Simonyi Ernőnek II.

Teljes szövegű keresés

Simonyi Ernőnek II.
Collegno (al Baraccone), 1876. deczember 12.
Kedves Barátom!*
Simonyi Ernőnek. K. F.
Talán még sem lesz egészen felesleges a keleti kérdést kissé megszellőztetni. Nem mintha valami újat vélnék mondhatni, hanem mert a tisztázott fogalmak az ösztönszerüség sugalmait meggyőződéssé s az óhajt akarattá szilárdíthatják.
A keleti kérdés európai kérdés. Nincs hatalom Európában, mely ne érezné, hogy annak phasisai kisebb-nagyobb mérvben, közvetve vagy közvetlenül, saját érdekeivel kapcsolatban állanak.
Honnan a kérdés e fontossága?
És mi által és mióta lett a keleti kérdés európai kérdéssé?
Az által és azóta, hogy az orosz hatalom, a török birodalom csonkításaival és Lengyelország felkonczolásával, Európa szabadságának veszélyes arányokra növekedett.
Én hálával tartozom a portának. S én a hálát nem, mint sokaknál tapasztaltam, tehernek, hanem szent és kedves kötelességnek tekintem. És én becsülni tanultam a török nép nemzeti jellemének nemes vonásait. Becsülni tanultam annyival inkább, minél bámulatosabb tünemény az, hogy e szivós erkölcsü népnek társadalmi erényekben gazdag jellemét még azon dögleletes levegő sem volt képes megrontani, mely Konstantinápolyból azon hosszu időn át reá özönlik, hogy a túlsúlyért minden eszközökkel versenygő európai cselszövények e világvárost a corruptio folytán forrongó boszorkány üstjévé alakították. E corruptio az üst körül haszonlesőleg ólálkodó magasabb körökben igen is talált, nagyon is talált fogékonyságra; de a tartományokban a nép zöme tisztán megőrizte az erkölcsök, a társadalmi erények szent ereklyéjét; miként nálunk is a nép zömének házi tüzhelyén lett megőrizve a nemzetiség örök szent tüze, midőn a palotákban kialudott. Igaz, a török nép abban, a mit polgáriasodásnak szoktunk nevezni, nagyon hátramaradott. Nem fogékonyságán mult s nem is az ő bűne. Hanem a mily kétségtelen, hogy csak a néperkölcs nyujthat a szabadelvü intézvények meggyökerezésére biztos talajt, s ama nélkül ezek elcsenevésznek vagy hazugsággá válnak, oly bizonyos az is, hogy bámulattal látná a világ, mi könnyen vernek gyökeret, mi természetesen meghonosulnak a legszabadelvübb intézvények a török népnél, ha Európa meg nem engedné, hogy a török birodalom hereditarius ellensége, tendentiosus avatkozásával, a kor intelmei által sugalmazott törekvéseknek utját állja.
Hanem ezek az én egyéni nézeteim, egyéni rokonszenveim. A világ politikájában nem rokonszenv a mérvadó. Az érdek az, s ha nagy idő óta az európai súlyegyen politikájában, a török birodalom feltartása dogmává vált, s in foro conscientiae most is az, ez bizony nem onnan van, mintha Európa a törökbe szerelmes volna, hanem onnan van, mert az orosz preponderantia növekedésétől irtózik. És bizony méltán.
A keleti kérdés orosz hatalmi kérdés. »Hinc omne principium, huc refer exitum.« Ez a dolog veleje európai érdek szempontjából. Minden politika vagy csalás vagy csalódás, mely nem ezen tényt veszi kiindulási pontul.
A keleti kérdés orosz hatalmi kérdés. Legyen e vonás kitörülve a keleti kérdésből s az ipso facto megszünik európai kérdés lenni. Egyszerre leszáll egy tisztán belügyi kérdés szinvonalára, melynek ily vagy amolyan fordulatait rokon- vagy ellenszenvvel kisérhetik az emberek elveik sugalma, érzelmeik ösztöne szerint, de egy európai hatalomnak sem fogná álmát háborgatni. Sikerüljön a török portának (a mint én lelkemből óhajtom, hogy sikerüljön) különféle faju s vallásu népeit egymással és saját fenhatóságával kiengesztelni, legyen az alkotmányos intézvényekkel körülvett jogegyenlőség alapján, legyen personalunio vagy szorosra füzött foederativ irány alapján; avagy ne sikerüljön s feldöntött hatalmának romjain emeljék államéleti érvényre nemzeti individualitásaikat birodalmának népei, mindez nem fogja Európa békéjét, Európa szabadságát fenyegetni, mind ebből nem fog senki európai kérdést csinálni.
Ellenben míg a keleti kérdésnek orosz hatalmi vonása a situatióban fekszik, a török birodalom akár épségének megtámadására, akár fenhatóságának csorbítására intézett minden merénylet mindig fenyegetni fogja Európa békéjét, mert minden, akár közvetlen, akár közvetett növekedése az orosz hatalmi túlsúlynak Európában egy-egy lépés Napoleon azon jóslatának teljesedése felé, hogy »Európa kozákká leszen«.
Humanitásról beszélnek. Boldog Isten! hát hol van az a keresztény hatalom Európában, mely az emberiségi érzelmeket minden scrupulus nélkül meg nem tagadta volna, nemcsak midőn ezt érdekében lenni vélte, hanem gyakran puszta boszuból is. Beh keserves emlékezetek tolulnak e szónál lázasan agyamba nekem magyarnak! s minő rettenetes példákat idézhetnék máshonnan is; végig a történelmi borzalmak hosszu során, le egészen a commune őrült brutalitásáig, s ez őrültség repressiójánál féktelenkedett dühöngésig. És kérdem én, ki? hol? és mikor csinált európai kérdést a humanitás lábbal taposásából, melynek a világ annyi irtózatos nyomát viseli?
Hanem az bizonyos, hogy lehetetlen az emberi kebelben indignatiónak nem gerjedni, midőn azt látjuk, hogy épen azon hatalom burkolja veszélyes terveit a humanismus fátyolába, a mely a Visztulától a Behring-tengerig, a Fekete tengertől a Jegesig a humanitás lábbal tapodásával emelte magasra, s folyvást emeli hatalma colossusát, oly rendszerített consistentiával, oly kérlelhetlen kegyetlenséggel s oly iszonyatos mérvben, hogy az példátlan a történelemben.
Nem humanitás forog itt kérdésben, hanem az orosz preponderantia növekedése. Amaz csak por, mely az emberek szemébe szóratik, hogy ezt ne lássák.
És beszélnek szabadságról, önkormányzatról. Pedig a dolog úgy áll, hogp a míg az orosz hatalom Európa délkeletére reá nehezkedhetik, a török birodalom keresztény népei sem a porta fenhatóságával állandó kibékülésre soha nem fognak juthatni, sem szabadok és függetlenek nem lehetnek. Csak eszközei lehetnek az orosz politikának. Majd kényszerü, majd önkénytes, de mindig engedelmes eszközéi.
Ime Szerbia. A mi a portát illeti, Szerbia szabad volt, mint akármely nemzet a világon, s bizony függetlenségéhez is jóformán csak a puszta név hiányzott. Függetlenebb volt mint Magyarország most, politikai, közigazgatási, financziális, közgazdászati, szóval minden tekintetben. Még tributarius tekintetben is. Hanem az orosz irányában sem szabad, sem független nem volt, nem lehetett. A kinek patronusa van, ura van. Nem mintha a szerbek nem jobban szeretnének szabad szerbek lenni, mint az orosz dictatura vasallusai, hanem mert az orosz nyomásnak nem képesek ellentállani. Ez a helyzet fatalis kényszerüsége. Szent-Pétervárról csak úgy ömlött a szóbeli biztosítás pora Európa szemeibe, hogy a czár tartóztatja Milán fejedelmet a háborutól. De orosz hivatalos ügynökök a háboru tüzét fujtatták; Bosnia birtokával, a »Nagy Szerbia« phantasmagoriájával hevítették a szerb nép gyulékony szenvedelmeit, orosz pénz özönlött Szerbiába; orosz tábornok állíttatott a szerb sereg élére; orosz tisztek, még activ szolgálatban levő, »express« e czélra szabadságolt tisztek is, és orosz fegyveresek ezrei tódultak Szerbiába; és szerb álcza alatt az orosz viselt háborut a török ellen Szerbiában, hogy ürügyöt nyerjen folytathatni a háborut álcza nélkül. A szláv szabadság nagy szavaival (mely szabadság Russiában persze dicsőségesen virágzik), elámított szerb nép nem vette észre, hogy nem a szabadságért, hanem az orosz preponderentia érdekeiért küzd, vérzik és hal. És mivé lett a »szabad« Szerbia? Ott csüng tehetetlenül az orosz horgon, Russia vasallusává lett, orosz őrjáratok tartják a népet »rendben« Belgrádban. – Nagyon épületes dolgok ezek. És nagyon tanulságosak.
Vagy nézzük Romániát. Nincs helyem kivonatot csinálni történelméből, mit bizony jól tennék a diplomaták, ha kissé tanulmányoznának; megtanulhatnák belőle, hogy mit teszen az, midőn »önkormányzati reformokat« az orosz egy-egy »occupatióval« garantiroz. Csak annyit akarok emlékezetbe hozni, hogy a mióta Mircea és Bajazeth szultán közt Oláhország részéről, s II. Bogdán és I. Szelim közt Moldavia részéről capitulatio köttetett, Románia szabadságát, önkormányzatát a porta mindig respectálta; respectálta mindamellett, hogy hallatlan liberalitással ő a hatalmas, ő a souverain vasallusainak tartományából még saját vallását, még a saját birtokolhatási jogát is kitiltotta. – A török soha sem szegett meg frigykötést. Soha! Románia szabad volt, szabadságának minden csonkításait és minden szenvedéseit (pedig beh sokat szenvedett!) orosz avatkozásnak köszönhette. És minden román hazafi érzi, hogy, ha az orosz hatalom Romániát – e szigetet a szláv tengerben – körülkeríti, hazája összetörik mint őz a Boa constrictor gyűrüi közt. Ezt minden román tudja. És Európa Románia szabadságát, semlegességét garantirozta.
És mégis Románia volt az országut, melyen át Russia szerb álcza alatt a török ellen háborut viselt, és Románia lesz az orosz hadműveletek basisa a porta ellen, mint volt ellenünk 49-ben. A román kormány összetett kézzel esengett a garantirozó hatalmaknál, óvják meg Románia semlegességét. De az orosz nagyon ügyes politikus, nagyon jól választotta meg az időt a keleti kérdést újból felzavarni.
Anglia hatalmas. Meg tudja óvni Konstantinápolyt, s el tudja seperni az orosz lobogót a tengerekről. De nem continentalis hatalom. Egyedül nem küldhet százezerekre menő sereget Havas-Alföldre.
A franczia most még el van zsibbasztva, üdül, de még zsibbadt. Ha az nem volna, nem merné az orosz azt, a mit mer.
A német birodalmi kormánynak mindenki számára van udvarias szava; de politikája oda megyen ki, hogy senki se álljon a török mellé az orosz ellen; hogy localisáltassék a háboru. Ez ha sikerül, a legnagyob szolgálat lesz, mit az orosznak tenni lehet, a ki a török tartományok belbékéjének felzavarásával a tért magának jól előkészítette, miként majd annak során s idején elő fogja készíteni nálunk is, és Ausztriában is. És mi Bismark herczeg e politikájának kulcsa? az, hogy fél megbántani az oroszt, nehogy eszébe jusson kezet nyujtani a francziának egy »revanche«-ra.
A szerencsés (de szerencséjét századok kitartásával megérdemlett) Olaszország, mely vesztett csatákkal tartományokat nyert, nézegeti a láthatárt; ha nem tünik-e fel valahol egy complementaris fénysugár a »Stella d’Italia« számára.
Austria tanácsaiban a traditionalis »osztozkodás« démona kisért; s a hol nem kisért, hát a máról holnapra tengő határozatlanság paralysise zsibong.
Magyarország pedig tartomány, nem állam, nem követhet önálló magyar politikát. Feladta magát. Agyonkiegyezkedett.
Szentpétervárott ezt mind jól számba vették mielőtt a »békés« Sándor czár oly resolutusan »háborussá« lett.
S Romániára nézve a dolog vége az, hogy a »szabad« a garantirozott semlegességü Románia orosz horogra kerül, mint már oly sokszor került. A lapok már ténynek hirlik a szövetséget, melylyel az orosz auxiliarisává szegődött. Ha még nem tette, hát tenni fogja. Mit csináljon? ő álljon ellent egyedül az orosz pressiónak? ő nézzen farkasszemet azzal, kire az európai continens oly bárányszeliden mekeg?… – A situatio viszi.
Ilyen a keleti kérdés philosophemája. A míg az orosz birodalom annyira túlhatalmas, hogy egész súlyával reá nehezkedhetik a török birodalomra, ott szabaddá, függetlenné senki sem lehet, urat cserélhet, patronust kaphat, kinek életere a korlátlan autocratia, patronust, kinek kiterjesztett karjai alatt a szabadság elhal s csak a »nihilismus« burjánya kuszik titokban; irtózatos növény, mely csak a reménytelenség, a desperatio földjében tenyészhetik. Ilyen »patronust« kaphat, de szabaddá senki sem lehet »orosz pártfogás« alatt.
És itt helyén lesz arról szólanom, hogy bámulatosan félremagyaráztatik az érzelmek, az aggodalmak áramlata, mely a magyar nemzet idegein végig rezeg. Az hireszteltetik, hogy a magyarok félnek a velök szomszédos szláv faju népek szabadságától. – Ez nem igaz. Csak ármány mondhat ilyet, s csak vakság vagy tudatlanság hiheti.
Magyarország és a magyar nemzet szabadságszeretete »egy napon született iker-testvérek«, idősebb emez, mint Shakespeare Cesarja magáról s a veszélyről mondja. A magyar sehol és soha nem félt és nem fél a szabadságtól. És nem volt soha exclusiv a szabadság szeretetében, soha sem szabta fajhoz még a privilegiumokat sem, nem hogy a szabadságot. Keleti szomszédaink szabadságától pedig már éppen annyira nem félünk, miként én erősen meg vagyok győződve, hogy, ha valaha ezen népek igazán szabadokká lesznek – de szabadokká, nem orosz szolgákká, – Magyarország (ha saját sorsának akkor ura leszen) minden bizonynyal kész lesz velök oly kölcsönös védelmi combinatiórá lépni, mely saját függetlenségünk biztosításának is, az európai egyensúlynak is érdekében lesz ugyan, de mely egyszersmind a legbiztosabb, sőt egyedül biztos, egyedül possibilis mód arra, hogy azon népek nemzeti individualitásaikat megóva kivivandott függetlenségüket feltarthassák.
Én meg is vagyok győződve, hogy ily combinatio, melyben igen természetesen a török nemzetnek is helye van, a történelem logikájának postulatumai közé tartozik, csak ezen eszmerendben találhatják fel a kisebb nemzetek függetlenségük biztonságát a nagy agglomeratiók nyomása ellenében.
Nem a szabadságtól félünk mi, hanem az orosz hatalom növekedésétől féltjük hazánkat. A mitől mi magyarok félünk, ez az, hogy, ha a török birodalom épsége felbontatnék, fenhatósága aláásatnék, mielőtt azon veszély elháríttatott, hogy e felbontást, ez aláásást az orosz hatalom idézze elő, az orosz hatalom zsákmányolhassa ki; az eredmény nem az lenne, hogy a török birodalom romjain szabad, független nemzetek emelkedjenek fel, kiktől bizonyára nem lehetne okunk saját szabadságunkat, saját függetlenségünket félteni, hanem az eredmény az lenne, hogy akár foglalás által, akár (a mi egyre megyen, sőt veszélyesebb) a szolgaságért, a melylyel jár, compensatióul »nagysággal« kecsegtető fajrokonság mézes madzagával, az orosz hatalom mindezen népeket saját vontató kötelére fűzné; s minket ekként dictatorialis befolyásának vasabroncsával szorongatva oly súlylyal nehezkednék reánk; a mely irtózatos küzdelmeknek, végtelen szenvedéseknek s meglehet Lengyelország sorsának perspectiváját állítaná szemünk elibe.
És meg kell jegyeznem, hogy ezen veszély, mely minket fenyeget, hasonló, sőt nagyobb mérvben fenyegeti az osztrák birodalmat. Itt tehát köztünk egy oly érdekközösség forog fenn, mely biztosságot nyujt a hatalomnak, hogy e közös veszély elhárítására a magyar nemzetnél pártkülönbség nélkül, úgy mintha milliói csak egy férfiu volnának, nem pusztán rideg engedelmességre, hanem mindazon erőfeszítésre számíthat, melyre egy létét, életét védő hős nemzet képes lehet.
Ez a veszély az, a mi rezgésbe hozta a magyar nemzet sziv-hurjait. Ez az, a miért minden erőfeszítésre, minden áldozatra kész, hogy a török birodalom integritása s a porta fenhatóságának épsége az orosz prepotentiának zsákmányává ne legyen.
Ha ezen prepotentia veszélye elháríttatik, mi magyarok ugyan mindig rokonszenvvel fogjuk kisérni a török birodalom regenerationalis törekvéseit, s lelkünkből örvendeni fogunk, ha e regeneratio a faj, nyelv, vallás-különbség nélküli egyenlő jog, egyenlő szabadság engesztelő áldozatával sikerül; mert mi magyarok ekkor a török nemzetben egy oly barátot nyerünk, minőt rajta kívül e tág világon hiában keresnénk; de ha a fatum, melynek gombolyaga a változhatlan mult szálaiból alakul, ugy hozná magával, hogy ne sikerüljenek ez engesztelő törekvések, melyeknek utjába ármány, önzés, szenvedély és külavatkozás annyi akadályt gördít; mi távol attól, hogy félnénk szomszédaink szabadságától, testvéries érzéssel üdvözölnők őket a szabad független nemzetek kerek asztalánál; nekik kezet nyujtani készek, hogy vállat vállhoz vetve, mindannyiunk szabadsága, függetlensége, minden kültámadás ellen biztosíttassék.
Távol a hazától magányban töltöm és végzem örömtelen napjaimat. De ha sokat el kellett is felejtenem, egyet soha sem felejtek el: ismerni a romlatlan magyar szivet, melynek dobbanásai felett kezem annyit nyugodott.
Én meg vagyok győződve, hogy ezekkel, a miket mondék, nemzetem érzelmeit tolmácsolám.
Fogadja baráti üdvözletemet.
Kossuth.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages