Dapsy-Hámos Clementinának

Teljes szövegű keresés

Dapsy-Hámos Clementinának
Collegno (al Baraccone), 1878. augusztus 1.
Nagyságos Asszonyom!*
Dapsy-Hámos Clementina úrnőnek. K. F.
Becses levelére válaszolólag van szerencsém értesíteni, hogy én gróf Vay Mihály úrnak még június elején feleltem azon levelére, melylyel nekem a szatmári függetlenségi párt programmját s felhivását megküldötte.
Válaszom napjára positive nem emlékszem, mert irnokom nem lévén, nem viszek jegyzéket levelezéseim felől, de hogy junius első napjaiban kellett lenni, onnan tudom, hogy siettem a válaszolással, miszerint eleget tegyek gróf Vay azon óhajának, hogy válaszom idején érkezzék kezéhez, miszerint a június 10-ére határozott pártgyűlésen hasznát vehesse.
Arra is emlékszem, hogy Helfy úr épen junius első napjaiban volt nálam, s beszélgetés közben kérdezte: szándékozom-e a választások alkalmából felszólalni? s én azt feleltem, hogy: már megtörtént. Gróf Vay Mihály úr alkalmat adott nekem elmondani, a mit jónak láttam, s ő alkalmasint közzé teszi levelemet és így szükségtelen újra felszólalnom. – El is mondtam Helfynek röviden, hogy mi körül forgott gróf Vayhoz intézett levelem.
Én biz’ az én irka-firkáimnak fontosságot nem tulajdonítok. Azt gondolom, ez a mi furcsa földgömbünk elforog a maga módja szerint, akármit beszéljek is én, de mégis csak csodálkoztam, hogy a lapokban semmi nyomát nem láttam levelemnek, minthogy közérdek körül forgott. Minapában irtam is Helfynek,* hogy tudja meg gróf Vaytól, mi ennek az oka?
Ez a levél nem találtatott föl. K. F.
Most Ön leveléből már tudom az okát. S tagadhatlan, hogy az ugyancsak hatalmas ok. Nem kapta levelemet. Sajnálom, hogy éppen ezt érte a véletlen. Véletlent mondok, mert én ugyan mindent felteszek azokról, kik most kormányoznak (majd azt irtam: garázdálkodnak) Magyarországon, még a »Cabinet noir« mesterséget is, de azt még sem gondolom, hogy éppen gróf Vay Mihály úr leveleit szemelték volna ki különös gondoskodásuk tárgyaul. Valahol kisiklott a halom levél csomagolása közben, vagy bele csuszott valamely hirlapba, vagy ott hever valamely levélfiók alján. Nem egyszer történt már ilyesmi velem is, pedig oly levelekkel, melyek ugyancsak »gyanutlan« helyeken keltek. Csak éppen tegnap is kaptam egy levelet Uticából (Éjszak-Amerika), mely 10-12 nap helyett egy egész évig volt uton, huszszor is megsétáltatták vele az Atlanti tengert, míg végre kézhez került.
Akármint legyen is a dolog, már most sem idejét, sem szükségét nem látom egy újabb levél irásának. Látván, hogy gróf Vayhoz intézett válaszom nem jelenik meg a lapokban, alkalmat vettem magamnak más uton mondani el, a mit helyzetemben a választások felől elmondandónak véltem, s az, azt hiszem, ekkorig már nyilvánosságra került, ha ugyan »el nem tévedt« ez is.
Különben a mit én mondok, az bizony csak oly nyomot hagy hátra maga után, mintha lyukat furnék a vizbe. A közösügyes rendszer hatása alatt már annyira megfogyatkozott a »civismus« hazánkban, s a politikai erkölcstelenség imitt, a közöny amott annyira elharapódzott, hogy nincs olyan képzelhető kormány, a mely többséggel ne rendelkezhetnék a választásoknál. Még csak különös fáradságába sem kerül.
Ha Nagyságtok valamikor erre találnak vetődni, örvendeni fogok, ha szerencsém lehet személyesen megismerkedni.
Fogadja Nagyságod stb.
Kossuth.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem