Kossuth – Usedomnak.
Kossuth – Usedomnak.
Flórencz, 1866. junius 22.
Gróf Úr!
A mellékletben bátorkodom Exczellencziáddal közölni a Magyarországgal való egyezség alapját, valamint az eljárási módozatot,* mely az olasz kormánynyal való tárgyalások kiinduló pontjául szolgált.
* Lásd a 242. sz. lapon. K. F.
Az ezt követett további értekezletek folyamán a mellékelt megállapodások fogadtattak el, melyek javaslataink fő tartalmát képezik.
Sőt Victor Emmanuel király ő Felsége ma személyesen biztosítani méltóztatott arról, hogy ezeket a javaslatokat elfogadja, beleértve az expeditiót is, melynek nagyságát ő Felsége 28,000 emberre vette s melyet Garibaldi tábornok személyesen fog vezényelni.
Abban a helyzetben vagyok, hogy Garibaldi tábornok közreműködését biztosítottnak tekinthetem.
Igy tehát e részben nincs egyéb hátra mint a kivitel módozatainak megállapítása, a mi, tekintve azt a magas szempontot s azt a jóakaratot, melylyel az olasz kormány az ügyet tárgyalta, aligha fog komoly nehézségekbe ütközni.
Meg kell köszönnöm Exczellencziádnak azt a támogatást, melyben minket ebben az ügyben részesíteni kegyeskedett, melynek szerencsés megoldása csak azt bizonyítja, hogy Olaszország el van szánva nem érni be részleges sikerrel, hanem egyesülve marad Poroszországgal abból a czélból, hogy gyökeres háborut viseljen, mely egyszer s mindenkorra biztosítsa ennek a hatalomnak a német nemzettel szemben azt a positiót, mely őt megilleti s melyet Austria el akar vitatni tőle.
Exczellencziád teljesen méltányolta annak a magatartásnak a fontosságát, melyet Magyarország ebben a háboruban tanusít, a melyben oly fontos, mondhatnám életbevágó érdekek forognak koczkán, különösen ama hatalomra nézve, melyet Exczellencziád képvisel.
Valóban, Magyarország magatartása mindig rendkivüli súlylyal esett a latba ama háboruk kimenetelében, melyeket Austria viselt. Austria veszthet ugyan csatákat Magyarországon kivül, de véglegesen le nem győzhető, csak Magyarországban és Magyarország által.
Az, hogy daczára oly sok kudarcznak, daczára oly sok tartománya, sőt fővárosa elvesztésének, Austria hatalmasabbá lett mint volt az első franczia császárság háborui idejében, annak a következménye, hogy Magyarország felett mindig szabadon rendelkezett. – Magyarország birtoka tette neki lehetővé, hogy mindig ujra összeszedje magát, és azzal a szivóssággal, melylyel az egyszer kitüzött czélhoz ragaszkodik, s mely különösen sajátsága az osztrák háznak, ujra támadóként lépjen fel.
Nem is kell figyelmeztetnem Önt, Gróf ur, arra, hogy az összes eddig kitüzött czélok közt nincs egy sem, melyhez Austria oly szivósan ragaszkodott volna, mint az, hogy Németország fölött tulsúlyra vergődjék.
Magyarország mozgósításának súlyát másrészről bizonyítja az a tény, hogy Austria, a ki ma egyszerre két nagyhatalmat merészelt provokálni, 1849-ben egy ütközetben sem birt helytállni Magyarországgal szemben addig, míg a maga megmentésére Oroszország támogatásához nem fordult.
Magyarország lévén az osztrák ház erejének magva, ha nem rendelkezhetik magyar erőkkel, akkor paralysálva van, de ha ezek az erők Austria ellen fordulnak, akkor el van veszve.
De Magyarország eddig még soha sem eshetett latba olyan súlylyal Austria háboruiban, mint most – nemcsak azért, mert Magyarország helyzetének éppen ebben a háboruban teljesen különös strategiai fontossága van, hanem azért is, mert Austria még sohasem állított harczba annyi magyar erőt mint éppen most.
Ennek abban az önkényben van a magyarázata, a melylyel Magyarországgal tizenhét év óta bánnak.
Mi nem kivánunk többet, Gróf ur, mint ebben a háboruban csatlakozni Poroszországhoz és Olaszországhoz, feltéve hogy ez a két állam segélyével és támogatásával ezt lehetővé teszi, mely nélkül rendkivül nehéz volna megadni a magyar mozgalomnak azt az általános jelleget, mely mellőzhetlen feltétele a sikernek.
A helyzet súlyos volta, lelkiismeretem, kötelességeim s a belőlük folyó óriási felelősség kötelességemmé teszi, hogy Exczellencziádnak nemzetem nevében kijelentsem, hogy a porosz kormánynyal szemben is lehetetlen lesz eltérnem azoktól az elvektől, melyek az olasz kormánynyal folytatott tárgyalásaimnak is alapjául szolgáltak.
Szabadságot veszek magamnak különösen felhivni a figyelmét, Gróf ur, arra, hogy a szövetséges hatalmak és Magyarország közt leendő combinatióknak magva abban a tényben van, hogy: Olaszország részéről az adriai oldal felől Magyarország felé és Poroszország részéről Felső-Magyarországba kombinált expeditio küldessék.
Ime az ok:
Magyarországban nem arról van szó, hogy forradalmat csináljunk egy nemzeti hadseregre támaszkodó kormány ellen, hanem arról, hogy fentartsuk a magyar állam és nemzet létét az által, hogy felszabadítsuk az idegen hadsereg által fentartott idegen uralom alól.
Szóval itt nagy háboruról van szó.
Hogy egy ilyen háboru esélyeivel szembe szállhassunk, arra csak ez a két alternativa van.
Vagy kell, hogy időnk legyen arra, hogy a részleges mozgalmak fázisain keresztül menve eljussunk egy erős hadsereg szervezéséhez.
Vagy pedig oly hatalmas impulzust kell adnunk a nemzeti szellemnek, hogy általános felkelés következzék reá, mely általánosságával és egyidejüségével pótolja a rendszeres szervezéshez szükséges idő hiányát, és ily módon nyujtson chance-okat az idegen elemekből álló fegyveres ellenséggel szemben.
1848–49-ben ezek közül az alternativák közül az első forgott fönn. Az osztrák hadsereg béke-lábon állt szétszórva a birodalom minden részében, mely különben egész kiterjedésében nagy izgatottságban volt. Austria tehát nem vethette magát egyszerre reánk elég erővel arra, hogy megtörjön minket.
De most másként áll a dolog.
Austria tetőtől talpig fegyverben áll. Hatalmas hadtestek vannak összpontosítva országunk közvetlen szomszédságban, különösen Poroszország felől. Mindezek a félelmes hadi készülődések szem előtt folynak és csaknem a nemzet szemei előtt maradnak. – A nemzet már most azt kérdi önmagától, vajjon mi történik akkor, ha külső támogatás nélkül megmozdul?
Nos, hát az történnék, hogy, ha Austria még a magyar mozgalom által is fenyegetve látná magát, Poroszországgal szemben visszahuzódnék valami erős védő positióba, s vagy százezer emberrel reánk törne és összezúzna, mert a nemzet kivülről sehol sem látná kézzelfogható jelét a támogatásnak, mely kétséget kizárólag meggyőzné róla, hogy nincs magára hagyva, nem volna képes a sikerben való ama bizalommal működni, s nem tudna oly gyorsan és általánosan cselekedni, mint ezt a helyzet megkivánná.
Innét van a Porosz- és Olaszország részéről küldendő kombinált expeditiók, valamint a velük, járó proclamatiók feltétlen szükségessége.
Mikor egy pillanatnyi habozás miatt minden elveszhet, akkor nincs idő az Adriától a Kárpátokig szétszórt népek millióival tanácskozni; – ilyenkor az ember eléjük tesz egy tiszta, érthető tényt; és erre a tényre támaszkodva rendelkezik és parancsol.
Ez a siker egyetlen módja.
Ugyancsak ez a megfontolás volt az, mely azt mondatta velem az olasz kormánynak, hogy, ha a hazámba küldött expeditiók belépésével egyidejüleg intézhetek fegyverre való felhivást a nemzetemhez, felelek a sikerért.
Ezt a nyilatkozatot ismétlem Exczellencziád előtt is.
Ugyanez a megfontolás birta a budapesti nemzeti bizottság tagjait arra a nyilatkozatra, hogy magukra vállalják ugyan az expeditiók közeledtének hirére a mozgalom megindítását, de hogy tizenöt napig sem tarthatják magukat, a nélkül hogy én valamelyik expeditióval hazámba visszatérjek.
Olaszország megigérte, az expeditio szervezését, de az magában véve nem elegendő, mert még a legkedvezőbb körülmények közt is ennek az expeditiónak 25–30 napi utat kell megtenni, míg magyar lakosságra bukkan.
Mennyi idő veszne el, ha én csak ezzel az expeditióval mehetnék Magyarországba – ez veszedelemmel teljes, pótolhatlan veszteség volna.
Továbbá: ennek az expeditiónak megvolna a kivánt hatása a dunántúli megyékre (Vas, Zala, Somogy, Tolna, Baranya, Veszprém etc.), de semmi befolyást sem gyakorolhatna a Tisza mentén levő megyékre.
Pedig (s ezt Exczellencziád különös figyelmébe ajánlom) ezek azok a megyék, melyek megadták nekem azt az erőt, hogy a támadás terére lépjek és az osztrák seregeket kisöpörjem az országból, míg, ha az első összecsapás elől hátrálnunk kellett volna, Magyarország háromnegyed részét elvesztettük volna.
Végül az olasz expeditio magában véve nem elegendő, mert más oldalról, Poroszország részéről fenyeget minket a sokkal nagyobb veszély.
Igy tehát a porosz expeditio reánk nézve sokkal nélkülözhetetlenebb mint az olasz.
S a sokkal veszedelmesebb oldal az, melyen a magyar nemzetnek biztonságban kell éreznie magát. Már pedig az olasz expeditio nem képes biztosítani Magyarországot arról, hogy Poroszország is támogatja.
És még egy megfontolandó dolog van. Nem az én akaratom, de a megváltoztathatatlan multból folyó végzet az, hogy Magyarországban conspirálhatnak ugyan nélkülem és csinálhatnak olyan mozgalmakat, melyek a conspiratiók árnyékában előkészíthetők – de csak én vagyok az, az én felhivásom, az én jelenlétem az, mely a magyar felkelésnek megadhatja azt az általános, azt a nemzeti jelleget, melyet conspiratiók utján sohasem érhetne el. Magyarországban még kevésbbé mint máshol, mert mi nem vagyunk conspiráló nemzet.
De hogy Poroszország és Olaszország megtalálhassák az én közreműködésemben azt a hathatós emeltyüt, mely számukra Austria ellen a magyar nemzet összes erejében van, elkerülhetetlenül szükséges, hogy én az egyik expeditióval nyiltan lépjek be a hazába, a mi kézzelfogható jele volna a kivülről jövő segélynek és támogatásnak. Ha így lépek be, akkor szólhatok a nemzethez így: »parancsolom«! – s az egész nemzet sietni fog engedelmeskedni. Másként se lelkiismeretem, se a körülmények ismerete, sem pedig az egyszerü helyes érzék nem engedné meg, hogy kezemet nyujtsam olyan kisérlethez, melynek egyetlen czélja a felforgatás, s mely hazámat rohamosan a veszedelembe sodorván, semmi hasznukra sem válnék a szövetséges hatalmaknak.
Ime, Gróf ur, a főokok, melyek arra késztetnek, hogy ne távozzam úgy a porosz, mint olasz részről szervezendő combinált expeditio eszméjétől.
Exczellencziád joggal tartja az olasz expeditiót annak biztosítékául, hogy Olaszország nem fog megállni, ha Velenczét meghódítja.
Én azt hiszem, hogy Olaszország a Felső-Magyarországba küldendő porosz expeditiót hasonló joggal tarthatja annak a biztosítékául, hogy Austria nem fog Poroszország ellen felállított hadseregéből nagyobb erőt küldhetni Olaszország ellen.
Ámde fájdalmas megütközéssel hallom, hogy a porosz kormány nem szándékozik erős expeditiót küldeni Felső-Magyarországba, s hogy mindaz, a mire ebben az irányban hajlandó, csak annyi, hogy lassankint apró és jobbára nemzeti elemekből (szökevényekből és foglyokból) álló csapatokat kész Magyaroszágba küldeni, melyeket egyes depôt-kba gyűjtenének össze három-négy tiszt alatt, s azután ötvenével vagy százával küldenének Magyarországba.
Kötelességem kijelenteni, Gróf Úr, hogy nekem lehetetlen lesz ebbe belemenni.
Nem akarok időzni annál a kérdésnél, hogy ezeket a kis csapatokat csak akkor lehet Magyarországba küldeni, ha a defilék nyitva vannak, a defiléket pedig csak nagy és erős expeditiókkal lehet megnyitni.
Annál sem akarok időzni, hogy a Magyarországba küldött ötven-száz főnyi csapatok – a lakosságot fosztogatva – lehetnek rablók, de nem katonák.
Elég legyen annyit megjegyeznem, hogy ez az eszmemenet semmiben sem közös azzal az eszmével, hogy a porosz lobogó, egy rendszeres expeditio élén, megjelenjék a magyar területen mint látható jele a Poroszországgal való egyetértésnek (hogy ne mondjam szövetségnek).
Ép úgy semmiben sem közös azzal az eszmével, hogy ő Felsége a porosz király hasonló proclamatiót bocsásson ki mint ő Felsége az olasz király, mely proclamatio feltétlenül szükséges ahhoz, hogy Magyarországot megnyugtassa és a helyzetnek megfelelő lelkesedésbe hozza.
Megjegyzem még, Gróf ur, hogy a dolgoknak ez a kedvezőtlen fordulata annyival is inkább váratlanul jött, mert Kiss ezredes ur Berlinből már május vége felé azt jelentette, hogy a Felső-Magyarországba küldendő expeditio eszméjét Bismarck gróf ő exczellentiája elfogadta. Sőt Kiss ezredes ur jelentése azt a benyomást tette reám, hogy ennek az eszmének a kezdeményezése is ő exczellencziájáé volt.
Még van egy másik pont is, melyet Gróf ur megfontolása alá kell terjesztenem.
A magyar csapatokból 22 gyalogezred és 12 huszárezred szemben áll a porosz hadsereggel.
Hogy hathassunk emez ezredek szellemére, elkerülhetetlenül szükséges, hogy így szólhassunk hozzájuk: »Sorakozzatok ide a haza zászlója alá! Ha Austria zászlója alatt maradtok, hitszegők vagytok.«
Ámde a néhány tiszt vezetése alatt Magyarországba (szinte úgy mondanám Magyarországra) küldendő apró csapatok nem szolgálhatnak alapjául a magyar ezredekhez intézendő felhivásnak.
Ime röviden összegezve, Gróf ur!
Poroszország részéről expeditio Felső-Magyarországba, kombinálva a Magyarország felé küldendő olasz expeditióval.
Királyi proclamatio az expeditio belépésekor, ugyanazokon az elvi alapokon, melyek Olaszország számára javasoltattak és melyeket el is fogadott.
Bármily név alatt is nevezett szervezkedés, mely alapul szolgálhasson arra, hogy a magyar ezredekhez, a nemzeti zászló alá való sorakozásra felhivást intézzünk.
Ezek azok a lényeges pontok, melyek Magyarországra nézve a combinatiók lehetőségének magvát képezik.
Ha ezek a pontok elvben elfogadtatnak, szabadságot veszek magamnak s bemegyek Poroszországba, hogy a végleges intézkedések megtétele czéljából a kormány rendelkezésére bocsássam magamat.
Egyuttal engedelmet kérek majd arra is, hogy tíz vagy húsz magyar tisztet küldhessek Poroszországba, kik keretéül szolgálhassanak a magyar szervezkedésnek. Nem kételkedem benne, hogy a porosz király ő Felségének kormánya méltányolni fogja ebben az ügyben a gyors elhatározás szükségességét.
Fogadja Gróf ur stb.
Kossuth Lajos.
(Francziából.)
