Lichtl Károlynak
Lichtl Károlynak
Turin, 1871. szeptember 4.
Tisztelt Uram!*
* Lichtl Károlynak – Budapest. K. F.
Január 25. és márczius 20-diki leveleit vettem.
Hosszabb ideig betegeskedtem, és így nem tudtam a velem közölt pénzügyi művelet tervét fontolóra venni. Kérem, szolgáljon ez mentségemül, hogy oly későn válaszolok.
Az olasz pénzügyek nem egészen úgy állanak, mint azt, az ujsághirek alapján, ön említi. A törvényhozás előző ülésében felhatalmazta a pénzügyminisztert, hogy 200 millió frank névértékü járadékpapirt a szükséglethez mérten értékesítsen. Sella úr e felhatalmazást nem vette igénybe, mert a pénzpiacz a franczia viszonyok miatt nyomot.
Most azt az előterjesztést tette a parlamentnek, hatalmaznák fel arra, hogy a nemzeti bank neki 150 millió frank kényszerértékü papirpénzt szolgáltasson ki, ennek fedezésére pedig ő 200 millió járadékot téteményezhessen le a banknál, azon utasítással, hogy ezen állampapirokat – mihelyt a pénzpiacz javul – egy minimalis árfolyam kötelezettsége mellett, a lehető legjobb árban értékesítse és az eladás mérvéhez az előlegezett 150 millió papirpénzt törlessze.
Ezen előterjesztés a parlamentben még nem tárgyaltatott. A pénzügyminiszternek azonban kemény tusát kell kiállania, mert a közvélemény leghatározottabban ellenzi azt az eszmét, hogy a további papirpénzelőlegezés kényszer útján eszközöltessék.
Ezen viszonyok mellett beláthatja, hogy az Ön tervének előterjesztése itt semmi esetre sem biztathatna eredménynyel. Mert a papirpénzelőlegezés eszméje vagy már elvben elvettetik, vagy ha elfogadnák is, az semmi esetre sem várható, hogy itt egy új emissioalap kisérletezésébe bele mennének, nemcsak azért, mert a nagyon szolid nemzeti bankintézet (melynek 1000 frankos részvényei 2425-ön állanak) az előterjesztett előlegezési és törlesztési műveletnek való igen kényelmes és kevésbbé költséges mechanismusa, hanem kiváltkép azért is, mivel ezen bank jegyei az 1866-diki háboru óta – mely az államnak több száz milliót előlegezett, részben érczben, részben papirban – a kényszerárfolyam mellett majdnem az egyedüli forgalmi eszközt szolgáltatják – melyekből több mint 800 millió van forgalomban – és a kormány köteles adósságát a banknál törleszteni, mielőtt vagy ezen kényszerárfolyamot megszünteti vagy más törvényes fizetési eszköz emissionálásához folyamodik.
Ennélfogva lelkiismerettel nem biztathatom azzal a reménynyel, hogy itt, az adott viszonyok mellett, tervét keresztülviheti, és egyebet nem is tehetek, mint hogy Önnek a velem közölt tervezetet ezennel azon biztosításom mellett küldöm vissza, hogy ezt senkivel sem közöltem. Ön ennélfogva magát eszméjének minden elidegenítése ellen teljesen biztonságban érezheti.
Minthogy azonban egyuttal azzal tisztel meg, hogy véleményemet kéri, kötelességemnek tartom kijelenteni, hogy tervezetének gyakorlati kivihetésében kételkedem.
Régóta vallom, hogy az államháztartás egészséges szabályozása legjobban a következő elvekre alapítható:
1. Az improductiv államköltségeket adókkal kell fedezni. Ezen költségek tehát a legskrupulózusabb takarékosságal a közjó államgazdasági szükségleteinek alárendelendők.
2. A productiv államkiadásokat nem kell adókkal, (e mellett az élő nemzedéknek a jövő egész terhét kellene viselnie) avagy és még kevésbbé kamatozó kölcsönökkel, (melyeket valódi átoknak, a romlás forrásának tartok) hanem szolid alapon álló és óvatosan szabályozott kamatmentes kölcsönnel, azaz papirpénz emissióval fedezni, mivel ezen művelet, ha ez csakis productiv czélokra használtatik (mit elutasíthatlan feltételnek tartok), azon nagy előnynyel bir, hogy ez esetben kamat nem fizetendő, mert magában foglalja a törlesztést; ennélfogva a közjó emelésének eszközét nyujtja az országnak, a nélkül hogy az adózókat legkisebb mérvben terhelné.
E mellett azonban két dolgot tartok elengedhetlennek, sőt conditio sine qua non-nak.
1. Hogy egyetlen papirforint se adassék ki, mielőtt az megfelelő értékkel teljesen nem fedeztetik.
2. Hogy a papirpénzjegy minden tulajdonosa azt minden pillanatban és teljes értékében érczpénzre válthassa.
Ezen második feltételt teljesen biztosítottnak vélem, ha szabály gyanánt felállíttatik, hogy a törvényesen megállapítandó emissio-fölhatalmazásban a szigoruan ellenőrzött határok között mindig csak annyi és nem több előlegeztessék, a mennyi 2:5 arányban arany és ezüsttel fedezhető. E mellett magától értetődik, hogy a fenmaradó emissiónak 3/5 része productiv felhasználás által fedezendő.
Ezen elővigyázattal, és ha e mellett szabály gyanánt megállapíttatik, hogy a productiv beruházásból eredő bevételek mindig teljesen törlesztésre is használtassanak fel, kétségtelen, hogy a 2:5 arány nagyobb a szükségesnél arra, hogy a beválthatóság biztosíttassék, és az így biztosított papirpénz nemcsak a teljes névértéket tartja meg a forgalomban, hanem azonfölül – a mint erről több országban meggyőztek – a nagyobb kényelem következtében a forgalomban az érczpénznél is szivesebben használtatik.
Ezen elveket a legfényesebb sikerrel alkalmaztam, midőn a pénzügyi tárczát átvettem békés administratióm rövid ideje alatt.
Az emissio tekintetében alávetettem magam a Pesti Bank ellenőrzésének, hogy a nemzetet biztosítsam, hogy a megállapított mértéket túl nem lépem. Eleinte két millió érczpénzt deponáltam a bankban azon rendeltetéssel, hogy ez a mindenkoron bemutatandó papirjegy beváltására fordíttassék. (Tudtommal egyetlen esete sem fordult elő a jegy bemutatásnak. Az én jegyeimet mindenki szivesen vette, sőt Bécsben (!) az Osztrák Bank jegyeivel szemben még agióval keltek.)
Ezen két millió érczpénzre elővételeztem öt milliót, ebből két milliót – és nem többet, azaz, a mennyi érczben biztositva volt – az improductiv államkiadásokra fordítottam és a többi három millióval támogattam a kereskedelmet és ipart, létesítettem productiv építményeket, úgy hogy minden elővételezett bankjegy teljes értékében fedezve volt. Ezen rendszert folytattam a háboru kitörése előtti rövid időn belül 12 1/2 millió forintnyi jegyelővételig. Lelkiismeretem teljesen meg van győződve, hogy, ha szegény hazánkat csak 10 évig békében hagyják, akkor ezen 10 év alatt ezen rendszerrel paradicsommá változtattuk volna Magyarországot, a nélkül hogy a népet a productiv beruházásoknál egy fillérrel is terheltük volna.
A mint mondtam, a felemlített két feltétellel határozottan a productiv államkiadások fedezése mellett vagyok kamatmentes, de minden pillanatban beváltható papirpénzzel.
Ellenben ép oly ellenzője vagyok a be nem váltható papirpénznek, a kényszerárfolyamnak. Csupán a legnagyobb kényszerhelyzet – mikor lét vagy nemlétről van szó – képes véleményem szerint ily rendszabályt menteni.
Kedves Lichtl úr, az Ön terve ezen elveknek nem felel meg. Ön bankjegyet proponál kényszerárfolyammal. Ön gondoskodik róla, hogy az 40 és 80 éven belül törlesztessék, de nem gondoskodik arról, hogy az Ön papirpénze minden pillanatban érczre beváltható legyen.
Én az Ön tervét ennélfogva jóvá nem hagyhatom, mert beválthatatlan papirpénz, bárhogyan is van annak hosszu évekre terjedő törlesztése biztosítva, örökös értékhullámzásoknak van alávetve, mely a forgalom elé akadályt gördít, sok esetben romlását idézi elő.
Sőt a biztosíték és törlesztés tervezetét magát illetőleg megvallom, hogy eszméjének előnyét nem birom belátni, mikor Ön az utalványokat birtokra és házakra való elsőbbségi bekebelezésekkel akarja biztosítani.
Eltekintve attól, hogy ezen eszme az állam hitelének biztosítása magántulajdonra való bekebelezése által – igen hasonlít az állambukáshoz, véleményem az, hogy ily fajta biztosítás 1. illusorius, 2, az illető magántulajdonokra igen káros.
Illusorius azért, mert az ilyen biztosíték, melyet a bekebelezés nyujt, tulajdonképen arra redukálódik, hogy a hitelező az így megterhelt birtokot vagy házat nem fizetés esetén foglaltatja, és ezen módon szerezhet elégtételt. A mely bekebelezés ezt nem vonja maga után, annak nincs realis értéke. Épen ez a hibája az Ön által tervezett bekebelezésnek. Az utalvány birtokosa egyetlen elképzelhető esetben sincs jogosítva bármely birtokost bármely bekebelezésére törvény elé idéztetni és az utalvány beváltására kényszeríteni. A bemutatott bekebelezés – a mint Ön helyesen megjegyzi – egy csupán képzeletben levő biztosításra reducálodik.
Hát én nem hiszem, hogy a puszta képzelet alkalmas legyen a papirpénznek a vétel- és eladásban realis értéket biztosítani. A pénzügyi tudomány nem elégszik meg csupán erkölcsi biztosítékokkal, realitást követel, és a mennyiben a realitásnál erkölcsi biztosíték mint bizalmi alap becsesnek látszik, megjegyezni bátorkodom, hogy jaj annak az államnak, melynek kötelezettségeinek – hacsak erkölcsi biztosítékáért is – magánemberekhez kell menekülnie.
Ön azt fogja válaszolni, hogy Ön is csupán realis biztositékra gondolt, mikor javasolja a bekebelezett összeg egy részét (nem 40%, a mint javaslatában kétségkivül hibásan van említve, Ön valószinüleg a 40-dik részét, tehát 21 1/2 %-ot akart mondani) 40 éven át a bekebelezetteknél adóhátralékban meghagyni azon feltétel mellett, hogy ezek a következő 40 évben ezen hátralékot 2% kamattal az államnak utánfizessék. De ép ez az, a mit károsnak tartok.
Nem akarom tagadni, hogy a gyakran súlyosan terhelt, adósságokkal küzdő- vagy tőkehiány miatt szánalmas felszerelésü gazdaságot vezető földbirtokosokra nem nagy előny volna, ha ők megfelelő összeget 2% mellett kölcsön kapnának, a melylyel a 6–8–10 és több %-os adósságaikat lefizetnék vagy gazdaságukat felszerelhetnék.
Ennek azonban az Ön terve sehogysem felel meg. Az Ön eszméje szerint egy tulajdonos, a ki 100,000 frt értékü birtokára 10,000 frtot kebeleztetne be, évente 250 frt hátralékban maradna. Azt hiszi Ön, hogy ezen 250 frt évenkinti elnézése jelentékeny befolyást gyakorolhatna egy 100 ezer frt vagyonnal biró ember financziális vagy gazdasági felszerelési helyzetére? Én nem hiszem! Az elnézett 250 frt haszontalanul elmenne, és utódaira mégis az összehalmozással és kamatos kamattal jelentékenyen megnövekedett terhet hagyna – mert Ön mondja, hogy ezen elnézett, de bekebelezett 10,000 frt 40 év mulva 15,422 frtra rúgna. Ennek eredménye tehát ez volna pl. azon esetre, ha ezen művelet csak 100 milló frtra rúgna:
A bekebelezett magánvagyon a 40 év végén 154.220,000 frttal volna az állam részéről terhelve, ép úgy minden 100,000 frtnyi értékü birtok több mint 15,000 frt adósággal, a nélkül, hogy az illető egyének ezen nyomós teherből a legcsekélyebb positiv hasznot élveznék, mivel – a mint említém – a betáblázott összeg 40-dik része (a 100,000 frtot érő birtoknak vagy háznak) évenkint csak 250 frt lenne, ezt pedig ily háztartásban alig lehet észrevenni.
Az adó tartozás. Az adósra nézve nagyobb romlást nem ismerek, mint mikor adósságait hátralékokkal és ezek kamataival öregbíti.
Azonfelül meg kell említenem, hogy az évi adó elnézésének az állam javára való könyvelése a tervezett törlesztést még semmi esetre sem biztosítaná: a papiroson az állam tartozik és követelje mint a magánosok általános hitelezőjének aktivumot tüntetne fel (semmi esetre sem kivánatos állapot), de ha, az adósok nem fizetnek, mi történjék akkor? Az állam a foglalások hálóját az országra terjeszsze ki? Ettől isten óvjon!
Még sok más megjegyzést tehetnék, de levelem már úgy is hosszúra nyult.
A fődolog, hogy a productiv (de csupán productiv) államkiadásokra kamatmentes, de teljesen fedezett, 2:5 arányban arany és ezüsttel támogatott, tehát bármely pillanatban érczre váltható, és a productiv beruházások jövedelmeivel törleszthető papirpénzt a legjobb pénzügyi műveletnek tartok. Egy-egy érczre tetszés szerint be nem váltható kényszerfolyamon a forgalomba vetett, ennélfogva szükségképen nagy értékhullámzásnak alávetett papirpénz-emissiót pedig valódi kalamitásnak tekintek.
Ez az én véleményem, a mely Önt cselekedeteiben semmi esetre se gátolja, én erre igényt nem is tartok.
Fogadja stb.
Kossuth Lajos.
(Németből.)
