Dr. Halász Geyzának
Dr. Halász Geyzának
Collegno (al Baraccone).
Olaszország, 1879. október 10.
Olaszország, 1879. október 10.
Tisztelt Uram!*
Dr. Halász Geyza, mint az alsódabasi református egyház és közbirtokosság által kiküldött bizottság elnöke, értesítette Kossuthot, hogy édes atyjának, Kossuth Lászlónak az alsódabasi temetőben siremléket emeltek. K. F.
Hálás megilletődéssel vettem tudomásul, hogy a mit az általam s maradékaim által soha eléggé nem méltányolható kegyelet tervezett, azt a tervezők nemes buzgalmához csatlakozott részvét bevégzett ténynyé érlelte, s a sirt, melyben atyám földi maradványai nyugszanak, maradandó emlék jelöli.
Ha nemzetünk, mely – mert nemzet – csak öngyilkosság által halhat meg, magáról önmaga le nem mond: az idő bizonynyal el fog következni, midőn az örökkévaló Isten igazságát a történelem logikája hazánk számára is végrehajtandja.
Nekem s fiaimnak, kik nevemmel elveimet is örökben birják, csak ezen idő kötelességei tehetik lehetővé, hogy szülőföldünket viszontlássuk, s azt viszontlátva, meglátogathassuk a sirt, mely jó atyám porait fedi.
Engem agg korom nem biztathat a kilátással, hogy ezt megérem. Fiaim megérik-e? az isten tudja. Az emberélet napjai csak perczek a történelem óráján.
De ha megérik, Önöknek fogják köszönhetni, hogy megtalálhatják a sirt, melyben az nyugszik, ki idegen földben porlandó atyjuknak életet adott.
Legyenek Önök s a kik kegyeletes munkájokban részesek, megáldottak, hogy családomnak e szent hely feltalálhatását biztosították.
Önök a siremléket, melyet jóakaratuknak köszönünk, némi ünnepélyességgel szándékoznak leleplezni.
Atyám egyszerü honpolgár volt, kinek életében nem fordultak elő mozzanatok, melyek ünnepélyes megemlékezésre anyagot nyujtanának.
De nem illenék fiui érzelmeimhez a megtiszteltetés módjához hozzászólani, melylyel Önök atyám emlékét feleleveníteni akarják.
Hanem úgy látszik nekem, hogy, ha én vagy fiaim ott volnának is a hazában (melyet a legújabban vett hirek szerint ma-holnap még csak »hazánknak« sem leszen szabad neveznünk), mi az öndicsőítés hajhászatának szine nélkül részt alig vehetnénk ez ünnepélyben, mert nevünket attól örökölvén, a kinek emlékét Önök megtisztelni készülnek, nem lehet nem éreznem, hogy nevünk és leszármazásunk e megtiszteltetésnek némileg minket is részesévé teszen.
Ép azért nem is gondolom, hogy helyesen cselekednénk, ha magunk különben sem lehetvén jelen, magunkat ez ünnepélyen képviseltetnők.
Mi csak a gyermeki kegyelet bánatos könnyével közelíthetünk atyám sirjához, s ezt nem lehet képviseltetni.
A mi fiui kegyeletünk jelvénye bizonyára nem fog hiányozni atyám siremlékénél, de annak csendben, zajtalanul, osztentáczió nélkül kell oda függesztetni, mint zajtalan a könny, mely édes jó atyámra gondolva szemeimbe tódul.
Lélekben Önökkel leszünk. Csak így lehet, csak igy szabad ott lennünk.
Vegyék még egyszer maradandó hálaérzetünk biztosítását, s fogadja Ön, uram, s adja át, kérem, Zlinszkyné asszonyságnak kiváló s lekötelezett tiszteletemet.
Kossuth Lajos.
