Urváry Lajosnak
Urváry Lajosnak
Turin, 1883. augusztus 15.
Tisztelt Uram!*
* Eötvös Károly, abban az időben, nem volt Budapesten. És mert nem volt az egész dologról tudomása, nem is czáfolhatta meg, mint azt a »Pesti Napló« szerkesztője, Urváry Lajos előtt – kihez a fenti levél intézve volt – kinyilatkoztatta. K. F.
Egy bécsi lap (ha nem csalatkozom, a Wiener Allgemeine Zeitung) valami levelet tett közzé, melyet állítólag én irtam volna Eötvös Károly úrnak a tiszaeszlári per alkalmából, melyben még valami otromba mese adatik számba valami harmincz év előtti nyitrai zsidó leány felől; a miről nemcsak én soha nem hallottam, hanem azt hiszem, senki más se hallott e kerek világon; s azt most valami gazember az én nevem alatt körutaztatja az európai sajtóban, a magyar név gyalázatára.
Ezennel becsületszavammal kezeskedve kinyilatkoztatom, hogy az a levél koholmány; a ki azt irta s a bécsi lapnak beküldte, nem is csak levélhamisítást, hanem egyenesen hamis levélkoholást követett el, mert én Eötvös Károly úrnak nemcsak ilyen levelet nem, de soha életemben semminemü levelet nem irtam, nincs is szerencsém őt ismerni.
Ha nem volnék ily távol, utána járnék, hogy ki az az ember, a ki erre a hamis levélkoholásra vetemedni nem átallott, s bizonyára megkapná érdemlett jutalmát; de így, a mint vagyok, e nyilatkozatra kénytelenítettem szorítkozni.
Nem tagadhatom, vártam, reméltem, hogy Eötvös Károly úr, ott lévén a hely szinén (ha ugyan ott van), fölöslegessé fogja tenni e nyilatkozatomat annak kijelentésével, hogy ő tőlem ilyen levelet nem kapott. Ezt én annyira természetesnek találtam volna, miként meg vagyok győződve, hogy az csakis távolléte vagy valamely akaratán kívüli más akadály miatt nem történt meg; de megvallom, sajnálom, hogy elmaradt, mert csak így lehetett volna azon botránynak elejét venni, hogy mikorra a dolog nekem tudomásomra juthat, már a külföldi sajtó is felkapja, s annak a koholt levélnek a magyar névre homályt vető, otromba meséje az én nevem alatt futja be a világot, miként ezt a párisi Figaróban s a római L’Italieben megbotránkozással látni alkalmam volt.
Szeretem hinni, hogy az a bécsi lap, melyben az a koholmány megjelent, lapja tisztességének érdekében nem fogja elmulasztani e nyilatkozatom felől tudomást venni; mert minden tisztességes lapon megtörténhetik ugyan, hogy valamely gazember egy koholt levéllel fölülteti, de a mely lap tudomására jutna annak, hogy valamely levelezője vele ily rút játékot űzött s közönségét felvilágosítani elmulasztaná, az annak adná jelét, hogy a hamis levél-koholóval solidaritásban áll.
Még egy megjegyzésre kérek engedelmet.
És ember és ember között faj-, nyelv-, vallásfelekezet miatt soha sem tettem s nem is fogok tenni különbséget; az antisemitikus agitatiót mint a XIX-ik század embere szégyellem; mint magyar restellem, mint hazafi kárhoztatom; – kárhoztatom már csak azért is, mert a fenforgó sociális és közgazdászati bajokra nézve a symptomákat okoknak tünteti fel, s mintha a hazánk jólétét akadályozó idegen érdekek szolgálatába állott volna a valódi okok felismerésétől s az orvoslat kutatásától és sürgetésétől a figyelmet eltereli; kárhoztatom azért is, mert gyakorlati czélja egyátalában nincs; lehetetlen a magyar józan észről annyi bornirtságot feltenni, miszerint csak egy ember is legyen az országban, a ki hiszi, hogy az, a mit emlegetnek: »az emancipatio eltörlése, vagy épen 6–700 ezer embernek az országból kiüzése« a XIX. században Európában lehetséges, még ha a gondolat erkölcsi monstruositás nem volna is; és kárhoztatom azért is, mert midőn a felett panaszkodnak, hogy a zsidók a társadalomban külön összetartó társadalmat képeznek a társadalom többi osztályainak megrontására: az izgatással ép azt eszközlik, hogy a zsidók még jobban összetartanak, mint minden nyomás a nyomottakat összetartásra ösztönzi, kényszeríti (a már annyiszor elcsépelt ethikai s humanitárius tekintetek eszmerendjébe nincs kedvem átkalandozni); de midőn e nézeteimnek kifejezést adok, egyszersmind kijelentem, hogy azok az emberek, a kik még hamis levél-koholástól sem rettennek vissza, nagyon rossz szolgálatot tesznek az ügynek, melyet szolgálni akarnak, s hogy maguknak a zsidóknak áll leginkább érdekében mindent elkövetni, hogy az ily emberek leálczáztassanak s a közmegvetésnek átadassanak.
Kossuth Lajos.
