Helfy Ignácznak
Helfy Ignácznak
Turin, 1882. október 11.
Kedves Barátom!*
A tisza-eszlári pör néven ismeretes ügy az országban óriási hullámokat vert. Az antisemitismus felburjánzott. Mindenki természetesnek találta, hogy az, ki egykoron az elsők között küzdött a zsidók egyenjogositása érdekében, hallassa szavát akkor, midőn Magyarország egyes helyein a zsidók élete és vagyonbiztonsága védelemre szorult. A számos megkeresés folytán irta Kossnth e levelet Helfy Ignáczhoz, ki azt a függetlenségi pártkör október 15-ki ülésén olvasta fel. K. F.
A »zsidó-kérdésben« (szégyen és botrány, hogy Magyarországon még ez is lehetséges) százanként kapom a leveleket. Van olyan is, a hol »egy társaság« azon pár szó miatt, melyet Csernátony felőlem irt, megbotránkozását adja tudtomra a felett, hogy öreg napjaimra még én is »zsidóvá lettem«, s decretálja, hogy »vége van becsületemnek«. Van olyan is, pedig névaláirással, a mely tudtomra adja, hogy a megvesztegettetés gyanuját vontam magamra. Vannak mások, melyek tudtomra adják, hogy eljátszottam a zsidók tiszteletét, mert nem szólalok fel védelmökre; és vannak százankint, melyek nógatnak, hogy mért nem beszélek már, s végre vannak olyanok, melyek nem is engem, hanem az Önök pártját illetik – egyet mutatványul ezek közül ide rekesztek – kérem, közölje azt szives tiszteletem mellett Mocsáryval, mint pártjuk elnökével.
Hát biz’ ezek a correspondentiák mutatják, hogy a felpaskolt szenvedélyek habjai féktelenül csapongnak abban a szegény országban.
Aligha nem lesz igaz, hogy végre is ezen heczczeléseket az Önök pártja fogja megkeserülni, mert hiában, az kikerülhetlen kénytelenség, hogy a párt, mint országgyűlési constituált párt, e kérdésben állást foglaljon; én azt hiszem, már is késett, mert nem gondolom, hogy ez olyan dolog, melyben az Önök pártja az állásfoglalást attól függesztheti fel, hogy konkrét propositiók álljanak előtte. – Egy ilyen pártnak, ha activ tényezőnek akar tekintetni, nem lehet közömböst játszani egy ily horderejü mozzanattal szemben, mely immár nem egyes emberek hóbortja, divergatiója vagy programmja, tessék nevezni, a minek tetszik, hanem a nemzet életébe mélyen benyuló közügy mibenállást kell a pártnak foglalnia. De már pedig én egyrészt azt mind politikai, mind erkölcsi lehetetlenségnek tartom, hogy az Önök pártja az ország polgárai közt a faj-, nyelv-, valláskülönbség nélküli jogegyenlőség elvét megtagadhassa; másrészt azt is kétségtelennek tartom, hogy ez a nagy elv nem oly dolog, melyet a párt tagjaira nézve nyilt kérdéssé lehessen declarálni, s ha volnának, kik ez elvet megtagadnák, azokat a párt tagjainak lehessen tekinteni.
A dolognak két oldala van: egyik a középkor sötétségének hagyománya: a zsidó-gyülölet; másik bizonyos közgazdászati és társadalmi bajok, melyek amannak tápul is szolgálnak s élesztésére fel is használtattak. Nem tanácsos azt ignorálni, hogy Istóczy et Co. uraknak soha sem sikerült volna a németektől (proh pudar! ezt is a németektől) importált agitatiókkal oly izgalmat kelteni, ha azok a közgazdászati és társadalmi bajok a tömegeket fogékonyakká nem teszik az izgalomra. A nép érzi a nyomort, de nem tud magának okairól számot adni, s »malaisere« speculálva a középkori zsidó-gyülölet előáll s azt mondja: te szegény, nyomorgó nép, megmondom én neked, mi a te nyomorod oka: a zsidó. S természetesen az a visszhang kél: »Üssük a zsidót!«
A dolog így áll. A gyakorlatias politikának ezt nem szabad ignorálni.
Hát mi az Önök pártjának hivatása? Határozottan állást foglalni a jogegyenlőség sérthetetlensége mellett, faj-, nyelv-, valláskülönbség nélkül az ország polgárai közt. Nemzetiségi és közgazdászati tekintetek tanácsolhatják, tanácsolják is, hogy Magyarország ne tárjon kaput semmi jött-ment söpredéknek. Azt az önfentartás kötelessége parancsolja, hogy idegen zsidóknak, ép úgy mint idegen panszláv vagy panromán elemeknek Magyarországba csoportosulása meg ne engedtessék, de hogy azok közül, kiket a democratikus iránynak hódoló igazság az ország polgárai közé sorozott, csak egy teremtett léleknek is jogegyenlősége megcsonkittassék, azt a függetlenségi párt meg nem engedheti.
Hivatása minden erélylyel rajta lenni, hogy a zsidóság a magyar nemzetbe beolvadjon, vele assimilálódjék. Ezért küzdeni a törvényhozásban (polgári házasság) s valósítása körül tettel, példával elöljárni tartozik. Ha ezt megteszi. az auctoritással, melyet a haza érdekeit szivén viselő igazi szabadelvüség nyujt, megkövetelendheti a párt a zsidóktól, hogy ők is lássanak hozzá azon antideluvianus szagu választófalak ledöntéséhez, melyek őket a keresztyén polgártársaikkal egy nemzettestté összeforrásban akadályozzák, s az assimilatiót maguk részéről is buzgóan előmozdítsák; s kivetkőzve a felekezetiség szűkkeblü kötelékeiből, maguk legyenek legsujtóbb ostorai azoknak, a kik a saját felekezetökbeliek közül ez összeforrást nehezíteni törekesznek s az assimilatiót akadályozzák.
– – – – – – – – – – – – – – –
– – – – – – – – – – – – – – –
Önök ott vannak a helyszinén, nemcsak az erdő körvonalait látják mint én, hanem a fákat is, hát Önök jobban tudhatják mint én, hogy hol szorít a csizma legérzékenyebben. Lássanak munkához közgazdászati és socialis bajok elhárításának terén; ha életet akarnak biztositani pártjuknak, tereljék practikus térre a nemzet figyelmét, irányát, s ne nézzék összetett kézzel tétlenül, miként uszíttatik bele a közérzület a »zsidó-kérdésbe«, melynek a mellett, hogy a XIX. század magyarját a középkorba akarja visszalökni, még az a nevetséges hibája is megvan, hogy absolute nincs semmi possibilis czélja, kivéve a gyülölködésben kéjelgést s hozzá még ezt is német mintára; ellenben az a nagy veszélye megvan, hogy az öt- vagy hatszázezer zsidó polgárt egytől egyig a hatalom szárnyai alá kergesse.
Kossuth.
