Eszmebonczolat.*
Eszmebonczolat.*
Az 1842-iki »Pesti Hirlap« 126-ik számából. K. F.
Minél többet gondolkozunk a módokról és eszközökről, melyek a közjólétet előmozdíthatnák e nemzetben, annál erősebben meggyőződünk, hogy míg az ősiség a nemesi földbirtok tulajdonát örökös kétségben, valódi értékét örökös bizonytalanságban tartja, míg az ország, megye, község közszükségeinek fedezéséhez a nemesség kivétel nélkül egyenesen értékaránylag hozzá nem járul, mindaddig a naponként sürgetőbbekké váló javítások ösvényén biztosan nemcsak nem haladhatunk, sőt vagy már a legelső lépéseknél föl kell akadnunk, vagy minden intézkedéseink roppant áron vásárlott nyomorult foltozásokká törpülnek; melyeknél siker és eredmény a czélnak s várakozásnak soha, de soha meg nem felelend. Tehát ősiség eltörlése és háziadó; e kettő az, mit a teendők sorában a legelsők közé azért számítunk, mivel nélkülök sikerrel mozdulnunk lehetetlen. Szegények vagyunk, s a nemzeti hitel hiányát minden lépésünknél oly keservesen érezzük. De hiszen nem lehet, nem is lesz soha valódi hitelünk, míg az ősiség áll. Ha valaki azt várta, azt remélte, hogy a váltótörvény egyedül s magában véve, mint Priesnitz hidegvize, vagyonállapotunk minden betegségeit egyszerre kigyógyítja: az törvényhozási philosophiájának nem igen nagy jelét adta volna; mert kábaság hinni, hogy egyes institutio, ha még oly isteni gondolat is, csudákat tegyen, míg a: többi institutiók vele összhangzásba nem hozatnak, míg el nem háríttatnak mindazon akadályok, melyeknek elhárítása, és életbe nem hozatnak mindazon segédeszközök, melyeknek életbe-hozása a teljes jótékonyságu sikert és hatást mellőzhetlenül föltételezi. Legyen áldott az 1840-ki törvényhozásnak emlékezete, hogy váltótörvényt alkotott, e nélkül nemzeti hitelről még csak álmodnunk sem lehetett volna; most rajtunk a sor, annak, mi oly dicsőn kezdve van, kiegészítésére közredolgozni. És azért kell az ősiséget eltörölnünk, mert nélküle e kiegészítésben boldogulnunk lehetlen. Sőt anyagi és szellemi érdekek annyira egybevágnak, a nemzetnek lelki testi organismusa oly harmonicus egész, minélfogva ősiség eltörlése nélkül nemcsak a javak világábani szabadság és biztosság lehetlen, de a nemzet erőteljes kifejlése úgy politikailag, mint általában szellemileg sem lehetséges; mert erre ép, erős középrend kell, ebben fekszik nemzetiségünknek, alkotmányos életünknek, haladásunknak, szóval: egész jövendőnknek biztossága; ennek pedig erőteljes keletkezését képzelni sem tudjuk, míg az ősiség áll. Igy van a dolog a háziadóval is. Beszélünk népnevelésről, kereskedésről, utakról, folyók szabályozásáról, csatornákról, kikötőkről és Isten tudja mi mindenről, a mire halaszthatlan szükségünk van; hiábavalóság, Uraim! »vanitas vanitatum« minden szóbeszéd! mert önkényesen, önkénytelenül visszabukunk azon kérdésre: honnan, miből? s a végső felelet mindig csak az: fizessünk, mert valamint házunkat költség nélkül fen nem tarthatjuk, valamint házunk jólétét költség nélkül nem eszközölhetjük, ép úgy van a dolog az országgal s országos jóléttel is. E tárgyakról már sokszor szólánk. Nevezetesen, mi s tisztelt barátunk Szentkirályi Móricz az ősiségről, szólottunk az adóról, habár nem kimerítőleg is, de bizonynyal részletesebben, mint eddig történt. De a balititéletek – miként már ugy tetszik, mondók valahol – hasonlítanak Milton ördögeihez, kikről halhatatlan művében, az »Elvesztett paradicsom«-ban írva van, hogy bár az angyalok kardjától derékon kettészeletve földre hullottak, ép testté forrva keltek ismét fel mindannyiszor. Igy a balitéletek is. És azért még gyakran fogunk magunk, s fognak – reméljük – elvbarátaink e fontos tárgyak felől szólani, és kikeresni minden gyámokot, felvilágositani minden homályt, s méltánylani minden ellenvetést; mert becsületes emberek véleménye csak oknak hódol, másnak semminek, de oknak igen. Jelenleg legyen szabad egy ellenvetésnek szemébe néznünk, mely, ha alapos, kábaság volna az ősiség eltörléséről gondolkoznunk, habár az anyagi nyereség még oly bizonyos, még oly szembetünő legyen is; mert ily áron a világ minden kincseit sem kivánnók nemzetünknek. Mondják t. i., hogy az ősiség eltörlésével a fekvőbirtok idegen ajku tőkepénzesek kezeire kerülendvén, nemzetiségünk nemcsak veszélyeztetnék, sőt a magyar nemzet megszünnék magyar lenni.
Hogy ezen ellenvetés csak fel is hozathatik, és pedig az ősiség védelmére hozatik fel, onnan ered, mivel még a legjobb akaratu s ép belátásu férfiakon is megtörténik, hogy nem vesznek magoknak időt s fáradságot bizonyos alapeszme fogalma fölött tisztába jönni, s így aztán hibásan választván okoskodásuk indulópontját, természetesen képtelenségbe kell bonyolódniok. Ily tévedések kikerülésének titka csupán abban áll, hogy mindenekelőtt az eszmét, melyet elmélkedésünk tárgyaul veszünk, értelmezzük. Ennek elmulasztása még a világ leghíresebb bölcselkedői s egész philosophicus iskolák között is századokon át szenvedélyesen vitt haszontalan controversiákat okozott; ilyen volt a stoicusok és peripatetikusok közti viszálkodás, miről a derék Reid igen helyesen jegyzi meg, hogy az egész dolog csak definitio hiányából eredett. Értelmezzük tehát az ősiséget is, és értelmezvén, meglátandjuk, hogy az annyi bizakodással s itt-ott annyi tiszta jó szándékkal is felhozott ellenvetés az ősiségre ép úgy nem alkalmazható, mint a hangok meghatározására nem illik a szinek neve.
Definitióról szólva, korántsem szándokunk az ősiség értelmének iskolailag szabatos határozását hirlapi rögtönzés által megkisérteni, jól tudjuk, hogy ez mint a chamaeleon, örökváltozatu alakban ámítgat ezerfélekép, minélfogva legerősb jogtudósaink is hasztalan kisértgeték tehetségöket a nehéz föladaton, melynek képtelen abnormitását tán semmi sem bizonyítja szembetünőbben, mint épen ez a meghatározhatlanság; mert a miről oly definítiót adni lehetetlen, hogy a legközelebbi nem s a végső különbség szabályainak megfeleljen, az minden bizonynyal képtelenség; oly értelmezését mindazáltal adhatni véljük, minélfogva világosan kitünjék, hogy kört s négyszöget kever együvé, ki az ősiség eltörlése miatt a magyar nemesi fekvőbirtokot idegen kezekre juthatónak, s így nemzetiségünket veszélyeztethetőnek állítja.
Csak ennyi s nem több igénynyel fogván tehát az értelmezéshez, ősiségnek nevezzük: a nemesi ingatlan birtok azon természetét, minélfogva minden birtok a koronától eredvén, s arra is kellvén visszaszállnia, az ország koronája tulajdoni jogának valóságos rakományosai a nemzetségek, nem az egyedek, s ezek tulajdonképen csak haszonvevők; miből az következik, hogy rendelkezési szabadsággal adományos javakban (kivevén a »legatariis cessionariis« záradékuakat) csupán az első szerzeményes, nem-adományosokban pedig ez és az utolsó magszakadó birván, a nemesi jószág az adományos család magvaszakadtával a koronától, osztály által pedig a nemzetségtől rendszerint elidegeníthetlenné válik. Az ősiség eszméjét a birhatlanság eszméjétől tehát szorosan meg kell különböztetni; mert e kettő egymással elannyira semmi rokonságban nincs, hogy a birhatlanságot az ősiségnek, ezt viszont amannak épségben hagyása mellett tökéletesen eltöröltetni, viszont akármelyiknek eltörlése mellett a másikat mostani állapotjában meghagyhatni. Ugyanis töröltessék el a birhatlanság, s hagyassék épségben az ősiség, mi lesz a dolog következése? az, hogy nem nemes ember is vehetend nemesi birtokot, de tőle a királyi fiscus, vagy a gyökeres jog tulajdonosa, vagy az eladó maradékai s osztályosai ép úgy visszavehetik, miként most a nemes vevőtől vagy a nemes vevőt személyesítőktől visszavehetik. Ellenben töröltessék el az ősiség, s hagyassék meg a birhatlanság: mi következendik? az, hogy a nemnemes vevőt az ingatlan nemesi jószág birtokából akármely nemes ember kizavarhatja; de nemesi kezeknél a vett jószág örökös tulajdonná változik.
E rövidke eszmebonczolatból is világosnak hisszük tehát, hogy habár valaki alaposnak venné is azon hiedelmet, mintha a magyar nemzetiséget csak az által lehetne fentartani, ha a magyar nemesi birtok örökkön örökre nemesi kézen marad: mégsem kellene nemzetiségi tekintetből az ősiség eltörlésétől visszaborzadnia! mert valamint nem az ősiség áll ellent, hogy nemetlen polgártársaink most nemesi birtokot nem vehetnek, hanem a törvény ellenére becsuszott birhatlanság: ép úgy, ha az ősiség eltöröltetik, a miatt még nem-nemes, vagy épen idegen kezekre egyetlenegy hold föld sem vándorolhatna, hanem az egész nemesi birtoktulajdon csak azon kezek közt foroghatna, a melyek közt jelenleg forog. És mi nem tartózkodunk kijelenteni, miképen habár lelkünk mélyére érzékenyül bántólag is hat a gondolat, hogy lehessen magyar polgár, ki bár egy egész hosszú életen át segíté viselni a hon terheit, birhatási joggal mégsem bir; bár a mult század közepe boldogtalan szellemének eme fattyúsarjadéka törvényeinkkel merőben ellenkezik, s így gúnynyal tetézett igazságtalanság: mindazáltal, ha csakugyan arra volna e nemzet kárhoztatva, hogy a gyökeres javítások üdvösségének élvezete helyett, gyáva foltozgatásokkal lengesse hervatag nyomorúságát, e szerencsétlen esetben, mondom, az ősiség eltörlését, a birhatlanság meghagyása mellett is némi bár igen-igen csekély nyereségnek tekintenők. Ezek szerint jelen értekezésünket azon egy eszmének tisztába hozatalára szorítjuk, hogy a kik az ősiség eltörlésében nemzetiségünkre azon oknál fogva látnak veszélyt, mivelhogy a nemesi birtoknak idegen kezekre kerülésétől rettegnek, vagy elfelejték az ősiség fogalmát végigfontolni, vagy pedig egy egészen idegen s ide teljességgel nem alkalmazható eszmét kötöttek az ősiség nevezetéhez: aggodalmuk tehát a puszta értelmezés által elenyészendik; mert átlátandják, hogy az, a mitől félnek, tulajdonkép nem az ősiség eltörlése, hanem inkább a nemnemeseknek birhatási joggal felruházása. Mi azonban, bár nemzetiség tekintetében igen hajlandók vagyunk, inkább kelletinél több, mint kelletinél kevesebb óvatosságot helyesleni: aggodalmukban mégis erre nézve sem osztozhatunk, s az ősiséget és birhatlanságot együtt egyszerre óhajtjuk és sürgetjük eltöröltetni.
