Türr – Kossuthnak.

Teljes szövegű keresés

Türr – Kossuthnak.
Florencz, 1866. május 27.
Tisztelt Kormányzó Ur!
A királyt ma reggel 6 1/2 órakor láttam, Kegyed levelét pedig 10 órakor kaptam; a király csak tegnap este jött meg és így Kormányzó Ur levelét vette, de nem olvasta még.
Congressus bizonyos, de a király nem hiszi, hogy eredményes legyen, ez a baj, hogy mindaddig, mig a háború ki nem lesz jelentve, némi tartózkodással kell hogy legyenek. A király megigérte, hogy a légio reorganisatiója miatt a minisztereket sürgetni fogja; szinte van az a remény, hogy Lamarmora talán Párisba megyen a conferentiákhoz, akkor könnyebb lesz itt is lendíteni az ügyünkön. Iparkodni fogok, ha lehetséges, még ma este a királyhoz jutni, hogy adjon valami feleletet Perczel tábornoknak, ki daczára egészsége, családi gondok stb., mindent félre téve ide sietett és két fiát azonnal a légióba adá, megérdemelné, hogy a király sajátilag irjon, noha ezt nem teszi, legalább irasson. Caprerában nem végezhettem én semmi olyast Garibaldival, a mi a magyar ügyre vonatkozó volna, mert erre nézve csak annyit beszéltünk, hogy az elvszükség az, hogy egyesek uralkodjanak közöttünk, én igen örülök azon, hogy Kormányzó Ur irt nekie. Garibaldi feleletéből fogja látni Kormányzó Ur, hogy ő mennyire óhajtja, hogy Kormányzó Urral egyetértve, előre mehessen.
Szomorú, hogy így kell ezen drága időt várakozással és határozatlansággal elvesziteni, de Lamarmora soha sem akarta a mi ügyünket elösmerni, és én nem mernék esküdni, hogy ő most is azon álmodik, hogy majd nekie odaadják Velenczét. Kérem, higyjen őszinte barátjának
Türr Istvánnak.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem