Nyitramegye törvényhatósági bizottságának
Nyitramegye törvényhatósági bizottságának
Turin, 1883. márczius 15.
Mélyen tisztelt Törvényhatósági Bizottság!*
* Nyitramegye Törvényhatósági Bizottságának. A megye üdvözlő feliratának hátlapján Kossuth Lajos következő feljegyzését találtam: »Az üdvözlet tartalma hosszabb válaszra ösztönzött, melyben egyenvonalat vontam a mult s a jelen közt, de válaszom elküldése előtt hirt hoztak a lapok Nyitramegye közigazgatási zavarai felől, melyek az üdvözletet aláirt alispán lemondatását vonták maguk után. – Azért jobbnak láttam egyszerü köszönetre szorítkozni.« K. F.
Különösen megtisztelve érzem magam a kegyes megemlékezés által, melylyel születésem 80-ik évfordulója alkalmából örömtelen öregségemet hontalan magányomban megvigasztalni méltóztatott.
Ha önismeretem megengedné képzelnem, hogy viszontagságos életem valamely mozzanata az érdemnek csak látszatára is igénynyel birhat, azt mondanám, hogy elvettem jutalmamat a jóindulat, melyekkel harmincznégy évi távollétem daczára hazánkból megtiszteltetem.
De én érdemről nem tudok, az érdem ott kezdődik, a hol a kötelesség végződik, s nekem nem többhöz mint csupán azon öntudathoz van jogom, hogy az osztályrészemül jutott cselekvési körben erőm s tehetségem szerint minden körülmények közt becsületesen igyekeztem teljesíteni, a mit a hazafiui kötelesség parancsolt. Kötelesség pedig, a mint elmulasztani bűn, úgy teljesíteni csak egyszerü tartozás, mely bérét már elvette az által, hogy teljesíttetett, mert csakis a teljesített kötelesség érzete adhatja meg az embernek a lelkiismeret nyugalmát, a mi nélkül még a legjobb szerencse sem adhat boldogságot, a balszerencse pedig – melyből nekem mint embernek is, mint hazafinak is oly bőven kijutott – elviselhetlen volna. Én e lelki nyugalomban czélt vesztett éltem fáradalmainak személyes bérét már elvettem, s ha az még oly szives jóindulat bizonyságaival is tetéztetik, mint a minővel engem életem végalkonyán hazámfiai megtisztelnek, ez nem kiérdemlett jutalom, hanem nagybecsű ajándok, mely a megajándékozottat mély hálára kötelezi.
Ily becses ajándokul fogadom s hálás érzéssel köszönöm a mélyen tisztelt Bizottság szives megemlékezését s kegyes jóindulatát; engem – fájdalom – éveim súlya, a vele járó erőmegfogyatkozás és balsorsom átka megfosztanak a tehetségtől, hálámnak másként mint csak szavakban adhatni kifejezést, de szeretem hinni, hogy a jóindulat, melylyel a távol hazából megtiszteltetem, ösztönül szolgáland nem egy romlatlan kebelnek átérezni; miként egy oly nemzetnek, melynek körében még az egyszerü kötelességérzet igyekezete is ekként méltatik, joga van megvárni hű fiaitól, hogy a kötelesség teljesítésénél meg ne állapodjanak, hanem maguknak iránta érdemeket is szerezni iparkodjanak, mit nekem megszereznem tehetségeim korlátoltsága nem engedett.
Legyen szabad magamat kegyes jóemlékezetükbe továbbra is ajánlanom.
Kossuth Lajos.
