Iparműkiállítás.*
Iparműkiállítás.*
Az 1842-iki »Pesti Hirlap« 174-ik számából. K. F
… E hon fölibe kiönté a gondviselés sokféle termék bőségszaruját. A nyers anyagnak legkülönszerübb vegyülete mintegy fölhíni látszik az embererőt, hogy az iparnak tág mezején megkisértené tehetségeit; s e honnak 15 millió lakosa van, megannyi főnyi vásár, mely keletet igér a szükségek különféle nemeiben vállalkozandó műiparnak; s e termékbő hon, e 15 millió ember fölött 27 éves béke vonult el; pedig a békéről mondani szokás, hogy mint tavaszévszak a növényvilágot, úgy idéz elő ipart, szorgalmat. Ha már most valaki oly várakozással lépne kiállítási teremeinkbe, hogy egy nagyszerü látvány terülend el szemei előtt – egy látvány, mely a hon termékbősége felőli fogalomnak megfeleljen és megfeleljen a kiállító erő azon eszméjének, melyet e szóban: 15 millió ember! rejleni ösztönszerüleg érzünk; s az ki ily várakozással lépne teremeinkbe, a 27 éves béke emlékezetével szemei előtt, kérdené: s ez minden, mit 15 millió ember, ez áldott honban, ily hosszu béke után képes mutatni? – mondanók ugyan: hogy ez nem minden, mondanók: hogy ez két hónap alatt rögtönzött gyüjtemény, melynek időrövidséggel, a kezdet nehézségeivel s a szokatlan eszme ujdonságával kellett küzdeni és megkérnők, várakozzék csak itéletével esztendeig, mikorra – reméljük – az egész honi műipar állapotjának tükörképét állíthatandjuk fel szemei előtt: azonban mind e nyugtatás mellett is nem lehetne nem sóhajtanunk; mert minél szebb, minél kitünőbb, minél váratlanabb bizonyítványait látjuk e kiállításban a közöttünk rejlő manufacturalis tehetségeknek, melyek oly kitünők, oly meglepők, hogy egy kis buzdítás, ótalom s méltánylat mellett, versenyre léphetnének akárkivel: annál fájdalmasabban kell éreznünk, mind azon conjuncturák mostohaságát, melyek okozák, hogy ez áldott hon 15 millió lakosa, melynek körében annyi kitünő kézmüves talentum van, 27 éves béke alatt csak annyira sem volt képes fejleni, miszerint önerejét ismerve, önmagának szeresse köszönni, mit mástól veszen s ne veszítsen évenkint a kereskedésben 60 milliót, többnyire oly művekért, miket maga is előállíthat. És ez a bánatos rész a dologban, melyben találó satyra fekszik, hiresztelt patriarchalis atyáskodástok ellenében, melynek csak ennyi eredménye van; és ha e bánatos érzéssel keblünkben végigtekintjük a kiállítási teremeket, lehetetlen ösztönt nem éreznünk, hogy meleg kézszorítással rázzuk meg munkás jobbjait azon derék hazafitársainknak, kik eltemetve az ismeretlenség homályában, visszataszítva a honit megvető, külföldihez szító divatrohamtól, felejtve törvényhozástól, nyomatva nem kedvező conjuncturáktól, küzdve és védtelenül küzdve haladottabbak, pártfogoltabbak versenyzésével, nem ótalmazva, nem buzdíttatva, nem méltányoltatva, nem becsültetve, törtek előre csüggedetlenül az iparüzés nehéz ösvényén; s most a legelső felszólításra, melylyel az ébredő nemzeti figyelem kétes reménynyel feléjök fordult, összesiettek, mint a fürge méh, felmutogatni a nemzet előtt szorgalmuk rögtönzött tanujelét, melyeknek szemléletére örömtül tágul a honfi kebel, mint örül, ki kertje dudvái között reábukkan egy csodavirágra, melynek birását nem is sejdíté.
Mi legalább akként valánk vele, mint a szegény fogoly, kinek tömlöcze felett egy évszak mult el észrevétlenül, s ki midőn először a szabadba lép, a tavasz csirázó zöld világát látja elterülni szemei előtt, hol kopár rögöket vélt csak találni. A honi müipar tavasz-csirázatát gondolók mi itt is észrevenni, melyet csak a részvétlenség derétől kellend megóvnunk, hogy belőle a nemzeti figyelem, a közös érdek öneszméletének napsugarával gazdag gyümölcsöket érleljen. Műiparüző polgártársaink, felejtett, magára hagyott derék néposztály! Ti, kikért ez önerejébe nem bizott hon még oly keveset, csaknem – mondhatnók – semmit sem tőn, legyen megáldott bizodalmotok a jövendőhöz; míg publicistáink osztályzatokat keresgetének a nép között, kiket honoratiorok nevezete alatt, a lenézett tömegtől kiszemeljenek, mintha mondanak: hogy a künnhagyottak, s azok közt ti is, nem méltók e névre: »honoratior«, addig ti szerény műhelyeitekben iparkodástokkal honoráltátok a nemzetet, s készítgetétek a dicsőséget, melyet ma-holnap a nemzet büszkén sajátjának mond; míg mi megvetők kezeitek művét, mivel honi volt, s külföldre költve elszegényedénk, és velünk a hon: ti türitek vala a hátratétel méltatlanságát, s azon voltatok, hogy szorgalmatok termékink értékét megsokszorozza; míg mi nem gondoskodánk, hogy fedve legyetek a haladott külföld vetélkedésének verőfényétől, míg műipartok fiatal növénye megerősedendik, addig ti védtelenül sem rettenétek el a versenytől, s példát adtatok, hogy melyik út az, melyen e pénztelen hon a milliókat megkimélheti; de nekünk úgy tetszik, hogy az iparműkiállítással, legyen bár tökéletlen, mint ily kedvetlen körülmények között, időrövidség, kezdetnehézség, tökéletesbet nem is engede, mindenesetre igénylevelet mutattatok be, hogy pártfogást, becsülést és ótalmat a nemzettől kivánni jogotok van; s nagyon rosszul ismernők e hont, ha nem hihetnők, hogy a nemzet ez igénylevelet megbecsülendi, s nemcsak érzendi, hanem teljesítendi is a kötelességet, melylyel nemes szorgalmatok irányában, isten és ember előtt tartozik.
És pedig kettős – nézetünk szerint – e kötelesség. Egyik (hogy úgy nevezzük) a szocialis polgár-morált, másik a törvényhozást illeti. Amannak teljesítését Tolnának százharminczkilenczei immár egy részben már megkezdették; de ilyesminek sem 139-nél, sem csak az ipar egyik ágánál nem szabad maradni, hanem oda kell jőni a dolognak, hogy divattá legyen dicsőségnek tartani a honi gyártmányt, avagy kézművet; valamint most divat és szalonszabály csak olyat venni, a mi külföldi. Honunk hölgyei! jusson eszetekbe a hatalom, melyet a gondviselés kezetekbe tőn, hogy jót tegyetek e szegény honnal! az nem lehet, hogy a kedélyes asszonykebelben piperevágy győzzön, a honszerelem igénye fölött, – és különben is nem nélkülözés, miért esdeklünk, hanem a honi mű méltánylata, – és ne mondj a senki, hogy ez vagy amaz még a honban nincs; lesz, mihelyt tudva lesz, hogy nektek kell, csak tegyétek, hogy a honi mű divattá legyen; mert ismét mondjuk, mit már mondottunk, divat hatalmasabb, mint logika. Istenem! minő lökést adhatna a honi műiparnak, ha csak 2–3 száz hölgy határozná is magát olyanra, mint Tolna 139 férfia.
De nézetünk szerint, már csak azon kis tapasztalás után is, melyet az első magyar iparműkiállítás nyujt, igen szembetünő, hogy a honi műipar azon fokon van, melyen már a törvényhozás ótalmát is nemcsak megérdemli, hanem azt méltán kivánhatja is; és szerencsére itt is teljesedhetik, mit a státusintézkedési bölcsesség criteriumának mondottunk: t. i. hogy az a jó eszköz, mely által többféle közczélok éretnek el. Emlékezni fognak talán tisztelt olvasóink, miképen a közpénztár nélkül egyáltalában nem eszközölhető közlekedési eszközökre pénzforrást keresvén, több másokkal is egyetértőleg, védvámokat bátorkodánk javaslani, melyek a mellett, hogy országos jövedelmi forrásul szolgálandanak, egyszersmind a honi műipar megerősödését, kifejlését is eszközlendik, s ez által nemcsak a most nagy részben heverő munkatőkét teendik gyümölcsözővé, hanem a földmívelési nyers termékek biztos és állandó keletét is előmozdítandják; mert tudva van, hogy a virágzó gyár- és kézművesipar sokkal terjedtebb, biztosabb, állandóbb vásárt nyujt a termesztőnek, mint akárminő külkereskedés, föltevén természetesen, hogy e szóban: »virágzó műipar« a honi műiparczikkek belföldi lelete bennfoglaltatik; mert hiszen különben lehetetlen volna virágoznia, s így, csakis így áll azon thesis, hogy műipar mozdítja elő legsikeresebben a földmívelést t. i. ha a földmíves azon pénzen, melyet termékeiért a gyámoktól, kézművestől kapott, honi kézműczikkeket veszen; miszerint a gyárnoknak és kézművesnek legyen min a földművelő termékét megvenni. Igy vág ez egymásba, mint az óramű kerekei. A javaslott védvámok ellen alig is lehetett volna mást felhozni, mint talán azt, hogy a hol honi műipar még épen nincs, ott nem tanácsos védvámhoz nyulni, nehogy üvegházi növényt teremtsünk, mely sohase erősödendik meg annyira, hogy Istennek szabad egét kiállja. Ámde ha ki ezen elméletileg igen is alapos ellenvetésre hajlani készült, legyen szives meglátogatni az első magyar iparműkiállitást, és látni fogja, miképen itt e honban műipar már van, s csak éjjeli fagytól, déli verőfénytől kell a növénynek megóvatni, hogy erősödve szétterjedhessen. Szerencsénk leszen levés napok mulva az iparműkiállításról részletes jelentést juttatni a közönség tudomására s általa derék műiparos polgártársainkat közelebb hozni a közméltányláshoz; most legyen szabad csak egyetlen czikket említenünk, melyet szándékosan a kevésbbé ismert kevesb figyelmet ébresztő iparművek közül választánk. Vegyük föl például a sziksót (soda). Tudva van, miként a sziksónk-különféle nemei fehérítésnél, szappanfőzésnél, üveggyártásnál, szövetfestésnél, gyapotkelme-szinezésnél, gyógyszerészetben s vegytani praeparatumoknál használtatnak, s az egész austriai monarchiában sehol, hanem csak Spanyolországban (az ugynevezett Barilla, melyet a Saltola soda növény hamvából készítenek) Teneriffa szigetén, a jó reménység fokán, Egyptusban, Siciliában, a Caspi tengernél, Nagybrittaniában (az ugynevezett Kelp), déli Francziaországban és honunkban találtatik. A kerekegyházi soda-gyár tulajdonosai (Hakker Rudolf, Baky Ignácz és Pfanczert József uu.) beküldöttek az iparműkiállításba sodát, úgy nyers, mint égetett, jegesztett, tiszta és porlott állapotban; nézze meg akárki, s kénytelen leend elismerni, hogy ily soda mellett a franczia sodát nemcsak mi a honban, hanem az egész austriai monarchia is nélkülözhetné; pedig kétséget nem szenved, hogy ha ezen iparág kissé védetnék, míg jobban kiterjed s megerősödik, honunk az egész monarchia e részbeni szükségét képes fedezni; de így, a mint van, a fejlésnek indult iparágnak mondhatlan nehézséggel kell küzdenie, mert a Francziaországból behozott soda csupán 12 1/2 kr. vámot fizet, holott ha a magyar soda 2–3 frt védvám által némileg biztosíttatnék, ezen iparág minden bizonynyal nagyszerü fejlődést nyerne honunkban, s ama nevezetes pénzösszeg, mi most Francziaországba megy, megmaradna a monarchiában! Van, Uraim! tömérdek olyan czikk van, mire nézve valóban elkövetkezett a védvám ideje; posztó (ha posztóról szólunk, ne csak a gácsi jusson eszünkbe, hanem a kassai dolgozóház is, Kőszegnek 200 posztószövője, az eperjesi posztósok stb.), gyapotszövetek, bőr, selyem, vászon, üveg, porczellán, kőedény stb. stb.; jól tudjuk mi ugyan, hogy 4–5 pcent nem minden áruczikkre hatna mint védvám; de e dolognak azon jó oldala van: hogy míg nem hat mint védvám, vagy legalább csak gyöngén hat, addig hoz jövedelmet, pedig erre közlekedési eszközeink végett szükségünk van, a mely pillanatban pedig jövedelmet hozni megszünt, bizonyos, hogy a külföldi műipar a belföldivel a versenyt többé ki nem állhatja s ekkor hat mint védvám, a honi műipar emelésére.
