a) 1834 június 3, 4. Kerületi ülések. Tárgy: A polgári törvénykönyv királyi adományokról szóló I. tc.-ének 3. és 4. §-a; a nemtel…
a)
1834 június 3, 4.
Kerületi ülések.
Tárgy: A polgári törvénykönyv királyi adományokról szóló I. tc.-ének 3. és 4. §-a; a nemtelenek bírhatási jogáról (capacitas possessorii) szóló indítvány elbukik.
1834 június 3, 4.
Kerületi ülések.
Tárgy: A polgári törvénykönyv királyi adományokról szóló I. tc.-ének 3. és 4. §-a; a nemtelenek bírhatási jogáról (capacitas possessorii) szóló indítvány elbukik.
Poson, Junius 10-én, 1834.
Utóbbi levelemben a fő RR üléseinek részleteit közölvén, fentartottam hogy K és RR kerületi üléseinek, állapodásaikra nézve röviden közlött tartalmát hasonló részletekben előadandom. Kezdenem kell tehát Junius 3-án Szucsics és Ötvös Tamás előlülésök alatt tartatott Kerületi ülésnél. – Napi renden volt a polgári törvények javitása 1-ő czikelyének 3-ik §-ussa, melly igy szóll: Clausula ultra haeredes et posteritates legatarios etiam et cessionarios complectens utrique sexui suffragatur.*
Proiecta, 6. 1.
A szakasznak ezen rendelete ellenvetésre nem talált, mert igen természetesen áll az okoskodás, hogy midőn az adományozó fiscus még az adományos hagyományossaira is kiterjeszté a donatiót, ugyan annak leány ágon lévő maradékit kizárni nem akarhatá.*
Az adománylevelek fenti záradékának hatályát ugyanilyen indokolással a kúria is kiterjesztette a nőkre. (Planum Tabulare, Editio secunda, Posonii 1817, 56. 1. Dec. 8. de actionibus fisci regii). Azonban csak a birtokszerző hagyományosait és engedményeseit lehetett érteni; ezek utódai közül már csak a fiágon következők örököltek.
PALÓCZY azonban tovább megyen, s azt kivánja: hogy habár a legatariusok és cessionariusok* megemlitése nélkül csak magában áll is az általános záradék igy: haeredibus et posteritatibus, az a Fiscusra nézve mind a két ágnak javára magyaráztassék, ide nem értvén a férfi s leány ág közötti jus egyenlőségének máshová tartozó kérdését.
V. ö. 189. 1.4. jegyzet.
Hogy ez jövendőre nézve a kétséges értelem megelőzése tekintetéből eként felállitassék, ellenvetése senkinek nem vala, annyival inkább, mert az inditvány azoknak is megnyugtatást szerzett, kik mint DUBRAVICZKY, az ily kétséges értelmü záradékoknak beszurásától a Fiscust eltiltani kivánták, mert törvény által mondatván ki, hogy ezen általános záradék mindkét ágat jelent, többé nem fog tartozni a kétséges záradékok sorába.
Egyedül kérdés volt tehát azon adományokrul, mellyek ily záradékkal ekkorig kiadattak, de még kérdés alá nem kerültek, annál kevésé biróilag eldöntettek, hanem a férfi ágnak jövendőben történhető magvaszakadtával fognak a Fiscus és a leányág között vitatásra kerülni.
Erre nézve CSÁSZÁR azt kivánta, hogy a clausulának e mai napig kétség alatt volt értelmét a multnak minden idejére nézve nem az adományosnak, hanem az adományozónak, vagy is a Fiscusnak javára kell magyarázni, mert kétes esetben mindíg fel lehet tenni hogy inkáb kevesebbet, mint többet akart adni. – TARNÓCZY, RAGÁLYI s mások ellenkező értelemben voltak, s a magyarázat egyik szabálya gyanánt azt állitották fel, hogy midőn valaki valamit elajándékoz, fel kell tenni, hogy mind azon jusokat, mellyeket világosan meg nem tartott, szintén által adta. – CSÁSZÁR ezt tagadta mind a magános, mind a publicus törvény tekintetéből. Első tekintetből mert a kötés egyoldalú, és azért az ajándékozó részére áll a praesumptio,* – jus publicum tekintetéből pedig mert az adományozás czélja hogy az érdemes hazafiak jutalmaztassanak, nem kell tehát a fiscalisi jószágoknak a koronára viszakerültét akadályozni. – RAGÁLYI azt feleli, hogy ha ki akarta zárni a leány ágot a Fiscus, azt jusa s hatalma volt kitenni az adománylevélben, ha nem tette, több just, mint maga kivánt, nekie adni nem lehet. – BERNÁTH pedig azon épiti hasonló értelmü okoskodását, hogy nincs országunkban egy talpalatnyi föld, mellyet számtalan pénzünkkel, vérünkkel már meg ne vásárlottunk volna, s bizonnyal fonák suppositum az ily javakban elsőséget adni a Fiscusnak tulajdon maradékink előtt. – NAGY PÁL nem hiszi ugyan hogy ezt a kormány elfogadná, de azt ő lássa, mi kétség kivül helyesben cselekszünk, ha küldőink jusait szélesiteni iparkodunk.
Vélelem, gyanitás. Ha a fél nem ugyan a perdöntő jogi tényt, hanem olyan tényállásokat bizonyított, amelyek erősen valószínűvé tették igazát, akkor a biró bizonyítottnak véleményezte magát a tényt is, hacsak az ellenfél nem tudta az ellenkezőt bizonyítani.
Ellenvettetett még, hogy az ily clausula következésében a férfi ág magvaszakadtábol már kiadott collatioknak a birtoki biztoság tökéletes felzavarása nélkül felforgattatni nem lehet. De ezt senki sem is kivánta, sőtt valamint ezeket, úgy a fiscus részére itélet által eldöntött kérdéseket minnyájan bántatlan hagyni ohajtották, mert a törvénynek viszaható erőt tulajdonitani nem lehet. Midőn azonban tovább vitetnék az ellenvetés, s az mondaték, hogy két hasonló esetre nézve, melly közt csak az a különbség, hogy egyikben a férfi ág már deficiálván a jószág másnak adatott, a másik pedig még csak deficialni fog, két különböző elvet felállitani nem lehetne, – DEÁK feleletül kifejtette a Fiscus és magánosok állása közötti különbség több rendbeli nemeit, mellyek közt főbb: hogy a magános adományost, ki adományát a törvény hijányát pótló decisio oltalma alatt kapta,* meg nem lehet kérdezni fejenként, ha le akar e jussárol mondani, – ellenben a javallott törvényhez a fejedelemnek egyezése szükséges, mellyet ha megád, önként hozzá járul, s akkor a Fiscus rövidsége felett nem panaszkodhatik. Végre még azoknak, kik az inditványt az 1-ő rész 17. czimjével* ellenkezőnek állitották, SISKOVICS megfejtvén, hogy ez nem áll, mert azon czim rendelete a férfi s leány ág közötti jus elintézéséről beszél, mellyre nézve továbbra is megmaradhat az, hogy ad radicem adeptionis kell visszatekinteni,* s megállhat mellette az inditvány is, melly a férfiág magvaszakadtával a leányok s a fiscus között teszen rendelést.
V. ö. 169. 1. 15. jegyzet.
A Hármaskönyv I. 17. részletesen kifejti, hogy a lányági és fiági örökösöket egyformán csak az apai vagy anyai pénzen vásárolt, a megölt nemes homagiumába adott és lekötött, a leánynegyed címén kiadott, továbbá azon birtokok illetik meg, amelyben az uralkodó az elhúnyt leányait fiúsította, minden más birtok ellenben egyedül a fiágé.
Ezt a kifejezést Werbőczy ismételten használja az I. 21.-ben, ahol arra a kérdésre felel, hogy vajjon az érdemért és egyszersmind pénzért kapott birtok mindkét, vagy csak a fiágat illeti-e meg. Csak az utóbbit, jelenti ki, mivel jószágszerzésnél mindég az elnyerés gyökerét kell figyelembe venni (bonorum acquisitio radicem semper adeptionis … respicit) s ugyancsak „ex radice adeptionis bonorum” következteti, hogy az egyik fivér által a másiknak eladott birtokrész, amely annak magtalan halála esetén ugyis az utóbbié lenne, a leányágat nem illeti meg.
Végre tehát az inditvány voxok töbségével elfogadtatván, egy külön szakaszba foglaltatni rendeltetett, s külön ügyelvén arra nehogy a már elintézett esetekre is .mintegy visszaható erővel látszassék felruháztatni, a §. imigy szerkeztetett:
„Clausula etiam generalis haeredes et posteritates solum conplectens, ad casum enascituri defectus sexus masculini, sexui foemineo contra fiscum regium suffragatur".*
Diaet. Extraser. 1834. CXIV. Ennek utolsó szavai azonban így hangzanak: „contra fiscum regium aeque suffragatur."
Junius 4-én Kerületi ülés. – Előlülők a voltak. Következett a 4-ik §. mclly igy szóll: Donatio super bonis per quempiam possessorii incapacem tentis, vel ex carentia possessorii collata, nisi titulus impetrationis ad legales fontes notae, vel defectus reducatur, inefficax est, salva in reliquo, sensu praevigentium legum contra ejusmodi incapaces legali via procedendi facultate".*
Proiecta, 6. l.
Ezen szavakban nyilván ki lévén jelentve, hogy jövendőben is lehetnek oly személyek hazánkban, kik nemesi fekvő vagyont nem birhatnak, az ugy nevezett incapacitas possessorii kérdését mellőzni nem lehetett. – Azért is
SZENT IVÁNYI (Nógrád) megujitja már az Urbéri munka vizsgállata alkalmával tett, de a polgári törvények sorába utasitott azon inditványát,* hogy a nemtelenek, kik több mint egy század óta hazánk rend szerinti védelmét, s a közterheknek legnagyobb részét úgy szólván egyedül viselik, fekvő jószágot szabadon birhassanak, s az úgy nevezett incapacitás törvényeink sorábol egészen számkivettessék.
V. ö. Országgyűlési Tudósítások, I. k.337. l. és II. k. 154. l.
DÓKUS pártolja az inditványt. Figyelmezteti a RRket hogy a nemteleneknek a nemesi javak birhatásábol lett kirekesztése nem törvényen, hanem csak Curialis itéleten alapúl.* Egyébiránt hahogy a RR ezen nagy tekintetü kérdést, melly különben is a királyi adomány tárgyához épen nem tartozik, még most teljes kiterjedésében felvenni nem akarnák, jónak látná az incapacitas megemlitését itt egészen elmellőzni, mert az csakugyan semmikép sem füg ösze a k[irályi] adomány kérdésével, ha jövendőre törvényesitetik e, a jószág nem birhatáson épiteni szokott, törvényeink előtt mind eddig ösméretlen kereset?
V. ö. ugyanott, I. k. 337. l. 5. jegyzet, II. k. 159. l, 50. jegyzet,
PALÓCZY: Borsodnak számos lelkes Rendei mélyen érzik azon szerencsének böcsét, hogy nemesnek születtek, s előttök az előmenetelnek minden ösvénye és a föld birhatás jusa nyitva áll. Ezen jusrol lemondani épen nincs szándékjokban, sőt azt, alkotmányos létünk minden valódi jóvoltival egyetemben, maradékaikra teljes épségben általbocsájtani kivánják. Távol vannak azonban azon értelemtől, hogy tennen boldogságukat polgártársaik boldogtalanságága alapitani akarnák, sőtt magok körül mentől több hasonlóan boldog hazafiakat látni óhajtanak, mert meg vannak győződve, hogy csak az nevezheti magát igazán boldognak, kinek boldogságát mások boldogtalanságának szemlélete nem zavarja. És igy a Nógrádi inditványt minden kitelhető lelkesedéssel pártolják. Sokat lehetne annak támogatására mondani, megemlithetné, hogy Europának minden nemzetei közt csak a magyarnál van a haza fiainak legnagyobb része a haza földének szabad birtokábol kizárva; megmutathatná hogy a birtok birhatás általános szabadsága senkinek, még az aristocratiai nagy nemzetségek virágzásának sem árt, mint ezt Austria s Marva példája nyilván bizonyitja;* megemlithetné, hogy mentől több kézre kerül a föld birtoka, annál nagyobb az ipar, s ezzel együt járó közönséges virágzás, hogy a vevők szaporodása emelni fogná a birtok árát, s ez által sok eladósult régi nemzetségek süllyedő helyzetekből magokat ujolag felemelhetnék; megemlithetné, mit tanit a nemzetek s országok historiája; s minő következések szoktak ott eredni, hol némelly kiváltságosok elavúlt régi jusaikhoz köröm szakadásig ragaszkodva azt tartják, a mit egy hajdan hatalmas, de már eltörölt egyházi Szerzet utolsó Generalissa, Pater Ricci mondott a halhatatlan Ganganellinak: Sicut sunt, sint: aut non sint.* – Mind ezeket, s még többeket is bőven kifejthetne, de csak azt emliti, mit a K és RRnek magas emberszeretettel teljes bölcsessége az urbér iránti egyik izenetben diplomatice kimondott, t. i. vannak oly világos igazságok, mellyeknek oltalmazására okokat és erősségeket találni oly igen könnyü, hogy azok ösze halmozásában csak módot s határt tartani nehéz. Ily igazságot foglal magában a Nógrádi inditvány, azt tehát a RR pártfogásába ajánlja, beszédjét azzal végezvén, a mit egy izenetjökben mondottak a K és RR, t. i. hogy legfőbb boldogágukat nemzeti törvényes függetlenségökben, szabadságukban, s ennek véd paizsában, az ősi alkotmányban helyheztetik, de az ősi alkotmányt is épen azért szeretik, mivel ezt olyannak lenni ösmerik, mcllynek sarkai azzal, ha a belőle származó boldogság még többekre is kiárasztatik, meg nem rendűlnek, .hanem még jobban megöröklenek.*
II. József 1781 november l.-i rendelete biztosította Csehország, Morvaország és Szilézia parasztjai számára a szabad költözést, valamint a birtokszerzés és eladás jogát. Az osztrák örökös tartományokban e jogokat az 1782 július 12.-i rendelet adta meg.
Ricci Lőrinc († 1775) 1738-tól a jezsuita rend generálisa. A fentieket nem a jezsuita rendet 1773-ban eltörlő XIV. Kelemen pápának (családi nevén Ganganelli Lőrinc) mondta, hanem a francia kormánynak, amely a rend statutumán bizonyos változtatásokat kívánt.
Az úrbéri kérdésben a főrendekhez küldött harmadik izenetükben mondják ezt a rendek az örökváltsággal kapcsolatban. (V. ö. Iratok, I. k. 418. l.)
SOMSICS: Tanácskozás alá kerűlvén a nemteleneknek ingatlan jószágot birhatási igaza,* szükséges tudni, min alapúl hazánkban azon birói kimondás, melly az ingatlan birtok háboritatlan birásábol kirekesztik honunk nemtelen lakosit? Szomorú érzéssel kell felelnem, hogy ezen birói kimondás vagy itélet egyedül birói önkényen alapúl, s nem törvény, hanem csak Curialis decisio fosztotta meg hazánknak több mint 8 millio lakosát ezen különben tagadhatatlan polgári justol,* és pedig megfosztotta nem csak a hazának legnagyobb kárával, de merem mondani törvényeink értelmének ellenére. Ugyan is az emlitett decisio épül az 1715: 23. t. cz. értelmén,* s a 3-ik rész 29. és 30-ik czimjein.* Az első törvény azonban csak külföldiekről szóll, mert hazánk nemtelen lakosit, kik országunkat vérökkel, s vagyonukkal már századok óta védik; s uri kényelmeinket, és házi bátorságunkat majd csak nem egyedül eszközlik, azon törvény alá érteni senki sem fogja; a 3-ik rész 29-ik s 30-ik czimjei pedig még kevésbé szolgálhatnak azon Curialis decisionak istápjául, mert az első szóll a parasztok végrendelésiről, a másik pedig azt foglalja magában, hogy a parasztnak nincs tulajdona ura földjén, a mi igen természetes, mert a más földén tulajdona nem lehet. Azonban amint ezen tőrvény czimek egyike sem tiltja hogy a nemtelen tulajdont szerezhessen, úgy a tapasztalás mutatja hogy az örökös és végrendelés nélkül elhalt, s földes uri hatóság alatt nem volt nemtelenek vagyonában a királyi Fiscus kikötötte magának az örökösödést, jeléül: hogy ily forma nemtelen lakosi hazánknak lehetnek, a mint valósággal vannak is. Bizonyos tehát, hogy azon decisio a törvénynek csupán balmagyarázatán alapúl.
A capacitas possessorii kérdése már az úrbéri törvényjavaslat tárgyalásakor heves vitákra adott alkalmat az alsótáblán, a kérdés eldöntését azonban akkor a jogügyi munkálatra halasztották a rendek. (V. ö. Országgyűlési Tudósítások, I. 337., II. 153. s köv. l.)
A kúriai döntvényt 1. Planum tabulare, Posonii, 1817. 191. s köv. l.
A törvénycikk az indigenákról szól s kimondja, hogy amíg a honosítási taxát meg nem fizetik, birtokot nem szerezhetnek (nec possesionis bonorum sint capaces).
A Hármaskönyv III. 29. és 30. a jobbágyvagyon öröklésének kérdését tárgyalja s az utóbbi cím megjegyzi, hogy azért, mert a jobbágy haereditasát eladhatja, az az örökség még nem idegeníthető el a földesúrtól. A paraszt ugyanis – fűzi hozzá Werbőczy – „praeter laboris mercedem et praemium in terris domini sui, quantum ad prepetuitatem, nihil iuris habet, sed totius terrae proprietas ad dominum terrestrem spectat et pertinet.”
Lássuk már most, találunk e törvényeinkben annak nyomára, hogy a nemtelenek ingatlan vagyont birhattak, s birtak is, mégpedig a haza védelmére, s közterhek viselésére, törvény rendeletével kiszabott mód szerint. Elhalgatván Sz. István 1-ő k[önyve] 4-ik, Kálmán 1-ő k[önyve] 75. fejezetjében s az Aranybullának 2-ik §-ban találtató általános elveket,* csak az 1458-ki 2-ik, – 1492: 18. 19, 30. – 1542: 8-ik, – 1543: 36., – 1545: 5-ik, 1556: 3. 4. és 5., – 1597: 2-ik t. czikelyekre hivatkozom,* mellyek a Praelatusok, Bárók, Mágnások, és nemesek után, mindég ezen kifejezéssel élnek et alii cujuscunqe conditionis possessionati homines, csalhatatlan jeléül hogy hazánkban a törvényhozás tudtával, s folyton folyvásti megegyezésével mindég voltak más rendü s nemtelen birtokosok is. S hogy ez Constitutionkkal nem is ellenkezik, bizonyitja a tapasztalás. Sok nemtelenek birnak jelenleg is hazánkban nemesi birtokot, s ha jól megfizették annak árát, senki által nem is háborgattatnak, és eredt e ezek miatt valamely zavar alkotmányunkban? bizonnyára nem, s nem, nincs ok, hogy 8 millio polgártársainkat a társaságos élet eredeti természetében gyökeredző oly justol fosszunk meg, mellynek életbe hozása csak hasznára válhatna országunknak. Igaz ugyan, hogy Verbőczy 1-ő része 4-ik czimje szerint az, kinek Királyunk jószágot ajándékoz, ezen ajándék következésében nemes ember lészen,* de azért Verbőczynek ezen czimje nem mondja hogy jószágot másként szerezni nem lehet, csak az a különbség, hogy az ily másféle szerzés mód nem nemesit. Ellenben az 1-ő rész 9-ik czimjében, a hol gondosan elszámláltatnak a nemességnek kirekesztőleg birt jusai, egy szóval sem mondatik: hogy csak a nemes ember birhat Magyarországon ingatlan birtokot, pedig bizonnyára ha ez úgy lett volna, Verbőczy mint az Aristocratiának tántorithatatlan vastolla, ezen kirekesztő just vastag betükkel feljelelni el nem mulatta volna.
Az Intelmek idézett pontjában Szt. István figyelmezteti fiát, ajánlva, hogy az előkelőket, bárókat, ispánokat, vitézeket, nemeseket, atyáinak és testvéreinek tekintse: ,,omnes homines unius sunt conditionis", Kálmán I. decretumának 75. cikkében megengedi, hogy a zsidók, ha módjukban van, birtokot vegyenek, az aranybulla említett pontjai pedig a királyi serviensek bírósági kiváltságát és birtokaik adómentességét biztosítja.
Az 1458:2. tc. szerint végső szükség esetén minden nemes és más birtokos köteles hadba vonulni, az 1492:18. tc. biztosítja a főpapokat, főurakat, országlakosokat és bármily helyzetű birtokosokat, hogy amíg a királyi tisztviselők meg tudnak birkózni az ellenséggel, addig nem kerül sor általános hadba vonulásra, a 19. tc. szerint ugyanők nem kötelezhetők arra, hogy az országon kívül a király magánérdekéért harcoljanak, a 30. tc. megengedi a főuraknak, nemeseknek és birtokosoknak, ércbányáik művelését, az 1542:8. tc. kimondja, hogy ha egy nemes birtokainak lefoglalása után magtalanul elhúny, s egyesek rokonság, „sive alio quocunque successionis iure" igényt emelnek hagyatékára, ezeket 15. napra meg kell idzéni, az 1543:36. tc. kötelezi azon „plebeac conditionis" embereket, akiknek pénzen vett nemesi praediumaik vannak, hogy az egytelkes nemesek módjára viseljék a terheket, az 1545:5. tc. szerint az előkelők, nemesek és más birtokosok a hűtlenség büntetésének terhe alatt kötelesek résztvenni a hadjáratban, az 1556:3. és 4. tc. utasítja a tőurakat, nemeseket és a többi birtokost, hogy minden jobbágytelekről két forintot a kamarának, 50 dénárt a megyének szolgáltassanak be, az 5. tc. kiegészítésül a zalamegyei nemesek és birtokosok jobbágyainak vármunkájáról intézkedik, az 1597:2. tc. a főpapokat, földesurakat, nemeseket és más birtokosokat tíz-tíz porta után három lovas és három gyalogos kiállítására kötelezi.
„ille per huiusmodi donationem principis … in verum nobilem creatur et ab omni rusticitatis iugo eripitur.”
Ezután megmutatja a szónok, hogy az inditvány elfogadása hazánkra csak hasznot áraszthat, minthogy a vevők concurrentiája a javak értékét s a nagyobb számú tőkék beöntései az iparnak és szorgalomnak nevekedését húzzák magok után. Beszédje végén pedig emlékezteti a RRket, hogy egy alkalmat sem kell elmulatnunk, mellyben az aristocratiai hasznot, (midőn annak kára nélkül lehet) a köznépével ösze ne kössük, mert csak igy lehet alkotmányunk alapjait támogatni, s lehetőségig örökösiteni. Hazánk alkotmánya aristocraticus elveken épül, ezeknek tulajdona több rendbeli a köznépre nézve kedvetlen kirekesztés, midőn tehát ezen elvek kára nélkül a kizárást lágyithatjuk, és szelidithetjük, az alkotmánynak jövendő időkre megállását eszközöljük. És igy kivánja az aristocratia érdekében is, hogy a jó s törvényes régit az ujabb birói önkény helyett, hazánk 8 millio hasznos lakosai tekintetéből törvényeink sorába iktassuk.
KOLEDA hasonló értelemben szóllván, egyen vonatot húz a nemesi és városi birtok között, – amaz a nemesi terheken kivül semmi más által nem terheltetik, de nem bir bizonyos állandósággal, a városi birtok ellenben állandó és bizonyos, de a nemesi terheken kövül még minden más közterheket is visel, még is háromszorosan s feljebb is felülhaladja a nemesi birtok árát s értékét. – VÁSÁRHELYI pedig Csanád vármegyének tapasztalására hivatkozva figyelmezteti a RRket, minő mértékben nőtt a jobbágyi birtoknak ára, mióta a szabad adás vevés behozatalával a vevők öszecsődülésére út nyittatott. – RAGÁLYI annak bizonságáúl, minő varás erőt gyakorol a birtok szerezhetés, hivatkozik America s Görög ország vadlakta vadonjainak népesitésére, hivatkozik 4-ik Béla idejére, ki midőn tatár kegyetlenség pusztitotta szegény hazánkat, idegenekkel megnépesitette, alkalmassá tette azokat, hogy későbben hazánkat külső ellenségtől megmentenék. Az incapacitás nyomasztó súlyát elő sem kell adni; boldogtalan hon az, mellyben a polgárok nagyobb része nem szerezhet fekvő birtokot, nem buzditja azt semmi a hazának érzékeny szeretetére, s a honi föld birhatásábol kirekesztett polgár igaz polgár nem lehet.
Ezeknek ellenére:
ZMESKÁLL a fekvő vagyon birhatását kirekesztőleg a nemesi jusok közé számitja, s annak a nemtelenekre is kivánt kiterjesztését a nemesi jusoknak, s ezeken alapúló ősi alkotványnak veszedelme nélkül elfogadhatónak nem hiszi; de attól is tart hogy külföldi uzsorások öntik el hazánkat, s kiszoritják a magyart vérrel szerzett honjának birtokábol.
SZÉLL: Ugy hiszi hogy ha elfogadtatnék is az inditvány, annak itt helye nem lenne, mert itt csak arrol van szó, miként lehet királyi adomány által megnemesedni. Tiszteli egyébiránt az inditványt pártolóknak azon czélját, hogy a nemesi birtoknak becsét nevelni kivánják, de úgy tartja hogy a javallott gyógyszer roszabb a nyavalyánál, mert a nemesség semmivétételére, a nemzetiség kiirtására, alkotmányunk elvesztésére vezet. Biztositották a RR minden nép osztálynak birtokát, elhatározták, hogy a nemes nem vehet jobbágyi, vagy városi birtokot, ha csak a vele járó terheket el nem vállalja,* az osztó igazság kivánja hogy a nemesi kar birtoka is biztositassék. Egyébiránt is jószág becsének reménlt nevekedése csak tetsző tüneményes haszon, mert az ár nevekedtével drágábban adhatnók ugyan jószáginkat, de drágábban is vennénk. Vére kijelenti hogy az ország virágzását elő- mozditani maga is minden tehetségével kivánja; de nem a vesztett nemzetiség rovására.
Az úrbéri I. tc. 6. §-át a főrendek kívánságára egészítették ki a rendek azzal, hogy mindenki, – tehát a nemes fia is, – ha jobbágytelket vesz, annak uri és közterheit viselni tartozik. (V. ö. Iratok, I. k. 324, 353, 389, 409. l.) – A nemesnek városi vagyonával járó kötelezettségeit a törvényszékek megreformálásáról szóló törvényjavaslat III, cikke szabályozta. (V. ö. Országgyűlési Tudósítások, II. 473. s köv. l., Iratok, II. k. 329. s köv. l.)
PFANSMID: Az inditványt még az ősiség elvével is ösze ütközésben hiszi, azt pedig fenálló alkotmányunk egyik alapjának tekinti. Nem tagadja Somsicsnak ama mondását, hogy a nemtelenek jelenleg is birnak hazánkban fekvő birtokot, birjanak továbbá is, nem ellenzi, de oly feltétellel, hogy valamint eddig, úgy ezcntúl is a nemesnek elsősége legyen.
TORKOS: A Somsics által idézet törvényekből ki nem veheti azt; hogy a nemtelenek törvény által fel lettek volna nemesi jószág birhatásának hatalmával ruházva, mert nem mutatnak azon törvények egyebet annál: hogy a kik tetleg ily javakat birnának, azok a köz terhekben minő mérték szerint részesüljenek. Ellenben Verbőczyben világosan ott van, hogy Magyar országon minden birtok csak a koronától az az királyi adománybol ered.* Ily helyzetben tehát, ha lennének s kétes értelmü törvények, mellyek nemteleneknek követelt birhatási just némileg támogatni látszatnának; azoknak értelmét más törvénynek világos ellenkező értelme, s a szokás magyarázhatná, ezek pedig, s velök a közterheknek osztályozat szerinti különbsége, s az insurrectio kérdésének szövevényes themája; az inditványnak ellene szóllanak.
Hármaskönyv, I. 3., 6. §.
NAGY PÁL: Én a liberalis ideáknak mindég barátja valék, s ahol valami ilyest küldőim utasitásábol ki tudtam csavarni, azt tenni soha el nem mulattam. (Nevetés.) Ugy gondalom azonban, hogy a fenforgó kérdésre Sopron és más megyék Rendeitől is kedvezőbb utasitást nyerhetnénk, ha hogy a K és RR némelly előzményekről, nevezetesen arrol gondoskodnának: hogy mindenki a maga birtokában biztositassék. De a mint most állunk, bár ha megegednők is hogy a nemtelen nemesi birtokot birhasson, nekie gyökeres just s állandó vagyont nem adhatnánk, hanem csak vevőnek tehetnénk, s e által az invalidatio, s tudja Isten minő más követelések örvényeibe taszitván, nem adnánk neki egyebet mint örökös pert; örökös bizontalanságot, a mi valóban nem nagy jótétemény. Egyébiránt is változnak az idők s körülmények, változni kell ezek szerint az intézkedésnek is. 1716-ik esztendő, t. i. az az állandó katonaság, s ezzel járó állandó adó* időszaka előtt, midőn még a nemesnek, s nemtelennek kötelességei ösze voltak zavarva, könyebben meg lehetett volna adni a birtok birhatást; de most már a fenálló rendszer tökéletes felforgatása nélkül a nemes és nemtelen birtok közötti határ vonatot (demarcationalis lineát) eltörölni nem lehet. Megengedem én, hogy Austriában a nemtelenek birhatási joga mellet is élnek a nagy uri nemzetségek; élnek, vagy is inkáb tengnek, mert bizon nem igen virágoznak, de egy az: hogy csak ugy sonica ott sem vehet senki nemesi birtokot; mielőtt a birhatási just, a mi azonban nem nemesség, de azért királyi diploma tárgya, meg nem szerzi, más az hogy ott ezen állapotok kölcsönös viszonyban állanak, a paraszt veszen nemesi birtokot, az úr jobbágy telket, s kastélyt és angol kertet épit rajta, – ez ott mind mehet, könnyem mehet, mert az adózás terhe, a katonáskodás kötelessége mindenkit egyenlőn illet, és érdekel; hozzuk ezt be hazánkba is, akkor könnyen meg lehet adni a capacitást, de igy a mint állunk, hogy csak a nemtelen fizet adót, csak őket fogják kötéllel a haza védelmére; mi lenne a javallott öszezavarásból? A külföldi s belföldi közötti különböztetés ki sem vihető, de nem is segit a bajon, mert mindég csak ott állanánk, hogy a nemtelen birtokos személyétől, s még más igen soktul adót, fekvő birtokátol pedig subsidiumot fizetne, maga elmenne insurgálni, vagy helyébe legényt állitana, őtet, vagy fiát pedig mint parasztot vasra vernék, s elvinnék katonának. Ebből merő zavar, s tökéletes chaos támadna, és az egész systemát felforgatná. Én ennek a systemának hangos encomiumokat bizon nem tartok, s ha tetszik a T[ekintetes] RRnek o systemát felforgatni, Sopron vármegye nem lesz utolsó, de mig áll, addig csak ugyan sértetlenül fel kell a demarcationalis vonatot tartani, a mint én ezt ezen, s más országgyülésen már igen sokszor mondottam.
Mindkettőt az 1715:8. tc. rendelte el.
ANDRÁSSY: Úgy hiszi hogy világos törvényt sem a thesis mellet, sem ellene felhozni nem lehet. Régi törvényeink tulajdona a homály. Azon kifejezés, melly a Somogyi követ által idézett törvényekben elő fordul: et alii cujuscunque conditionis possessionati homines, meg lehet hogy oly értelemben vétetett, mint ő kivánja, meglehet, hogy agiliseket, szabadosokat, anyai juson, vagy házassági kötésnél fogva birtokosokat értett.* Minden esetre kétséges az értelem, s annak magyarázatában csak a szokás, és a Curialis decisio vezethetett, pedig mind a kettő ellene van a capacitásnak. Ha új alkotmány teremtéséről lenne szó, tán tökéletesbet alkothatnánk a mostaninál, de mi alkotványunknak épségben tartását már oly gyakran kijelentettük, s azért mindég csak az marad az alapos fő kérdés: ha megfér e az inditvány alkotmányunkkal? ezen kérdésre bőven megfelelt a Sopronyi követ, és ő nem is ád hozzá egyebet annál, hogy ha nemtelen kézre menne által a nemesi birtok, a nemesség felkelési kötelességeinek, disszel, mondom disszel többé meg nem felelhetne. A jószág árának nevekedését sem oly bizonyosnak tartja ő, mint sokan állitják. Látjuk, hogy alig hoznak be a fekvő jószágok mostani áruk mellett is 3–4 procentot, s ily jövedelmü jószág birhatását megengedni a nemteleneknek nem oly különös jótétemény, mert jelenleges állásában száztol hattal kamatoló tőkéjét nem igen örömest fogná hármat négyet adó jószágba temetni.
Agiliseken a rendi társadalomban általában a nemes anya és nemtelen apa gyermekeit értették. A szabadosok (libertini) bizonytalan jogállású rétege a földesúr által felszabadított jobbágyokból alakult ki, de gyakran az agiliseket is ide számították. A szabados nem tartozott jobbágyi szolgáltatásokkal, telke fiágon öröklődött, de a tulajdonjog a földesúré volt; a földesúrnak katonai, vagy uradalmi szolgálatot teljesített.
BORCSICZKY: Ámbár a capacitás megadására nincs világos utasitása, van azonban a tulajdon (proprietás) megadására, annál fogva ugy hiszi, logicai rendet követ, midőn az inditványt elfogadja.
A Sopronyi követ ellenvetése talán nyomhatna valamit, ha azon demarcationalis linea, mellyet annyira szeret emlegetni, valósággal meglenne s a nemes ember polgári jószágot, vagy jobbágy telket nem birhatna, – de birhat. Hogy áll tehát a dolog? a nemes ember elveheti a paraszttol azon utolsó nyomorúlt menedéket, mellyet számára meghagytunk, a nélkül hogy helyette más menedéket adna. Ha demarcationalis vonatnak kell lenni, ám legyen, de a mint őrzi: hogy a polgár és a paraszt a nemesek birtokába nem vághat, úgy őrizze azt, is hogy a nemes ezeknek birtokába ne vágjon. Ugy de azt mondá Vas vármegye követe, hogy „a birtok árának nevekedése csak tetsző haszon, mert a drágábbat mi is drágábban fogjuk vehetni”. Ha ez helyes ok, tehát csak iparkodjunk rajta hogy mentől kevesbet érjen a birtok, öljünk el minden ipart, hogy mentől olcsóbban vehessük a böcse vesztett birtokot. Mondották azt is: hogy külföldiek öntenék el hazánkat! De hiszen még senki sem kivánta, hogy az is birhasson jószágot, a ki lakositás jusával (jure incolatus)* nem bir; a ki pedig ezzel bir, mint ilyen a közterhekben részt veszen azt a szónok magyar polgárnak tekinti. Folytatván az ellenvetések czáfolgatását, mindenek között azt foghatja meg legkevesebbé, hogy lehet állitani, hogy a nemtelenek birtokosodhatása az ősiség elveivel ellenkezik, az ősiség elve enyit tesz: hogy az ősi javaknak helyes ok nélkül. (absque rationabili causa) történt elidegenitése nem áll.* Már pedig erre nézve tökéletesen mindegy, bár nemes, bár nemtelen legyen is a vevő, ha rationabilis volt az eladás, megáll, ha irrationabilis megerőtlenitetik. Továbbá a közterhek közötti különbség sem állhat ellen az inditványnak, mert azok csakugyan el vannak rendszerünk értelmében szabályozva, a nemes birtokot a rendkivüli, a nemtelent a rendes védelem terhei illetvén, azért tehát minden birtoknak meglévén a maga terhe, sem igazságtalanság, sem zavarodás nem következnék, ha valaki kétféle természetü javakat birván, mind a két rendbeli közterhekbe arány szerint részesitetnék. Végre pedig azon állitás megczáfolására, mintha nem lehetne megmutatni, hogy nemtelenek nemesi javakat birnának állandó biztos czimmel, hivatkozik Trencsin v[árme]gyére; ahol egész község van, melly bár nemtelen, még is nem csak minden földes uri jussok és jóvoltok birtokában van, de még vérhatalommal s magszakadás esetében örökösödési jussal is bir.
A ius incolatus a honfiúsítás egyszerű formája, amellyel a külföldi csak a magyar állampolgárságot nyeri el, míg a honfiúsítás ünnepélyes formája, ius indigenatus által egyszersmind magyar nemessé is lesz. (V. ö. 224. l. 18. jegyzet.)
V. ö. Hármaskönyv, I. 59. – Az ősi javak is eladhatók örökjogon akkor, ha az eladás ex rationabili causa történik. Ezeket a méltányos okokat a Hármaskönyv I. 59. sorolja fel: a tulajdonos fejének megváltásáért, fogságból való kiváltásáért, a fiúk és leányok örökrészének elosztásakor, zálog kiváltása céljából, hozomány, vagy leánynegyed kiadására, stb.
DEÁK: Mindenekelőtt a birhatási jusnak kérdését mind érdemére, mind következéseire nézve oly fontosnak nyilatkoztatja, hogy azt nem igy mellékesleg kellene vitatás alá venni, hanem minden oldalrol, s egész kiterjedésében, ami akkor történhetnék legalkalmatosbban, midőn az Örökös eladások kérdése kerül napirendre,* mert a különben is nemesitő királyi adomány mellet, vagy örökösödés utján nyert nemesi javaktol az eddigi szokás és felsőb törvényszéki itéletek sem engedék a nemtelen hazafiakat megfosztani. Azonban itt kelletvén a tárgyhoz szóllani, némellyeket elhalgatnia nem lehet. Kétségtelen az hogy senki sem képes világos törvényt mutatni, melly hazánk nemtelen lakosát, melly a királyi város szabad polgárát, nemesi javak szerezhetéséből kizárná. Az 1222: 26.* és 1715: 23. csak külföldiekről szóll, a 3-ik rész 30-ik czimje csak a földes urat illető jobbágyi birtokrul tesz emlitést,* s az 1630: 30-ik czikely csak az arnalistákrol rendelkezik.* – És igy a királyi adományokbul mint minden birtok kútfejéből, és a Fiscusnak ezzel öszekötött örökösödéséből merithető ellenvetések csak azt mutatják: hogy eddigi törvényeink szerint a nemesek is meg vannak korlátolva ősi javaiknak eladásában, de ha valamelly nemes ősi javait adta is el más nemesnek, abbol a vevőt egy vérségi jusal nem biró idegen ki nem vethette, sőt a Fiscus is csak az eladó magva szakadtával nyerhetett örökösödést. Már mi különbséget tehetne e részben az, ha nem nemesnek, hanem nemtelennek történt volna az eladás? A vérségi jus, a fiscusnak örökösödése ekkor is sértetlenül fenmaradhatna. És ámbár nem tudjuk, mi történik jövendőre a tulajdonnak ezen korlátozásával, annyi bizonyos, hogy a hozandó törvénynek súlyát és jótéteményét a nemtelen vevőre is hasonlóul ki kellene terjeszteni, s ekkor sem a Fiscusnak sem a nemzetségeknek igazságos jusai csorbulást nem szenvednének, mert hogy a nem nemes hazafi nemesi javakat örökös jussal nem szerezhet, s ha szerzett, őtet akár melly idegen nemes kivetheti, azt nem törvény parancsolta, hanem a helytelen szokás, és főb törvényszékeinknek önkéntes itélete hozta bé.
A tárgyalás alatt álló országos bizottsági munkálat 26. cikke szól „de fassionibus perennalibus”. (Proiecta, 56. s köv. l.)
„Possessiones extra regnum non conferantur."
L. a 17. és 18. jegyzetet.
A törvénycikk a címeres nemeslevéllel való nemesítést szabályozza és elrendeli, hogy az armalisták, akár városokban, akár véghelyeken laknak, a megye részére kötelesek adózni.
Mind e mellet azt állitják, hogy a birhatási jusnak kiterjesztése polgári alkotmányunkat felforgatná. Ezen ellenvetés nagy fontosságú lenne, ha alap nélkül nem szükölködnék; mert a polgári alkotmányt érdeklő legszükségesbb változtatásoknál is gondos előre vigyázás a legfőb kötelesség. Azonban minden törvényhozásnál kétségtelen igazság: hogy a haza lakosinak természetes jusai és szabadságai, a mennyiben világos törvény által korlátolva nincsenek, s a polgári társaság köz czéljával nem ellenkeznek, szentek és sérthetetlenek. Minthogy pedig a föld birhatásnak szabadsága minden hazafinak kétségtelen természeti jusa, minthogy ezen jusbol törvényeink világos rendelése egy hazafit sem fosztott meg, azt pedig talán a köz tapasztalás ellenére vitatni senki sem fogja, hogy ezen jus a polgári társaság köz czéljával meg nem fér; a kik most utasitásaik ösvényén legédesb kötelességöket teljesitve, a birhatási jusnak minden hazafira kiterjesztését sürgetik, polgári alkotmányunkat épen nem sértik, sőt hazánk egész népességének azon természeti jusait kivánják visza, mellyeket nemzetünk köz kárára eddig is csak birói önkény határozásai nyomtak el. Nem is birja a szónokot ellenkező értelemre az, mit Sopronnak követe a demarcatiomalis vonatrol felhozott. Ezt már 1825-ben is emlegették azok, kik azt akarták, hogy a nemes jobbágy telket ne birhasson.* Az ország rendei azonban ezen kivánságot ugy most az urbéri munkálatban, mint akkor egyátaljában félrevetették. Szabad a nemes embernek ugy jobbágyi, mint kiváltságos helyen, vagy királyi városban fekvő értéket vásárlani, és valóban nem csekély azon nemeseknek száma, kik nem nemesi javaknak jelenleg is biztos és kétségtelen birtokában vannak. Azon demarcationalis vonat tehát hazánkban sehol sincs megtartva, s azt most hozni gyakorlatba, még pedig a viszonos igazság minden következéseivel, a nemességre is szerfelett káros, sőtt legnagyobb zavarodások nélkül teljes lehetetlen volna. Arrol sem győződik meg, hogy ezen demarcationalis vonat nélkül a felkelési és köz adózási terheket felosztani épen nem lehetne, mert hiszen nem csekély mennyiségü nemesi jószág van jelenleg is hol örökösödés, hol drága vásárlás utján nemtelenek kezén, azért a köz terheket csak ugyan fel lehettet osztani, s minden javak után kivettetvén a természetök szerint reájok háramló teher, a Status semmi tekintetben sem károsodnék jövendőben is. Igy az sem áll hogy 1715 előtt könnyebb lett volna a javallott kiterjesztést megadni. Ugyan is hajdan a magyar nemes csaknem egyedül maga teljesitette a legszebb, de egyszersmind leg is terhesebb kötelességet, a haza védelmét, türhetőbb vala tehát azon büszkesége, hogy vérrel szerzett, s egyedül védett jussaiban senkit részesiteni nem akart. De most Europa körülményei változásával a mi helyzetünk is változott, Hazánkat többé nem mi oltalmazzuk leginkáb, sőt öszehasonlitva terheinket amazokéval, kiktől még a birhatási just is meg akarjuk tagadni, alig ha a hasonlitást kiálhatnánk, épen most nem kellene tehát ön hazánkfiait egészen kizárni azon hazának birhatásábol, mellynek védelmét (gyengén szólva) nem csekély részben ők teljesitik.
A jobbágytelken lakó nemes megadóztatásának kérdését az 1825/27.-i országgyűlés 1826 június 16-tól tárgyalta. (V. ö. az országgyűlés Jegyzőkönyve, II. k. 627. s köv. l.)
Esztergom követe inditványunkat magokra a nemtelenekre is károsnak állitá, minthogy most száztol hat kamatot kaphatnak, a fekvő jószág pedig aligha félanyit kamatol. Ugy de a birhatási jus megadása, birtok vásárlásra senkit sem kénszerit. Különben pedig, noha a mezei gazdaságnak idő viszontagságitol függő jövedelmei nagyon változók, hazánkban mindazáltal a tőke pénzek kamatjai is gyakran csak papiroson vagynak meg, mert sok jólelkü, bizodalmában csalatkozott hitelezőnek gyakran egy véletlen sequestrum, gyakran a fidei commissumok, szövevényes kamatját, sőt talán tőkéjét is semmivé teszik.* Ellenben a fekvő birtok több biztoságban van, a szorgalmat és iparkodást inkább jutalmazza, s a fekvő birtok az, mellyben a mezei élethez szokott tulajdonos leginkább függetlennek, leginkább szabadnak érzi magát. De csakugyan valóságos ön hasznunkat is nevelnénk a birhatási jusnak kiterjesztésével, mert száz ezerekből egyszerre, milliomokra emelnénk azoknak számát, kiknek venni szabad, és venni akarnak; nevekednék ez által jószágainak becse, az pedig minthogy szükségeink ára szint oly irányban fel nem hágna, felett nagy nyereség lenne, sőt hazánk virágzását is tetemesen emelné.*
Erre vonatkozólag bőséges példát idéz a Kölcsey júl. 12-i beszédében említett munka.
V. ö. Kónyi: Deák Ferenc beszédei, I. k. 85. s köv. l.
A többi szóllók között voltak némellyek kik az incapacitás kérdését itt egészen mellőzni kivánták, igy CSAPÓ – mások ellenben sürgették hogy már egyszer intéztessék el a kérdés, különben a következő tanácskozásoknál is mindég alap nélkül fognak a RR szükölködni. – Így HERTELENDY, ki egyszersmind a birhatási jus mellet felhozott minden szép okoskodásokra, azon egyszerü argumentummal felel, hogy utasitása ellenezőt parancsol, s mivel alkalmasint ezen kérdésben minden követnek szabályos utasitása van, a kölcsönös capacitationak helye nem igen lévén, voxolást sürget. A mi végre többek kivánságára meg is történt, igy tétetvén fel a kérdés: kivánják e a RR hazánk nemtelen lakosit fekvő jószág birhatás jusaival felruházni? Igennel voxoltak: Zemplén, Ungh, Borsod, Torna, Bihar, Csongrád, Békés, Csanád, Temes, Krassó, Trencsin, Nógrád, Zala, Somogy, Honth, Baranya, Tolna és a Jász Kún Hajdú kerületek. – Nem voxolt Szathmár, Szabolcs, Ugocsa. Jelen nem volt Heves, Liptó, Horvát Ország – és igy a többi 27 megye, és az egyházi Rend voxával (a collective felszóllitatni szokott királyi városok soha sem voxolván) Nógrádnak inditványa félrevettetvén, a birhatási jusnak megtagadása elhatároztatott.
