V. Kossuth Lajos hites nyilatkozata. (Affidavit.)
V. Kossuth Lajos hites nyilatkozata. (Affidavit.)
Én, Kossuth Lajos (kinek jelenlegi lakásom Bedford place, Russell Square, Middlesex megyében) esküt teszek és mondom:
1. Én született magyar nemes vagyok, zemplénmegyei eredetü Magyarországon. Midőn V. Ferdinánd, Magyarország legutóbbi királya, megszünt Magyarország királya lenni s ez által a királyi szék megüresedett: én Magyarország törvényesen összehivott s kellőleg megalkotott nemzetgyülésének mindkét háza által 1849. ápril 14-én Mgyarország kormányzó-elnökévé neveztettem ki, addig, mig az országgyülés az ország kormánya felől véglegesen határozandott, s mint kormányzó-elnök, ápril 19-én a debreczeni református nagy templomban, az országgyülés rendelete szerint s annak jelenlétében, esküt tettem, hogy hiv és igaz leszek az országgyülés által reám ruházott hatósághoz és teendőkhöz (authority and functions). A mondott megbizatás és kinevezés s az általa reám ruházott hatóság és teendők azóta soha vissza nem hivattak, sem országgyülésileg semmi más kinevezés nem történt, sem a mióta V. Ferdinánd magyar király lenni megszünt, más személy a magyar királyi székre meg nem hivatott, sem magyar királyul el nem fogadtatott vagy koronáztatott Magyarország képviselői és főrendei által, kik egyedül vannak az ország alaptörvényei által e cselekvényekre hatalommal felruházva.
2. Az, a ki e perben mint felperes lép fel: nem magyar király, sohasem is volt magyar király, sem jogilag; sem tényleg. Nem magyar király jogilag (de jure), mert az örökösödés a magyar királyi székre Magyarország alaptörvényei által szorosan szabályozva van (is matter of strict settlement) s igény azon örökösödésre csak a volt király halála után nyilhatik. Ámde az utolsó király, V. Ferdinánd, még él. Azonkivül az 1723-iki országgyülés II. törvényczikke szerint, mely által Magyarország karai és rendei a mostani habsburg-lotharingiai háznak törvényes örökösödést adtak az ott megállapitott rendben és az ott kikötött feltételek alatt, az örökösödési jog az utolsó királynak csak legközelebbi örökösére hárulhat. Ámde Austria jelenlegi császárja nem legközelebbi örököse V. Ferdinánd utolsó magyar királynak, még ha ez még életben nem volna is. De felperes tényleg (de facto) sem magyar király. Mert Magyarország alaptörvényei szerint, melyeknek minden pontjaikban és czikkeikben ugy maguk, mint örököseik által megtartására Magyarország királyai megesküdni tartoznak s (II. József kivételével; ki e miatt Magyarország királyainak névsorában meg sem jelenik) a habsburg- és habsburg-lotharingiai házból származott minden király meg is esküdött senki sem lehet tényleg király, hacsak Magyarországon törvényesen királylyá nem koronáztatott, még pedig az elhalt király halála napjától számitott hat hónap alatt kell ekként megkoronáztatnia. És Magyarország alaptörvényeiben az is különösen ki van nyilatkoztatva, hogy az ország minden nemese az ország szent koronájának tagja, és senki másnak, mint a törvényesen koronázott királynak nincs alárendelve.
3. Felperesnek, ki a kereset-levélben hamisan neveztetik Magyarország királyának, nincs és soha nem volt kizárólagos szabadalma pénzjegyek kibocsátásának engedélyezésére Magyarországon. Még ha felperes Magyarország királya volna is (pedig nem az), e szabadalommal és hatósággal az országgyülés beleegyezése nélkül nem birhatna. E szabadalmat és hatóságot pedig Magyarország karai és rendei nemcsak soha semmi királynak nem adták meg, hanem még forma szerint meg is tagadták s tiltakoztak az ellen, hogy a király saját hatalmával pénzjegyeket bocsáthasson ki. Az egyedüli ember, kinek a magyar országgyülés valaha ily felhatalmazást adott az egyedüli, a ki valaha törvényes hatalommal birt ily jegyeket kibocsátani: én voltam, kit midőn 1848-ban az akkori király, V Ferdinánd felelős pénzügyminisztere valék; pénzjegy kibocsátására az országgyülés felhatalmazott, s kinek, miután 1849-ben Magyarország kormányzó elnökévé kineveztettem és föleskettettem, a jegykibocsátási felhatalmazás a nemzetgyülés által ujólag megadatott.
4. Felperesnek, ki a keresetlevélben hamisan »Magyarország királyá«-nak neveztetik, nincs és soha nem volt kizárólagos kiváltsága, felhatalmazást adni arra, hogy az ország czimerét, mit a keresetlevél hibásan nevez királyi czimernek az országban közzététetni vagy köröztetni szándokolt bármely oklevelen használni lehessen. Felperes e kiváltsággal és hatósággal még akkor sem birna, ha Magyarország királya volna; ő pedig nem az. Magyarországnak királyi czimere sem jelenben nincs, sem soha nem volt. A magyar korona, melyet Magyarország czimere legfontosabb részének kell tekinteni, a nemzet tulajdona, nem pedig a királyé; még ha ez törvényesen koronázott király is. Világosan ki levén az ország alaptörvényeiben jelentve, hogy Magyarország szent koronájának minden nemes tagja: nekem, a ki magyar nemes vagyok, absolut és öröklött osztályrészem van a nemzet mindazon jogaiban, melyeknek a korona mindig symbolumának tekintetett. Az ország alaptörvényei azt is megkivánják, hogy az ország koronájának őrei az országgyülés által választassanak.
A kérdéses pénzjegyeken látható jelvénynek, mely a keresetlevélben hamisan neveztetik »királyi czimer«-nek, többi része a nemzeti emblemák vagy czimer paizsából áll, de sem ezen emblemák használata, sem a használatukra felhatalmazás nem tartoznék a magyar király kizárólagos kiváltságai közé, bárha most volna is magyar király; a mi pedig nincs. E czimernek vagy jelvénynek használatára nemcsak minden magyarnak soha kétségbe nem vett joga van, de sőt annak használata tényleg általános gyakorlatban is van az ország polgárainak minden osztályainál és naponta használtatik és szabadon alkalmaztatik ugy ujságlapoknál, mint eladásra nyilvánosan kitett minden áruczikkeknél. És ez teljes összhangzásban történik az ország törvényeivel és évkönyveivel, melyek kivétel nélkül mindig az ország koronájáról, az ország czimeréröl (Regni Corona; Regni Insigne) szólanak és sohasem a király koronájáról (Regis Corona) vagy a király czimeréről (Regis Insigne).
5. És mondom, hogy a pénzjegyeken, melyek ellen felperes panaszt emel, a keresetlevélben hibásan királyi czimernek nevezett, ama nemzeti jelvény és korona csupán a mondott jegyeket köritő diszitvényi szegélybe vannak mint ismeretes nemzeti jelvény beillesztve és korántsem oly czélból, hogy akármi tekintetben hitelesitésül szolgáljanak.
6. A keresetlevélben emlitett s hamisan áljegyeknek (spurious notes) nevezett jegyek sem nem czéloznak másnak lenni, sem nem igényelnek másnak tekintetni, mint a mit a rajtuk olvasható szavak kifejeznek. A kérdéses jegyek semmi kigondolható tekintetben nem hasonlitanak a keresetlevélben emlitett más létező pénzjegyekhez.
7. Nem igaz, hanem merőben és teljesen ellenkezik az igazzal, hogy nekem szándékomban volt volna, a mint a keresetlevélben hamisan áljegyeknek nevezett jegyeket kezemhez veszem, azokat Magyarországba küldeni s akár ott, akár másutt akárkinek is pénzért eladni s ez által vagy akármely más módon, Magyarországon forgalomba, tenni. Az én szándokomat sem a felperes, sem angliai követe: Apponyi Rudolf gróf nem ismerheti. Hanem én állitom és ténynek nyilatkoztatom, miszerint Európának s az osztrák kormánynak jelenlegi állapotja olyan lévén, hogy a törvényes jog és az erőszak uralma közötti viszonyokban nagy változások eshetőségét nemcsak lehetőnek, de valószinünek is lehet tekinteni: én kötelességemnek itéltem, tehetségemhez képest, előgondoskodni ily valószinü eshetőség esetére; miszerint elejét vehessem annak, hogy a magyar állam és magyar alattvalók károsodást szenvedjenek a pénzforgalmi eszközök elégtelensége miatt: annálfogva a kérdéses jegyeket előkészitettem, de még a fenforgó keresetlevél benyujtása előtt biztos letározásuk felől (for their safe keeping) intézkedtem, azon eshetőség előfordultáig, mely egyedül lehetne képes azoknak Magyarországon használatát az eseményekkel összeférhetővé tenni.
És állitom és nyilatkoztatom, hogy sem semmi lépést nem tettem, sem tenni nem szándékoztam, azon hamisan áljegyeknek nevezett jegyeket Magyarországba juttatni, mindaddig, mig ott a jelenlegi erőszakos uralom (forcible dominion) létezik.
A mit felperes »forradalom«-nak nevez, de a mi valósággal Magyarország jogainak és törvényeinek helyreállitása volna; annak meg kell vala Magyarorazágon történnie, mielőtt a kérdéses jegyek azon értékhez juthatnak forgalmuk által Magyarországon, a mitől felperes annyira fél.
8. Ennélfogva a kérdéses jegyek elkészitéséből s Magyarországba bevitelükből a magyar államra s a magyar állam alattvalóira kár vagy rövidség nem hárulhat. Ellenkezőleg, a mondott jegyek mindenesetre csak kártalanitás (relief) eszközei lehetnének a magyar államnak és alattvalóknak azon nagy veszteségek és károsodások enyhitésére, miket a mondott állam és alattvalók a felperes nevében és részéről elkövetett cselekedetek által immár szenvedtenek.
Midőn én V. Ferdinánd király pénzügyminisztere voltam és tudomásra jutott, hogy ezen minőségben bizonyos jegyeknek érczalapon kibocsátását eszközlésbe venni akarom a kercsetlevélben emlitett osztrák nemzeti bank hozzám küldte Pestre igazgatóinak egyikét, néhai Sina bárót a végett, hogy felkérjen: hagyjak fel a pénzjegyek kibocsátásával; és ajánlatot tett nekem hivatalos minőségemben 10–12 millió forintot s oly további összegeket, mint Magyarország szükségletei megkivánhatnák, kamat nélkül kölcsön adni, ha ráállok, hogy magyar pénzjegyek addig ki nem bocsáttatnak, mig a szabadalom ideje le nem jár, melyet a mondott bank az osztrák császártól, mint ilyentől s nem mint magyar királytól, birt. Én ezen ajánlatot azon oknál fogva el nem fogadtam, mivel Magyarországnak az osztrák nemzeti bank kiváltságaihoz semmi köze sincs (had nothing to do with). Jelentést tettem ezek felől az országgyülésnek, mely eljárásomat helyeselte. Ennélfogva a mondott magyar jegyek kibocsáttattak, még pedig érczalapon, melyet én több millió forint értékü ezüstben a pesti magyar kereskedelmi bankba letéteményeztem. Későbben az országgyülés, a mint már emlitém, engem felhatalmazott, az állam hitelére pénzjegyeket kibocsátani s ily jegyek ki is bocsáttattak 1848-ben őszkor, és ismét a már emlitett külön felhatalmazás alapján 1849. tavaszkor. De ezen jegyek különböznek a keresetlevélben emlitett jegyektől; mert amazok irásban voltak keltezve és számozva, s hivatalos aláirásommal pénzügyminiszteri minőségemben vagy más hivatalos aláirással voltak ellátva, ellenben a jelenleg kérdésben forgó jegyek nincsenek keltezve, nyomtatásban vannak számozva s nevemhez nincs semmi hivatalos minőség adva, hanem nevem előtt e szavakkal vannak ellátva: »A nemzet nevében.«
Midőn felperes rendeletéből osztrák hadsereg rohanta meg Magyarországot 1848. végével s tanácsosnak találtatott az ország kormányának székhelyét egy időre Debreczenbe áttenni: én nem vittem el magammal az ezüstöt, melyet a legelőbb emlitett pénzjegyek érczalapjául és biztositékául a pesti kereskedelmi bankba letéteményeztem, mert föltettem, hogy ez nem magánemberek, hanem a nemzet tulajdona lévén, szentnek és sérthetetlennek fog tekintetni. Azonban a megrohanó hadsereg az ekként letéteményezett egész ezüstalapot eltulajdonitotta s későbben az általam vagy nevemben a nemzetgyülés sanctiója s egyenes hatósága alatt kibocsátott mind a három nemü jegyek először közczélokra értékteleneknek lettek kijelentve, utóbb pedig a felperes nevében működő tábornokok s más személyek a mondott jegyeknek birtokosaik által beszolgáltatását adták parancsba, és valósággal a mondott jegyek több mint harmincz millió forint névszerinti értékben elkoboztattak, mi által a jegyek birtokosai tulajdonuktól s becsületes munkájuk és megtakaritásuk gyümölcsétől törvénytelenül és erőhatalommal megfosztattak.
9. A magyar állam és magyar polgárok által ekként szenvedett sulyos kár és veszteség következtében én kötelességemnek itéltem oly módokról gondoskodni, melyek lehetségessé teendik, hogy azok, a kiktől jegyeik erőhatalommal elkoboztattak, az elkobzott jegyek hasonértékével kártalanittassanak, ha a körülmények akként alakulnának, hogy lehetséges leend kárpótlást nyujtani a nagymérvü erőhatalmas sértésért (wrong), mely Magyarországon, az ország polgárain s a tulajdonon elkövettetett.
10. Életem és tetteim a világ előtt állnak. Nekem mindig ohajom és gondom volt semmit nem tenni Angliában, a mi Anglia törvényeit sérti vagy sértőnek tekintethetnék.
(Aláirva)
Kossuth.
Esküvel erősitve 1861. márczius 16–án.
Beadatott: Ashurst és Morris szorgalmazók (sollicitors) által.
*
E hites nyilatkozatom tételeinek hitelességét bebizonyitandó, jónak láttam Magyarország alkotmányos közjogát, törvényekre s országgyülési határozatokra hivatkozva, a birósággal megismertetni. E végett lett kibocsátva az itt következő
Második affidavit.
Én Kossuth Lajos esküt teszek és mondom:
1. Jártas vagyok Magyarország törvényeiben s törvénytudományi jártasságom felől rendes ügyvédi diplomát is kaptam, és mint ilyen mondom:
III. Károly, Magyarország királya, VI. Károly név alatt német császár is volt s mint ilyen, 1713-ban egy családi szabályt állapitott meg, mely »pragmatica sanctio«-nak neveztetik s melylyel a Habsburg-ház nőága számára az örökösödés az austriai örökletes tartományokban biztosittatott. A mondott családi szabály kelte után két évvel, 1715-ben koronáztatott Magyarország királyává és azon alkalommal világosan elismerte s a legünnepélyesebb módon kinyilatkoztatta, hogy a Habsburg-ház fiágának kihaltával a magyar királyválasztási jog az ország rendeire visszaszáll.
Nyolcz évvel későbben, és nem előbb, Magyarországnak országgyülésen egybegyült rendei a király beleegyezésével törvényt hoztak, melylyel az örökösödés a magyar királyi székre a Habsburgok nőágára kiterjesztetett.
A Habsburg-ház fiága III. Károlylyal csakugyan kihalt és az örökösödés a magyar királyi székre azóta az 1723-ki alaptörvény (Act of settlement)* rendelete szerint folytattatott.
»Act of settlement«-nek neveztetik Angliában a III. Vilmos idejében hozott XII. és XIII. törvény, melyek által a korona a most uralkodó Hannover-házra szorittatott.
Az örökösödésnek az 1723-ki törvény által ekként lett megállapitása szoros magyarázatu kötés (is a strict settlement), mely világosan hozzácsatolt feltételekhez van kötve:
Ezen szoros magyarázatu kötés erejével s csakis azzal és az által történt, hogy a habsburg-lotharingiai házból Magyarországnak királyai voltak és III Károly halála óta a magyar királyi székre igényt formálni csakis a mondott törvényben kiszabott feltételek teljesitése mellett lehetett.
És eskü alatt mondom, hogy Ferencz József, a ki most osztrák császár; azon feltételek közül soha egyet sem teljesitett s a mondott törvény által engedélyezett trónöröklési jogot magára nem alkalmazhatja (does not come within the terms of the said act settlement).
2. És mondom, hogy az emlitett trónöröklési állapodás (act of settlement) tartalma és szavai, miként az 1723-ki II. és III. törvényczikkekbe beirattak, szórul-szóra a következők:
(Idéztetik egész terjedelmében az 1723-iki II. t. cz. az örökösödés megállapitott rendjéről, melynek megtartása az ország szabadságainak s előjogainak megtartásával összeköttetett; s a III. t. cz. az ország s kapcsolt részei jogainak, előjogainak és szabadságainak megerősitéséről.)
3. Az 1723-iki II. törvényczikk 9-ik §-ában többek közt az 1687-ki II. törvényczikknek a nőágra is kiterjesztése emlittetvén, ezen törvényczikk idéztetik. (Arról szól, hogy koronázás csak a felhivott diplomatiai czikkek elfogadásának, királyi biztositásának s esküvel megerősitésének előrebocsátása mellett történhetik.)
4. És mondom, hogy az idézett 1723-ki »act of setllement« tartalma és feltételei szerint Mária Terézia, ki III. Károly halála után örökösödésben következett, királyá koronáztatása előtt koronázási diplomát adott ki, mely az 1741-ki országgyülés okmányai közé iktattatott s melynek tartalma következő: (Idéztetik).
5. És mondom, hogy ugyanezen szavakban (csupán az időszerinti király nevének különbségével) koronázási diploma adatott ki Magyarország minden királya által, ki Mária Terézia után következett, azon egy kivétellel, hogy az idézett diploma első szakaszának vége felé a következő szavak lettek beiktatva: »salva tamen semper quoad ea quae per articulum 8. 1741 excepta sunt eiusdem legis dispositione,« mely szavaknak azonban semmi vonatkozása nincs a király jogaira.
És mondom, hogy ép ily diplomát adott ki koronázása előtt V. Ferdinánd király is, a ki még életben van.
6. És mondom, hogy Mária Terézia koronázása alkalmával ünnepélyes esküt tett le, mely az 1741-iki országgyülés okmányai közé iktattatott, a mint következik: Idéztetik.)
7. És mondom, hogy ugyanezt az esküt tette le Magyarország mindenik királya, a ki Mária Teréziára következett.
A habsburg-lotharingiai ház azon egyedüli tagja, a ki Mária Terézia törvényes utóda volt s az osztrák tartományokat valósággal örökölte is, de a ki nem adta ki az idézett diplomát és nem tette le az idézett esküt, t. i. II. József császár, soha sem volt Magyarország királyának elismerve, még csak neve sem jelenik meg sem a magyar királyok névjegyzékében, sem az országgyülési törvények hiteles kiadásaiban, kivévén annyiban, hogy világosan ki van mondva a mondott törvényekben, miként semmi kiváltságlevelek nem birnak erővel és érvénynyel Magyarországon, melyek II. József által engedélyezetteknek állittathatnának, hanem minden esetben a törvényesen koronázott király által engedélyezendő uj privilegiumra van szükség.
8. És mondom, hogy V. Ferdinánd; midőn megkoronáztatott, szintugy kiállitotta koronázási diplomáját az emlitett módon és szavakban és letette esküjét, a mint következik: (Az eskü szavai idéztetnek.)
9. És mondom, hogy az 1790–1-iki országgyülésen a király megegyezésével hozott törvények közt vannak a III., X., XII. és XIII. czikkek, melyek az ország alaptörvényeit képezik s tartalmuk a következő:
(Idéztetik a III. czikk, mely azt rendeli, hogy az uralkodás minden változásánál a koronázásnak hat hónap alatt a volt király halála után kell megtörténni mulhatatlanul. A miből természetesen következik, hogy Magyarországon a trón csak halál által üresedhetik meg, Az ország törvényei gondoskodtak, hogy minek kell történni azon esetben, ha az élő király az uralkodásra tehetetlen. Lemondás (abdicatio) által való trónüresedést 1867-ig a magyar törvények nem ismertek.
Idéztetik továbbá a X. czikk, melyben a király ugy maga, mint utódai nevében elismeri, hogy »ámbár az austriai ház nőágának az 1723. I. és II. törvényczikkeiben megállapitott örökösödése Magyarországon és kapcsolt részeiben ugyanazon fejedelmet illeti, kit az elválaszthatlanul és feloszthatlanul birtoklandó többi országokban és örökletes tartományokban illet: Magyarország kapcsolt részeivel mindazáltal szabad és egész országlati rendszerére nézve független ország azaz semmi más országnak vagy népnek lekötve nincs, hanem saját önállással és alkotmánynyal bir.*
Most már ennek helyében van Austriával közös miniszterium; van Austria delegatiójával a legfontosabb államfunctiók felett közösen intézkedő delegatio, melynek a magyar országgyülés feltétlenül engedelmeskedni tartozik, – tehát Magyarországnak már nincs saját önállása; idegen országnak, nemzetnek van lekötve. Pedig az a függetlenség, az a semmi más országnak vagy népnek le nem kötött önállás nem oly ingó-bingó jószág, mely egy-egy élő nemzedék által elalkuvás tárgyává tétethetnék, az, mig magyar él, minden elkövetkezendő nemzedékek elidegenithetlen örök tulajdona. A »haza« tulajdona, nem egy országgyülésé. Magának Deák Ferencznek inditványára mondotta ki ünnepélyesen az 1861-iki országgyülés, hogy »az ország alkotmányos szabadsága nem oly sajátja az országgyülésnek, melyről szabadon rendelkezhetnék; hitére bizta a nemzet annak hű megőrzését s felelős azért a haza és önlelkiismerete előtt. Kötelessége megmenteni az utókornak azon alkotmányos szabadságot, melyet a nemzet öseitől öröklött. Lehet, hogy e miatt nehéz idők következhetnek a hazára: de azokat a megszegett polgári kötelesség árán megváltani nem szabad.« – Minő gyarló a mai nemzedék emlékezete, hogy erről megfeledkezett! De azért a jog elidegenithetlen jellegét el nem vesztette. »Meminisse juvabit.«
Idéztetik a XII. törvényczikk, mely a törvényalkotás, eltörlés és magyarázás jogát a király és az országgyülés közt közösnek rendeli.
És idéztetik a XIII. törvényczikk, mely az országgyüléseknek legalább minden harmadik esztendőben megtartásáról szól s a tárgyalási szabadságot biztositja.
10. És mondom, hogy 1827-ben az országgyülésen törvény hozatott Ferencz király beleegyezésével, a ki 1806-ban osztrák tartományaira nézve osztrák császár czimet vett fel s csakugyan az első osztrák császár volt; mely 1827-iki törvényczikk egyenesen az ország alaptörvényeinek és szabadságainak biztositása végett hozatott. (Idéztetnek az 1723. III. törvény czikknek szavai.)
11. Idéztetnek a magyar szokásos jog hármas könyve első részének IV. czikkéből az első s IX. czikkéből a negyedik szakasz, melyek arról szólanak, hogy az ország nemesei jogrészeltetésnél és összeköttetésnél fogva (per quandam participationem et connegionem) a szent korona tagjainak nézetnek (censentur) és senki más, mint csak a törvényesen megkoronázott király hatalmának vannak alárendelve. És megemlittetett, hogy ezen czikkekre az 1830. I. törvényczikkben határozott hivatkozás történik.
12. És mondom, hogy V. Ferdinánd, a ki még életben van, atyja: Ferencz király életében, 1830-ban lett megkoronázva, ez utóbbinak (Ferencz királynak) az ország rendeihez intézett sürgető megkeresésére, mely az 1830-iki koronázási törvény előszavában akként lett kifejezve, hogy »atyai szivének legfőbb vigasztalásul szolgáland, ha elsőszülött fiát s örökösét a nagylelkü magyar nemzet iránt a bizalom s a szeretet azon kötelékével, melyet élte fogytáig legdrágábbnak tekintend, s az ősi alkotmány fentartásának és megoltalmazásának esküjével lekötöttnek szemlélheti.« Az országgyülés mindazáltal csak azon feltétel alatt egyezett bele a koronázásba, hogy a legfőbb s különösen a hármas könyv elsö része IV. és IX. czikkeiben körülirt hatalomnak, mint szintén a kiváltságadományozásnak s egyéb felsőségi jogoknak gyakorlása az uralkodó (Ferencz) királynál maradjon s a mig ez életben van, a most megkoronázandó király ez uralkodónak világosan és specifice kifejezett akarata és a nemzetnek (regnicolarum) beleegyezése nélkül az ország kormányzatába semmikép se avatkozzék, – miként ezek az 1830, I. törvényczikkben világosan kiköttettek és elrendeltettek. (A törvény szavai idéztetnek.)
(E törvény kérdésbevonhatlanná teszi azt, hogy a mig egy koronázott király él, az országgyülés beleegyezése nélkül Magyarországon még maga a közvetlen trónörökös sem igényelhet vagy gyakorolhat semmi felsőségi jogokat és uralkodási hatalmat s az ország kormányzatába semmikép sem avatkozhatik. Az olvasóra bizom, megitélni, hogy ezzel szemben minő szinben jelentek meg Ferencz József császár keresetlevelének merőben hamis állitásai, melyekre ellenem keresetét alapitotta. Mint magyar király lépett fel, pedig nem volt az, még csak trónörökös sem volt. Koronája jogaira hivatkozott, pedig sem a korona nem övé, sem nem volt megkoronázva. Kizárólagos kormányzati szabadalmakra hivatkozott V. Ferdinánd életében, pedig neki az ország dolgaiba avatkozásra az országgyülés nemcsak nem engedélyezett hatalmat, sőt minden avatkozása és egész praetendált királyi minősége ellen a leghatározottabban tiltakozott.)
13. És mondom, hogy V. Ferdinánd koronázási diplomája nem hamarább, hanem csak 1836-ban, akkor, midőn atyja, tehát elődje, meghalt s ő e halál folytán a királyi functiók gyakorlásába lépett, lett törvénybe iktatva.
14. És mondom, hogy 1811-ben Ferencz király felszólitotta az ország rendeit, ismerjék el a papirpénzt, melyet Austriában kibocsátott s legyenek segitségére az intézkedések keresztülvitelében, melyeket ott a pénzforgalom (currency) iránt tett. Erre az országgyülés mindkét háza a dolog megvizsgálására vegyes bizottmányt küldött ki; ez jelentést tett az országgyülésnek s az onszággyülés nem adta meg (did not comply with), a mit Ferencz király kért; ép ellenkezöleg, 1811. szeptember 30-án a mondott országgyülés hivatalos okmányaiba iktatott határozatot hozott, melyet Ferencz király, daczára sürgős szükségleteinek, sem mert soha ellenkezésbe venni. És a mondott határozatban ki van jelentve, hogy Magyarország királyának sem a korona jogánál fogva, sem másképen, nincs semmi hatalma, előjoga, kiváltsága vagy hatósága, papirpénzt vagy pénzfizetés végetti jegyeket Magyarországon kibocsátani és forgalomba tenni, vagy kibocsátásukra és forgalomba tételükre felhatalmazást adni, az országgyülés megegyezése nélkül.
És mondom, hogy az emlitett országgyülési vegyes bizottság jelentésében azon módra nézve, melylyel papirpénz került forgalomba Magyarországon, a következők foglaltatnak:
»Mária Terézia császárné-királyné még 1752. junius 15-én, majd ismét 1771. augusztus 1-én az örökletes német tartományokban felsőbb és alárendelt bankhivatalokat állitván fel, a kereskedés előmozditása végett bankjegyeket hozott be, akként rendelkezvén felőlük, hogy azok a császári-királyi pénztáraknál ellenvetés nélkül elfogadtassanak, de magánszemélyek maguk közt azokat fizetési eszközül vagy készpénz helyett elfogadni semmiképen sem tartozzanak. Ezen bankjegyek kereskedelmi uton, a törvényhozás befolyása nélkül, később Magyarországba is bejutottak és forgalomba jőttek.«
Es mondom, hogy az országgyülés mindkét házának fentebb emlitett határozatában a következő sorok is foglaltatnak, melyekben egyenesen és határozottan tagadtatik, hogy a királynak hatalma vagy kiváltsága volna Magyarországban való forgalom végett papirpénzt vagy jegyeket kibocsátani, ugy mint:
»Miután még maga a pénzverési jog is Zsigmond király második decretumának XVIII. czikke által csak azon feltétel alatt soroztatott a királyi jogok közé, hogy az ország lakosai csak akkor tartozzanak a vert pénzt elfogadni, ha igaz értékkel bir; miután Albert király decretumának X. czikkében világosan el van határozva, hogy az ország rendeinek beleegyezése nélkül még maga az arany- és ezüstpénz értéke vagy forgalma sem változtattathatik: az ország jogainak törvényes biztonsága végett elég nyiltan tagadni azon (papirpénzkibocsátási) uj királyi jogot, mely a világos törvényekkel ellenkezik, s melynek következményei ellen az ország rendei előbb felirás által – melynek elveihez és óvásaihoz ujra és ujra is ragaszkodnak –, majd ismét az ország első tiszviselőjének, a nádorispánnak közbenjárásával magukat biztosittatni kivánták; nyiltan tagadni ez állitólagos királyi jogot elég, mivel saját alkotmánynyal biró országban, hol minden királyi jognak világos törvényekben kell gyökerezni, ez az uj állitólagos jog semmi törvényre nem alapitható, minthogy oly törvény, mely annak kedvező volna, sohasem hozatott s a polgárok tulajdonjogának megsértése nélkül nem is hozathatott. Tehát a mostanihoz hasonló kincstári működés az ország lakosai vagyonának biztositására, hozott s magát a pénzverési jogot is oly világosan körüliró törvények erőszakos megsértése nélkül sem most, sem a jövőben eszközlésbe nem vétethetik. Mert a törvényeknek nem a parancsoló szükség, hanem csak egyedül a törvényhozás által lehet a törvényes mód és rend szerint akár magyarázat alá vétetniök, akár eltöröltetniök.«
(Aláirva)
Kossuth Lajos.
Eskületétellel megerősittetett márczius 19-én 1861.
* * *
Első affidativom oly feltünést okozott s annyira fontos okmánynak tekintetett, hogy az angol lapok csaknem kivétel nélkül mindannyian egész terjedelmében adták; a continensen is egész körutat csinált; még Bécsben is akadtak lapok (a »Wanderer« és »Presse« ), melyek közlését megkisérlették, de ezek lefoglaltattak. Angliában özönlöttek a hirlapokban az ügyemnek kedvező fejtegetések, még a »Morning Cronicle« is, mely különben meglehetős közönynyel viselte magát irányomban, márczius 27-ikei vezérczikkében ekként nyilatkozott:
»Ferencz József császár és tanácsadói időt kértek, felelni Kossuth ur hatalmas affidavitjára, mely ő excellentiáját, Apponyi grófot, egészen magán kivül hozta (bewildered) s melyet urának császári büszkesége is minden bizonynyal az elnyelésre igen keserves falatnak talált. Ha a chancery-biróság igazat akar tenni a felek közt, ki nem kerülheti, hogy vizsgálat alá vegye, vajjon a felperes igazán az-e, a minek magát állitja s igazán birja-e törvényesen azon hatalmat, jogokat és kiváltságokat, melyekre hivatkozik. Nagyon furcsa dolog, hogy ily kérdések felett az angol chancery-nek kell itélni. De kell, Kossuth ur affidavitja után ez alul többé nem lehet kibuvni. A méltányossági pörlekedés (equity litigation) szokásos gyakorlata szerint Ferencz József császárnak vagy le kell mondani keresetéről, vagy el kell magát szánni oly okmányok előterjesztésére a hatalmas affidavit ellenében, a minőknek előmutatására uralkodó még sohasem szánta el magát idegen biróság előtt.«
Affidavitom ellen tudtomra nem jelent meg az angol lapokban felszólalás, egyetlenegy rövidke czikket kivéve, melyet C. L. S. aláirással valaki a »Times« márczius 27-ikei számában tett közzé, s melyben affidavitom azon állitásába kötelőzkedve, hogy »kormányzóvá lett kineveztetésem s az ezzel reám ruházott hatóság azóta soha vissza nem hivatott, sem országgyülésileg semmi más kinevezés nem történt,« – czikkiró mindössze is csak annyit mondott, miként én elfeledtem, hogy Törökországba menekülésem előtt önkényt lemondtam minden megbizatásaimról s hogy Görgey lett dictatorrá kinevezve (appointed) kevés nappal a világosi catastropha előtt, én tehát ez által magán emberré lettem s most is az vagyok. Ehhez czikkiró csak annyit tett hozzá, miként ő sokat tartózkodott Magyarországon s ideiglenes távolléte alatt is folytonos levelezésben áll Magyarország minden részeivel; de sohasem hallotta, hogy én 1849 óta valamely hivatalos állásra megválasztattam volna; nem is tartja valószinűnek, hogy a magyar nemzet valaha engem valamely választással meg fog tisztelni.
Ennyiből állott a névtelen czikk.
Én nem kormányzói czimen irtam alá a jegyeket. Nem praetendáltam magamnak semmi hivatalos hatóságot. Az, hogy magán név-aláirásom elébe ez volt téve »a nemzet nevében«, nem azt tette, hogy én akkori helyzetemben hatóságot igénylek magamnak a nemzet nevében cselekedni, hanem tette azt, miként tekintve egyrészt azt, hogy pénzjegyek csak a nemzet által, csak a nemzet tekintélyével bocsáttathatnak forgalomba, tekintve másrészt azt, hogy ha azon körülmény (az általam eszközölhetni vélt külsegitséggel megujuló szabadságharcz) előfordul, melytől a jegyek kibocsátása feltételezve volt, késő volna az országnak forgalmi eszközökkel ellátását munkába venni: én az előrelátás kötelességére tartozónak véltem a jegyek elkészitéséről előre gondoskodni, miszerint a nemzet azokat oly formában készen találja, hogy az esély beálltával a nemzet nevében s tekintélyével forgalomba bocsáttathassanak.
Ezek igy levén, én részemről nem tartottam szükségesnek a dolog érdemére teljességgel nem tartozó névtelen felszólalásra felelni.
Vukovics Sebő azonban a történelmi igazság érdekében jónak vélte mint volt miniszter, ki a történtekbe hivatalosan befolyt, a tényállást a »Times« márczius 28-ikai számában a következőleg felderiteni:
»1849. augusztus elején a harcz viszonyainak fordulata folytán a kormány szükségesnek látta megkisérleni, ha nem lehetne-e az orosz hatalommal egyezkedésre jutni s e czélból Görgey tábornoknak, ki a még teljességgel le nem győzött fő magyar hadsereg élén állott, megbizás adatott alkudozásokba bocsátkozni. A temesvári szerencsétlen ütközet után Görgey oda nyilatkozott, hogy mindaddig, mig Kossuth kormányzó kormánya fennáll, nem lehet reménye, hogy az ellenség vele (Görgeyvel) alkudozásokba bocsátkozzék; ő tehát csak azon esetben fogadja el a megbizást, ha nemcsak a katonai, hanem a polgári legfőbb hatóság is az ő kezében összpontosittatik.
»Erre Kossuth, önzetlenség és hazafiság által vezéreltetve, nem kétségeskedett Görgey kivánságát teljesiteni, s lemondását azon kinyilatkoztatással tette közzé, hogy Görgeyt a reá átruházott hatalomnak a nemzet jogai megmentésére használásáért felelőssé teszi. Görgey a helyett, hogy a nemzet jogait akár harcz, akár egyezkedés utján megmenteni megkisérlené, két napra a hatalom átvétele után egyszerüen és feltétlenül megadta magát az orosznak. E szerint Kossuth visszavonulása, nem lett arra használva, a mi végett történt, sem a nemzet által nem sanctionáltatott. Ha Görgey hűségesen teljesiti a megbizást, melyre felruháztatott s melyet ő elfogadott: a legközelebbi országgyülésre tartozott volna az eljárást (the transaction) helybenhagyni vagy helyben nem hagyni. De amint a dolgok mind e mai napig állanak, a tényállás az, hogy a mióta Kossuth az ország kormányzójává megválasztatott, a magyar nemzet soha sem tett semmi változtatást a legfőbb hatóság gyakorlását illetőleg.
»Czikkiró abban is járatlanságot árul el az akkori idők eseményei körül, hogy Görgeyt dictatornak nevezi. Ő sohasem volt dictátorsággal megbizva.
»Az is megjegyzendő, hogy Kossuth csak a világosi catastropha után lépett át a határon török földre.
»A mi a kérdéses jegyeket illeti, Kossuth azt nem igényli affidavitjában, hogy azoknak kibocsátására neki actualis hivatalos hatósága van; ő csak annyit állit, hogy ha még valaha a körülmények által a kormányzói teendők (functions) ujból felvételére felhivatnék: neki a kibocsátásra teljes joga volna; és ez csakugyan nem szenved semmi kétséget.
(Aláirva)
Vukovics S.
Magyarország volt igazságügyminisztere.«
Magyarország volt igazságügyminisztere.«
Ferdinánd császár lemondása.
Affidavitjaim kiegészitéseül még igen lényeges dolognak tartottam annak bebizonyitását, hogy Ferdinand császár csak az osztrák császári trónról mondott le, a magyar királyi trónról nem; miszerint czáfolhatlan tény gyanánt álljon mind a biróság, mind a nyilvánosság előtt, hogy a felperesnek nemcsak közjogi és alkotmányos alapon joga nincs, hanem még pusztán egyoldalu családi transactiók alapján sincs ürügye magát magyar királynak állitani s e minőségben inditani keresetet.
Világosan emlékeztem, hogy ez igy van, hogy ezen körülmény ki lett emelve az 1848-iki országgyülés által egyhangulag hozott tiltakozó határozatban. Vukovicsnak megvolt e határozat azon példánya, mely neki, mint akkoron temes-torontáli királyi biztosnak Nagy-Becskerekre hivatalosan megküldetett. Nyilvánosságra hoztuk, a perben is felhasználtuk. Az akkori országgyülési okiratok nem igen ismeretesek a mai nemzedék előtt, azért tárgyamra tartozónak vélem annak közlését, a mint következik:
Országgyűlési határozat. (112-dik szám.)
Az országba magán uton beküldözgetett nyomtatványokból* tudomására jutott az országgyülésnek, miként I. Ferdinand austriai császár s Magyarországnak e néven V. királya, Olmützben folyó hó 2-án az austriai császári trónusról lemondván, Schwarzenberg austriai miniszter által ellenjegyzett manifestumában minden népeit az ő irántai kötelességek alul s minden közállományi tisztviselőket az ő irántai hűség esküje alól feloldozottaknak jelentette ki. S egyszersmind kinyilatkoztatta, hogy testvéröcscse Ferencz Károly főherczeg az ausztriai császári koronáról legidősb fiának: Ferencz József főherczegnek javára szintugy lemondott.
Jellassich egy elfogott kémjének irományai közt találtattak. Ily módon jutott a király által törvényesen összehivott és a költségvetés megszavazása nélkül törvényesen el nem oszlathatott (1847-48 IV. t-cz. 6. §.) magyar országgyülés annak tudomására, hogy egy olmützi szobában amugy családilag, szép kedélyesen uralkodóváltozás csinálódott ! – Jellemző egy vonás. – – – – Ma már annak az 1848. IV. törvényczikki garantiának is vége van!
Ennek következtében Ferencz József föherczeg, magát Austria császárjának s Magyarország királyának nevezve, ugyancsak deczember 2-án hasonlókép austriai miniszter Schwarzenberg ellenjegyzése mellett kelt nyilatkozatában trónusra lépését a birodalom minden népeinek kijelentette; s azon szándokát fejezvénki, hogy minden tartományokat és népfajokat egy nagy statustestbe akarja összeolvasztani, tudtul adja, hogy e végett mindenekelőtt az ugynevezett »lázadásnak« legyőzésére a rendeléseket már meg is tette.
Magyarország s a hozzákapcsolt országok és részek, az austriai birodalom részei valamint soha sem voltak, ugy most sem azok, hanem független, önálló országot képeznek, mely saját alkotmánynyal bir s csak a nemzet megegyezésével alkotott saját törvényei szerint kormányoztathatik.
S ezen függetlenségnek és törvényes önállásnak épségben tartása képezi azon sarkalapot, melyen az austriai háznak a pragmatica sanctióban meghatározott örökösödési rend szerint, magyarországbani uralkodása alapszik.
Az austriai császári trónus iránt közbejött, merőben családi intézkedések tehát, Magyarország s a hozzákapcsolt részek királyi székére ugyan a magyar országgyülés hozzájárulása s előleges beleegyezése nélkül semmi hatást, semmi befolyást nem gyakorolhatnak:
Nehogy azonban most, midőn Magyarország s a hozzákapcsolt részek önállása s független alkotmányos létele annyi oldalról fegyveres erővel hitszegően megtámadtatik s a nemzet közállományi s nemzeti lételének megtartása végett védelmi harczra kényszerittetik, – az országgyülés hallgatása a rosszakarat által a nemzet jogainak sérelmére magyaráztassék: az ország törvényesen egybegyült képviselői s főrendei, mint az alkotmány őrei s a legtörvényesebb constituált hatalom, kötelességüknek tartják ezen események iránt a nemzet nevében nyilatkozni:
Magyarország királyi széke, a nemzet előleges megegyezése nélkül, csak az emberiség közös törvénye következtében, a koronás király halála által ürülhet meg.
A törvényes koronás király halála esetében az, kit az örökösödés közvetlenül illet, a nemzettel koronázási oklevelet kötni, az ország törvényeire és alkotmányára megesküdni és magát szent István koronájával a nemzet által megkoronáztatni köteles, a koronázás előtt is gyakorolhatván ugyan némi fejedelmi jogokat, de csak a törvények értelmében.
Azonban ez csak a koronás király halála esetében történhetik s ezen egy esetet kivéve, a nemzet akarata, a képviselő országgyülésnek előleges beleegyezése nélkül, a magyar királyi szék birtoka körül semmi változtatás jogszeüen nem történhetik, elannyira, hogy midőn I. Ferencz császár és király a mostan is élő V. Ferdinandnak megkoronáztatása iránt a nemzetet országgyüléseni egyezkedésre felszólitotta, 1830-ban az országgyülés azon világos kikötéssel egyezett csak meg V. Ferdinand megkoronázásában, hogy atyja életében a nemzet előleges beleegyezése nélkül semminemü uralkodási jogokba ne avatkozhassék.
Még inkább megkivántatik tehát az uralkodás változásához a nemzet előleges megkérdezése s beleegyezése, midőn a trónus birtokában még nem volt, tehát arról nem is rendelkezhető mellékágazati közvetlen praesumptiv koronaörökös, és az életben levő király még netalán születhető gyermekei mellőztével az uralkodó-szék egy távolabb álló családivadékra átruháztatni szándékoltatik.
Miután tehát a nemzet előleges hozzájárulása nélkül egyik fejedelem életében más senki magának királyi jogokat nem tulajdonithat, az örökösödési rendet pedig családi magán-egyezkedésekkel még kevésbé változtathatja meg;
miután a magyar királyi szék birtokához kötött kötelességekrőli lemondáshoz a nemzet előleges megegyezése mulhatlanul megkivántatik;
miután a magyar királyság kétoldalu kötésen alapszik, melynek egyik sarkalatos oldala az, hogy törvényes királynak csak az tekinthető, ki a nemzettel országgyülési egyezkedés utján koronázási egyességlevelet kötött, az ország alkotmányára, jogaira s törvényeire megesküdött s ezen eskü következtében szent István koronájával megkoronáztatott;
miután azon esetben is, ha az uralkodó koronás király magát az uralkodás gondjaira képtelennek érzi, az ország ideiglenes kormányzatáról intézkedni a nemzet jogaihoz tartozik;
és miután az Olmützben deczember 2-án közbejött minden családi lemondások s jogátruházások iránt a magyar nemzet előlegesen még csak meg sem kérdeztetett
annálfogva az austriai császári székrőli önkényes lemondás az austriai birodalomba különben sem tartozó Magyarország s hozzákapcsolt részek és országok önállásán, alkotmányán és sarkalatos jogain semmit sem változtathatván: az országgyülés, mint Magyarország s a hozzákapcsolt részek és országok törvényes organuma, ezennel kinyilatkoztatja, hogy az országgyülés hire, tudta s megegyezése nélkül a magyar királyi szék birtokával senki egyoldalulag nem rendelkezhetik.
És azért az országgyülés az ország törvényes függetlenségéhez, alkotmányához s a magyar nemzet sarkalatos jogaihoz szorosan ragaszkodva, az ország s hozzákapcsolt részek minden egyházi, polgári s katonai hatóságainak, tisztviselőinek, hadseregeinek s minden lakósainak a nemzet nevében meghagyja és parancsolja, hogy az alkotmány iránti hűség kötelessége szerint senkinek, kit erre jogositottnak a törvény, alkotmány és az országgyülés el nem ismerék, bármely hatóságát el nem ismerve, és senki ilyennek nem engedelmeskedve, az ország dolgaiba gyakorolni szándéklandott bármely avatkozást jogtalan bitorlásnak tekintsék s az ország és alkotmány iránti hűség törvényszerű zászlaja alatt hazánkat minden idegenszerü usurpatiótól, avatkozástól s ellenséges megtámadástól megóvni és megvédelmezni hazafiui szent kötelességöknek ismerjék. Senki, a honárulás törvényes büntetésének sulya alatt, máskép nem cselekedvén.
Mely határozatnak az ország minden hatóságaival s hadseregeivel közlése ezennel elrendeltetvén, ezen határozat mindenki általi megtartásának eszközlésére a honvédelmi bizottmány, mint mely az országnak jelen körülmények közötti ideiglenes kormányzatára az országgyülés által megbizva van, ezennel határozatilag utasittatik.
*
Ezen oklevél által a kérdés tisztába hozottnak tekintethetett volna, de én sulyt helyeztem arra, hogy magát a lemondási okmány szövegét is előmutassam.
Elő is mutattam ugy, amint az a császári ház minisztere és miniszterelnök Schwarzenberg herczeg által az osztrák alkotmányozó országgyülés 3-ik ülésében Kremsirben 1848. deczember 2-án felolvastatott és jegyzőkönyvbe iktattatott.
A lemondási oklevél eképen szól:
»Mi első Ferdinand, isten kegyelméből austriai császár, Magyar- és Csehország e néven ötödik királya stb. Midőn atyánk, boldogult első Ferencz császár kimulta után, törvényes örökösödés utján a trónra léptünk, áthatva kötelességünk szentségétől és komolyságától, mindenekelőtt istenhez fohászkodtunk segitségeért. A jogot védeni volt jelszava, Austria népeinek boldogságát előmozditani czélja uralkodásunknak.
Népeink szeretete és hálája dusan jutalmazák uralkodásunk fáradalmait és gondjait, s a legközelebbi napokban is, midőn gonosztevő fondorkodásoknak sikerült birodalmunk egy részében a törvényes rendet megháboritani s a polgárháborut meggyujtani, népeink többsége mégis megmaradt a fejedelem iránt tartozó hüségben. A birodalom minden részéből jött bizonyitványokban részesültünk kemény kisértetünk közben, melyek megszomorodott szivünknek jól estek.
Azonban a történetek tolulása, statusformáink nagy és terjedelmes átalakitásának félreismerhetlen és elhárithatlan szüksége, melyet mi ez évi márcziusban előmozditani és neki utat törni iparkodtunk, azon meggyőződést állapitották meg bennünk, hogy ifjabb erők kivántatnak meg a nagy mű előmozditására és sikeres teljesitéshez vezetésére.
Érett megfontolás után tehát, és áthatva e lépés parancsoló szükségétől, elhatároztuk magunkat, ezennel az austriai császári trónról lemondani.
Főherczeg Ferencz Károly, a mi fönséges testvérünk és jogszerü követőnk az uralkodásban, ki mindig hiven állt mellettünk és fáradozásainkban osztozott, kinyilatkoztatta és nyilatkoztatja ezennel jelen emlékirat közös aláirása által, hogy ő is, és pedig az utánna a trónra hivott fia, föns. Ferencz József főherczeg részére az austriai császári koronáról lemond.
Midőn minden álladalmi hivatalnokokat esküjök alól fölmentünk, az uj uralkodóhoz utasitjuk őket, ki iránt a tett eskü kötelességei ezennel hiven teljesitendők.
Vitéz seregünktől hálával bucsuzunk. Megemlékezve esküje szentségéről, védfal külellenség és belárulók ellen mindig, és soha inkább, mint a legujabb időben, trónunk szilárd támaszai, a hűségnek, állhatatosságnak és halál megvetésének példányai, a szorongatott monarchia oltalma, a közös haza büszkesége és disze volt. Hasonló szeretettel és odaengedéssel fog uj császárja körül is gyülekezni.
Midőn végre népeinket az irántunki kötelesség alól felmentjük s minden idetartozó kötelességeket és jogokat ezennel ünnepélyesen és az egész világ szine előtt szeretett unokaöcsénkre, mint jogszerü örökösünkre, átruházunk, e népeket az isten kegyelmébe és különös oltalmába ajánljuk. Adja meg nekik ismét a mindenható a belbékét, téritse vissza az eltévedetteket a kötelességhez, az elámitottakat a megismeréshez, nyissa meg ujra a jólét kiapadt forrásait, és öntse ki áldását teljes mértékben országaink fölé, de világositsa föl és erősitse egyszersmind követőnket, első Ferencz József császárt, hogy magas és nehéz feladatát saját becsületére, házunk dicsőségére és a reábizott népek üdvére teljesitse.
Kelt Olmütz királyi fővárosunkban, 1848. deczember 2-án, uralkodásunk tizennegyedik évében.
(P. h.) (Aláirva)
Ferdinand, Ferencz Károly.
(Ellenjegyezve)
Schwarzenberg.
E nevezetes okmány közzétételét a következő toldalékkal kisértem:
Tehát Ferdinánd császár, Magyarországnak e néven V. királya, nem mondott le a magyar királyi székről. Lemondása világosan és határozottan az osztrák császári trónusra van szoritva.
Ha valaki azt mondaná, hogy a lemondó fejedelem az osztrák császárság alatt Magyarországot is értette: erre elég volna ugyan annyit felelnem, hogy ha ugy értette volna is, annak nem lehetne semmi jogi érvénye; de én még az ily factiosus ellenvetésnek is utját vágom az által, hogy czáfolhatlanul bebizonyitom, miként nem is érthette, nem is értette.
Nem érthette, mert Magyarország az osztrák birodalomhoz sohasem tartozott, nem is tartozik.
De nem is értette, mert épen ő az, kinek egész élete bővelkedik annak bizonyitékaiban, hogy mindig elismerte, miként az osztrák császári trónus és a magyar királyi trónus két egészen különböző dolog s hogy Magyarország nem alkatrésze az osztrák birodalomnak.
Elég erre nézve két ünnepélyes cselekvényére utalnom 1. A császári lemondó levél 1848. deczember 2-án kelt. Ugyanazon év junius 26-án ugyanazon Ferdinánd császár és király magát uralkodói tisztének teljesitésében betegség által ideiglenesen akadályozva érezvén: az osztrák birodalom számára, addig, mig betegsége tart, teljhatalmu képviselőjévé János főherczeget nevezte ki, de emlékezetében tartva, hogy Magyarország az osztrák birodalomhoz nem tartozik, Magyarország és kapcsolt részei számára magyar miniszter (Esterházy herczeg) ellenjegyzése mellett külön teljhatalmu képviselőt nevezett ki István főherczeg nádor személyében; s őt az osztrák császári hatóságtól merőben független magyar királyi hatóságnak az ország törvényei és alkotmánya értelmében gyakorlására ideiglenesen felhatalmazta.
2. Ugyanazon Ferdinánd császár ugyancsak az 1848. évi ápril 25-ki napján alkotmányt adott az austriai birodalomnak. Ezen charta általános rendelkezéseinak első pontjában kijelentetik, hogy »az austriai császárságot képező minden országok és tartományok egy feloszthatlan monarchiát képeznek. A második pontban pedig Csehországtól kezdve egész Vorarlbergig egytől-egyig név és nevezet szerint elszámláltatnak mindazon országok és tartományok, melyek ezen feloszthatlan austriai császárság alkatrészei. És ez elszámlálásban Magyarországnak s a magyar koronához tartozó országoknak és részeknek még csak hire sem fordul elő. (Szó szerint idézem az osztrák charta illető pontjait,) Tehát elképzelhetlen képtelenség volna feltenni, hogy ugyanazon uralkodó, a ki ápril 25-én Magyarországot az osztrák birodalomtól ily szabatosan s ünnepélyesen megkülönböztette, a következő deczember 2-án már az osztrák császárságba Magyarországot is befoglaltnak értette volna.
Ezen okleveleket 1861. ápril 1-én adtam át a nyilvánosságnak. Csaknem minden angol lap, s igen sok franczia, olasz, német lap közölte s a Magyarországot illetőleg kézen fekvő következtetések levonásával kisérte. Mondhatom: óriási sensatiót okozott.
Azonban a »Pesti Napló« 1861. ápril 17-ikei száma meghozta a lemondásra és trónváltozásra vonatkozó okmányokat, a mint azok az ápril 2-ra összehivott országgyülés főrendiházával báró Vay Miklós cancellár által hitelesitett forditásban közöltettek.
S én bámulattal-láttam, hogy azon okmányok legisleglényegesebb részökben a Schwarzenberg osztrák miniszter által az osztrák alkotmányozó országgyülés előtt hivatalosan felolvasott oklevéllel meg nem egyeznek.
Ez utóbbi szerint, (miként fentebb látható Ferdinánd császár csakis az austriai császári trónról s a praesumptiv trónörökös Ferencz Károly főherczeg szintugy csak az austriai császári koronáról mondottak le.
A magyar országgyülésnek bemutatott okiratokban pedig az a nevezetes »varians« van, hogy:
Első Ferdinánd austriai császár, az austriai császárság s minden ez alatt egyesült királyságok és bármi néven nevezendő egyéb koronaországoknak eddigelé viselt koronájáról lemond.« (Ez deczember 2-ról szól.)
Deczember 1-ről pedig Ferencz Károly főherczeg oda nyilatkozik, hogy bár a (fentebbi) lemondási elhatározásnak vele lett közlése után ő lenne hivatva az austriai császári korona közvetlen átvételére, mindazáltal trónutódi öröklött jogáról elsőszülött fia Ferencz József főberczeg »ő kedveltségének« javára lemond és beleegyezik, hogy az austriai császárság s minden ez alatt egyesült királyságok és bármi néven nevezendő egyéb koronaországoknak koronája közvetlenül ezen szeretett fiára szálljon.
Magyarország ugyan megemlitve itt sincs s ha meg volt volna is emlitve, a magyar alkotmány szerint a koronának ily módon átruházása nem volt volna érvényes: de a »varians« mégis nagyon meglepő.
Azóta V. Ferdinánd meghalt, Ferencz Károly meghalt, Ferencz József császár Magyarország királyává meg lett koronázva és igy kétségbevonhatlanul magyar király; tehát ama »varians« kérdése joghatályi értékkel immár nem bir: hanem a történetiratnak fenmarad a maga hivatása, reá fog tartozni megállapitani, hogy melyik volt a hiteles versio a kettő közül. Annyi bizonyos, hogy az uj uralkodás a fentebb egész terjedelmében közlött okirat alapján lett megkezdve; az közöltetett hivatalosan a birodalom népeivel s a császári hadsereggel; az lett a Jellasich-féle kémek tisztességes közbenjárásával Magyarországon szétküldözgetve törvényhatóságokhoz, sőt egyesekhez is.
Nekem, mint perrel megtámadott félnek, érdekemen állott utána járni, vajjon az a »bármi néven nevezendő országok koronájáról« vagy pedig csak »az osztrák császári trónról« lemondás notificaltatott-e Angliának?
Duncombe barátunk hálás emlékezetre méltó szokott készségével magára vállalta ezt is tisztába hozni a parlamentben.*
Duncombe érdemeinek hire Magyarországon is elterjedt s a halottaikból feltámadt törvényhatóságok adresse-ekkel és bizottsági taggá választásokkal adtak a magyar ügy meleg barátja iránt táplált hálás érzelmeiknek kifejezést. Zólyom- és Gömörmegyék és Debreczen városa kezdték meg Pestmegye egy Neppel nevü abonyi lakos által küldte meg tisztelgő iratait. És ez igy ment hónapokon át, Duncombe haláláig, a mi, fájdalom, már 1861. novemberben bekövetkezett. Vukovics forditgatta le számára a magyar leveleket s néha (mint nekem megirá) nem kis fejtörésbe került módját ejteni, hogy miként tegye lenyelhetővé a dagályossághoz nem szokott józanos (sober) angol gentlemannek az ily kemény falatot, mint pl. mikor Gömörmegye ekként irt: »Ki merné megtagadni, hogy a megsemmisités méhéből nem a bujább és virulóbb élet magvai fogamzanak?« – Midön itt-ott magát lordnak látta czimezve Duncombe, kissé csodálkozott, hogy mennyire járatlanok az emberek Magyarországon, a külföldi társadalmiasság mezején; hanem a legkülönösebb az volt, hogy némely törvényhatóságok reáirták nagy betükkel levelük öblös boritékára; hogy »Hivatalból«, és postára tették »bérmentetlenül.« Ez Angliában valóságos sértésnek, »crimen laesae societatis«-nak tekintetik. Persze azt hitték a jó urak otthon, hogy ha ráirják a levélre azt a hatalmas szót: »hivatalból,« hát Európa minden postája köteles továbbszállitani ingyen. – Hanem azért Duncombe mindig udvariasan felelt nekem pedig azt irta hogy mindig rendelkezésére áll Magyarországnak.
Ápril 25-én inditványt tett, hogy a ház asztalára tétessenek azon diplomatikai közlemények másolatai, melyekkel Austria uj császára, Ferencz József, hatalomra-jutását az angol kormánynak bejelentette, mint szintén elődje lemondásának másolata is.
Lord John Russell azt adta válaszul, hogy az angol külügyi hivatallal az abdicationalis oklevél másolata soha sem közöltetett, hanem csak Ferencz József császárnak, elődje abdicatiója folytán uralkodásra lépte lett bejelentve. E bejelentést Schwarzenberg herczeg, akkori osztrák külügyminiszter intézte lord Ponsonbyhoz, Anglia bécsi követéhez, 1848. deczember 2-án s az már bemutattatott a parlamentnek 1850. augusztus 15-én. Ha erre vonatkozó más okiratok a királyné kormányának birtokában volnának, azoknak előmutatása ellen a külügyérnek nem volna kifogása; de nem gondolja, hogy az angol kormányhoz a mondotton kivül más értesités valaha érkezett volna.
Nem is érkezett. Kikerestem az 1850-iki angol kékkönyvekből Schwarzenberg herczegnek ama közlését, melyre Russell lord hivatkozott, s kisült, hogy abban nemcsak Magyarországról s a magyar királyi székről szó sincs, de még csak az a »bármi néven nevezendő minden egyéb koronaországok koronájáról lemondás« sem emlittetik, hanem csak annyi van jelentve, hogy Ferdinánd császár az austriai császári trónról, s Ferencz Károly főherczeg trónörökösi jogáról lemondván, Ferencz József császár ő felsége a notificatio napján (deczember 2,) a »császári ház örökösödési törvénye« folytán a császári trónust elfoglalta.
Ezzel tehát hitelesen be lett bizonyitva, hogy Ferencz József császár magyar királynak soha sem lett az angol kormány által elismerve, nem is lehetett, mert ilyennek magát soha nem jelentette be, a mint hogy Apponyi Rudolf gróf sem merte magát hit alatti affidavitjában magyar királyi követnek nevezni, hanem csak osztrák császári követnek nevezi.
