Cerruti – Kossuthnak.

Teljes szövegű keresés

Cerruti – Kossuthnak.
Flórencz, 1866. május 26.
Uram!
Bocsánatkéréssel kezdem, hogy f. hó 22-ki levelére megkésve csak most válaszolok, s ezt annyival inkább sajnálom, mert talán én voltam – bár önkénytelen oka némi habozásnak, tervei megállapításában.
Minthogy Excziád felvilágosítást kér tőlem előbbi levelem egyik részének értelme iránt, nem habozom Önnek megmondani, hogy meg valék győződve, miszerint honfitársai közül valaki munkálkodott Magyarország nemzeti ügyében. – Ha Ön kérdi tőlem az okot, melyért az Ön directióján kivül dolgoznának, ez abban áll, hogy azt hivék, miszerint nem kell ezen dolgok részleteibe belekeverni egy magas egyéniséget, kit nagyon ismernek, s igen közelről szemmel tartanak, hogy ne kelljen attól félni, mikép minden óvatosság hiábavaló.
Én azt hiszem, hogy semmiben sem akadályozták volna az Ön terveit, s hogy a kellő pillanatban Excziádnál kerestek volna menedéket, mint az egyedüli személynél, kinek tekintélye biztosithatja a nemzeti combinatio sikerét. – Meg kell vallanom, hogy az ügy minden részletét nem ismerem, s lelkiismeretem kötelességemmé teszi hozzá tenni, hogy több támogatást kivántam volna látni ez ügyben bizonyos személyiség részéről, kinek bámulom ugyan loyalitását, de a ki sohasem osztotta az én meggyőződésemet e kérdésben. Mondanom sem kell, hogy főnökömről beszéltem.
A dolgok jelenlegi állása mellett nem akarom, hogy az én fejtegetéseim mérvadók legyenek Önnek – és minthogy okom van hinni (bizonyos értesítés után, mely nekem bizalmasan adatott), hogy azok, kik mostanában hazánk és Magyarország közti tárgyalásokkal foglalkoznak, nem birják az Ön bizalmát, kérem Önt, tekintse utolsó levelemet semmisnek.
Az érdek, melylyel az Ön hazájának sorsa iránt viseltetem, élénken óhajtatja velem, hogy mindazok a magyarok között, kik nálunk tartózkodnak, a legteljesebb összhang uralkodjék, és szeretnék több befolyással birni, hogy ezt előmozdíthassam.
Ön emlékezik talán, hogy mily tevékeny részt vettem az Ön ügyeiben Cavour gróf alatt, kinek teljes bizalma, nekem némi erőt kölcsönze. Ma, nem tudom, szabadna-e az Ön kivánatai közvetítőjévé lennem, holott hivatalommal járó kötelességeim megakadályoznak abban, hogy kéz alatt dolgozzam. Összegezve: minthogy semmit sem tehetek, nem akarom magamat annak a felelősségnek kitenni, hogy Önt utjáról letérítettem légyen. – Ez az, a mit Önnek mondhatok. – Ezen utolsó három évben mindig hizelegtem magamnak azzal, hogy Önnek hasznára lehetek, és e reménynek feláldoztam előmenetelemet s időmet. Nem sajnálom ezt, mert sohasem kell azt sajnálni, ha az embernek jó szándékai voltak.
Fogadja kiváló nagyrabecsülésem s határtalan készségemnek kifejezését.
Excziádnak
legalázatosabb szolgája
Cerruti M.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem