a) 1833 április 12 Kerületi ülés. Say székesfehérvári követ beszéde a földesurak kereskedelmi és ipari monopóliuma ellen.
a)
1833 április 12
Kerületi ülés.
Say székesfehérvári követ beszéde a földesurak kereskedelmi és ipari monopóliuma ellen.
1833 április 12
Kerületi ülés.
Say székesfehérvári követ beszéde a földesurak kereskedelmi és ipari monopóliuma ellen.
SÁY fejérvár városának követének azon beszédje, melly oly nagy lelkesedést gerjesztett, a szónoknak annyi dicsőséget szerzett, s végre mégis az aristocratiai párt erőlködése miatt (mint már 33-ik számú levelünkben megirtuk) sikert nem hozott,* sommás foglalatban itt következik:
V. ö. 296. l.
Ha a Jus fornicis nevezete alatt csak az értetődnék, hogy a földes úr maga határjában annyi boltot épithet a mennyi tetszik, s annak adhatja, kinek tetszik, nem szóllanék, de én ezen törvényeink előtt ismeretlen jognak más mivoltát tanúltam ki, s abból állani tapasztaltam, hogy az uraság megépitvén egy vagy több boltokat, azokat a többet igérőnek olyan kedvezéssel adja haszonbérbe, hogy más tulajdon azon kereskedést vagy mesterséget nem üzheti. E szerint az úr már a kereskedés, és mesterségbeli jogot is magáévá tévén, azt uradalmi jövedelemmé változtatja (itt bizonyitó esetet terjeszt elő). Könnyes szemekkel tekintek én ezen uradalmi új jognak Magyar polgártársaimra nézve rettenetes következéseire: eddig a polgári gyermek négy öt évi sanyarú inaskodása, öt hat tiz évi fáradságot vándorlása után czéhbe állván, hol a megtelepedésre engedélyt nyert, mesterségét vagy kereskedését békességben űzhette, abból háza népét táplálta, sőt néha erejéhez, és szerencséjéhez képest boldogitotta is, ezentul ha ezen uj jog törvénybe megy, ideig óráig tartó alkukötésekre épült siralmas lételét drága pénzen vásárolni kéntelen, nem magának és háza népének, hanem az uradalmi pénztárnak számára dolgozand, sőt nem győzvén a többet igérést, földön futóvá lesz, hová a sápadt inség, s a kétségbe esés kisérendi. Ohajtanám, hogy a magyar nép ily számos, s a civilisatióra nézve elkerülhetetlenül szükséges részéről szóllván, törvényre hivatkozhatnék, de miútán az 1723: 74. czikely a mesteremberek sorsát a kormánynak száraz, hideg szóval nevezvén önkényére bizta,* hivatkozom a Czéheknek a Helytartó tanács által közrebocsájtott czikelyeire, mellyekkel az ország törvény helyet, törvény gyanánt él, ezen articulusok 21-ke rendeli ugyan hogy faluban vagy mezővárosban mesterségüzéshez az uradalom engedelmét kell kérni,* de hogy azt kialkudni, vagy árverés utján vásárolni tartozzék, arrol emlités sincs, a jus fornicisnak nevére, annál kevésbé magyarázatjára törvényeinkben vagy törvényes itéletekben egyébiránt sem akadok, azt tehát törvényes regale jognak annál kevésbé ösmérhetem, mivel az uradalom titkos vagy nyilvános helybenhagyásával sok helységekben a kereskedők és mesteremberek által épitett csinos házak és boltok eléggé bizonyitják, hogy azon jus fornicis gyakorlásban nem vólt, de nem is lehetett, mivel 20, 30 évvel ez előtt, ezen néposztály a czéhbeli just egymás között szabadon adta vette. Uj tehát ezen jog, s ha azt törvénybe szükséges emelni, ne szöktessük bé egy két szóval, hanem legyen naplókönyvben nyoma azon fontos okoknak, mellyek azt tanácsolák, de ezen okokat azokra bizom, kik azt megállapitani kivánják, én természeti s hivatalos kötelességemnél fogva ellensége lévén eme gyászos jognak, kártékony oldalait fejtegetem. Nem tudom azt megegyeztetni a közigassággal, mert miután a földes úr, a mester ember és kereskedő tanúlására vagy megalapúlására segedelmet nem nyújt, mi lelkiösmérettel kivánhatja, hogy annyi szenvedés, fáradság, s koplalás által szerzett csekély jövedelmét vele megossza? Nem tudom azt egyeztetni a magyar nemzeti character diszével, mert miután az 1723: 117. szerint a mesteremberek külföldről 15 évi adómentség kedvezésével hazánkba édesgettettek, nem felelhet meg a magyar nemzeti character a világnak, ha most, midőn megjöttek, gyermekeik magyarokká lettek, s annyira szaporodtak, hogy élelmöket a K[irályi] városokban minnyájan fel nem találván, hasznos munkásságukkal falukra is terjednek, jutalom helyet ily szokatlan zsaroltatásra, és rabszolgaságra kárhoztatnak. Nem tudom végtére megegyeztetni azon örökös országos panasszal is, hogy a kormány ezen szép országot colonia gyanánt használja, mert ha nem egyéb a Colonia, mint oly tartomány, mellynek civilis industriája nincs, úgy ha valóban szándéka a kormánynak országunkat örökké colonia gyanánt használni, arra hathatósb módot nem nyújthatunk, mint ha a Jus fornicist törvénnyé teszszük, s az industriát rabbilincsre verjük. Mesterség és kereskedés csak a békesség és szabadság szülötje, s hol ezeknek egyike elvész, ott amazok elfonnyadnak, mint falevél az ősz fagyán, én ugyan erősen hiszem: mindaddig mig a Nemzeti industriának nemzeti iskolái nem lesznek, mind addig mig a köz, sőt néha hivatalos társalkodásban is a mesterember, és kereskedőnek hitvány jött mentt ember lesz a neve, s a haza hasznával, s néha tán diszével is fáradt munkás kezekre szégyen, gúny s útálat billege nyomatik, mig a magyar törvény az industriát a törvényre érdemesnek nem tartja, s a jus fornicis, és ahoz hasonlók törvényé lehetnek; mind addig nemzeti industriánk, nemzeti kereskedésünk nem lesz, sőt teljesen hiszem hogy ha a kormány ma le mondana a Coloniale systemáról, az iménti feltételek alatt távol legyen hogy nemzeti kereskedésünk támadna, sőt hazánk tovább is Colonia maradna, csak azon káros különbséggel, hogy elvesztvén az anya országot, s annak apolgatásait, vagy idegen nemzet coloniája lennénk, mint Portugallusok az Angoloké, vagy épen az egész világé, mint déli szomszédaink.* Szólottam eddig mint a magyar polgároknak s az industriának törvényesen ide rendelt egyik szószóllója, engedjék hogy ejthessek egy két szót mint országos követ is. Ismételem tehát hogy a jus fornicis olly jog, mellynél fogva földes urak a mesterség és kereskedés várandó hasznát árendába adják; úgy de az arendás, maga erszényéből az arendát nem fizetheti, különben banquerott, hanem fizeti a jövedelemből az az annyival drágábban árulja portékáját, minél nagyobb az arenda, és igy az arendát fizetik a consummensek, tehát a szomszéd földes urak, polgárok és parasztok, és igy a Jus fornicia nem egyébb, mint az indirecta adó azon uj neme, mellyet némely földes urak a többi nemesekre, a polgárokra és parasztokra vetnek, minden határ, és törvényes korlát nélkül, azon mértékben, mekkora a kéntelenség, melly szerint az országos közönség a vásárlásra nézve azon uradalom árendásaira szorúl. Büszke volt eddig a magyar nemes, hogy adót nem fizet, kivévén mellyet országgyülésen maga önként ajánlt, s a tiszta önkényel reá vetendő ezen adót elszenvedje? de a nemességnek számos magamnál bölcsebb követeit lévén itt tisztelni szerencsém, arrol többet szóllani nem kivánok, s csak a parasztokról jegyzem meg, hogy ezen jog kártékony befolyása, kivált ahol királyi városok nintsenek, bármi nagy lelkü bőkezűséggel halmozott jótéteményeket is el fog nyelni s emészteni.
A törvénycikk 4. §-a szerint az uralkodó hatalmában áll „collegiis opificum vulgo cehis impertita privilegia pro exigentia necessitatis circumscribendi vel plane tollendi et abrogandi.”
A helytartótanács által 1813-ban 7262. sz. a. kiadott „Generales articuli caehales pro contuberniis et coetibus regni Hungariae” nem 21., hanem 33. pontjában tartalmazza az említett rendelkezést: „a mezőségeken, hol czéhek nincsenek, akármelly mesterember a földes uraság engedelmével letelepedhetik és magánosan vagy felfogadott legények által is űzheti mesterségét.”
Törökország.
