Csongrádvármegyéhez
Csongrádvármegyéhez
Turin, 1883. márczius 15.
Mélyen tisztelt Törvényhatósági Bizottság!*
* Csongrádmegyéhez.
Volt szerencsém venni kegyes határozatukat, melylyel engem születésem 80-ik évfordulója alkalmából megtisztelni méltóztattak.
Nyolczvan évet éltem s e hosszu időnek két-ötöd részénél többet hontalanságban. Nevemet kiejteni sokáig büntetéssel sujtott vétség volt hazánkban, és a nemzedék, mely az alatt nőtt fel s mely most a magyar haza cselekvő népét képezi, még sem tanulta meg elfelejteni szerény nevemet. Engem a viszonyok változása leszorított a cselekvés teréről, élőhalottá lettem, idegen földön idegen s mégis a mindennapi élet pezsgésében, a cselekvés zajában élő nemzedék meg-megragadja az alkalmat a szives megemlékezés, a szeretet szavát küldeni hozzám távol magányomba.
A természet rendje hozza magával, hogy az évek súlya, mely szivre, észre, testre egyaránt reá nehezül, közönyössé tegye az aggastyánt azok iránt, a mik az életnek örömet adnak, s a természet ezen törvénye nálam kétszeresen igazolt, mivel én, küzdelem- és viszontagságteljes hosszu életemben oly sok mindenen estem keresztül, hogy több emberélet lehetett volna az enyém korlátaiba zsúfolva; de ezért mégis sem a kor, sem a változatos viszontagságok nyomása nem tompították el annyira érzelmeimet, hogy derítőleg ne hatnának bús kedélyemre a szives megemlékezés jelei, melyekre a távol hazából méltattatom. – A szeretet az isten igéje, s bár a kor hóval takarja az érzelmek hevét, mint hószinűvé festi a meghajlott fej hajszálait, a szeretet szava utat tör a szivhez magának s balzsamul szolgál a sebekre, melyeket a sziven egy hosszu élet keservei ütöttek.
Becses tehát előttem Csongrádmegyének – hazánk legmagyarabb megyéjének – szives részvéte, de növeli becsét az, hogy indokai közé a szabad és független Magyarország eszménye képviselőségét látom sorozva.
De engedje a tisztelt Bizottság megjegyeznem, hogy a magyar nemzetnél az állomi függetlenség nem állami eszmény (ideál), hanem positiv jog, mely egy évezred történelmének oly szerzeménye, melyet az ősök szent hagyatéka az utódok elidegeníthetlen örökségül hagyott reánk; positiv jog, mely az uralkodás átengedéséhez feltétlenül lett szerződésileg hozzákötve, s a mellett, hogy jog, egyszersmind a magyar nemzet önczéliasságának, tehát állami létének életfeltétele is, melynek mint a multakban megvédését a létfentartás természeti ösztöne parancsolta, úgy a jelenben visszaszerzését követeli.
Multam küzdelmei e jog megvédésére, ez életfeltétel biztosítására voltak irányozva; aggkorom minden hite, reménye, óhaja annak visszaszerzése kerül összpontosul, még pedig, azon meggyőződéssel pontosul össze, hogy e hitnek, reménynek lehetetlen meg nem valósulni, ez óhajnak lehetetlen nem teljesülni, ha a magyar nemzet maga magáról le nem mond, ha jövendőjét önként fel nem adja.
Fogadja a t. Bizottság szives megemlékezéseért legmélyebb köszönetemet; s engedje meg nekem, a sir szélén álló öreg szolgájának, a haza jövendőjének, az utódok szabadságának, boldogságának nevében köszönetemhez azon kérdést csatolni, hogy ne hagyják lelkükben megernyedni a hitet, a lelkesedést azon eszme iránt, a mely szerény nevemet emlékezetökbe visszahozta: s ne mulaszszák el soha magukat edzeni erőben, erélyben, honfi erényekben, miszerint az ősök szent hagyatékát – az utódok számára a nemzeti akarat ereje biztosíthassa.
Kossuth Lajos.
