XI. (Az ember létezésének nyomai, mint régiségjelzők.)

Teljes szövegű keresés

XI. (Az ember létezésének nyomai, mint régiségjelzők.)
Földtani, ásványtani és lithologiai jelzők hiányában tehát a baradlai leletek régiségi korának vizsgálatánál az ember létezésének nyomaira vagyunk szorítva.
Ezek legelőször is a konyhahulladékoknak nevezett leletben fordulnak elő. Megvallom, ezeket igen bizonytalan útmutatóknak tekintem. Eszembe jut, hogy Tessier leir egy barlangot (Mialet mellet Gard megyében), melyben össze-vissza keverve barlangi medvecsontok, embercsontok, durva agyagedények, bronz karpereczek és egy római urna találtattak. Maga Nyáry is a legizletesb ékítményü cserepeket a Denevér-ágban, közel a medvecsontokhoz találta s e jó gyurmából készült, jól kiégetett czifra edényeket IV. Béla király idejéből valóknak gyanítja. IV. Béla idejében pedig már ursus spelaeus bizony nem volt Magyarországon. A medvecsontok s czifra edények tehát nem egy korból valók.*
Abból, hogy a Denevér-ágban a medvecsontokhoz közel a legizlésesebb ékítményü cserepeket találjuk, még nem következik, hogy azok egykorból valók. Tapasztalásból tudjuk, hogy egymás felett is különféle korszakok maradványai lelhetők, s csakis a talaj érintetlen volta határoz. Nyáry.
A kő és csont szerszámoknak más európai leletekkel összehasonlítása kétségtelenül több tekintetben tanulságos lehet, de én megvallom, magából az összehasonlításból még nem mernék a viszonylagos régiségre következtetést vonni, mert azon őskorban igen nagy időkülönbség lehetett két nép közt, mely hasonló készültségi foku szerszámokat hagyott hátra. Mondják a tudósok, hogy a neolith-kori szerszámleletek meglepőleg egyenlő mívelődésre mutatnak, igen, de ez az egyenlőség nem az egykoruság bizonyítéka; az újkori vadnépek példája nem hagy fenn kétséget arról, hogy ama szerszámok készítése nem feltételez másoktól eltanulást, hanem az a primitiv képesség a szükségből önállólag fejlett ki; de e képesség különböző népeknél egyenlő fokra nem egy időben jutott, annyival inkább, mert kétségtelen nyomait birjuk annak, hogy különböző népek különböző irányban birtak fejlődési képességgel. Így például a baradlai leletekben csiszolt kőszerszámok, díszitett agyagedények, őrlőkő, gabnamívelés nyomai, s általában egy már fejlettebb műveltség bizonyítványai fordulnak elő; de a vésésnek, műfaragásnak, művészi képességnek semmi nyoma sincs, mint szintúgy nincs a dán konyhahulladékokban és Svájcz kőkori tófalvaiban; ellenben a dordognei barlangleletekben még egyetlen egy csiszolt kőtárgy sem került ki, de az ott talált csonteszközökön meglepőleg szép állatrajzvázlatok fordulnak elő. A dordognei ember nem tudott követ csiszolni, de rajzolni, vésni tudott; művész volt; a baradlai ember pedig tudott csiszolni, de rajzolni, vésni nem. Amazok művészi képességét (miként Nyáry is megjegyzi) Lartet az éghajlatnak tulajdonítja; hiszen igaz, a népek jellemének, hajlamának, fejlődési irányának okai közt az éghajlatnak is meg van a maga súlya; de nemcsak annak van; a művelődési irány igen complikált okok közrehatásának resultansa. Avagy az éghajlat magyarázza-e meg, hogy a Fidsi sziget őslakói már emlékezetet meghaladó régi idők óta villát használnak az étkezésnél, míg Európában a villa csak a XVII. században jött használatba, a sokkal régiebb történelmei műveltségü chinaiak még mai napság is két kis pálczikával szedegetik fel nagy kínos-ügyesen a rizsszemeket, a török meg újjával eszik, de – mosdik szorgalmasan, étkezés előtt, után s gyakran közben is, a mi a művelt Európában millióknak és millióknak eszébe sem jut. (Én egykor bujdosó társaimmal a tirnovai pasánál ebédeltem [akkor még pasa volt Tirnován], a pasa courtoisie-ból még a szőlőszemeket is villával vitte szájához, én meg a courtoisie viszonzásául még a hust is ujjammal ettem, – de mind a ketten megmosdottunk.)
Én az ember őstörténelmének kutatása közben szeretek át-áttekinteni az ujkori vadnépek állapotjára, szokásaira. Tükör az, melyből az európai kőkor embere néz felém; s midőn azt olvasom, hogy az ausztráliai ősnépnek voltak kőfejszéi, kalapácsai stb., mint akár csak Európa kőkori emberének; voltak konyhahulladékai, mintha csak dánok lettek volna, feltörték a csontokat velőkiszivás végett, mintha csak a Baradlában lakmároztak volna; hanem a meleg vizről fogalmuk sem volt, tüzöket sem tudták ujra gyujtani, ha kialudt, s a szomszédtörzshöz szaladtak tüzet kérni, és négyen túl csak azt a számot ismerték, hogy »sok«, de azért alakokat véstek a sziklára, művészek voltak, a mi a baradlai ember nem volt: hát mi tagadás benne, nagyon megerősödik agyamban azon nézet, hogy az ősidők primitiv művelődése különböző vidékeken önállólag fejlődött, s nagyon skeptikussá leszek a tudósok bevándorlási, átszármaztatási s a tárgyak hasonlatából egykoruságot következtető elméletei iránt.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages