Madách Károlynak

Teljes szövegű keresés

Madách Károlynak
Turin, 1883. julius 1.
Különösen tisztelt Alispán úr!*
* Madách Károly, Nógrádmegye alispánjának.
Volt szerencsém venni nagybecsü levelét, melylyel Nógrádmegyének születésem 80-ik évfordulója alkalmából elhatározott kegyes üdvözletét jókivánatai kiséretében tudtomra adni méltóztatott.
A kinek a körülmények oly tért nyitottak a cselekvésre, hogy neve történelmi eseményekkel jött kapcsolatba, annak közélete különböző megbirálás alá esik a vele együtt élő nemzedéknél a pártszempont szerint, a melyből a biráló tekinti. A tárgyak olyan szinüeknek látszanak, mint a minő szinü üvegen át szemléltetnek, s méreteik is a szerint különböznek, a mint nagyító vagy kicsinyítő üvegen át nézetnek. Van, a ki az egyszerü kötelesség teljesítését is érdemnek nézi, van, a ki még csak kötelességteljesítést sem hajlandó felismerni, a hol mások érdemet látnak, a mit egy jónak, helyesnek, más rossznak, helytelennek itél; az egyéni érzésből kivetkőzni embernek nem adatott.
Talán mondhatnók, hogy e gyarlóságtól egészen a későbbi történetirás sem ment (hiszen még Tacitus remekművéről is lerí az iró rokon- és ellenszenvének szinezete), de ha egészen ment nem lehet is, minden esetre kevésbbé van annak kitéve, mint az egykoruak; s azért én is osztozom, Alispán úr, azon nézetében, hogy a közügy előmozdítására törekvő munkásság értéke felett csak a történelem itélhet, minthogy csakugyan különbség van az utókor higgadtabb itélete s a szenvedélyek befolyása alá helyezett egykoruak nézete közt.
Tisztelt Alispán úr becses tudósítása szerint ezen tekinteteket tartotta szem előtt Nógrádmegye törvényhatósági bizottsága, midőn, az itéletet közéletem felett a történelemre hagyva, kegyes üdvözlő iratával csakis önzetlenül a közügynek szentelt munkásságom elismerésének kivánta párt- és nézetkülönbség nélkül jelét adni.
A vállaimra nehezkedett nyolczvan év »memento mori« szerü alkalma gyakran tett azon helyzetbe, hogy tiltakoznom kellett a túlbecsülés ellen, mely közéletem munkásságának értékére pazaroltatott. Nógrádmegye tisztelt közönsége azon igen kellemes helyzetbe tett, hogy akként körülirt elismerését pirulás nélkül elfogadhatom, mert, míg magamban igen sok fogyatkozást tudok, érdemet ellenben épen nem tudok, az önzetlenség s a közügynek szentelt munkásság öntudatára saját lelkiismeretem is feljogosít.
Kérem is tisztelt Alispán urat, méltóztassék megyéje közönségének úgy üdvözleteért mint annak indokolásáért legőszintébb köszönetemet azon nyilatkozatom kiséretében átadni, miként, noha rég leszámoltam az élettel, mégis jól esik hontalan ősz fejemnek tudni, hogy bár az események ellenem fordultak is, s bár elveim s azon végczél, melyekre közéletem irányozva volt, kiáltó ellentétben állanak az újabb iránynyal, melyet nemzetünk elfogadott mindazáltal még a pártszenvedélyek hullámzásai közt sincs tőlem megtagadva annak elismerése, hogy közéletem önzéstelenül volt hazám szolgálatának szentelve.
Becses ajándok a megemlékezés e repkénye. Ajándokot mondok, mert a ki önzetlenül szolgálja a hazát (istennek hála, a magyarok honában ez nem ritkaság), az csakis oly kötelességet teljesít, melyet elmulasztani bűn; az pedig, hogy valaki bűnt nem követett el, önérzetre feljogosít, de elismerésre igényt nem adhat. A kötelességteljesítés elismerése ajándok. Ilyenül fogadom és hálát mondok érette.
Ezzel befejezhetném – tán be is kellene fejeznem – válaszomat, de elnézésére számítok tisztelt Alispán úr, ha becses levelének bevezető soraira, melyek a nemzeti hálára mint a hazafiságot megillető jutalomra vonatkoznak, némi megjegyzést tenni magamnak szabadságot veszek.
Tisztelt Alispán úr rendén találja, hogy azoknak, a kik a közügy előmozdítására törekszenek s önzetlenül a hazának szentelik munkásságukat, a jól teljesített kötelesség édes tudatán felül nemzetük hálája is jusson jutalmul.
Tehát jutalomról van szó. Nem gondolja, Alispán úr, hogy önzetlenség és jutalom egymást kölcsönösen kizárják? Nekem, megvallom, más fogalmam van a hazaszeretet felől, mely nem henye érzelgés, hanem a haza javára törekvő önzetlen, becsületes munkásságnak kutfeje. A hol jutalom tétetik kilátásba, ott bérért dolgoznak. A ki hazáját jutalom reményében szereti, az a jutalmat szereti, nem hazáját. A hazaszeretet jellege az önzetlenség, mely nem hogy jutalomra gondolna, de áldozni is kész. Ez a hazaszeretet tartotta fenn a magyart ezer hányattatáson keresztül egy ezredéven át, ne adja isten, hogy a jutalmat nem váró önzetlen, áldozatkész honszeretet a magyar jellemből valaha elmosódjék, mert csak ez a talizmán igérhet számára jövendőt a megpróbáltatások veszélyei közt, melyek környezik.
A »haza« otthona a polgárnak mint a családi tűzhely otthona a gyermeknek; ki várna azért jutalmat, hogy otthonát szereti? Haza és család ikerfogalmak. Egyiket mint másikat az emberi szivet megnemesítő szeretet forrásává rendelte a természet istene. Én fajom nemeslevelét s fenmaradása titkának kulcsát látom azon érzelemben, mely arra tanított, hogy mi magyarok hazánkat közös édes anyánknak szoktuk nevezni, s hogy nemzetünk otthonát és családunk otthonát ugyanazon egy szóval jelezzük, e szent szóval: »hon«.
Csak sajnálkozni tudok azoknak balgaságán, kik az évezredek alatt összegyülemlett társadalmi betegségek orvoslását keresve haladásnak vélnék, ha a jövendő e két szót »haza« és »család« a társadalmi viszonyok szótárából kitörölné s csak e szót »ember« hagyná meg. Ha ez valaha elkövetkeznék, az emberiség nem előre haladna a tökélyesedés végtelen utján, hanem hátra hanyatlanék a baromiság felé. A vallásos hagyományok istenembere egyenlő szeretettel ölelhette keblére az egész emberiséget, mert istenember volt, de az emberileg gyarló ember szeretetének szűkebb körökre van szüksége, miszerint azoknak érdekeiből lankadatlan tevékenységének erélyes kifejtésére hatalmas ösztönt meríthessen. E körök család és haza. Törüljük ki az emberiség évkönyveiből mindazon tetteket, melyeknek a család és hazaszeretet volt rugója, s csak az anyagias önérdek vetélkedésének homályos lapja maradna fenn, melyre még a buvárkodó értelmiségnek egyes agyakban fellángoló szövétneke is csak oly halavány világot vetne, melynél az, a mit képletileg szivnek nevezünk, nemes tettekre nem hevülne fel.
De hát sok tévelygésen bukdácsolt már keresztül az emberi nem; lehet, hogy az a »magát nem jól érzés«, mely a társadalmakat, az ismeretlen felé hajszolja, egyszer a család és haza megtagadásával tévelygésébe is belebuktatja; de a míg az ember »hazát« ismerend (ne adja a végzet, hogy valaha ne ismerjen), mindig igaz maradand a költőnek ama mondata, hogy »kifejezhetlen édességgel vonz magához a szülőföld«; ennek a kifejezhetlen édességnek élvezetét szerzi meg magának az, a ki hazáját szereti, ez édesség élvezetétől fosztja meg magát az elfásult kebel, mely hazájának sorsa iránt közömbös marad. Ez édesség a honszeretet jutalma, ne keverjük abba az önzésnek ürömét.
Kétségtelenül szép vonás egy nemzet jellemében, ha elismeréssel őrzi meg azon fiai emlékét, a kik őt híven szolgálták, s a mellett, hogy szép vonás, még jó számítás is; de ne üssük ez elismerésre a jutalmazás bélyegét, mert a jutalom eszméje letörli a honszeretet aranyáról az önzetlenség zománczát. Szolgálni a hazát polgári kötelesség, elismeréssel fogadni a köteles szolgálatot nemzeti kötelesség. A jutalom eszméje nem a szeretet e kölcsönös viszonyába való.
Az önzés mind nagyobb és nagyobb tért foglal el a létért vivott küzdelem törvényének nyomása alatt; szeretném az önzetlenség számára fentartva tudni a magyar honszeretet mezejét. Emlékezetem előtt elvonulnak azon oltár önzetlen martyrjainak árnyai, a mely ma rom. Ha felépül-e még valaha? reménylem fel, az isten nem halt meg azért, hogy oltára rom, de hát nem tudom! hanem azt tudom, hogy oly honszeretet nem építi fel, a mely jutalomra vár, s egy Madáchnak irva átrezzen idegeimen ama másik Madáchnak ihletett mondata, hogy »magasztosabb, kegyelettel megóvni a romot, mint üdvözölni a felkelt hatalmat«.
Bocsássa meg, Alispán úr, ez érzelmemnek miatta elmélkedő soraimat s fogadja kiváló tiszteletemet.
Kossuth Lajos.

 

 

A témában további forrásokat talál az Arcanum Digitális Tudománytárban

ÉRDEKEL A TÖBBI TALÁLAT

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages