1834 május 10, 12 Országos ülések. Tárgy: A főrendekhez küldendő izenetek jóváhagyása: a sérelmekre választ sürgető 11-ik, és a h…
1834 május 10, 12
Országos ülések.
Tárgy: A főrendekhez küldendő izenetek jóváhagyása: a sérelmekre választ sürgető 11-ik, és a harmadik felírás tárgyában kelt 4-ik izenet változtatás nélkül átmegy. A dorgáló leirat tárgyában az országos ülés is óvást határoz.
Országos ülések.
Tárgy: A főrendekhez küldendő izenetek jóváhagyása: a sérelmekre választ sürgető 11-ik, és a harmadik felírás tárgyában kelt 4-ik izenet változtatás nélkül átmegy. A dorgáló leirat tárgyában az országos ülés is óvást határoz.
Poson, Majus 13-án, 1834.
Május 10-én előbb a 3-ik rendbeli tudvalévő izenet* szerkeztetésének megrostállása végett egy kurta kerületi, utóbb pedig Országos ülés tartatott, (a 192-ik.) Tárgya volt a Fő RRhez küldendő izenetek. – Az előleges sérelmeket tárgyazó 11-ik izenetnek magát a tárgyat érdeklő első két szakasza, a PERSONALISnak, és néhány követeknek a Fő RR módositása elfogadására lett nyilatkozása után,* felkiáltással csak hamar helybe hagyatott. – A 3-ik §. iránt, melly az e tárgybani előbbi izenet felvételének a fő RR által hoszasb ideig lett elhalasztására* nézve tesz figyelmeztetést: A PERSONALIS emlékezteti a RRket hogy a mit itt mondanak, azt mult esztendőben a vallás tárgya feletti tanácskozások alkalmával szintén szórul szóra izenetjökbe foglalták; attol azonban országos ültésben elállottak. Lásd 46-ik számú levelemet.)* Nem akarván akkori előterjesztéseit ismételni, csak annyit emlit, hogy ezen §. a két táblának egymás iránti viszonaiba, nem különben az előlülői hatóság érdekeibe is bevág. A halasztás miatt semmi mulasztás nem történt; a rendszeres munkában folyton folyt a tanácskozás, s a mint ezen diaetának hoszúsága kitűzve látszatik, nincs félelem hogy az időbül a kérdéses tárgyra nézve kiszoritathatnak. Annakokáért felszóllitja a RRket, áljanak el ezen egész §-tol. Mire egy közönséges maradjon! következvén, s az elölülő kivánságát még csak egyetlen egy szó sem, támogatván; a PERSONALIS ezen szavakkal fejezé bé a tárgyat: Ám maradjon, ha teljeséggel nem akarnak a Te[kinte]tes RR engedni!
A főrendek harmadik válaszára (Iratok, II. k. 391. s köv. l.) készült izenet ez az 1833 máj. 20-i feliratra érkezett 1834 jan. 3-i királyi rescriptum ügyében.
A felszólalásokat olv. Jegyzőkönyv, VIII. k. 15. s köv. l.
A kérdésről részletesen l. a május 5-i kerületi ülés ismertetésénél.
Országgyűlési Tudósítások, I. k. 408. s köv., 416. s köv. l.
Következett a Barsi felirás* kérdése.
A Tarnóczy barsi követ 1833. dec. 5-i beszédét elítélő 1834 jan. 3-i királyi leirat első vitájáról olv. Országgyűlési Tudósítások, II. k. 535. s köv. l.
SOMSICS nem akarván a fő RRnek általános tekinteteit felelet nélkül hagyni, a mint a kerületi ülésben, úgy itt is azoknak czáfolásába ereszkedett. Megmutatja, hogy a kárhoztatás itéletet, s igy biróskodást is foglal magában, hogy a kormánynak, az országgyüléséhez diplomaticus uton intézett dorgálását atyai utasitásnak venni nem lehet, hogy a RR által felhivott törvények helyesen idéztettek, és az esetre igen is alkalmazhatók, végre a mint nem csudálkozik hogy a FőRR önügyöket vélvén fenforogni, aggodalomra okot nem tatálnak, mert inkább hajlandók ön magok iránt kegyes birák, mint sem férfias önmegtagadással a haza sérült jusainak védjei lenni; úgy örökké meg lesz győződve, hogy bár csak azt tekintsék is a RR hogy a kormánynak ezen avatkozása meddig mehet, s hogy ez legelső esetje a példanélküli beavatkozásnak; az aggodalomra minden esetre elegendő okot nyujt a királyi rescriptum és annál fogva álhatatosan a felirásra szavaz.
ANDRÁSSY ellenkező értelemben lévén, SOMSICS előadásira felelget. A kárhoztatást hasonlitásba hozza a tetszésnek, vagy nem tetszésnek azon kijelentéseivel, mellyek e teremben nem csak a követek részéről egymás iránt, de gyakran olyak által is történnek, kiknek jusok sincs a dologhoz szóllani, mellyeket azonban biróskodásnak, itéletnek még senki sem állitott, s nem is fog állitani. Ő mint mindég, úgy most is a felirás ellen szavaz; és nem is lát a rescriptumbol magára a szollás szabadságára nézve is legkiseb korlátozást következhetni. Sérthetetlennek tartja ő ugyan a szollás szabadságát, de, ugy hiszi, hogy annak garanciája a személyes moralis erőben áll, maga részéről legaláb nyilván kijelenti, hogy a mint soha sem korlátoltatott még szóllási szabadságában, úgy azt jövendőben is mindég gyakorolni fogja. De ámbár igy van ezen rescriptum iránt meggyőződve, készebb lenne mégis a felirást, mint sem az óvásokat elfogadni. Ő csak három féle óvásra emlékezik törvényhozásunk történetiből, egyik a törvény ellen intézett óvás, mint 1791-ben az egyházi rendé,* másik a fő RR ellen, ilyen az épen most végzésbe ment halasztás iránti óvás, harmadik végre a töbség ellen, ilyen, a királyi városoknak minapi óvásuk.* A szónok töb rendbeli óvást nem ösmér, most azonban egy új neme állitatik fel az óvásoknak, t. i. a kormányellen. Minő foganatjok volt amazoknak? tudják a RR. Mit érhet ez? meg nem foghatja, miután az Ország Rendeinek törvényhozó s törlő hatalmuk van, és igy nem csak az ily erőtelen óvás, sőt még az eddigi törvények ellenére is mindenkor szabadon végezhetnek, s határozhatnák. De nem csak példátlannak találja ezen óvásokat, hanem az ország méltóságával sem tudja megegyeztetni. Azon dilemma csakugyan áll: vagy nem sértett a királyt rescriptum, s akkor az óvás, úgy mint a felirás egyaránt felesleges, vagy sértett; s ha sértett, megsemmisitette az országgyülése függetlenségét, megcsonkitotta a szólás szabadságát. Ezek oly előleges sérelmek, mellyeknél sulyosabbat képzelni is alig lehet. Már pedig hogy fog ezen test az ország, s az egész világ előtt állani, ha ily roppant sérelmek orvoslása végett egyszerü puszta óvásokhoz nyúl, a hellyet hogy felirást készitene, még pedig teljes erejűt, és nem ily gyengét, mint a melly eddig javallatban volt.
1791:26. tc.
Vsz. a tárnokszéki tc. országos ülésbeni vitájára céloz a szónok, amikor az április 29-i ülésben a városok egyértelműen, közös nyilatkozatban foglaltak állást a „civitas” szó értelmezése körüli vitában. Kossuth erről csak röviden szól. (E kötet 103. s köv. l.) A részletes vitát l. Jegyzőkönyv, VII. k. 329. s köv. l.
MARCZIBÁNYI: Nem hozza kétségbe hogy Esztergom követe szóllási szabadságában ekkorig a kormány áltat nem korlátoltatott, sőt tökélletesen elhiszi, hogy mig az elementumok igy állanak, mint ahogy állanak, jövendőben sem fog korlátoltatni. Egyébiránt Trencsin Rendei úgy vélekednek hogy az ország jusainak fentartására nem mindég, s nem minden körülmények közt felirás a legalkalmatosabb mód, mert gyakran ép azáltal szenved legtöbbet az ország méltósága, hogy számtalanszor ismételt felirásai siker nélkül hangzanak el. S ép ezért a körűlmények gondos birálata után a feliráshoz nem ragaszkodnak, de az óvást, mint ez uttal az eszközök helyesbikét múlhatlanul kivánják. – ANDRÁSSY rosz néven látszott venni a Trencsinyi követ feleletét. Ha úgy értette (mond válaszolva) hogy szóllási szabadságomban sem Trencsin követének csipős előadása, sem a nem tetszés jelentéseinek kitörése gátolni soha sem fog, vagy ha úgy értette: hogy az oppositiót e jelen diaeta lefolyta alatt helyesnek kevés tárgyban találtam, akkoron igaza van; de ha úgy értette: hogy azért nem fogok korlátoltatni; mert a kormány kivánságinak vakon hódolok, akkor ezt egyenesen tagadom, s kinyilatkoztatom, hogy semmi, még azon dicsőség fénye sem képes szóllási szabadságomban hátratartóztatni, mellyet Trencsin követe az oppositionalis oldalon nyert, és aratott. A fő RR ellenzését közönségesen a kormány véleménye barometrumának szoktuk tartani; már pedig emlékezni fognak a RR hogy én az urbéri 5-ik és 7-ik t. czikelyeket a főRendeknek ellenzése mellett is mindég álhatatosan pártolám.* – MARCZIBÁNYI csak annyit válaszolt: hogy küldői nevében tett előadásaira a csipőség vádját el nem fogadhatja.
A Jegyzőkönyv szerint Andrássy az úrbéri V. és VIII. tc.-kel kapcsolatos egykori felszólalásaira hivatkozik. (VIII. k. 37. l.) Andrássy az örökváltság mellett az 1833 okt. 30-i (Országgyűlési Tudósítások, II. k. 340. l.), a jobbágy személyes biztonsága mellett az okt. 15-i országos ülésben (ua. 305. l.) szólalt fel.
BREZOVAY szintén ellene szólván a felirásnak, de még inkább az óvásnak, okúl azt hozza fel, hogy a RR ezt kétségkivűl a kormány tudtára juttatni kivánják, különben egészen haszontalan lenne, már pedig a Barsi rescriptumban is azt vették egyik fő sérelemnek; hogy a kormány nem felirásbol meritette tudomását és most magok akarnak ezen sérelem tetézésére alkalmat nyujtani.
BREZOVAY beszédje kezdetén Andrássynak felel. Igaznak ösmeri ugyan, hogy a személyes moralis erő magában foglalja a szollásszabadságot, de a személyes különféle tulajdonság ezen kisebb nagyobb erején kivül más biztositás is kivántatik, s magának a moralis erőbül eredő ama szóllás szabadságnak is meg kell óvni mezejét, mellyen hatóságát gyakorolhassa, mert az sem győzhet le minden külső akadályt. Továbbá a kárhoztatást mindenesetre itéletnek kell mondania, és igy ellene mind az szolgál, a mit a kormánynak biróskodása, s a meghalgatás nélküli itélet ellen lehet mondani. Ha pedig Esztergom követe ezen kárhoztatást olyaknak, kiknek nincs közök a dologhoz, jóvá hagyó vagy ellenkező kifakadásaihoz akarta volna hasonlitani, akkor a dolog még roszab szinben állana. Ezután két tekintetet fejt ki a követ, t. i. szokták ellenvetni hogy ezen rescriptumnak nincs más czélja, mint a jórend fentartása. Erre feleletül kérdi: szabad e a kormánynak minden módhoz nyulni, csak a czélja jó legyen? és a jó ezét törvényesit e minden esközt? és ha nem, akkor bizonyosan a diaeta constitutionalis jó rendtartásának szine alatt oly eszközt elfogadni nem lehet, melly éppen a diaetának constitutionalis elvét sérti meg, s éltető lelkét zárja ki. Szokták továbbá ellenvetni hogy a rescniptum elösmeri a diaetának a rendfentartás iránti törvényes hatalmat, azt tehát nem sérti, sőt erősiti. Azonban a rescriptum ezen jusnak gyakorlását egyszersmind igazgatása alá veszi, pedig csak azé a hatalom, kinek utmutatása szerint kell azzal élni, s ki e szerint él a hatalommal, az amannak csak eszköze. A principium tehát igen is megmarad fentartva papiroson, de a hatalom gyakorlatának valósága a kormánynál lészen. Ezek után senki által nem ellenzett elveknek állitja fel: hogy a diaeta független ön állású, hogy annak tanácskozásiba, s végzésibe a kormánynak más befolyása nem lehet, mint mellyet az öszehivás és eloszlatás, kir. propositiók és a felirásokra adandó válaszok által gyakorol, hogy a kormány ide csak ugy szólhat, mint a törvényhozó hatalomnak egyik alkotó része annak másik részéhez, hogy a végrehajtó hatalom van a törvényhozó hatalomnak alája vetve, és nem viszont, s végre hogy a szóllás szabadságára bár mely külső hatásnak helyt adni nem lehet. Ha ezen elvük nem léteznének, a diaeta organicus életének legbelsöb lelke távoznék el, s az országgyülés dicasteriummá változnék, melly a kormány utasitása szerint dolgát igen dicséretesen végezhetné, és minden egyéb lenne, csak törvényhozó hatalom nem lenne. Már pedig tagadni nem lehet hogy ama organicus elvekre nézve a rescriptum valamelly ütközést, vagy legalább balkövetkeztetésnek forrását foglalja magában, mellynek eloszlatása véset a felirásnál álhatatosan megmarad.
DUBRAVICZKY különbséget lát, egyes embernek, s a koronás főnek kárhoztatása közt, ennél nagyob büntetés Monarchiában nem is lehet. – HERTELENDY megemliti hogy a törvényszékek is szokták a kárhoztatást büntetés gyanánt megitélni, hát a királynak kárhoztatása, kimondva a maradékra ált menő maradandó oklevélben hogy ne lenne büntetés? még pedig igen érzékeny büntetés. Van tehát ok az aggodalomra, ő kivánná hogy az onnan szüntessék meg, a honnan eredett, s azért mindketten a felirás mellett maradnak.
PALÓCZY kit kit meghagy a maga hitében, de kivánja, hagyják meg őtet is, ki azt hiszi; hogy a ki a KK és RR 6-ik izenetében* foglalt okoknak alkotmányunkból megczáfolását válalná magára, az Hercules 12 munkájához fogna, de nehezen lehetne Alcides belőle. Esztergommal egyet ért annyiban hogy a felirás eddigi javallata szerfelet gyenge, s épen nem ellenzi hogy az utóbbi 6-ik izenetet tegyük a felirás alapjává, s úgy küldjük fel Ő felségéhez.
Iratok, II, k. 310. s köv. l., Országgyűlési Tudósítások, II, k. 724. s köv., 3. s köv. l.
FEKETE imigy vélekedik: A törvényhozó hatalomnak az 1791: 12-ik törvény által kitűzött gyakorlata egyforma hatóságot ád a nemzetnek és a Fejedelemnek,* s igy hogyha ez dorgálhatja, kárhoztathatja amazt, ennek is hasonlót kellene tehetnie, ha pedig ezt tagadjuk, s amazt még is megengedjük, úgy a kormány, s nemzet közt fenálló súlyegyen háboritva, s azon vonat, melly az absolutismust az alkotmányos léttől elkülönözi, meg van semmisitve, és igy ösvény van tárva az önkényes uralkodás felé egész a despotismusig. Voxát a felirásra, vagy ha ez nem lehetne, legalább az óvásra adja.
Leges, ferendi abrogandi, interpretandi potestatem … legitime coronato principi et statibus ac ordinibus regni ad comitia legitime confluentibus communem esse, nec extra illa exerci posse sua maiestas sacratissima ultro ac sponte agnoscit.
BERNÁTH: Erősen hiszi hogy Felséges urunk nehezen állott ezer rescriptum kiadására, s oka is van ezt hinni, mert midőn sérelminket maga a kormány ellen panaszoljuk, azoknak legérzékenyeb előadását is mindég türelemmel vette, és veszi. Felfogván a rescriptumot, állitja hogy már maga a külső forma is, t. i. melly uton jutott a Barsi követ kijelentése a kormány tudomására, elég okot nyujt az aggodalomra, azt pedig, hogy egy követ kötelességének teljesitése miatt vakmerőséggel vádoltathassék, elfogadni épen nem lehet, mert az mélyen bevágna küldőink törvényhozási részvétjök hatóságába. – És hogy ha a M[éltóságos] főRR ilyesekbe felakadnak, ruházzák fel béketűréssel magokat, mert maga részéről sem áll jót, hogy olyasokat nem fog mondani, mellyek őket szintén boszonkodásra ingerelhetik. Hogy az óvás haszontalan lenne, azt egyátaljában nem hiszi, sőt meg van győződve; hogy maga Esztergom követe is fog még ezen a diaetán óvással élni, mert óvás nélkül adót bizonnyal nem fog ajánlani. Igy az 1811-ik évnek veszély terhes körülményei közt is azon óvás: palam negasse* mentette meg hazánkat a status adósság miliardjaitol. Van számos eset a törvényhozó test munkálodása körében, midőn az óvás nem csak nem sikeretlen, sőt elegendő is, ilyennek tartja ő a jelen esetet, s azért az óváshoz elannyira ragaszkodik, hogyha az el nem fogadtatnék, a felirásra voxolna.
Az 1811/2-i országgyűlés a papírpénz ügyében készült 1811 szept. 30-i feliratában erélyesen tagadta a király eljárásának törvényes voltát: „novum illud ius regium expressis legibus contrarium … quia lex in favorem iuris huius lata nunquam est, nev salva proprietate civium ferri potuisset, in nulla fundari queat lege, ius istud in regno propriam constitutionem habente, in quo cuncta fura regia disertis debent inniti legibus, palam negasse pro legali securitate iurium regni sufficit”. (Az országgyűlés Írásai 41. l.)
DEÁK: Annak megmutatására hogy a kárhoztatás büntetés neme, hivatkozik az 1825-ki országgyülésére, – akkor t. i. a királyi szó meghalgatása végetti felidézés tárgyában a RR azt mondották hogy a királyi kárhoztatás gravis et sensibilis poena. És ki volt az a ki ezen kifejezéstől, és a felirástol akkoron elállani nem akart? azt a M[éltóságos] Personalis úr legjobban fogja tudni!*
Az „evocatio ad audiendum verbum regium”-ot a rendek 1827 febr. 1-i izenetükben „nimis sensibilis et afflictiva poena”-nak mondták, majd, a főrendek ellenvetésére, a márc. 1-i izenetben „nimium gravis et sensibilis poena”-nak. (Az 1825/7-i országgyűlés Írásai, 838., 930. l.) A tárgyalások során, 1827 márc. 22-én a personalis – akkor Somogy megye követe – a sérelem felterjesztése mellett kardoskodott. (Az országgyűlés Jegyzőkönyve, V. k. 38. s köv. l.)
A PERSONALIS nagy különbséget lát a kettő között. Akkor sérelemről volt szó az ellen, hogy a megyék gyülésein való szabad szólás miatt Bécsbe idéztettek fel némellyek, s ott a Cancellaria előtt királyi névvel leszidattak, ott személyről, itt csak beszédről van szó, s oly beszédről mellyet ő (a Personalis) nyomban inconstitutionalisnak nyilatkoztatott* s ezért a rescriptumot most is igazságosnak ösmeri.
Az 1833 dec. 5-i országos ülésben. (Országgyűlési Tudósítások, II. k. 459. l.)
KLAUZÁL ellenben azt most is és mindég törvénytelennek nyilatkoztatja, s ha sérelem a királyi szó meghalgatása végetti felidézés, ezen kárhoztatás még nagyob sérelem, mert ott legalább mentségnek, kihalgatásnak van helye, itt azonban nincs.
NOVÁK: Ezen rescriptum után azon karban látja lenni a dolgot, hogy ha a követ ezen teremből minden felelet terhétől menten kimehetni képzeli magát, a kormány iránt magát mentnek nem vélheti. Ő valóban méltán fél hogy a systematica organisatiót systematica intimidatio fogja követni, a mi hogy egy bizonyos osztálynak értelmében s érdekjében ne fekünnék? arrol ugyan egy cseppet sem kételkedik.
BŐTHY: Az Esztergomi követ által emlitett azon fractiókat, hogy ki szólhat szabadon, és ki nem? ki tartozik az oppositio oldalára ki nem? jelen állásunkban el nem fogadhatja, a midőn minden követ egyenlő jussal s igy egyenlő szabadsággal is szólt, a mint gyávának tartaná azt, a ki tetszés vagy gúny nézetéből indúlna, úgy ha padokra oszlandunk, hová fog a szónok ülni, meg fogja látni Esztergom követe. Egyébiránt épen nem látja újságnak hogy a hatalmuk kiszélesitésén munkállódó kormányok a nemzetek alkotványait sértegetik, de hazánk fájdalmas sebeire tekintve bátran el meri mondani, hogy annyi sértést egy ország sem szenved, mint a Magyar hon. Országgyülése alatt egyik törvénytelen parancsolat másikat éri a törvényhatóságoknál,* úgy hogy végre egészen nullificált állapotba jutunk. De mind ezek felett kevésbé aggódott, mig ezen test itt a maga törvényes független erejében állott. Máskép van a dolog 3-ik Januar óta, midőn t. i. azon rescriptum kibocsájtatott, melly által a kormány a végrehajtó hatalom hatását a törvényhozás felett ki akarja terjeszteni. A törvényes alkotmányú nemzeteknek fő védje a sajtó, és szóllás szabadságában áll. Az elsőt erőszakkal ragadta ki kezünkből a kormány, igen is erőszakkal, mert törvényt mutathatunk, hogy a sajtó visszaélései ellen ő folyamodott az országgyüléséhez,* most a szóllás szabadságát is ki akarja kezeinkből ragadni, s igy alkotmányos jusaink védelmének minden utját elzárni.
Perényi Gábor ugocsai követ panaszára céloz, amely szerint megyéje 1833 dec. 12-én a kancelláriától szigorú utasítást kapott, hogy a kamarának sóügyekben hozzá érkezett ítéleteit hajtsa végre. (Jegyzőkönyv, VIII. 13. s köv. l. a kancelláriai leirat teljes szövegével és 38. l.)
Kétségtelenül az 1553:24. tc.-re hivatkozik. Ebben a rendek kijelentik, hogy az uralkodónak az eretnek könyvek kiadása és kinyomatása ügyében kifejezett kívánságáról semmit sem határozhattak, mivel nincs tudomásuk, hogy ilyesféle dolgok az ő birtokaikon megtörténtek volna.
RAGÁLYI a felirás mellett hoszasabban szólt. – Abban: hogy a kormány tudtára jött a Barsi követ beszédje, nem lát ugyan semmi sérelmet, mert ő kivánná hogy minden szó, mellyet itt a nemzet képviselői mondanak, királyunk tudomására hiven eljutna, akkor úgy hiszi, engedékenyeb lenne nemzetünk kivánságai iránt, mint most, midőn minden élet erőbül kivetkeztetett felirás által tolmácsoltatnak. Hol van tehát a sérelem? a kárhoztatásban vaun, és szeretné látni valjon azok, kik ezt sérelemnek nem tartják, mit éreznének, ha azt mondanánk: légyen nekik az ő hitök szerint. A koronás fő kárhoztatását büntetésnek csak az nem tarthatja, ki, midőn szenved, másokra kivánná azt kiterjeszteni. Jaj azon kormánynak, mellynek kárhoztatása még csak büntetésnek sem vétetik! Ő kormányunkat ily mélyre süllyedve látni nem kivánja, s ép ezért sürgeti a felirást. Ha midőn majd az országgyülési rend fentartásának kérdése előforduland, valaki azt javallaná hogy a nem tetsző enunciatiót a kormány kárhoztathassa; bizonnyal hiszi, hogy ezt sem ezen tábla, sem a Fő RR, de maga a kormány is el nem fogadná. Nem is változtat a dolog tekintetén semmit hogy a Barsi követ kijelentése alkotmányunkkal ellenkezőnek mondatik. A vélemények időrül időre változnak és sok, a mi hajdan szentnek tartatott, idővel elveszté a szentség nimbusát. Ő tehát a felirás mellet marad, ha pedig ez többséget nem nyerne, ámbár azt hiszi hogy azon nemzeti erőnek, mellynek oltalma alatt lesznek helyheztetve nemzetünk jusai, nem lesz óvásokra szüksége, mindazáltal a fuldoklónak kezeiből, bár tudja hogy ez nem menti meg életét, azon nád szálat, mellyhez haldokolva kapkod, nem akarja kiragadni, s ezért azt mondja: legyenek az óvások.
Eszerint az óvást kivánók száma még többre szaporodván mint a kerületi ülésben – de a felirásra (Barson kivül) itt is csak 22 melye s a Jászkún, Hajdú kerületek voxolván; miután senki sem akart többé szóllani.
BALOGH felállott, s a sokszorozott haljuk! kiáltásra a tömött teremben mély csend következvén, imigy szóllott néma betükbe által nem önthető szónoki lelkének teljes erejével:
Miután a K és R által Bansi rescriptumnak keresztelt kegyes kir. levélre terjesztendő felirás már csak ugyan elesett, engedjék: hogy sirhalma felett rövid halotti beszédet mondhassak. A közönséges mindennapi temetéseknél a holtat sokszor méltán, gyakrabban érdeme felett szokták dicsérni és magasztalni. Én a kettő közzül egyet sem tehetek, mert ha az elsőt akarnám tenni, a másikba esnék, én pedig azt tartom De mortuis aut nihil aut verum. És ép ezen régi, de már javitott közmondást tartván szemem előtt, elő fogom adni a holtt gyarló életének rövid, de igaz leirását. Az előleges sérelmek; mint hazánknak legrégibb legérzékenyeb sebei, nemzetünknek igen igen fájnak. Hiában esdeklik, hiában emeli fel oly sokszor szavát nemzetünk fájdalminak enyhitéseért, legreszketőbb szavai is elhangzanak mint vox clamantis in deserto! E jelen országgyülése az előbbiek példáját követvén, bepanaszolta mindjárt kezdetben Ő Felségének, mint ez üdő szerint egyedüli orvosának a nemzet súlyos nyavalyáját,* de a bécsi gyógyszertárakban orvosság ellene nem találtatott. A K és RR irtództak a naponként súlyosodó nyavalyának előrelátható szomorú következéseitől, fel akarták a törvények szentségét tartani, s azért a már igen is mirigyes sebek orvoslását egy sürgető felirás által kivánták sikeresiteni.* De a M[éltóságos] FőRR az egyébiránt változó szerencse, s mulandó világi fény teljes birtokábul nem érezvén a nemzet sérelmeit úgy mint mi, fájós sebei orvoslása után már régóta kiáltozó nemzetünk képviselői, s inkáb akarván a kormányt kimélleni, mint hazánk sérült igazait helyrehozni, állitólag ugyan csak némely éles kifejezések, és nem egészen illő alakja miatt, de hihetőleg az általam érintett s más fonák okoknál fogva a sürgető felirást elfogadni nem akarók. Ez igy lévén, hogy a két tábla közt megtörténjék az egyeség, repdestek az izenetek fel s alá mint Urbán lelke, de a FőR egyezni nem akarván, a K és RR pedig fontos okaiknál fogva nem engedhetvén, minden fáradozás sikeretlen volt, s nőttön nőtt a két tábla közti egyenetlenség. A fő RR harmadik tagadó izenetjökre* immár negyedszer kelletett felelnünk, midőn követ társam a legtisztáb hazafi lángbol, szabad lelkű utasitásának elvei által vezéreltetve, a két tábla viszonyairol olyanokat mondott, a mellyeket nem valami rakonczátlan indulat szüleményének, hanem érző keblében régóta rejtező fájdalom egyszerre kitörő ömledezésinek kelletik tartani. Felzúdultak erre a M[éltóságos] FőRR, és mintha követ társam szavai egy közelgő iszonyú fergeteg előre intő dörgései lennének, siettek a csak képzelt ugyan, de riadt elméjökben annál félhetőbnek látszó veszélyt a kormány közbenjárása által széltoszlatni. És ime! későn ugyan, de annál váratlanabbul érkezett egy kegyes királyi levél,* mellyben a kegyesség kis, követ társam érdemetlen feddése nagy, a szóllás szabadság korlátozása pedig a legnagyob mértékben kijelentve van. Ily szokatlan, hazánkban ekkorig alig ösmeretes, és a szóllás szabadságába mélyen s érzékenyen bevágó kegyes királyi levélre kivántak sokan a K és Rendek közül egy erős, s nézetjeiket tökélletesen kimeritő felirással felelni, azonban némelly tapasztaltabb, hazánk szövevényes közdolgaiban járatossabb, és mindenben az igaz középet feltalálni tudó követ társaink javallatjokra, a töbség által elfogadtatott egy gyengéb, és csak általános elveket magában foglaló felirás,* melly csak ugyan e mai napon többszöri élet és halál közti ingadozása után elesett, és igy sem halhatatlansággal, sem Achillesi erővel nem biró lelkét örökösiteni nem tudta. Kérdés már most örülnünk kelletik e inkább, vagy gyászolnunk a holt hideg tetemei felett? – örűlnünk: mert gyengesége ápolgatására többé szükség nem lévén, a hátra lévő drága időt, más előnkbe tűzött, s küldőink várakozásának megfelelő tárgyak elintézésére kirekesztőleg fordithatjuk. Gyászolnunk: mert a szóllás szabadságának bár nem roppant, de a semminél még is erősebb oszlopa nem annyira a körülmények és politicai állásunk mostohasága, mint ön erőtlenségünk miatt öszeomlott. Adja Isten hogy hazánkba a gyász rövid, az öröm pedig végnélküli legyen, s örűljon az is, a ki ekkorig sirva panaszolja érdemetlen sorsa kegyetlenségét. De én attol tartok, hogy a mai nap viszontagságát nem csak mi, de késő ivadékink is meggyászolják, ha csak eltemetett hősünk ön hamvaibol fel nem támad, és mert csak azért szállatt volna sirjába, hogy későbben annál dicsőségesben kivivhassa azt, amit voltaképen kivivni sem kellene, mert minden embernek természeti jusai közé tartozik: hogy t. i. azt, mit az ész felfog, s a sziv érez, a nyelv mindenkivel szabadan közölhesse. T[ekintetes] RR! ha más szabad alkotványos országok belső szerkezetjökbe tekintünk, azt látjuk: hogy nállok nem csak szabadon szóllani, s az egyérzésü, egy szent czélra törekvő hazafiaknak akárhol öszegyülekezni, hanem az ész legfellengzőb képzeteit is, az alkotványok hijányait, s a kormány, és végrehajtó hatalom számnélküli viszaéléseit irás, vagy nyomtatvány által mindenkinek köz hirre bocsájtani szabad. És ez a valódi szabadság virágzó mezeje, mellynek terén a törvényes szabadság virágzó fája alatt, minden polgár egyaránt áldhatja azon alkotványt, melly bizonyos mértékben mindenkire érdeme szerint árasztja jótékonyságát. Itt fejlődik ki a szabad irás, szabad szóllás által a közvélemény, melly (bár mit mondjunk is) a törvényeknek, s ezekből álló alkotványnak mindenkor utmutatója; úgy hogy a melly törvényhozás ezt nem követi, ugy jár mint azon hajó, mellyet okos kormányzó nélkül a tenger hullámjai nem a kitűzött czélhoz vezetnek, hanem kényök szerint jobra balra csapdosnak. Tekintsünk már most ön alkotmányos rendszerünk jelen helyzetébe: nálunk a sajtó szabadságbol, ha bár azt törvény nem tiltja is, de még is a kormány hatalmas önkénye által a szabadság ki van sajtolva. A mit más országokban szabadon nyomtatnak, azt mi, a mint a deák mondja csak furtim raptim olvashatjuk. Egy országgyülési szabad ujságot a magyar törvényhozó test ki vivni nem tudhatott! Mily szük korlátok közé legyen szoritva a szóllás szabadsága is, azt követ társam beszédjére érkezett k[egyelmes] királyi levél igen is kimutatja. Severissime damnáltatik, és hallatlan vakmerőségnek neveztetik benne az, a mit követ társam a Fő Rendeknek az egészhez aránytalan idomban lévő állásokrul férfias bátorsággal kimondott. A mit tehát egy részről a küldők követjök által kimondatni kivánnak, más részről a kormány vakmerőségnek tartja, s ezt a törvényhozás felirásra érdemesnek lenni nem találja. Kérdem: hol itt a szóllás szabadsága? hol ennek garantiája. T[ekintetes] K és RR! Ha igaz, hogy a nemzetek nem a királyokért vannak alkotva, igaznak kell annak is lenni, hogy a magyar nemzet nem a Fő Rendekért van felállitva, már pedig ha hogy a Fő RRnek korlátlan vetója miatt mindenkor az történnek, a mit ők akarnak, akkor a magyar nemzet nem lenne egyéb, mint a Fő RR kénnyének eszköze. Ha minden jusnak, s hatalomnak mérlege egyedül a születés lenne, akkor az érdem, és minden polgári erények számkivetve lennének. És ha ily örök igazságokat kimondatni vakmerőség, akkor ne hordjuk szánkon a szabadság szent szózatját, mert ha azt hangosabban kimondjuk, a viszhang hazánkat keresztül ugorván, gúnyolva fog visza felelni a szabad külföldrül. Elesett tehát, vagy inkább különbféle fogások cselszövények és feljebről jött, s hazánkat szélt bonczolt egyet nem értést használó befolyások által elnyomattatott az úgy nevezett Barsi felirás! azonban minden nyomásnak viszanyomás lévén következése, érzem azt, hogy keblemet a bátorság, nyelvemet a szabad szóllás ezentúl még inkáb éleszteni fogják. Most pedig kesergő szivem legforróbb óhajtása az: hogy a holtt hideg tetemeiből, a mai napon felállitott sirköve mellett nőjjön fel oriási nagyságra a szabad szóllásnak semmi erő s hatalom által soha többé el nem dönthető oszlopa, mellyre támaszkodva jusson már valahára hazánk a szabadságnak nem képzeltt, nem óvásokbol és sikeretlen ellenmondásokbol álló, hanem valódi, s a nemzetet tartós boldogságra emelő fokára.*
Az előleges sérelmeket felterjesztő 133 márc. 30-i felirattal. (Iratok, I. k. 15. s köv. l.)
Iratok, II. k. I. s köv. l.
Ua. 11. l.
Az 1834 jan. 3-i királyi, leirat. (Iratok, II. k. 13. s köv. l.)
A tárgyalásokról: Országgyűlési Tudósítások, II. 536. s köv. l., a felitratjavaslat: Iratok, II. k. 17. s köv. l.
A beszédet ugyanígy közli a Jegyzőkönyv (VIII. k. 47. s köv. l.)
Erre a PERSONALIS némi megjegyzéssel felel.
BÖTHY ünnepélyes tagadást tesz a kormánynak azon bitolt jussa ellen, hogy a diaetalis tanácskozásukra, a végzésekre, a felirásokra adandó válasz utján kivül befolyhasson. – SOMSICS maga részéről ismétel némely óvásokat, mellyek után a szorul szóra jóvá hagyott izenet* a Fő RRhez által küldetik.*
Iratok, II. k. 393. s köv. l.
A küldöttség tagjainak névsorát l. Jegyzőkönyv, VIII. k. 51. l.
Majus 11-én Vasárnapi szünet.
Majus 12-én a KK és RR jóvá hagyván a harmadik felirás tárgyában készült izenetet is, azt a másik táblához által küldötték.* A fő RR pedig mind a 3-at tanácskozás alá vévén: a sürgető felirás tárgyában előbbi véleményök mellet maradtak, az elhalasztás miatti figyelmeztetésre válaszúl adják: hogy amint tisztelik a KK és RR függetlenségét, úgy hasonlót kivánnak, s annyival nagyob fájdalommal veszik azon figyelmeztetést, mert nem lehet nem tudniuk a RRnek, hogy az ülések elrendelése az előlülői hatóság körébe tartozik. A Barsi felirás iránt az óvást nem akadályozhatják, de magokénak el nem fogadják. A harmadik tárgy iránt ismét meg nem egyeztek. Ezeket Majus 13-án a RRhez által küldötték, kik ezen két nap, a Sz[ent] székek iránt tanácskoztak, s a ker[ületi] szerkeztetést csak nem mindenekben jóvá hagyták.*
A küldöttség tagjait felsorolja a Jegyzőkönyv, VIII. k. 53. s. köv. l.
A szentszékek reformjának vitáját Kossuth a 146. számban ismerteti.
