Helfy – Kossuthnak.

Teljes szövegű keresés

Helfy – Kossuthnak.
Milano, 1866. junius 25.
Kormányzó Ur!
Mire ide érkeztem, már itt találtam a hivatalos tudósítást, miszerint az olaszok első fegyverkisérlete nem igen fényesen sült ki. Okom van tehát hinni, hogy a miniszterek most némileg flexibilisebbek lesznek mint az utóbbi napokban. Azért kötelességemnek tartottam a proclamatio javitásával sietni, s ime küldöm az utolsó előtti épreuvet,* még van benne néhány csekély accent-hiba, de azzal ne bibelődjék Kormányzó Úr, majd gondoskodom a correctségről.
* A proclamatiónak ez az eredeti példánya, mely a Helfy nyomdájából került ki és melyet Kossuth Lajos sajátkezűleg corrigált, Helfy hagyatékában megvan. K. F.
Hanem ha netalán valami lényegesebb változtatást tartana szükségesnek, kérem azt azonnal oda jegyezni s nekem visszaküldeni.
I tempi incalzano! sietnünk kell, – most vagy soha – ha most sem lesz semmi a magyar-olasz szövetségből, én megváltoztatom lapom czimét, s úgy nevezem majd »La Separazione«. De mernék fogadni, hogy még ez sem ijesztené vissza Ricasoli és compagni uraimékat!
Honfiui tisztelettel
Helfy.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages