Türr István altábornagy jelentése a keleti tartományokban való működéséről.
Türr István altábornagy jelentése a keleti tartományokban való működéséről.
– – – – – – Első sorban Usedom porosz követhez mentem. Pár nap mulva már meg is kaptam a hirt, hogy Bismarck gróf is nagyon óhajtja, hogy jőjjek Berlinbe.
Junius 7-én elküldhettem már Baranti lovag olasz miniszteri tisztviselőt Bukarestbe és Belgrádba, hogy előzetes tárgyalásokba bocsátkozzék az én nevemben, és egyúttal azt a megbizást kaptam a királytól, hogy menjek Berlinbe.
Junius 10-én Berlinben voltam, a hol már a vasútnál várt a kormány megbizottja, A. von Döring, ezredes a porosz nagyvezérkar sous-cheff-je, és így még aznap értekezhettem Bismarck gróffal. Hangsúlyoztam, hogy az olaszok a vár-négyszögben akarják megkezdeni az akcziót. A gróf erre meghökkent. Egyúttal elmondta, hogy még nem birta a királyt rábeszélni a háború haladéktalan megkezdésére.
De mindegy, folytatá, annyira vittem, hogy most már vissza nem léphet. Mi poroszok azt fogjuk tenni, a mit Ön már májusban fejtett ki Usedomnak átadott memorandumában. Ezen memorandumban arra utaltam, hogy mindig a régi kapitányok útján kell haladni. És csakugyan a poroszok Csehországon keresztül azon a módon mentek Bécs felé, mint Napoleon 1809-ben. Az olaszoknak pedig Jenő herczeg útján kellett volna menniök, nem pedig a várnégyszögben kezdeni meddő háborút.
A gróf tovább beszélgetett a magyar viszonyokról, és a következő szavakkal végezte: »Holnap reggel lesz a miniszter-tanács a király elnöklete alatt; ott lesznek Moltke és Roon is; ott, azt hiszem, keresztül viszem a háborút és talán a magyar cooperatiót is.«
Másnap reggel, 10 és 11 óra közt, a megállapodáshoz képest ott voltam ismét Bismarcknál. A kertben volt. Mikor meglátott, nagy lépésekkel jött felém, és két kezét nyújtva, felkiáltott:
»A háború el van határozva, mint szinte Magyarország közreműködése.«
Fölhivására azt feleltem: hogy haladéktalanul megyek Flórenczbe, onnét pedig Romániába és Szerbiába. Néhány óra mulva itt lesz Klapka is, a ki Frankfurtban várja sürgönyömet, még ma este indulok, Párison keresztül megyek. (A gróf.) Akkor, kérem, beszéljen ott mindenesetre Napoleon herczeggel és a császárral is.
Nagy kár – így folytatá, – hogy a császár nem akar belemenni a dologba, a melylyel könnyen el lehetne igazítani mindent. Kész lettem volna határkiigazításra, oda akartam engedni Luxemburgot, Belgiumot. De ő nem akarta ezt. Mindössze csak arra volt rávehető, hogy szabad néző marad háború esetére.
Bismarckot arra kértem, hogy a porosz consulatus Bukarestben és Belgrádban adja értésére a két kormánynak, hogy a porosz kész bennünket támogatni, úgyszintén értesíteni kell Oreskovicsot.
Klapka csakugyan pár órával később megérkezett, és közléseimhez képest megkezdhette az előintézkedéseket, bemutattam és 13-ikán Párisban voltam, a hol beszéltem Napoleon herczeggel. 15-én reggel Flórenczbe érkeztem. Első utam Usedomhoz vezetett.
Azt hiszi, hogy minden rendben van! Ezekkel a szavakkal fogadott a követ, és megmutatta a következő sürgönyt:
»Sürgesse erélyesen az olasz kormánynál, hogy egyezzék meg a magyar bizottsággal. La Marmora ebbeli vonakodása azt a gyanut keltené bennünk, hogy Olaszország a háborút nem akarja komolyan. Készek vagyunk az ellenségeskedéseket nyolcz nap alatt megkezdeni. De ha Olaszország meddő háborút kezd a várnégyszögben, akkor gyanunk még növekedni fog.«
Leirtam a sürgönyt és elvittem a királyhoz, a kinek egyúttal elmondtam berlini utam eredményét.
A király, mikor elolvasta a sürgönyt, haragosan felkiáltott:
»Ezzel a La Marmorával lehetetlen valamit csinálni. No de se baj. Két-három nap mulva elviszem őt a táborba és akkor Ricasoli lesz a minisztertanács elnöke, az majd elvégzi a dolgot, hogy Ön minél elébb mehessen rendeltetési helyére.«
A király csakugyan elvitte La Marmorát a táborba és Ricasoli több jóakaratot mutatott a magyar ügy iránt. De azért junius 24-éig semmi sem történt a mi ügyünkben. De megtörtént a custozzai csata – nem volt egészen vesztett csata; csak az változtatta át teljes vereséggé, hogy az olaszok visszamentek a Minción.
Akkor, junius 26-án már azt kivánták, hogy hanyatt-homlok rohanjak. Julius 1-én Livornóban hajóra szálltam hű fegyvertársam és barátommal Kiss József alezredessel. Julius 10-ikén Konstantinápolyba érkeztem, és miután nem akadt mindjárt hajó, az időt felhasználtam, hogy a törököket kedvező hangulatra birhassam; – csak 14-én érkeztem Galaczra, honnét kocsin Bukarestbe mentem.
Oda nem régiben érkezett volt Hohenzollerni Károly fejedelem, a kit Bratiano és Stirbey úgy csempésztek be az országba. Nem tudták a dolgot, és az osztrák hajóskapitány nagyokat nézett, mikor észrevette, hogy egyik utasát, a kire ő ügyet sem vetett volt, milyen nagy lelkesedéssel fogadják a turn-szeveriniek.
Bukarestben a fiatal fejedelem, Juon Bratiano, Rosetti és a többi urak igen szivesen fogadtak. Ott volt egy pár ezer fegyverünk, a miket még Napoleon császártól és az olaszoktól kaptunk annak idejében. Ezeket Couza fejedelem hűségesen megőrizte volt, és Károly fejedelem is kijelentette, hogy, miután ügyünket most már Bismarck gróf is támogatja, ő készséggel fog a kezünkre járni és a fegyvereket is rendelkezésünkre fogja bocsátani, és szervezésünket támogatni.
A fegyverek átvétele, szétosztása, a csapatok szervezése czéljából stb. gróf Bethlen Gergelynek vagy Éber Nándornak kellett volna oda jönniök. Később Éber Nándor csakugyan oda küldetett, míg Bethlen Klapka mellett maradt. Carantit azonnal Bismarckhoz küldöttem, hogy erélyes támogatást kérjen Romániát és Szerbiát illetőleg.
Az első intézkedések megtétele után kocsin elmentem Turn-Severinbe, onnét pedig csónakon átkeltem a Dunán, Kladovában várt már Mihály fejedelem egy tisztje, a ki kocsin elkisért Belgrádba.
De itt már azt a hirt vettem, hogy a poroszok már a magyar határ felé közelednek és hogy az első fegyverszünet néhány napra megköttetett.
Garasaninnal még első nap találkoztam, a ki kijelentette, hogy készséggel támogat tehetségéhez képest, egyébiránt még ma látom a fejedelmet és referálni fogok.
A fejedelem másnap maga is kijelentette nekem, hogy kész bennünket támogatni arra az esetre, ha a harcz újra, folytatódik. Ez alkalommal megtudtam, hogy milyen fejetlenül járt volna el La Marmora. Már májusban, mikor egy világos momentuma volt, kérdést intézett Belgrádba, hogy tudnának-e fegyvereket beszerezni a magyarok számára. A szerbek azt felelték, hogy vesznek majd Austriában a maguk számára 10–12 ezer fegyvert és az ezekért járó pénzt tőlünk, illetve az olaszoktól, csak akkor kivánják, a mikor átadják. Ez tehát semmi koczkázattal sem járt volna. És La Marmora mégis elejtette az ajánlatot. – A dolgot tehát előlről kellett most kezdeni. De ezúttal a szerbeknek óvatosaknak kellett lenniök és már idő hiján sem vásárolhattak fegyvereket részünkre. De igérték, hogy 10–14 ezer fegyvert mégis bocsáthatnak rendelkezésünkre, ha betörünk Bácskába és Horvátországba.
Oreskovicscsal, a ki Belgrádban lakott, és társaival szakadatlanul összeköttetésben állottam, és úgy Horvátországban mint Szlavóniában minden előre volt szervezve, és Szerbiában már meg voltak az elemek az első betöréshez, és meg is jelenthettem úgy az orosz mint a porosz kormánynak, hogy Belgrádban is fognak bennünket támogatni, mihelyt ők a háborút folytatják.
Julius 30-án azt a választ nyertem a poroszoktól, hogy most fegyverszünet van, és hogy tartsam fel az erőt és a szerzett eszközöket a jövőre.
Közvetlenül a nikolsburgi első fegyverszünet lejárta előtt ezeket sürgönyöztem Berlinbe és Flórenczbe.
»Ha újra kezdődnék a háború, készek vagyunk azonnal betörni.«
De már augusztus 1-én az a hir érkezett, hogy újabb és pedig négy heti fegyverszünetet kötöttek.
Azonban a fegyverszünet hatodik napján egy sürgöny érkezett a belgrádi porosz consulhoz, melyet a következőkben közöltek velem:
»Tudassa Türr tábornokkal, hogy itt a magyarok szervezete fentartatik és hogy ő is intézkedjék, hogy az általa teremtett szervezet se gyengüljön.« (Aláirva) Bismarck.
És ezzel sem elégedett meg Bismarck gróf, a ki minden »non putarem«-re készült. Miután én akkor jártam-keltem Bukarest és Belgrád közt, arra is gondolt, hogy a fentebbi sürgöny megérkeztekor esetleg távol lehetnék Belgrádtól, és inkább Olaszország felől érkező, kevéssé biztató hirek szerint találnék cselekedni.
A fentebbi sürgöny vételét követő napon újabb értesítést vettem Lanberan úrtól (belgrádi consul), mely így szólt: »Augusztus 9-én 11 1/2 órakor a következő sürgönyt kaptam:
Bismarck úr felhivására kérem Önt, közölje azonnal Türr tábornokkal, hogy Poroszországban fentartatik a magyar szervezet és ő is tartsa fel Romániában.« (Aláirva) Saint Pierre.
Ezen két sürgöny következtében iparkodtam az organisatiót fentartani. – Pedig ez fölötte kényes dolog volt már; láttam, hogy az egész szervezkedés csak ijesztgetésre volt számítva; annál inkább kellett tehát arra ügyelnem, hogy a szerb kormányt ne compromittáljam Bécs előtt, és ne okozzak kellemetlenséget sem Mihály fejedelemnek, sem az alig megérkezett, még el nem ismert és sajátságos diplomatiai helyzetbe juttatott román uralkodónak.
Egy pár napra el is mentem egy barátom villájába Belgrád közelében, úgy hogy még közelebb jutottam azokhoz, kik a környéken működtek. 2 ezer ember készen állott. 5 ezerre is lehetett volna hozni, ha biztosak lehettünk volna a harcz folytatásáról.
Később Bukarestbe mentem és azon igyekeztem, hogy ott készen legyen minden arra az esetre, ha a négyhéti fegyverszünet lejártakor sem volna a béke megkötve. – A fejedelem a vidékre utazott, Bratiano buzgalmát pedig erősen lelohasztotta a kétszeri fegyverszünet.
Augusztus 24-én Visconti-Venosta következő sürgönyét vettem:
»Türr tábornoknak.
A békét Austriával biztosnak tekintjük, mert Poroszország békét kötött. A királyi kormány nem igérheti tehát Önnek további segítségét. Itt a cselekvés idejének vége van, de az a minek soha sem lesz vége, az a magyarok, s a szerb és román kormányok iránti barátságunk.«
Négy öt nappal később Bismarck gróftól is kaptam sürgönyt, mely tudatta velem, hogy:
»A béke meg lévén kötve, minden remény valamit tehetni elenyészett.«
Kénytelen voltam elhagyni a dunai fejedelemségeket és visszatérni Olaszországba.
– – – – – – – – – – –
(Aláirva)
Türr.
