I.
I.
Hazánk – ha ugyan szabad azt még enyémnek is neveznem – politikai nyomoruságai közben vigasztaló mozzanatnak tünik fel a szintoly élénk mint sokoldalu intellectualis mozgalom, mely Magyarországon észlelhető. Végtelen nagy e részben a különbség az én korom s a mostan közt. Öröm látni, hogy a mind tágabb és tágabb körre terjedő érdeklődés mellett immár alig van a tudományos culturának oly ága, melynek az illető tudomány mai magas szinvonalán álló mívelői közt a magyar szakavatottság díszes helyet nem foglalna el, sőt több magyar tudós van, kinek buvárlatai egyik-másik tudomány továbbfejlődésének tényezői közé sorozhatók.
Én báró Nyáry munkáját az ősembertani rejtelmek felderítése körül, ezek közé számítom. Szakértő ugyan teljességgel nem vagyok, de mint amolyan igénytelen műkedvelőnek a földtan, s vele kapcsolatban földünkön a szerves élet fejlődésének nyomai kedvencz tanulmányaim közé tartoznak, s eléggé ismerem az eddigi kutatások eredményeit, miszerint beláthassam, hogy báró Nyáry aggteleki ásatásai, a leletek régészeti értékét hitelesítő coefficiensekre fordított gond, a meghatározásoknál minden oldalra kifejtett figyelem, s a tudomány kivánalmainak megfelelö leirás oly sokoldalu s annyira becses anyagadalékot nyujtanak az ősembertan és néprajz (ethnographia) tudományához, hogy az nemcsak mint complementaris bizonyíték foglal helyet az eddig ismert adatok mellett, hanem új adatokat is szolgáltat a tudomány számára, még pedig olyanokat is, melyek egy-egy ekkorig általánosan elfogadott nézet újból átvizsgálására kiindulási pontul szolgálhatnak.
Ilyenek például azok az ember-állcsontok, melyek nem 16, hanem csak 12 vagy 14 fogat tartalmaztak, valamint ilyen az is, hogy a talált vázak arczczal mind föld felé voltak fordítva, a mi – tudtomra – minden eddigi leletek közt egyedül áll s ethnologiai tekintetben nagyon fontos felfedezés.
Aztán igen nagybecsü adalékot nyujtanak, sőt hézagot töltenek be a baradlai ásatások az összehasonlító craniologia számára, minthogy (miként azt Lubbock is említi) ekkorig igen kevés oly eset van feljegyezve, midőn »barlangokból« ép vagy összerakásra alkalmas emberkoponya került elő; pedig nem lehet kétségbe vonni, hogy a craniologiai összehasonlítások a »genus homo« leszármazásának s haladványos fejlődésének kutatásánál igen fontos utjelzők.
