Bodon Józsefnek

Teljes szövegű keresés

Bodon Józsefnek
Collegno (al Baraccone), 1879. február 28.
Tisztelt Uram!*
Bodon Józsefnek. K. F.
Igen nemes czélt tüzött Ön ki maga elé, midőn népies irányu hetilapjával az úgynevezett ponyvairodalom mételyének ellensúlyozására vállalkozott.
Örvendetes dolog, hogy a mostoha viszonyok daczára már is szép számu olvasót sikerült lapja körül csoportosítania; bár, a mint Ön irja, e csoportosulás még sem oly terjedelmü, mint a minőt a czél üdvös voltánál, s a vállalat megindítását kisért biztató jelenségeknél fogva várni lehetett volna.
Ön ennek okát abban keresi, hogy a ponyvairodalom mételye már annyira beette magát népünk lelkébe, miszerint megrongált izlését nemesebb szellemi táplálékhoz átterelni nem könnyü feladat.
Nekem igen nehezemre esnék hinni, hogy e métely nagy elterjedését a magyar nép izlésének romlottsága magyarázza. Én hajlandóbb vagyok hinni, hogy népünk nem azért kap annyira a ponyvairodalom kárhozatos termékein, mert izlése romlott, hanem mert azokhoz pár krajczár árán és igen könnyü szerrel hozzáfér.
És e hozzáférési könnyüség az a »vibrio«, a mely »járványt« okoz.
Magában abban, hogy a nép veszi amaz undokságokat, melyeket Ön programmjában oly méltán megostoroz, én annak jelét látom, hogy a nép vágyik valami szellemi táplálkozás után. Ez ösztön ingerénél fogva ahhoz kap, a mit talál, a mi könnyüszerrel, megerőltetés, áldozat nélkül keze ügyébe esik.
Én nem kételkedem a felől, hogy a mely körbe az Ön »Mulattató Újság«-a eljut, onnan a ponyvairodalom kikopik, s csak szerencsét kivánhatok Önnek azon nemes elhatározáshoz, hogy az akadályokkal el van tökélve megküzdeni.
A felől sincs kétségem, hogy a »Mulattató Újság« izlésnemesítő hatásának köre mindinkább és inkább tágulni fog, különösen ha a lelkészkar, a néptanítók, jegyzők, községi birák s földbirtokosok szivökre veszik az Ön felszólítását, s oly tevékenyen érdeklődni fognak a vállalat terjesztése körül, mint azt a nép értelmi emelkedésének nagy érdeke meg is kivánja, meg is érdemli.
Ez az érdeklődés olyan, mint a harmat a természetben. Zajtalanul, észrevétlenül, tömérdek áldást hagy maga után. Ez a harmatszerep nagyon szép szerep a népies társadalom mezején.
Hanem azt ne várja Ön, hogy egyedül hirlappal, – forintos hirlappal – a ponyvairodalmat – a krajczárost – a nép köréből egészen kiűzheti.
Szerintem a dolog nyitja abban van: hogy bemegyen a falusi nép az országos meg heti vásárra. Elad valamit. Ellátja szükségeit; s még érez maga körül pár forintot vagy egy kis apró pénzt. – Ott látja maga előtt a ponyván a 3–4 krajczáros füzetkéket. Felébred lelkében a szellemi táplálék ingere. – Nem arról van szó, hogy forintokat adjon ki, mire nehezen adná reá magát; – 3–4 krajczárról van szó, és nem kell hivatalt keresnie, hogy előfizethessen; nem kell utjából kitérnie; lehajlik a ponyvára, felkap egy füzetkét, melynek czímén vagy durva fametszetén megakad, levágja a 3–4 krajczárt s viszi a mételyt haza. Olvasmány után vágyott; nála nem az a kérdés első sorban, hogy minő olvasmányt kapott, hanem, hogy mennyibe kerül. 3–4 krajczár! ez csábít; ez dönt. Nem mert izlése rossz, hanem mert olcsó a portéka.
Ezzel a 3–4 krajczáros árral, ezzel a hozzáférhetési könnyüség csábjával hirlapnak bajos dolog megküzdeni. Ahhoz már forintok kellenek, legalább forint kell. S a mi fődolog: egyszerre kell. Vannak, a kiktől ez az »egyszerre« is kitelik, s azért a hirlapnak meg is lesz a maga közönsége, de azoktól, a kik csak pár tuczat tojást, pár font vajat, pár csibét stb. visznek eladni a heti vásárra, ez nem telik; pedig ezek képezik a ponyvairodalom nagy közönségét; nem azok, a kik »körül delelés közben simára hizott saját igás jószágaik kérődzenek«.*
A programm szavai. Bodon József.
Aztán a hirlapra előfizetés végett nem lehet csak úgy lehajolni a ponyvára, ahhoz utánjárás kell, s a lejárat észben tartása kell, miről még magamforma emberen is megesik a megfeledkezés. – Mindez megannyi nehézség.
Miért irom mindezeket? Azért, mert kifejezést akarok adni azon nézetemnek, hogy az újság nagyon jó, nagyon szükséges; de magában még sem elég a kárhozatos ponyvairodalom legyőzésére. – Szeget szeggel. A hasonszenvi gyógymód e járványos betegségnél is a legsikeresebb. A ponyvairodalom nem azért kárhozatos, mert ponyvairodalom, hanem mert rossz. Hogy a siker teljes legyen, a rossz ponyvairodalmat jó ponyvairodalommal is meg kellene támadni, nemcsak újságra szorítkozni.
Mondja Ön talán, hogy a »Mulattató Újság« egyes számonként is kapható, és ez pótolja azt, mit én mondok. Nem gondolom, hogy pótolhatná. Nem az árkülönbség miatt mondom ezt; bár ez is valami, de elvégre is csekélység; hanem mondom azért, mert az újság egyes számainak elárusításával megbizott ügyvivőségek nem viszik azokat a heti vásárokra, a falusi nép keze ügyébe, s Önök nem is nyomathatnak bizonytalan fejében annyi példányt, hogy velök a heti vásárokat eláraszthatnák, miként a ponyvairodalom elárasztja. Aztán az újság eszméje időhöz kapcsolás eszméjével jár; újságszám nem marad mindenkorra újság, mint az álmos könyv, melyben az áll, hogy nyomatott »ebben az esztendőben«. Újság januári számát nem veszik az emberek márcziusban. Elavult óságnak nézik, és végre az is akadály, hogy az újság nem minden egyes száma bevégzett egész, mint a ponyvairodalom minden egyes füzete az. Többször egy-egy tárgy több számon huzódik keresztül. A mit nézetem szerint az egyes számok elárusítása tekintetéből a lehetségig kerülni is kellene.
Hát én azt mondom: az Ön újsága nagyon üdvös vállalat, sok jót tehet, de ép azért, mert újság, a ponyvairodalom mételyét nem fogja kiirtani. Szeget szeggel. A jó máslásnak megvan a maga közönsége, mely megadja érte a forintot. De biz’ a 4 krajczáros rossz bort forintos máslással nem, hanem csak négy krajczáros jó borral lehet a vásárról kiszorítani.
Bocsánatot kérek e megjegyzésekért. Nem tanácsot akartam adni. Ez itt nem volna helyén. Mert a dolog végre is üzlet dolga; a kiadók kalkulusára tartozik. De miután tény, hogy a rossz ponyvairodalomra bőven akadnak kiadók, mert nyereséges üzletnek tapasztalják, nem azért mert rossz, hanem mert ponyván árultatik a vásáron: hát én valóban csodálkozom, hogy nem akad kiadó, kinek a jó irányhoz annyi bizalma lenne, mint a rosszhoz sokaknak van, s némelyik meg is gazdagszik vele.
* * *
A mi Önnek azon felszólítását illeti: adnám megegyezésemet, hogy Ön kinyomattathasson Önnek kezeihez jutott leveleket, melyek általam több mint 40 év előtt fogságomból anyámhoz irottaknak állíttatnak: bocsánatot kérek, de én e kivánságot nem teljesíthetem; sőt azoknak kinyomatása ellen tiltakozom.
Nem akarok ezuttal annak fejtegetésébe bocsátkozni, hogy minő tekinteteket tartok mérvadóknak a magán levelezések természetéből folyó delicateria szempontjából. Több izben voltam már kénytelen panaszkodni a felett, hogy honfitársaim oly kevés érzéssel birnak az iránt, a mi a magán levelezések felől az egész művelt világon egy egyszerü illem legelemibb követelményének van elismerve. Nem volna helyén Önnel szemben e fejtegetésekbe bocsátkoznom, mert hiszen mind Önben, mind azon úrban, kitől Ön a kérdéses leveleket kapta, elismerésre méltóan megvan a fájdalom, sokaknál nélkülözött azon figyelem, hogy a nyilvánosságra hozatalt az én engedelmemtől teszik függővé.
Ezt őszinte érzéssel köszönöm. De az engedelmet nem adhatom meg. Nem tudom ugyan, nem is gyanítom, hogy mit tartalmaznak ama levelek; de elég annyit tudnom, hogy édes anyámnak irtam. Az anya és fiu közti levélváltás a családi viszony szentélyéhez tartozik. Legyen e szentély megóva a dobra ütés profanatiójától. Megérdemli. S e profanatio a jelen esetben annál fájdalmasabban hatna reám, minthogy azon levelek fogságból lettek irva; tehát nem szabad kézzel; azok tehát ép azért csak szorosan magán családias téren mozoghatnak, a mi senki mást sem illethet, sem nem érdekelhet.
Van szerencsém Önt stb.
Kossuth.
U. i. Most veszem észre, hogy az Ön levele mult deczember 27-én kelt. – Én csak tegnapelőtt kaptam. – Két egész hónapon át volt uton.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages