Kiss Miklós – Kossuthnak.
Kiss Miklós – Kossuthnak.
Páris, 1866. julius 7.
Tisztelt Kormányzó Ur!
Ne csodálja, hogy még Párisban vagyok, 4-én ide jöttem felkészülve a berlini útra, hova azon este kelle vala elmennem.
Velencze átengedésének hire eljutott hozzám, bevártam a csütörtöki »Moniteurt« – de ezekről majd levelem végén, bejárom előbb az illető helyeket.
Julius 4-iki, éppen most érkezett levelére sietek válaszolni.
Bismarckhoz tett beadványomnak sem hivatalos, sem politikai alapja, de alakja sem volt. Az ő felszólítására és segítségére irtam, mert rettegett, hogy kiegyez a király Austriával.
A 48-as törvények úgy jutottak bele, hogy Bismarck azt mondá, ha 49-et, azaz tökéletes Austriátóli szakadást proponálunk a királynak, meg fog ijedni azon eszmétől, hogy a jövendőbeli hivatalos szerződés arra kötné le: hogy addig leend kénytelen Austriával háborút viselni, míg csak Magyarország önállóvá nem leend; ezen eszme visszarettenti a királyt, nemcsak a velünk való viszony megkezdésétől, de még a háborútól is, igy egyeztem bele, de csak mint Bismarck régi ismerőse, kinek semmi hivatalos állása Berlinben nem volt és ki saját dolgai végett jövén Berlinbe, történetesen, mert magán beszélgetési közben magyar ügyekről is szólott a miniszterrel; nincs arra szükség, hogy Kormányzó Úr desavouálja a 48-as kitételt, desavouálnám én azt magam is első hivatalos iratomban, ha szükség lenne reá, de nincs reá szükség, mert az én beadványom nem alap, nem hivatalos actus, csak egy service de complaisance, melynek eddigelé is, úgy hiszem, el kell ismernünk hasznát; oly intime beadvány az, hogy arról Bismarck sem Klapkának, sem Csákynak egy szót sem szólt s nem is fog szólni.
E részben tehát szüntesse meg aggodalmait, Kormányzó Úr, valamint arra nézve aztán még inkább, hogy én 48-as és nem 49-es elvű ember lennék, ez már furcsa lenne, hisz, ha 48-al beértem volna, miként Andrássy, Gorove, Hajnik stb., én is haza mehettem volna, s materiális helyzetem fényesebben állna mint áll! – erről tehát ne is beszéljünk.
Hogy katonákkal akart akkor a király érintkezni, azt már megirtam, bele kelle mindenbe menni, mit ő akart, csak hogy a betörés és legio eszméjét elfogadja s a háború kiüssön.
Midőn először Kormányzó Úr nevét Bismarck a király előtt kiejté, ez azt válaszolá: »Kossuth ist ein überivundener Punkt, von dem reden wir gar nicht. Er möge in Italien die Geschäfte und die Politik leiten, hier brauchen wir Soldaten!!« – Ezelőtt is meg kelle hajolni, s biztatott Bismarck, hogy csak törjön ki a háború, majd másként lesznek a dolgok.
Nemzeti comité nem az igazi szó, csak berlini magyar comitéról volt szó, aztán az majd az én gondom lett volna s leend is, ha folytattatik a háború, hogy mindenütt és mindenben Kormányzó Úr neve legyen a lobogó, de mindenek előtt a háború kitörésére kelle hatni directe és indirecte, akkor cselekszem rosszul, ha másként cselekszem, ha a félénk burkus királyt s feudalis kormányát forradalmi formák merev felállitásával elijesztem.
Legyen tehát nyugodt e részben, Kormányzó Úr, hű voltam s maradok végórámig elveimhez, elveinkhez s azonfelül még Kormányzó Úr személyéhez is.
Tudom én is, hogy Klapka egy kis csapatot, 2 vagy 3000 embert (sőt kevesebbet is admittált) kért Bismarcktól, s hogy azzal ő betörend, de azt is tudom, hogy ennek a király ellene volt, habár Bismarck azt izente is Klapkának, hogy reá áll; de junius 29-én úgy egyeztünk, hogy Kormányzó Ur mihamarább Berlinbe jövend, s a betörő sereg, a legio s mi mind együtt megyünk be. Mily fordulatot vesznek most már mindezek a dolgok, azt nem tudom, csak azt tudom, hogy, bármi történjen is, én mindig az maradok, a ki voltam.
4 órakor.
No, bejártam utaimat, herczeg, olasz követség, statusminiszter s Thouvenel. A három első azt hiszi, hogy ezúttal vége mindennek, a burkus király válasza azt mondja: Megilletődéssel köszönöm s elfogadom F-ged közbenjárását, már B. Gablunnal directe érintkeztünk is a fegyverszünet feltételei végett, melynek pontjai ilyformák: Austria leköti magát nem öregbíteni seregét, a burkusnak joga leend ott, a hol van, seregeit élelmekkel ellátni. – A praeliminárékra nézve a burkus követ (Goliz) külön utasítást fog kapni.
Ma 2-3 óra tájban hitték, hogy Goliz ezen utasításokat meg fogja kapni.
Még az is benn van a király válaszában, hogy végelfogadás előtt értekeznie kell szövetségesével, az olasz királylyal.
A herczeg dühös, Nigra levert, a herczeg hat dépęchet küldött az olasz táborba csütörtökön, mindenre, a mi szent, kéri a királyt s embereit, hogy támadják meg Austriát tüstént, mindegy, akárhogy üt ki a csata, csak támadjanak, a válasz tagadó lett a herczeg sürgönyére!
A herczeg újra rettenetes scenát csinált tegnap a császárnak, s nekem azt mondá ma, hogy hihetőleg kénytelen lesz ismét elhagyni Párist, úgy összeveszett bátyjával s a miniszterekkel, kiket lehunczfutolt szemükben. Azonban éppen midőn nála voltam, hivatta a császár, majd megtudom holnap, mi lett eredménye e találkozásnak. Berlinbe is küldött dépęcheket, hogy ne fogadják el a fegyverszünetet, hanem menjenek előre. Most már Goliz utasításaitól függ a jövendő.
Thouvenelt ma operálták, csak rövid szavakat válthattam vele. Voltak nála ma az operatio előtt, s igen kifáraszták a conferentiával. Engem, ki az operatio előtt voltam nála, arra kért, hogy holnap jőjjek s csak ennyit mondott: eh bien ces gredius d’Autrichiens ont bien recu ce qu’ils ont cherché! – Oui, mais est-ce fini? Erre azt mondá: Pas du tout, ce n’est qu’á présent que cela va commencer! demain nous causerons de tout cela. Nem maradhattam tovább, igen el volt gyengülve.
Thouvenel tehát vagy tisztábban lát, vagy őszintébb hozzám mint a három első. Még azt teszem hozzá: hogy a császár sajátkezüleg irta meg neki a cessiót, mire Th. egy jó hosszú levéllel felelt. Mit felelt, nem tudom, de hihetőleg holnap fogom tudni.
A dolgok ily állásában azt kérdem magamtól, menjek-e Berlinbe vagy sem? Mindenem be van pakolva, ügyeim családilag elintézve, minden órán mehetek, de, mint mindig mondtam, Párisban van már 10 év óta az európai situatiónak kulcsa.
22-én (gondolom), midőn Kormányzó Úrnak megirtam Velenczének cessióját, bármily eredményű csata vivassék is Olaszhonban, Bismarcknak is megirtam ép úgy mint Kormányzó Úrnak és sürgetve sürgettem a franczia-porosz szerződésnek a királylyali elfogadtatását. Válasz nem jött, de jöttek a sűrű győzelmek hírei, persze így aztán Poroszország nem lesz földarabolva, mint a Grommont-féle terv kivánta, de hát Velencze még is átengedtetett. Nagy becsű forrás! de azt nem fedezhetem föl!!!
A császár értesülve van az olasz elégedetlenség felől, s úgy tudom, hogy aggódik azon nehézségeken, melyeket V. E. kormányának az otthoni melegebb elementumokkal kellend majd küzdenie; úgy a gyűlöletet sem dissimulálja magának, melyet iránta ezen elem örökre viseltetni fog, azért kezdend kedvezni, 2 erősséget a négyszögből tüstént olasz őrséggel töltenek be, a másik kettőt lerontják. – Az ember majd megőrül azokon, miket lát és hall.
Austria halálos beteg volt 59-ben, de most még inkább, egy Napoleon menti meg életét.
Tisztelettel vagyok, Kormányzó Úr, alázatos szolgája
Kiss Miklós.
