Helfy – Kossuthnak.

Teljes szövegű keresés

Helfy – Kossuthnak.
REDAZIONE
DEL GIORNALE
L’ALLEANZA
Via S. Zeno, N. 4.
Milano, 1866. május 20.
Kormányzó Ur!
Nagyon sajnálom, mikép részint rossz szokásom, részint sok foglalkozásom folytán nem tartok másolatot némi fontossággal biró leveleimről – másként örömest megküldtem volna Kormányzó Urnak Cavallettóhoz intézett utolsó levelemet, melyből láthatta volna, hogy bizon nagyon kereken kimondtam neki, hogy a sok tanácsadás egészen felesleges, e che »piů dei consigli varrebbe il procurare i mezzi onde effettuarli«. S ezt épen ma is üzentettem neki Coiz nevezetű közös barátunk által, kit ő Flórenczbe hivatott, mert úgy látszik, miszerint e nagy s különösen merész politikusok csak most látják be, hogy bizon mégis jó lenne, ha introductióképen Velenczében egy kis insurrectionális mozgalom lenne. Reménylik ezt e hó vége felé előidézhetni, én nagyon kételkedem benne, mert a velenczeiek nagyon is hozzá szoktak a kormány direkt üzenete nélkül mit sem tenni, s Lamarmora uram az ily üzenetet bizony nem küldi. Van ugyan itt készen egy kis csapat, mely magára vállalná e kis insurrectio importálását, – de a kormány megtagadja tőle a legmulhatatlanabb eszközt – a pénzt.
Mindezeket csak újabb bizonyítványaul czitálom annak, hogy mennyire élhetetlen és gyáva ez a kormány.
Ha tehát annyira fél még csak saját forradalmi elemével tettleges érintkezésbe lépni, mikép lehetne remélni, hogy legyen benne annyi erély, most már idegen elemmel traktálni?
Ennélfogva én egy cseppet sem vagyok meglepetve az által, hogy a Kormányzó Urhoz intézett válasz mindenünnen csak az: várni! Mert ők nem fontolják azt, hogy a jelen körülmények közt Magyarországon, még illő előkészüléssel is, forradalmat előidézni óriási feladás, de melynek sikeres megoldása most még remélhető lenne; holott későbben, azaz: időt engedvén a Deák-pártnak meggyőzni az országot arról, mikép semmiképen nem szolgálhat javára e háború alkalmával ellenséges állást elfoglalni – minden tentativum haszontalan lesz.
Én ezt megirtam néhány követ barátomnak; de nem bizonyos, hogy befolyásuk képes legyen Lamarmora márványszivét s ón-fejét megindítani. Azért állítám s állítom, hogy csakis Kormányzó Ur direct lépéseitől remélhetni némi sikert.
A mi informatióim gyenge forrásit illeti – őszintén kinyilatkoztatom: miszerint minapi levelemben tartalmazott véleményem bizon nem a fiatal Balázs vagy a vén Hegyi individuális nyilatkozatain alapult – én ezeket csak alkalmul használtam fel arra, hogy szivem s elmém legmélyebb mélyében gyökerezett meggyőződésemet Kormányzó Ur előtt kimondjam. S e meggyőződésem az: hogy Magyarországot csakis Ön képes halálos és halált hozó álmából felverni.
Kormányzó Ur! Bocsánat e koromhoz talán már nem illő lelkesedési politikáért!
Ha én tudnám, hogy Kossuth Lajos annyira hallhatatlan mint neve – azt mondanám: no, ez sem a legfényesebb alkalom, várjunk be ennél jobbat; de miután a természet törvényeinél fogva ez nem úgy van, s hogy talán ez az utolsó alkalom, megvallom, hogy én el nem viselhetem a gondolatot mint hazafi, s mint Kormányzó Urnak egyik legőszintébb bámulója s híve: hogy ezen alkalmat meg ne kisértse a haza felszabaditására.
Cavalletto megigérte, hogy három nap mulva tisztán fogja nekem megmondhatni, mi a kormány szándéka – ha szavát tartja, megirom majd Kormányzó Urnak. Addig is ismételve csak annyit merek mondani, hogy ezeket – épen úgy mint Magyarországot – bele kell rántani a forradalomba, önként bele nem mennek.
Mély honfiúi tisztelettel
Helfy Ignácz.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem