Kossuth – Türr István altábornagynak.
Kossuth – Türr István altábornagynak.
22. Via d’Angennes. Turin, 1866. junius 1.
Kedves Altábornagy ur!
Tudom, hogy midőn a haza ügyéről van szó, nem szabad az embernek személyes susceptibilitásoknak engedni – s a mellett méltányolni tudom én a királynak nehéz állását is. Congreszszus egyrészről, a miniszterelnök nézetei másrészről, s ez annál inkább baj, mert a király becsületes ember, ki híven ragaszkodik az alkotmányhoz, s miniszterei ellen vagy kivülök nem akar politikát csinálni – aztán azt is fel tudom fogni, hogy a királynak egy kissé borsódzik a háta, ha megint magyar ember kopogtat ajtaján, miután legutóbb oly szemtelenül kizsebelték (hitelesen tudom, hogy 300 ezer pengő forintjába 750 ezer frankjába!! került az az utolsó eszeveszett conspiratio), mindezt felfogom és méltánylom, de mindez még sem magyarázhatja azt, hogy mult pénteken (már egy hete) irott levelemre nem kaptam választ – sem irásban, sem szóval, – mert a király »gentleman« s gentlemenek felelni szoktak.
Tehát kell valaminek lenni a dologban; a mi iránt tisztán látni mind a hazafiui kötelesség, mind saját becsületem ösztönöznek.
A hazafiui kötelesség azért, mert a legnagyobb bűn volna nemzetünket illusiókban ringatnunk. Ha nem akarják azt a combinatióba felvenni, vagy nem tehetik, azt vele tudatnunk kell.
Saját becsületem tekintete pedig azért, mert ha nem a magyar ügy nem kell, hanem csak én nem kellek, jogom van megkivánni, hogy ezt nekem megmondják, miszerint én a nemzettel tudathassam, hogy a történendőkben sem tettel, sem tanácscsal részt nem veszek s a felelősséget magamról elháríthassam.
Az is meglehet, hogy sem ügyünket, sem engem nem akarnak mellőzni, de függőben szeretnék a dolgot tartani. Hanem ennek nem az a módja, hogy azt se mondják, hogy befellegzett, hanem az, hogy az embert orientálják, miszerint legyen az embernek iránya, a melyhez magát alkalmazhassa – annyi hitet csak megkivánhatok, hogy discretiómban bizzanak, nem vagyok én sem speculáns, sem hű-bele Balázs, a ki ne tudjon méltányos lenni.
Hanem egyet meg kell mondanom: ha azt vélnék, hogy akár nemzetünk, akár én amolyan »Diabolus Cartesianus«-ok leszünk, kiket palaczkokba fojtva lehet tartani, a végett, hogy egy szép reggel csak megnyomják a hólyagot, melylyel a palaczk be van kötve s az emberke nagy gyorsan sürög-forog, úgy nagyon meg fognak csalatkozni a calculusban.
Nagyon lekötelezne, kedves Altábornagy ur, ha haladéktalanul értesítene; mi van a dologban? hányadán vagyunk? volt-e ismét a királynál, a mint utolsó levele szerint szándokában volt? ha nem volt, vagy lévén, a király levelemre nézve nem nyilatkozott volna: igen kérem, kövessen el mindent, hogy még egyszer láthassa, s legyen szives, tiszteletem mellett megmondani neki, hogy nyugtalanul várom parancsát, akár igen, akár nem legyen is az; s kérem, ne tekintse inopportunusságnak, ha ujra sürgetem, de valóban »cette situation incertaine mest pas tenable«. Veszélyes dolog a közös érdekekre nézve orientálatlanul hagyatva lenni, mert nem ismervén az ember a helyzetet, meglehet balvéleményből, olyasmit teszen, a mi nincs az existentiákkal harmoniában. – Pedig annyi felől ostromoltatom, hogy nekem lehetetlen hallgatnom; azt mondanom pedig, hogy nem tudok semmit, oly leverő hatásu volna, hogy a következésekre még csak gondolni is irtózom.
Az én Flórenczbe menetelem nem árthat semmit a folyamatban levő negociatióknak, mert hiszen a cabinet ezek miatt nem függesztette fel (és igen helyesen) a fegyverkezést, a mint azt Austria sem tette. Sőt mind a békés kiegyenlítés (a mi különben lehetetlen), mind a háboru tekintetében csak jó hatással lehet, ha oka lesz a világnak gyaníthatni, hogy az olasz semmit sem mulaszt el, a mi a nagy erőkifejtéshez contribuálhat.
Becses válaszát várva, szokott tisztelettel vagyok
őszinte barátja
Kossuth.
Kossuth.
