószármaztatás ihlette, amely szerint Bábel neve a héber balal (összezavar) igéből ered – holott Bab-Ili akkádul annyit tesz: Isten Kapuja –, másfelől a nagy mezopotámiai városokban található lépcsős toronytemplomok, a zikkuratok. Ezek közül is leginkább a Babilonban állt Észagila-templom, amelyet a babiloni fogságba hurcolt zsidók nyilván jól ismertek, de lehet, hogy már egy évezreddel korábban a Folyamközből Palesztinába átvándorolt héberek magukkal vitték ilyen bámulatos méretű tornyok emlékét.
Még Isten is úgy ítéli, hogy ha az emberek összefognak, semmi sem lehetetlen előttük, az égig törhetnek. Azaz: veszélyeztethetik az ő hatalmát. (Isten egyébként itt is többes számban beszél önmagáról: „Nosza szálljunk alá, és zavarjuk ott össze nyelvöket…”) Ez azonban bűnös törekvés, megengedhetetlen nagyravágyás, ami szigorú büntetést érdemel. Ha nem is olyan szigorút, mint az özönvíz volt, mégis elég súlyosat, hisz a más-más nyelveket beszélő népek nem értik meg többé egymást, egyenetlenség és háborúk fognak dúlni közöttük.
A köznapi beszédben a bábeli nyelvzavar éppúgy jelentheti különféle nyelveket beszélőknek – például egy nagy nemzetközi konferencia résztvevőinek – kaotikus társalgását, mint egy összeverődött tömeg zsivaját, amely tömegben mindenki egyszerre és összevissza beszél, noha egy nyelven, s ezért nem lehet érteni senkit.
