III.

Teljes szövegű keresés

III.
Megjegyzem még, hogy a Dunai Confoederatio eszméje feltételes eszme, mely a keleti kérdésnek a népszabadság és civilisatio érdekeivel összhangzó megoldását supponálja, – mely kérdésről talán meg fogom egy második levélben véleményemet mondani. Ha a solutio tovább késnék mint azt gyanitani lehet, a terv valósítása vagy szűkebb körre szorulna, vagy más irányban válhatnék alkalmazhatóvá, s a terv részletei úgy egyik mint másik esetben a componens elemekhez képest módosításokat szenvedhetnének.
Én minden esetre fel kivánom használni ezen alkalmat, hogy határozottan kimondjam nézetemet a nemzetiségi kérdést, s jövő politikai viszonyt illetőleg azon országokra s tartományokra nézve, melyek a magyar szent korona componens részeit képezik.
E részben külön tekintetek fordulnak elé: 1. a tulajdonképeni Magyarországot, 2. külön tekintetek Horvát-Szlavon-Dalmátországokat és ismét 3. külön tekintettel Erdélyt illetőleg.
1. A mi a tulajdonképeni Magyarországot illeti, nézeteim a közlött confoederationális javaslat 11-dik pontjában vannak kifejtve, melynek részletei 1851-ki organisationális tervvázlatomból vannak kivéve s melyekhez csak azt adom, hogy, mivel Magyarországon egyetlen egy vármegye sincs, melyet vagy tisztán szerbek laknának, vagy a melyben csak túlnyomó többséggel is birnának, annál fogva alig van megye, hol a többi lakosok sérelme nélkül a szerb nyelv politikai érvényességre számíthatna, annak részemről nem volnék ellene, hogy a bánáti határőrvidék szerbek által lakott részeiből s a Csajkás kerületből, ha szükség, a szomszéd megyékből is némely szerbek által lakott részek, hozzácsatolásával (ha mindjárt úgy mint a Kis-Kunság nem volnának is közvetlenül contigusok) két új megye alkottassék, mellyekben a szerb nyelv politikailag is érvényesíthessék, más fajoknak s nemzetiségeknek sérelme nélkül.
Egyébiránt Magyarországot illetőleg én is úgy mint (Tisza Kálmán úr indítványa folytán) az 1861-ki országgyűlés rendithetlen elvemnek vallom, hogy az ország territoriális integritása s politikai egysége azon határ, melyet a nemzetiségi kérdések elintézésénél szentnek és sérthetlennek kell tekinteni. Ezen határon belül mindent a nemzetiségi igényeknek, mit csak az igazság követelhet, a méltányosság kivánhat, s testvér testvértől, honpolgár polgártársától igénybe vehet.
De az országnak nyelvek szerinti feldarabolását s politikai egységének nyelvek szerinti szétszaggatását hongyilkosságnak tartom, s abban részemről soha, de soha és semmi áron részes nem leszek.
2. A mi Horvát-, Tót- és Dalmátországokat illeti, én ezen országokat mind jogilag, mind tényileg, mind területileg nemcsak nemzetiségnek, hanem nemzetnek, souverain individualitással biró államoknak vallom, melyek kirekesztőleg magok birnak souverain joggal magokról rendelkezni. Azért is, valamint azt vallom, hogy Dalmátországnak szabad akaratától függ elhatározni, vajjon akar-e, s ha igen, milyen alapon Horvát- és Tótországokkal államegységi kapcsolatba lépni, úgy hasonlóképen elismerem, hogy Horvát-, Tót- és Dalmátországoknak saját szabad tetszésöktől függ, akarnak-e a magyar korona irányában annyi jó s bal szerencse által megszentelt hétszázados historiai kapcsolatba visszalépni, vagy pedig azt vépkép megszakitva, a magyar koronától definitive elválni. – Ha az elsőt akarják, meg vagyok győződve, hogy a magyar nemzetet késznek találandják, velök mint teljesen egyenjogú társ nemzettel (Regna socia s nem Partes adnegae) új államszerződésre lépni, mely autonomiájukat s nemzetiségöket tökéletesen biztosítva, a társállami kapcsolatot bizonyos meghatározandó köz- és közös érdekre szorítsa. Ha pedig tökéletes elválásra határozzák magukat, emlékeztetem a horvát nemzetet, hogy én voltam az, ki már 1843. vagy 44-ben Pestmegye gyűlésén indítványba tettem (s indítványom el is fogadtatott), hogy, ha horvát testvéreink megunták a velünki 700 éves kapcsolatot, tétessék nekik országgyűlésileg ajánlat, hogy a magyar nemzet nem ellenzi elválásukat. Váljanak békével s isten segélje külön útjokon.
A mint ekkor szóltam, így szólok most is, s ha lehet, még határozottabban mint valaha. Én, mint a magyar nemzet tagja, nemzetem részére horvát testvéreinktől semmit nem kivánok, mint hogy saját érdekükben fogjanak velünk kezet az osztrák járom lerázására. Aztán rendelkezzenek magukról tökéletes souverain joggal, a mint jónak látják.
Egyébiránt azon véleményben vagyok, hogy a közlött confoederationális javaslat elfogadása köztünk s a horvát nemzet között minden képzelhető differentiának véget vetne, s alig is tudok más kérdést képzelni, mint Fiume s a Muraköz hova tartozásának kérdését, mely azonban a confoederatio eszméje folytán fulánkját jóformán elvesztené. Minden esetre a mondó vagyok, hogy e kérdés – az illetők meghallgatásával is – egy barátságos hatalom arbitrage-a útján legkönnyebben elintézhető.
Különben azt hiszem, hogy, ha a confoederationális eszmének valósítását a körülmények a magyar korona componens részeire szorítanák, horvát atyánkfiai magok is érezni fogják, hogy az uralkodó személyének egysége érdekükben áll, sőt meggondolván, hogy, ha a még török felsőség alatt lévő szláv tartományoknak egy dél-szláv államba egyesülése jövendővel bir, arra nem igen számíthatnak, hogy az a periferián kívül fekvő Zágráb felé gravitálhasson; sőt el kell ismerniök, hogy sok okoknál fogva inkább Szerbia látszik annak magkövéül hivatva lenni, úgy hogy, ha, Horvátország a jövő Dél-Szláviának componens részét képezné, nem hogy ő számíthatna a többi componens részek assimilatiójára, hanem ő volna annak kitéve, hogy nemzeti individualitása absorbeáltatik. Ha pedig külön állami állást foglalna el, egy külön királynak s királyi udvarnak feltartását alkalmasint igen költséges commoditásnak tapasztalná: úgy tetszik tehát nekem, hogy mind nemzeti individualitásukhozi ragaszkodásuk, mind politikai és státusgazdászati tekintetek oda mutatnak, hogy még szélesebb terjedelmü confoederatio esetére is inkább érdekükben állana a horvátoknak azt választani királyokul, kit a magyar nemzet is királyává választand; annyival inkább, minthogy a confoederationális tervben javaslatba hozott alternálás a királynak időszakonkint Zágrábban lakását biztosítaná. Ez azonban csak igénytelen nézet. A határozatban nekünk magyaroknak semmi közünk, az csakis a horvátokat illeti.
3. A mi végre Erdélyt illeti, ez egészen más tekintetbe jő mint Horvátország. Erdélyi nemzetiség nincs és soha sem is volt, mint van és volt horvát nemzetiség. Hanem Erdély lakossága, ép úgy mint Magyarország sok más vidékéé, különféle nemzetiségű. Aztán, a mi a legfőbb, Erdély nem mint külön állam csatlakozott szerződésileg Magyarországhoz, nem is úgy jött a magyar korona birtokába, hogy azt mint külön államot a már külön fennállott Magyarország meghódította volna; nem, Erdély Magyarország ős-eredeti alkotásának ős-eredeti alkatrésze. – A magyar koronának kiszakíthatlan gyöngy darabja. Erdély, oly föld, mely jogilag, historiailag, physikailag, geographiailag, politikailag, statusgazdászatilag a magyar korona integráns része, mely nélkül a magyar korona nem magyar korona, Magyarország nem Magyarország, hanem valami csonka, nem tudom micsoda. Erdély oly föld, melyet Magyarországtól ephemer viszontagságok egy időre elszakítottak volt ugyan, mint elszakíták 160 évre Budát a magyar királyok székhelyét, Fejérvárt, a magyar királyok sírhelyét, – de melyet a historia logikája a magyar koronának visszaadott elébb külön administratióval, de politikai egységgel, később pedig administrationális egységgel is. – Magyarország mint Erdély törvényesen constituált országgyűlései által törvényesen hozott s a közös uralkodó által szentesített törvény értelmében, mely azonban nem új jogczímet alapított, hanem csak az isten, természet s historia által szentesített jogot állította vissza érvényébe.
Nem is tartom szükségesnek azok ellen czáfolatba ereszkedni, kik a Traján császár idejére vonatkozó 170 éves római hódításra alapított fallaciák folytán Erdélyt a magyar koronától elszakítani követelik. Boldog isten! mivé lenne Európa, ha annak közjoga a római birodalom bukása, s népvándorlás előtti alapokra vitetnék vissza.
Távol vagyok attól, hogy az oktalan fanatismus eme barbár ábrándjait a román nemzetnek számítsam be: hanem, mert ily ábrándok vannak s merész izgalmakkal kevert izgatásokkal iparkodnak tudatlan tömegek szenvedelmeit felpaskolni, határozottan (s ezt az egész magyar nemzet nevében) kinyilatkoztatom, hogy a míg Árpád honában egyetlen egy magyar él (milliók élnek pedig), Erdélyt a magyar koronától sem vokssal, sem karddal elszakítani senki sem fogja.
De már a mi azt illeti, vajjon Erdélynek a magyar koronához tartozása minden esetre épségben tartatván, Erdély administrative is uniálva maradjon-e Magyarországgal – vagy mint 1848-ig volt, külön administratióval birjon-e? . . . erre nézve véleményem következő:
Az administrationális Unio törvényessége kétségbevonhatatlan. Tulajdon azon legalitási alapon nyugszik ez, mint amaz egykorú másik törvény, mely az erdélyi volt jobbágyokat szabad földbirtokosokká s az alkotmány sánczain kívül tartott népet, a nemességgel s privilegiált osztályokkal egyenjogú szabad polgárokká tette. Faj-, nyelv-, valláskülönbség nélkül. S még nem hallottam, hogy az erdélyi románok közül valaki eme felszabaditó törvény érvényességét kétségbe vonta volna.
Abban is tökéletesen egyetértek, hogy mig az osztrák ház uralmat bitorol a magyar korona földterülete felett, az unióhoz szilárdul ragaszkodni elengedhetetlen hazafiúi kötelesség. Sőt az áhitattal várt szabadságharcz lefolyása alatt is szükségesnek tartom az administrationális egységet, mert az a sikernek, a győzelemnek feltétele.
De a mely perczben az osztrák járom le van rázva s a függetlenség ki van víva, nem látok abban legkevesebb veszélyt is, hogy külön autonom administratióval birjon-e vagy Magyarországgal administrative is uniálva maradjon? a politikai egység s a magyar koronának Erdélyhezi joga mindenesetre épségben hagyatván, mert ezt s az uralkodó azonosságát a magyar nemzet csak kérdésbe is venni soha sem engedendi.
Azt tartom egyébiránt, hogy bölcs és követésre méltó az amerikai Egyesült Statusok provisiója, mely constitutionális törvények megváltoztatására praeponderans többséget, a szavazatok kétharmad részét kivánja.
Ha aztán a szavazás oda ütne ki, hogy Erdély külön törvényhozással s közigazgatással birjon, mint 1848 előtt birt, s ha a Dunai Confoederatio eszméje valósíttatnék nemcsak, természetesnek s igazságosnak, hanem különösen magyar szempontból nagyon kivánatosnak is tartom, hogy az autonom Erdély annak tagja legyen s benne mint egyenjogú társ képviseltessék. – Ez Erdélynek a magyar koronáhozi viszonyán nemcsak hogy nem tágítana, sőt azt az érdekek hatalmánál fogva, ha lehet, még szorosabbra fűzné.
Magában értetik, hogy Erdély belsejét illetőleg a nemzetiségi kérdésre nézve tulajdon azon elvek volnának követendők, melyeket Magyarországot illetőleg felállítottam.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik. Alapítója és tulajdonosa, Biszak Sándor.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages