Nyáry Jenő bárónak

Teljes szövegű keresés

Nyáry Jenő bárónak
22. Via dei Mille. Turin, 1883. február 4.
Tisztelt Báró úr!*
* Nyáry Jenő bárónak.
Van szerencsém január 30-kai levelére válaszolni.
Midőn előbbi levelemet irtam, nem volt arról tudomásom, hogy Báró úr igénytelen jegyzeteim mikénti kiadása iránt az Athenaeum igazgatójával megállapodásra jutott. – Minthogy én az Athenaeum irányában oly kötelezettség alatt állok, mely annak dolgozataimhoz kizárólagos jogot ad, s minthogy nekem természetemben van, hogy kötelezettségeim iránt igen scrupulosus vagyok, előbbi levelem megirására az a tekintet vezetett, hogy nem szerettem volna magamat azon szemrehányásnak kitenni, mintha nem volnék szótartó.
Ezen nehézség a most tudtomra adott megállapodás által el lévén hárítva, nem lehet az ellen kifogásom, hogy a szóban forgó tanulmány az Arch. Értesítőben kiadassék, kérésem csupán az: méltóztassék az eljárást Vérei úrral még egyszer megbeszélni, nehogy valami félreértés jőjjön közbe. E kérést azért vagyok bátor koczkáztatni, mert Vérei úr nekem eddig a tisztelt Báró úr által említett megállapodásról nem tett említést, s én csak az ellen óhajtom magamat biztosítani, hogy kötelezettségem megsértésével vádoltathassam. Ha Véreinek nincsen kifogása dolgozatomnak egyidejü megjelenése ellen az Arch. Értesítőben, nekem nemcsak nincs, de sőt (bár bizony meg nem érdemlett) megtiszteltetésnek tekintendem ha egy tudományos szaklap az én dilettantismusomat közlésre méltatja.
Említenem sem kellene, mert a dolog magától értetik, hogy az Arch. Értesítőtől írói honoráriumot el nem fogadok.
Óhajtottam volna némi – nem változtatást, hanem – kifejtést tenni egyes nem elégé motivált pontoknál. De ez a már kész nyomdai munkát megzavarná; különben is nem jó egészségben vagyok, és igen sok dolgom van. – Azt tehát nem teszem, hanem átolvasván a próbaiveket, némely nyomtatási hibákat vettem észre, – kijavítottam – s a nyomtatványt azon kéréssel küldöm vissza, hogy azt a kijavításokra való figyelem végett illető helyre eljuttatni méltóztassék.
Kossuth Lajos.

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem