a) 1834 május 2 Főrendi ülés. Tárgy: A három feliratjavaslatot újból visszaküldik a rendekhez.
a)
1834 május 2
Főrendi ülés.
Tárgy: A három feliratjavaslatot újból visszaküldik a rendekhez.
1834 május 2
Főrendi ülés.
Tárgy: A három feliratjavaslatot újból visszaküldik a rendekhez.
Posony, Majus 2-án. 1834.
Hosszas szünet után ma (Majus 2-án) ülést tartának a FőRR. Az ülés tárgyai voltak azon három rendbeli izenetek, mellyeket a KK és RR még Martius 19-én (lásd 130-ik számú levelemet)* az előleges tárgyak iránti válasz sürgetése dolgában 10-ik, a Barsi felirást illetőleg 6-ik, és az 1833. 20-ik Majusi felirásra költ k[irályi] válasz tárgyában 3-ik izben a fő Rendekhez által küldöttek.*
V. ö. Országgyűlési Tudósítások, II. k. 738. s köv. l.
A három izenetet I. Iratok, II. k. 308. s köv. l.
Legelsőben is felolvastatván az előleges tárgyak iránti 10-ik izenet. A FŐ HERCEG NÁDOR úgy nyilatkozott: hogy miután ezen tárgy immár oly huzamos idő ota forog a két tábla közt, tekintvén azt hogy a dolog érdeme iránt rég megvan az egyesülés, s a szavakra, nézve is csupán egy §. forog kérdésben, méltán ohajtható hogy az már valahára bérekesztessék. Ámbár tehát a KK és RR javallata* nem egészen egyez meg a Fő RR kivánatival, mindazáltal némi csekély változtatással azon javallatot elfogadhatónak vélné, melly végre is ezen szavak helyett: id quod veneranda legum authoritas exposcit, observare dignata fuerit, e következő kifejezést ajánlaná: atque per id venerandam legum authoritatem novo robore animare dignata fuerit.*
Az alsótábla izenetében a felirat ily módosítását ajánlotta: Az úrbéri törvényjavaslat tárgyalása alkalmával egyre inkább meggyőződtek, hogy sikertelenek maradnak törekvéseik, amíg az uralkodó „a nemzeti jó lét érdekeivel megütköző s magok természetére nézve is az orvoslást naponként sürgetőbben kivánó ország sérelmeit megszüntetni s így azt, mit a törvények magos tekintete kiván, megtartani nem méltóztatik”. (Iratok, I., k. 309. l.)
„s ez által a törvények magos tekintetét ujabb erővel éleszteni nem méltoztatik.” (Iratok, II. k. 390. l.)
Ezt a fő RR köz akarattal elfogadván, a válaszizenet oly értelemen szerkeztettetni határoztatott, hogy a KK és RR javallatát ezen változtatással a fő RR elfogadni készek.
Kövekezett a Barsi felirást tárgyazta 6-ik izenet. (Lásd 129-ik számú levelemet.)*
L. Országgyűlési Tudósítások, II. k. 735. s köv. l.
B. BEDEKOVICS (Körösi főispán): A KK és RR azt igyekeznek jelen izenetjökben megmutatni, mintha a kérdéses királyi rescriptum törvényeinkkel ösze nem egyeztethető biráskodási just s büntető hatalmat czélozna magának tulajdonitani, minthogy kárhoztatást foglal magában, ez pedig büntetés neme. Én tisztelem a gondolkozásnak ezen gyengéded voltát, de meg nem foghatom, miként lehet a nem személyre, ha nem egyenesen csak egy bizonyos kifejezésre mondott királyi kárhoztatást oly büntetésnek venni, melly a törvény rendes utján, s itélet által szabandó büntetések sorába tartozhatnék. A dolog érdeme iránt nem fejezhetem ki értelmemet világosabban, mint ha ismétlem azt a mit a fő RR 1827-ben Martius 20-án a királyi szó meghalgatása végetti idézés tárgyában mondottak, t. i. Regiae Mat[iesta]tis displicentiam ingenuo cutivis ac fideli subdito sensibilem accidere Exc[els]i proceres omnino perspiciunt, sed ejus declarationem accersitis ad audiendum verbum regiam fieri solitam, poenam esse, de cujus applicatione praevie Judex sententiam ferre et quodammodo potestatem largiri debeat, agnoscere nullo modo possunt.* Mondják továbbá a RR hogy a kárhoztatott kifejezés egyes vélemény volt, melly elfogadást nem nyert, s végzés alapjáúl sem szolgált. Egyes vélemény pedig az alkotmány sark oszlopit meg nem renditheti. Nem akarom én azon törvényt álthágni, mellyet a főRR magok elébe szabtak, midőn abban egyeztek meg hogy a kérdéses beszéd taglalgatásába soha nem ereszkednek, s nem is hiszem hogy azon egyes vélemény valaha a KK és RR végzésévé válhatna, de úgy tartom hogy azon főhatalom, mellynek legfelségeseb jusai, sőt kötelességei közé tartozik az alkotmány fentartása, ennek épségét minden egyes megtámadásoktul is gondosan meg óvni köteles. És miután azon kifejezések (leglágyabban szólva) a törvényhozó test egyik egészitő részét alkotmányos álladalmában sértik, miután napló könyvbe mentek, azokat Ő Felsége a törvények szentsége iránti felügyelésének kötelességénél fogva halgatással el nem mellőzhette, szelidebben pedig fel nem léphetett, mint midőn k[egyelmes] leirásában a törvények ösvényére utasit. Végre a szóllás szabadságának sérelmétől tartanak a KK és RR. Örömmel tapasztalom hogy a RR e részben inkáb a jövendő felől aggódnak. És valóban a múlt időknek azon történetei mellett is, mellyeket a RR emlitenek, a szóllás szabadsága nem a viszaélésnek vastag, hanem a szónak valódi értelmében, nagyob mértékben sehol sem divatozik, és méltán kérdeztetem, ha valaha divatozott e az nagyob mértékben hazánkban is, mint épen most? Mikor virágzott a nyilvánosság igy mint most? Mikor hangzottak visza a hazának minden részeiben azok, a mellyek itt mondatnak, oly könnyen, oly sebesen, s oly kiterjedésben mint épen most? a jelen idő tehát épen nem nyujt a szollás szabadságának korlátozása iránt okot aggodalomra, a jövendőre nézve pedig kezeskedik leginkább királyunk tündöklő vallásossága, kezeskedik az ország Rendeinek bölcs előrelátása, kezeskedik ősi alkotmányunknak védangyala (genius tutelaris) melly azt annyi viharokon keresztül vezérlé, végre kezeskedik a jelen idő percz is, midőn F[elséges] urunknak felszóllitására abban foglalatoskodnak az ország rendei, hogy alkotmányunk lehető hijányait közös gondoskodással kipótolják.* Ily biztositások mellet nincs okunk aggodni a jövendő felett, s én a nélkül hogy a RR által felvetett juris publici kérdések ide nem tartozó észlegi feszegetésébe ereszkednék, álhatatosan a felirás ellen szavazok.
A főrendek végső nyilatkoztatát l. az 182517. országgyűlés Írásai, 949. l.
A királyi propozíciókat előterjesztő 1832 dec. 20-i leirat szavait idézi. (Iratok, I. k. 4. l.)
Gr. MAJLÁTH (Zemplényi főisp[án]) szokott sebes folyó (s azért nehezen is tolra fogható) classicus deák ékesszóllással, részletes taglalat alá veszi a RR izenetét. Ismétli már más izben is nyilatkoztatott értelmét, hogy a RR által felhivott azon törvények, mellyek kihalgatás, és törvény rendes utján lett megitélés nélkül büntettetni senkit sem engednek,* a jelen esetre egyátaljában nem alkalmazhatók, minthogy büntetés csak személyt illethet, itt pedig csupán bizonyos kifejezések kárhoztatnak, a személy pedig csak annyiban emlitetik, a mennyiben a roszallott kifejezéseknek kijelelése megkivánta. Ezt pedig tenni a kormánynak nem csak jusa, sőt a törvény megtartására felhivni kötelessége is volt. Nem is áll ellent: hogy közjováhagyást nem nyert egyes vélemény forgott fen. Magvában kell elfojtani a káros veteményt, s a veszélyes gyümölcsök termését legsikeresebben úgy lehet megelőzni, ha a magvak szórásának gát vettetik. Mennyire kiterjesztették Atyáink figyelmöket arra, hogy a törvényhozó test egészlő részeinek alkotmányos állása, sőt méltósága, disze, s becsüllete is, minden egyes megtámadások ellen is biztoságba helyheztetődjék, annak nyomos példáját hagyták reánk az 1588-ki: 48-ik t. czikelyben: ezen törvényben Debreczenyi György alltárnok a királyi tanácsnokok tekintetének s becsülletének sértegetései miatt, az ország rendei által mint notorius fő s jószág vesztésre itéltetett,* de az 1593: 22. t. czikely által kegyelmet nyert.* Hivatkozik a szónok a történetek évrajzira, mellyek mutatják, hogy a Senatori méltóság megbuktatására egyes megtámadások adták az első lökést, hivatkozik a legközelébb lefolyt félszázad roppant történetire, mint világos bizonságira annak: hogy idején korán nem gátolt egyes szavak minő veszélyes gyökereket vertek, s mi kártékony hatásul gyümölcsöztenek. A szóllás szabadsága iránt azt jegyzi meg, hogy ahol ez belső érdemérc nézve a legtágasb értelemben gyakoroltatik is, még is elébe vannak vonva az erkölcsiségnek, illendőségnek, s egymás iránti gyengédedségnek korlátjai, úgy hogy a ki ezeket ált hágja, rendre igazitatik, s ha ez nem használna, kicsapongásai physicus erővel is megzaboláztatnak. Arra nézve hogy ő Felsége különös biróskodási gyakorlatot tulajdonitott légyen magának, megjegyzi, hogy ezen béfolyást, mellyel Ő felsége bir, nem úgy kell tekinteni, mint a végrehajtó hatalom béfolyását, hanem mint egy olly hatalmat, mellyel a felsőségnek minden jussaival felruházott felügyelő kormány bir, s birnia kelletik. Ezt azért jegyzi meg, nehogy az alkotmányunkat erőtlenséggel vádlani szerető rágalmazóknak csipkedéseire új alkalom legyen szolgáltatva. Végre ezeknek bővebb fejtegetése után kérdi: ha van e Ő Felségének jusa a kérdésbe vett hatalmat gyakorolni? mire is igenlőleg felel, mind a végrehajtó hatalom, mind a társaság czélja, mind pedig a consvetudinarius törvény tekintetéből. Ugyan is: a végrehajtó hatalom körébe tartozik a törvények fentartásárol gondoskodni, s annál fogva jussa is van minden törvénysértés ellen oltalmazólag fellépni, ha csak valaki azon thesist védelmezni nem akarná, hogy országgyülés alatt meg kell szünni a végrehajtó hatalomnak. De továbbá hahogy az alkotmány elleni megtámadások ellen a kormány nem védhetne akár kit is, akkor a társaság czélja egészen eltévesztetnék, s az erő törvénye (jus fortioris) nagyobb biztoságot nyujtana, mint a társasági szerkezet. Végre több rendbeli példákkal bizonyitgatja hogy a kormány ezen rescriptum által magának semmi új és szokatlan hatalmat nem tulajdonit, melly végre csak az ujabbi időket vizsgálgatván, felhozza hogy 1723-ban Pest és Thurócz v[árme]gyének a RR által kitiltott követeit a kormány visza helyheztette,* 1764-ben salvus conductus alatt lévő bizonyos kicsapongó személyeknek megbüntetését elrendelte,* 1790-ben Arad Megyének már minap emlitett cselekedetét kárhoztatta,* 1811-ben pedig, midőn Poson vármegyének szolgabirája egy követ szállása salvus conductusának megsértésével vádoltatnék, a KK és RR ez iránti felirásukban magok azt mondták, hogy a szabadságoknak, és jórendnek fentartása a legfőb királyi jusok közé tartozik.* Végre 1825-ben Nógrád vármegyének az országos végzés ellen követje által történt ellenmondását szintén kárhoztatta Ő felsége.* Már pedig ha ezen ismételt tettekben az alkotmánynak, vagy szóllás szabadságának sérelme forgot volna fel, meg van győződve hogy az alkotmány épsége iránt mindenkaron feszült gondoskodással viseltető országos Rendek azokat halgatással el nem mellőzték, vagy megegyezésökkel nem erősitették volna.
Az alsótábla izenetében az 1536:41., 1625 :62. és 1723:7. tc.-ekre hivatkozott. (Iratok, II. k. 310. l.)
A tc. szerint nyílt ülésben becsmérelte a tanácsnokokat, Ernő főherceghez intézett folyamodványában pedig összesküvőknek és lázadóknak nevezte őket.
Zrínyi György tárnokmester és Ernő főherceg közbenjárására s miután Debreceny bocsánatot kért a tanácsosoktól.
A felhozott eset nem 1723-ban, hanem 1729-ben történt. (V. ö. e kötet 140, l., 10. jegyzet.) Az 1723. évi országgyűlésen is felmerült egy konkrét eset kapcsán az a kérdés, hogy a követek salvus eonductusának megsértése az országgyűlés, vagy a király elé tartozik-e. Az eset részleteit és kimenetelt nem közli az az irat, amelyben József nádor számára összeírták a régebbi országgyűlések hasonló eseteit. (Orsz. Levt. Nádori titkos levéltár, Diaet. Extraser. 1833. XXIV.)
Az 1764. évi országgyűlésen: Vitnyédy Sámuel követ és társai ellen hatósági közeg elleni erőszak (attrecttio vigiliarum publicarum) címén indított a fiscus eljárást. (L. azokat a jelentéseket, amelyeket Zichy Károly gróf, a kamara elnöke terjesztett József nádor elé, aki a Tarnóczy ellen megindítandó eljárásra precedenseket keresett. Orsz. Levt. Nádori titkos levéltár, Diael. Extraser. 1834. XIII., XIV., XXVI.)
V. ö. Országgyűlési Tudósítások, II. k. 706. l. 22. jegyzet.
Az ügy részleteiről olv. Országgyűlési Tudósítások, II. k. 560. l. 15. jegyzet. Az országgyűlés 1812 ápr. 24-i feliratában így nyilatkozott: „Hogy a mi fejedelmeink az ország gyülése szabadságának és bátorságának fenntartását magok királyi kötelességei közzé számlálták, számtalan törvények bizonyítják”. (Az 1811/2. országgyűlés Írásai, 437. l.)
V. ö. Országgyűlési Tudósítások, 539. l. 5. jegyzet. – Az uralkodó 1826 aug. 30-i leiratát l. az 1825/7-i országgyűlés Írásai, 682. s köv. l.
Fő Pohárnok B. ETVÖS kéntelen azon véleményre fakadni, hogy a KK és RR ezen egyes enunciatiót érdeklő kellemetlen tárgyat tulajdon ügyökké kivánják tenni, a miről mind eddig örömest kételkedett. A szóllás szabadságát a mi illeti, nagy különbséget lát a szabadság, és a rágalmakat s becstelenitéseket szóró féketlenség között, ezen utolsót törvényeink soha sem pártfogolták. Végre azon állítást hogy Ő felségének biróskodási hatalma nincs, egyenes ellenkezésben találja Verbőczy 2-ik része 3-ik czimjével, meny a bírói hatalmat egész kiterjedésében a királyi jusok közé számitja.*
A Hármaskönyv II. 3. azzal a kergéssel foglalkozik, hogy a fejedelem egyedül hozhat-e törvényeket vagy szükséges-e a nép hozzájárulása s történeti visszapillantásában, a hatalom átruházásáról szólva, jelenti ki: „omnis iudiciariae potestatis facultas in iurisdictionem sacrae regni huius coronae … et subsequenter principem ac regem rostrum legitime constitutum simul cum imperio et regimine translata est”.
Ezután a TÁRNOK szóllott; ő maga is oly értelemben van hogy a szóllás szabadsága hazánk szabadságának igen is egészitő részét teszi, de ezen thesist a jelen esetre alkalmaztatva épen ellenkező következést lát eredni, mint mellyet a KK és RR következtetnek. Soha sem egyez meg a felirásba. – Végre is szóllott
az OSZÁGBIRÁJA: A KK és RRnek ezen izenetjökben felhozott gyámokaik két osztályra szakadnak. Egyik részök a fő RR észrevételeit tárgyazza, másik pedig a felségi jusoknak általános taglalgatásával, s a jus publicumnak polemica thesiseivel foglalatoskodik. Ezen utóbbiak már előttem alkotmányunk szelleméből, s a tárgy velejéből, ékesebben mint ahogy én tehetném, felvilágositattak, de értelmem szerint ezek a viszon izenetben egyátaljában halgatással mellőztessenek el, s a felelet egyedül az elsőbbekre intéztessék. Mondják a KK és RR hogy ezen főtábla maga is elösmerte,* hogy a k[egyelmes] leirásban kárhoztatás foglaltatik. Ezt a K és Rendek büntetésnek veszik, s azt következtetik, hogy azon k[egyelmes] levél törvényeink ellen birói hatalmat bitorol (arrogat). De bár mi gondosan, bár mi részletesen taglalgassuk is azon k[egyelmes] levelet, mást nem találhatunk, mint azt, hogy sarkalatos törvényeinkkel s alkotmányunkkal ellenkező némelly kifejezések roszaltatnak, vagy ha úgy tetszik kárhoztattatnak. Kifejezés ellen lévén intézve ezen kárhoztatás, ámbár meglehet, hogy azt némellyik érzékenyebben veheti, mint mások a valódi büntetést, csak ugyan nem egy természetű az itélet által szabható büntetéssel. A mi magát a kárhoztatott beszédet illeti, mellyről a RR mondják hogy az egyes vélemény volt, annál fogva aggodalomra okot nem nyujthatott: ezen főtábla törvény gyanánt szabta ki magának, hogy annak taglalásába nem ereszkedik, sőt örökös feledékenységbe meriti, én sem akarok tehát béereszkedni annak visgálatába, minő lélekkel fogadták a KK és RR ezen egyes véleményt, meg kell mind azáltal jegyeznem: hogy egyes személyek egyes mondásai, a nép tetszés miatt kezdetben engedékenyen fogadva, a társasági nyugalmat feldúló következéseket vonták magok után. És ne vádoljon senki nagyitással, mert szavamat országok végromlásai igazolják. Végre a szóllás, és szavazás szabadságát tekintve, ennek vagy mindkét részre egyenlően fel kell állani, vagy nem álhat fen, s azért egyik félnek a másik fél gucsmolásai ellen mentnek kell lenni. Én legalább úgy hiszem hogy ezen királyi levél nem csak hogy nem sérti a szóllás szabadságát, sőt annak oltalmára van intézve, s én boldognak nevezem azon hazát, mellyben a törvényhozó test egészitő része méltóságának fentartását, Ő felsége magas gondjai közé számitja. – Ami az 1807-ki példát illeti,* én voltam egyike azoknak, kik akkoron a szó szabadsága mellett teljes erővel harczoltak,* de akár azon beszédet, akár a felség tudomására jövetelnek módját, akár pedig következéseit tekintsem, lehetetlen ki nem jelentenem hogy azon eset a jelenvalótul lényegesen különbözik. Mindezeknél fogva kivánom hogy a fő RR előbbi értelmök mellet maradjanak. (Minnyájan! Minnyájan.)
Ötödik válaszában. (Iratok, II. k. 55. l.)
B. Vay Miklós generális köztudomású esete.
Az eset ismertetését l. Országgyűlési Tudósítások, II. k. 558. l. 8. jegyzet.
FŐ HERCZEG NÁDOR: Ámbár még a Pécsi Püspök szóllani kiván, de miután ily közös akarat nyilatkozik, gondolnám a tárgyat be lehet rekeszteni azon határozással, hogy a fő RR előbbi értelmök mellett maradnak.
Végre a 3-ik rendbéli izenetre a TÁRNOK megjegyzé hogy semmi sem adatik elő, a mi ezen főtábla véleményét megváltoztathatná,* – a NÁDOR pedig azt adá hozzá, hogy a KK és RR értelme szerint is ezen tárgy az előbbi két tárgyak iránti egyesüléstől füg. Mire az ülés eloszlott.
Az alsótábla rövid izenetében kifejezte készlegét a feliratjavaslat oly módosítására, hogy az összhangban legyen a főrendekhez a sérelmek ügyében intézett tizedik izenettel. (Iratok, II. k. 312. l.)
