a) 1834 július 12–15 Kerületi ülések. Tárgy: A polgári törvénykönyv XII. §-a: a rendek többsége heves viták után kimondja a major…
a)
1834 július 12–15
Kerületi ülések.
Tárgy: A polgári törvénykönyv XII. §-a: a rendek többsége heves viták után kimondja a majoratusok és senioratusok megszüntetését.
1834 július 12–15
Kerületi ülések.
Tárgy: A polgári törvénykönyv XII. §-a: a rendek többsége heves viták után kimondja a majoratusok és senioratusok megszüntetését.
Posony, Julius 16. 1834.
A KK és RR 12-ik Juliusi kerületi ülésében béfejeztetvén a katonai véghelyek itélőszékeinek rendbeszedése,* a napi rend vissza tért a polgári törvény javallatokra, nevezetesen a XII-ik t. czikelyre melly szóll a Senioratusokrol és Majoratusokrol.* – E roppant fontossága tárgybán imigy szóllott
A kérdés részletes ismertetésével Kossuth adós maradt, csak az előző szám utolsó mondatában emlékezett meg róla. Az előzményekre v. ö. Országgyűlési Tudósítások, II. k. 651. l., valamint e kötet 272. l. 14. jegyzet.
Proiecta, 24. s köv. l.
KÖLCSEY: Midőn az országos küldötség az első szülöttségi s más illyen jószágokról szóll, azon elvből mondja magát kiindultnak lenni, mi szerint a szerző saját szerzeményéről teljes szabadsággal rendelkezhetik.*ű Való, hogy ezen szabadságot törvényeink pártfogolják.* De valónak kell lenni annak is, hogy a nemzetnek joga* van e párfogást szükebb határba szoritani, mihelyt az emlitett szabadság a társasági czélok akadályára fordittatik. Minden tulajdonnak kezdete a társaságon élet, minden tulajdon bátorságositása hasonlóul csak a társaságos élet. Ki a társaságos életen kivül él, s valamit mint magáét megragadott, kénytelen lészen azt a legelső erősebnek, kivel találkozik, által engedni, az alatt mig a társaság a maga tagját törvény s igazság által erőszak és gonoszság ellen megoltalmazza. Következik, miképen minden társaságnak joga a magakebelében s védelme alatt szerzett tulajdon felől megkivánni, hogy az azzal élés a társasági főczélt, a társaság fentartás:át s virágzását ne csak ne rongálja, de előmozditsa. Ezért minden nemzetnél lelünk törvényeket, mellyek által a polgárnak határ szabatik, hol és mint és meddig bánhat sajátjával szabadon. Rómában az ősiség neve ösmeretlen vala, ott végrendeleteket szabadon lehetett tenni, mégis a Lex Falcidia* kiszabta a mennyiséget, minél kevesbet atya a maga gyermekének nem hagyhatott, s a kevesebbet nyert gyermeknek jogot adott attyának végrendelete, mint inofficiosum testamentum ellen keresetet inditani. Miért? mert a társaság fentartása az egyes háznépek, mint alkotó részek fentartásától függ s ezért annak joga s kötelessége van ezek fenmaradásáról gondoskodni s a szülők és gyermekek közti kölcsönös viszonyok tiszteletben tartását minden polgártól megkivánni, hogy az atyák nemzés, nevelés, és lehető biztos lábraállitás által a hazát uj és uj polgárokkal gazdagitsák, ne pedig nyomoruságra hagyott emberekkel terheljék. Ezen s ehez hasonló szempontokbol vévén a dolgot, miután a társaságnak az egyesek tulajdonára felvigyázási jogát elismertük, kérdem: nézheti e a magyar törvényhozási test hidegen azon rendelkezést, minélfogva bizonyos nagy terjedékű szerzemények birtokosai azokat nemzetségök egyetlen egy tagjához időrül időre kirekesztőleg kötik, s örököseik közül egyet boldogitván, a többit szeretetlenül magokra hagyják, s a hazának számos birtokos polgár helyett csak egyet ajándékoznak? Ezen rendelés legelőször is a háznépi legszentebb viszonyokat dulja fel, eltépi a szeretet köteleit atya és gyermek, testvér és testvér között, kik közül egyik bőség ölében puhálkodik, mig a többek bár ugyan sziv alatt származtak, nyomoruságban senyvednek el. Mert a nyomorúság mint minden e világon az ember viszonyaihoz képest méretik, s ha szintén a napszámos magzata boldog lehetne is a sorsban, miben valamelly nagy ház másod szülöttje él, de ez fog e mindég elég erővel birhatni hogy elfeledje mind azon fényt, melly az első szülöttnek jutott, s mitől ő fosztva van. Azután mi lenne az országból melly esak nehány nagybirtokos sajátjává válnék. Nem holt birtokra, de a birtokot gyümölcsöztető kezekre van a hazának szüksége. Ugyan azon jószág több birtokos által mivelve hasonlatlanúl több jövedelmet ád igy több szorgalmat is fejt ki, a nemzeti gazdálkodást, a népességet, s a köz virágzást emeli az alatt, mig nagy tömegekre halmozott javak a hazának nagyob részben elveszve vannak, s a helyett hogy számos birtokos munkája által a köz életbe több elevenséget öntenének, lassú sorvadás felé hajolnak. Gondoljuk meg azt is, miképen a nemzeti jószágok nem csupán azért vagynak, hogy birtokossaik azoknak haszonvételét évről évre élvezzék. Rajtok fekszik azokon a teher, melly a köz oltalom és bátorságositás ideájából önként foly: minden nemes tartozik a javakért, miket a hazai törvény által védve bir, szükség esetében fegyverre kelni, s a haza oltalmára kiállani. Mi jobb már, az e, ha egy atya tobb gyermekei egy nemzetség számos tagjai közül csak egyé a birtok s a kötelesség? vagy midőn az számosokra megy által. Mert birtoktalantól várhat e a köztársaság oltalmat? van e joga várnia?* – Mindezekből következik, hogy a törvényhozásnak lehet is, kell is a szerzeményrőli szabad rendelkezésnek korlátot szabnia s ugyan azért az első szülöttségi javakat az örökösödési rendre visza igazithatja, annyival inkáb, mert az illy javakra nézve tett intézetek nem a szerzeményről szabadon rendelkező természeti jogból veszik eredetöket. Tudják a KK és RR hogy ez intézetek legelőször az 1687: 9. t. cz. által engedtettek meg, még pedig akkor csak az ugy nevezett fő Rendeknek.* Már ha az intézet természti jogból ered, miért kellett azt törvény által engedni meg? miért határoztatott reá a fejedelmi megerősités? miért tiltatott el a fő rendhez sem tartozó nemes, bár szerzeménye ennek is lehetett is, volt is? Jele, miképen itt valami egyebről, mint természeti jogról van szó, s épen itt tünik előnkbe a tekintet, mellyet az országos küldötség elmellezni látszott. Törvény és fejedelmi megerősités kivántatott, hogy általok mint privilegium által a természeti jogon és társasági viszonyokon, s kölcsönös igazságon épült törvények az ily javakra s birtakosaikra foganatlanokká tétessenek: t. i. hogy a magát adóságokba süllyesztő elsőszülött, az igazságos jogokat követelő hitelezőnek kielégitése gyanánt birtokát által adni ne köteleztessék, hogy a hitelező kár és nyomorúság közepette várni tartozzék mind addig, mig a birtok haszonvételéből az elsőszülött táplálására szánt summák lehuzása után apródonként kielégittetik. Ez a kérdésben forgó intézetek alapja, s innen látni, mikép azok nem csak természeti jogon nem alapúlnak, sőt egyenesen a hitelezők természeti jogainak, a kölcsönös igazságnak, a társasági bátorságnak keresztül gázolásán épülnek, s már eredetökben bűnösök lévén, mit lehet méltóbbat kivánnunk, mint azt: hogy gyökerestül kiirtassanak. Lehet e elszenvednünk, hogy lehessen polgár ki roppant javakat birjon, adóságokat halmozhasson, s szóknak kifizetésére javait még se tartozzék engedni? Innen van országunk legmélyeb süllyedésének forrása. Az elsőszülöttek adáságokba süllyeszték magokat, kül és belföldi tőkepénzeseket* ezerenként tettek szerencsétlenekké, alkalma adtak az idővel más birtokosokra is alkalmazott sequestrumokra, nevünket és hitelünket egész Europa előtt megbecsteleniték. Ismerik a RR azon könyvet, melly a mostani Financz munkálatok fonákjáról iratott!* s melly az egész nemzetre homályt hoz. Igazán vagy igazságtalanul, itéljék meg a RR, de csak ugyan homályt hoz, s a kérdés alatti intézetekből fort reá az alkalom eredete. Lehet e tehát azokat védelmezni, s nem kell e inkáb gyökeres kiirtásukat a haza és köz fenmaradás szeretetének egész lángolásával siettetni.
Az országos bizottság indokolásának ez a része így hangzik: „ius porro instituendi maioratus in liberrima adquisitorum disponendi facultate familiarumque conservatione radicaretur”. (Uo.)
V. ö. 283. l. 24. jegyzet, és 212. l.
E szám fogalmazványát Kossuth később magyarositási szándékkal átjavította. Az eredetiben, s a másolt példányokban is mindenütt jus van még jog helyett.
A Kr. e. 39-ben hozott törvény szerint a végrendelkező a hagyatéknak legfeljebb 3/4 részét fordíthatta hagyományokra, 1/4 rész az örökösöket illette.
Az országos bizottság indokolásában mindhárom érvet, amelyek a hitbizomány ellen szólanak, felemlítette. Kölcsey azonban a sorrendet megváltoz tette: „Equidem plura sunt tam sut politico, quam iuridico respectus quae abrogationem suadere videntur; cum enim nobilitas incumbentem siti, in respectu defensionis regni, personalem insurgendi obligationem in casu legis suis sumtibus explendam habest, possessionatarum familiarum numero, per adquisitiones potentiorum et coëmtis vei aliter comparatis honis fideicommissa et maioratus efformantium, progressive diminuto, individuorum quoque sustinendi onus exercituationis capacium, numerum diminui taliterque nationalem defensianem, praesidio fidissimorum adhaerentium coarctato debilitari oportabit. Institutiones porro maioratuum ea proportione, sua multiplicatae fuerint, etiam evolutioni industrialis culturae et productionis incremento obfuturae videntur; testatur enim experientia, quod in minoribus possessoriis, velut intensiore possessorum industria cultivatis, nisus productionis se latius exerat, quam in vastis dominiorum corporibus, quae amplitudine sua intensionem cuturae excludunt, partim superfluam reddunt. Sub obtutu denique iuridico instituto maioratuum, ipsi naturali iustitiae et legum spiritui parem inter fratres divisionem exigentium, adversa esse videtur”. (Proiecta, 23. l.)
A törvénycikk azzal a bevallott céllal, hogy megakadályozza a mágnások tönkremenését és vagyonuk elkobzását, elrendeli: Ha bármely mágnás szerzett javaiból végrendeleti és a megyében kihirdetett intézkedésével, amelyet az uralkodó megerősített, hitbizományt és majorátust alapít, örököse a vagyont elveszítésének terhe alatt nem zálogosíthatja s nem is idegenítheti el, hanem csak jövedelmét élvezheti. A törvény hatálya nemesekre nem terjed ki.
Eredetileg: capitalistákat.
A mostani fináncmunkálatok fonákja, különös viszonylattal a magyar privát kölcsönvételekre, részleges kötlevelek útján. Kassa, 1833. – A munka, amely egy évvel koraibban Heidelbergben jelent meg németül, szintén névtelenül (Die Kehrseite der modernen Finanzoperationen, mit besonderem Bezug auf die ungarischen Privatanleihen mittelst Partial-Obligationen). éles kritikával illette a nagy hitbizomány-birtokosok kölcsönügyleteit.
Maga az országos küldöttség is érzé, miképen a dolog jelen helyzetben nem maradhat, de félt a fenállókhoz nyulni, s csak jövőm szabott korlátot, az ez utáni elsőszülöttségeket 500 telek menyiségére szoritván.* De ha 500 teleknyi intézet nem káros, miért lészen káros ötezernyi, és ha ötezernyi káros, miért ne legyen káros ötszáznyi is? Hiszen a kár, a hiba, a bűn magában az elvben fekszik, azt kell tehát magát számkivetni, hogy természeti jogainkat népességünket, szorgalmunkat, és virágzásunkat többé emésztő féregként ne rágja. Nincs is ok, mit az intézetek mellett felhozhatnánk, mint a nemzetségi nevek fentartása. Ha az ország boldogsága legkisebb részben is nevekhez lenne kötve, akkor igen is ezen ok érne valamit. De ki mondja meg, ha az 1687 előtt eltünt nemzetségi nevek miatt szenvedett e az ország boldogság? Vagy talán azóta oly nevek ragyogtak fel, mellyek ha kitörültetnének, a nemzetnek végveszélyre kellene jutnia? Vagy talán azért kell a nagybirtokakat gondosan tartogatnunk, mert közhasznú alapitványok, intézetek azok által keletkeztenek? Fussuk végig a tapasztalás adatait emlékezetünkkel és látni fogjuk hogy jótékony intézetek azoktul eredtek, kik javaikat fáradással keresték, mig az elsőszülöttek a Hazárol nem gondolkozva rohantak keresztül az életen, s alapitványok helyett végetlen adóságokat s nyomorgó hitelezőket hagytak többnyire magok után.* Vessünk egy pillantást a mult időre. Sok nagy neveket látunk ott tündökleni mellyek már nincsenek. Ki nem emlékezik a Gara névre, melly valaha Nádori székünkön fénylett volt.* E név emberei most az országnak az ég tudja mellyik szegletében ekét tartogatnak, s magot vetnek a földbe. Hol a hézag, melly ama tündöklők lealkonyodtával eredett? Azok valaha tehettek jót, tehettek s tettek rosszat is eleget, s leszállások után csak úgy érezte magát a nemzet, mint az előtt. Ezek a mostani magvetők kitüntek ugyan a névkönyvekből, de népesitik a hazát, mivelik a földet, viselik a közterheket, s ugy lehet homályban több jót, mindenesetre pedig kevesbb rosszat tesznek mint a régi nagy Garák. Ismét mondom, nem nevekhez van a haza boldogsága kötve. Ez vagy amaz nemzetséget örökne fenntartani akarni chimerai haszontalan veszedelmes előitélet. Jó hazafi, köz jóra dolgozó hasznos polgár parányi nevek közt is találkozik, s a köz jó csak jó polgárokat kiván, de mennél többet, kik közütt a birtok eloszoljon. Ki kezében legyen a birtok? az mindegy, de nem mindegy, hány kezében legyen. Mert birtok tartja fen a polgárt, és sok oly polgár, ki birtokkal bir, tartja fen ahazát. Tehát amivel a társaság czéljai, a köz szorgalom, virágzat és védelmi rendszer ugy kivánják, mivel a hitelezők természeti jogai, s a nemzeti köz hitel szabaditást várnak, mivel a haza egészéről, magárol a nemzetről, nem pedig egyes nevekről illik gomdoskodnunk, mivel törvényeinknek már egyszer a régi szenyből ki kell tisztulniuk, én mind a jelenben fenálló elsőszülötségi, s öregségi intézeteket eltörültetni kivánom, mind azt ohajtom, hogy jövendőre is megtilalmaztassanak, s törvényeink és alkotmányunk egész kiterjedésében ezen szörny többé ne is emlitessék.*
Az országos bizottság javaslata: „Cum moderati maioratus vel senioratus ad familiarum de rege et regno bene meritarum conservationem plurimum conducerent, ideo instututis hactenus ad mentem articuli 50. 1723, fideicommissis in salvo permanentibus, pro futuro quoque liberum erit acquisitoribus modalitate praecitati articuli sive senioratum sive maioratum ex acquisitis suis ea lege constituere, ne hona praevia ratione eo applicanda numerum quingentarum colonicalium sessionum, iuxta constitutionem hodierni urbarii assumendarum, inclusis etiam silvis, pascuo ac terris allodialibus excedant”. (Proiecta, 24. l.)
Grassalkovics A., Festetich K., Hadik J., Eszterházy J. nagyszabású kölcsönügyleteiről, amelyek e korban közismertek voltak, olv. előbb a 8. jegyzetben említett munkában.
A Garai-családnak 1375–1460 között három tagja viselte egymásután a nádori méltóságot.
V. ö. Kölcsey, VI. k. 147. s köv. l.
[BORSICZKY* hasonló értelembem nyilatkozván, köz isméretü igazságnak tartá: hogy oly dolog ellen, melly nem kevésbé a természeti törvényei, miatt a status czéljával ellenkezik, argumentumokat találni nem nehéz, és alkalmasint nehezebben tudnának gyámokokra találni, kik a majoratusokat védelmezni akarnák. Miután tehát egyébiránt is e tárgyban alkalmasint kiki el van látva positivus utasitással, szavatozásra szólitja fel a RRket, s e végre a felteendő kérdések iránt javallatot is tesz
A zárójelben lévő rész Kossuth fogalmazványában át van huzva, a másolt példányokban azonban megvan.
DEÁK: A fidei commissumok kérdése oly fontos kérdés, hogy azt a nyilvánosság tekintetéből is szükséges minden oldalról kifejteni, mielőtt szavazáshoz kezdenénk. Hiszen ha csupán azért, mert utasitásink vannak, a legnagyobb tárgyakat is minden részrőli felvilágositás nélkül puszta szavazás által akarjuk eldönteni, a nélkül eldönteni, hogy a hozott törvénynek okait s alapját kifejtenénk, akkor valóban idő nyerés tekintetéből jobb lenne utasitásainkat asztalra rakni, s az előlülőket megkérni, ahogy azokbul a töbséget számlálják ki, – az ily törvényhozás azonban szomoru törvényhozás volna. Hazánkban a nyilvánosságnak legbiztosb, sőtt csak nem egyetlen egy eszköze az országgyülési tanácskozás, az itt világosságra hozott igazság elterjed a hazának minden részeiben s a tapasztalás bizonyitja, hogy mire a töbség egyik országgyűlésen elhatározva nem vala, azt másik országgyülésen csak nem köz akarat állapitotta meg, sőt nem egy példát hozhatnék fel, hogy a keleti tanácskozásban elő hozott okok és kifejtett körülmények országos ülésig sok megye vélekedését jobra változtatták. Ily fontos tárgyat tehát puszta szavazás által, kifejtés és megvisgálás nélkül eldönteni annyi volna, mint a nyilvánosságot csorbitani. – A mi már a tárgyat illeti.]. Két okkal támogatja az országos küldötség azon véleményt hogy a fidei commissumok tovább is fentartassanak, egyik a szabad rendelkezés, másik némelly nemzetségek fentartásának tekintete. – A szabad rendelkezést és is nem csak fentartani, sőt tágitani óhajtom, de az oda nem terjedhet, hogy a rendelkező még a sirban is örök törvényt szabjon az élőknek és századokon keresztül oly törvényt, melly az ő hiúságának a Haza virágzását, az egész nemzet emelkedését, szóval a köz boldogságot alája vesse. Már őseink szükségesnek látták a szabad rendelkezést a nemzet köz ügyének tekintetéből megkorlátolni, és midőn tapasztalák, hogy sok javak az egyházi rendek s más moralis testületeknek kezére kerülnek, onnan pedig sem az ország lakókra, sem a Királyi Fiscusra vissza nem jutnak, már 1-ső Lajos alatt megalkoták az amortisatio törvényét,* melly által leginkáb a Királyi Fiscusnak örökösödése biztositatott. És valjon a Fidei Commissumok nem szinte holt kezek e a nemzetre nézve? s nem kötelességünk e tehát azon intézetet, melly később idegen földrül Hazánknak a tapasztalás bizonsága szerint naponként súllyosodó kárával béhozatott,* törvényeinkből ismét kitörülni? A nemzetségek fentartásának tekintete sem ajánlhatja ezen intézetet adta fő Rendeinknek cserébe az aranybulla utólsó záradénemzetségek régi nevének megtartásából, nem az értéknek egynéhány kezekre halmozásából áll. Hazánk hajdani virágzásának korában Fidei Commissumok nem valónak. 1687-ben 1-ső Leopold hozta ezt bé a magyar Oligarchiának ajándékul,* a külföldi feudalismusából eredeti ezen intézetet adta fő Rendeinknek cserébe az aranybulla utolsó zárdékaért, mellyet mint veszedelmest akkor eltörlöttek. De a csere nemzetünkre sem sok hasznot hajtott, mert előbb belső háboruk, azóta ezen intézeteknek lassú mérge rontotta meg Hazánk lehető virágzását. Hajdan, midőn a főurak banderiumai tették legnagyobb erejét a Haza védelmére kiállott seregnek, mert azok közönségesen számosabbak, és rendesebbek valának, mint a megyéknek hamarjában gyüjtött rendetlen seregei, még talán menthetőb volt arrol gondoskodni, hogy az egyes nemzetségek fénye, s halmozott értéke megmaradjon, de mióta hazánk védelmének rendszere megváltozott, amióta ezen védelem ereje nem egyesek felette nagy gazdagságának, hanem inkább azon alapszik, hogy a Hazának minél töb polgára legyen ön érdekei által is a Hon köz ügyéhez csatolva, mióta sok régi hatalmas nemzetségek gazdag örökösse a hazát védő harczok veszélyeit, a hazát emelő köz munkáságot kerülve, hogy Berzsenyivel szóljak, „sybaritismusba merült, s letépve fényes nemzeti bélyegét, Hazája rombolt védfalából rak palotát heverő helyének”* – mióta a hajdan kornak körülményivel a fényes nemzetégek hajdani fontossága is elenyészett, nem látom okát, miért kelljen a puszta névnek Hazánk kifejlődését, a nemzet belső erejének s életénék emelkedését, a hitelt, a nemzeti köz érdeket szükség nélkül feláldozni? s azért a természet rendével s igazsággal ellenkező hazánkra káros Fidei Commissumok eltörlésére szavazok.*
Az 1351-i decretum intézkedését, amely szerint a nemes – az arany bullával ellentétben – nem rendelkezik szabadon vagyonával, nem hagyhatja az egyházra, vagy bárki másra, ha nincs örököse.
A családi hitbizomány intézménye Spanyolországban fejlődött ki a legkorábban, onnan került át Olasz-, Francia-, és Németországba; célja az volt, hogy a vagyon egy kézben maradásával a család tartós politikai hatalmát biztosítsa.
A hitbizományok létesítését az 1687:9. tc. engedte meg először a főuraknak, ugyanez az országgyűlés ismerte el a Habsburg-ház fiágának az örökösödését (1687:2), az 1687:4. tc. pedig az aranybulla ellenállási záradékát törölte el. A hitbizományok engedélyezése és az uralkodóháznak nyujtott előnyök között az összefüggés forrásszerűen nincs megállapítva, a közvélemény azonban úgy tudta, hogy a kezdetben erős ellenállást tanusító főurak megszelídülése az 1687:9. tc. következménye. Magyarországon az országgyűlés tárgyalásainak időpontjában összesen 26 nagy hitbizomány volt.
„A magyarokhoz” ismert sorai.
V. ö. Kónyi: Deák Ferenc beszédei, I. k. 94. s köv. l.
Ezután SZÉLL Vas megyei követ szintén majoratusok és senioratusok általános eltörlésére, s a rendes örökösödésnek e mostani törvény közhiré tétele ótai megnyilására nyilatkozott.
DOKUS (zemplényi követ) az eddigi majoratusakat megtartani, jövendőre ujak alapitását 100 telekre szoritani, de a Senioratusokat egészen megszüntetni kivánta, mert ezek töbnyire korosb személyek kezébe kerülnek, kik az iparkodásra már csak a miatt is kevés ingert érezhetnek, még kevesebbet pedig a miatt, hogy javaikban nem gyermekök, hanem sokszor ezeknek kirekesztésével egy távol atyafi örökösödik, s igy a nemzeti szorgalorn és gazdálkodás tekintetéből még amazoknál is sokkal kártékonyabbak.
ALMÁSSY (Heves) ellenben ezen intézteket egész terjedelmökben fenntartani kivánta. Okai ezek valának: a szerzeményesnek természeti rendelkezési szabadságát megszoritani nem lehet. A Fidei Commissum nem ellenkezik az igazsággal magára a familiára nézve, mert kinek kinek szabad szerezni, vagy nem szerezni, szabad szerzeményét idegennek is hagyni; mi panasza lehetne tehát a familiának? midőn ő csak az örökösödés rendjét határozza meg. De a hitelezőkre nézve sem igazságtalan, mert ezen Fidei Commissumok országszerte kihirdettetnek,* s ha még is ád valaki ily birtokosoknak pénzt, megérdemli hogy azt elveszitse. De továbbá nagyob tagban nagyob az ipar mezeje, s igy a nagyob tagu hitrebizott jószág több jövedelmet is ád, (hosszas nevetés) adhat legalább, a kinek pedig több jövedehne van, a köz czélokra is többet áldozhat. (Ismét nevetés). Ha ezen állitást a tapasztalás nem igazolja, nem a Fidei Commissum intézetében, hanem a Fidei Gommissarius személyességében fekszik a hiba. De végre más nemzetek példája is mutatja hogy a Fidei Commissumok nem ártalmasak, mert folyvást divatosak,* sőt a Romai törvényben is, ámbár ez az ősiségről semmit sem tudott; még is ösméretes a Fidei Commissum.*
Eredetileg: publicáltatnak.
A hitbizomány intézménye akkor még Nyugat-Európa legtöbb országában megvolt, csak Franciaországban szűnt meg, 1792-ben, Angliában pedig ki sem fejlődött olyan formában, mint a kontinens országaiban.
Az örökhagyó rendelkezése eredetileg csak erkölcsileg kötelezte a hátramaradottakat, jogilag nem; a hitbizomány Augustus alatt fejlődött valóságos jogintézménnyé. (Just. C. 6. 43. 1, l.)
(A vitatások többi részét és eredményét jövő számunkban.)*
Kossuth eredetileg valamilyen oknál fogva rövidebb számot akart hozni s itt befejezte a szöveget. A következő, zárójelben lévő rész át van huzva a fogalmazványban, a zárójel utáni rész pedig a 161. szám 4. befejezéséig csak a másolt példányokban van meg
[PALÓCZY: Borsod vármegye, épen ellenkező értelemben van, mint különben igen szeretett szomszédja Heves vármegye, s röviden csak azt feleli, hogy a magános familiák fényénél a törvényhozás előtt sokkal elébb való a haza köz boldogsága, s ezt amannak alá rendelni* soha sem lehet. Az országokat nem a nagyjószágu familiák tartják fel, s nem is azok kormányozzák már ma és viszik elő a köz dolgokat. Az ész, tudomány, a nem mindennapi lélek, szóval az értelmi* erő és gazdagság már a mai előrehaladott időkben azon erkölcsi* rugó, melly az országokat, s ezek köz dolgait feltartja s elő viszi. És mivel az értelmi erő oly különös kincs, mellyet csak a felemelkedett lélek gyüjthet, s csak nevelés és szorgalom adhat, azon kincs nem mindég tulajdona a nagy familiáknak, s igy természetes dolog hogy értelmi gazdagságbol senioratusokat, és majoratusokat senki sem állithat fel, ámbár csak ez volna a hazát igazán boldogitandó majoratus! – Szathmár és Zala követeinek argumentumai mind feltaláltatnak a Borsodi utasitásban, sőt vannak ebben még egész legio itt felhozatni nem hallott argumemtumok. De maga az igazság harczolván a majoratusok ellen, nem akarja a szónok rakásra halmozni az ezeknek igazságtalanságát kitünető erőségek győzhetetlen légióit, országos ülésre hagyván fel a bővebb előterjesztést, most csak azt jegyzi meg: hogy a majoratus és senioratus legelsőben nem az 1687: 9. és 1723: 50. által hozattatott bé, hanem más formában, s más név alatt a magyar oligarcha dynasták közt már az előtt is divatozott. A hatalmas Ujlaky ház, melly Bosniának egy vasallus királyt is adott, a szintén hatalmas Zápolya házzal oly egységre lépett, hogy a közölök hamaréb kihaló familiának javai a másikra száljanak.* És ámbár különben is már oly hatahnas volt a Zápolya ház, hogy midőn Zápolya a Nádor 2-ik Ulászló koronázásáról haza ment, vára kapujában nyájaskodva elébe futott 8* esztendős fiának fejére tévén kezét imigy szólt: Gyermek ha csak egy arasszal volnál magasabb, nem Ulászló, hanem te lennél magyar király.* 2-ik Ulászló még is elég gyenge volt az Ujlaky és Zapolya házak közt kötött egyeséget megerősiteni.* Hová ragadta el később a nagy gazdagság a Zápolya házt? eléggé tanitják a XVI-ik századnak gyászos történetei, mellyeket vérrel és könny hullatással irt le a Historia. Azonban nem terjeszkedik a szónok ez uttal mélyebben a tárgy fejtegetésébe, mert igaza van Trencsin követének hogy e tárgyban sokkal könnyet okokat találni, mint azokat kiforgatni. Csak azt jegyzi meg tehát hogy amivel a Majoratusok és Senioratusok csupán gyülölséget s irigységcet csiráztatnak a familiákban, az ország pedig egyes familiák összefoglalásából állván, ott hol a nagy familiákat gyülölség s irigység éleszti, az ország sem állhat erős lábon, mert annak az egyes polgárok szeretete, egyesülése legbiztosabb alapja, s nem megtágitni, hanem mentől szorosabbra füzni kellető kötele, Borsod vármegye tehát ama veszedelmes intézeteket nemhogy ezutánra is megengedtetni kivánná, sőt inkáb az eddig fennállók általános eltörlését is okvetetlen szükségesnek tartja.
Eredetileg: subordinalni.
Eredetileg az alábbi sorokban is: intellectualis.
Eredetileg: moralis.
A kölcsönös örökösödési szerződést, amelyről Zsámboki János feljegyzése tudósít (Kovachich M. G.: Scriptores rerum Hungaricarum minores, Budae, 1798. I. k. 44. l.), Ujlaki Lőrinc és Zápolyai István nádor kötötte meg. A szerződés az utóbbi közbenjárását biztosította Ujlaki számára 1494-ben, amidőn II. Ulászló valóságos hadjáratot indított ellene. 1524-ben, amidőn Ujlaki utódok nélkül húnyt el, a Zápolyai-család igényt emelt az örökségre s azt a bíróság meg is ítélte neki, 1526 februárjában azonban Werbőczy, mint nádor a korona javára döntött.
Helyesen: 3
Herberstein Zsigmond, I. Miksa és I. Ferdinánd diplomatája jegyeste fel a hírt, amint azt Laszki Jánostól, Kázmér király titkárától, a későbbi gneseni érsektől hallotta. Könyvének (Commentarii rerum Moscovitarum) ezt a részletét a magyar olvasóközönséggel Wagner Károly ismertette meg (Analecta Scepusii sacri et profani, Posonii et Cassoviae, 1778. IV. k. 33. s köv. l.), majd Budai Ferenc (Magyarország polgári históriájára való lexicon, Nagyvárad, 180:5. III. k. 548. l.) népszerűsítette ilyformán: „Zápolya István, ezt a maga, még akkor mintegy három esztendős fiát megölelte és jobb kezét feje felibe tartvánn azt mondotta: „Ha most, ugymond, ennyivel nagyobb volnál fiam, magyar királlyá lennél”.
A megerősítésről Zsámboki nem szól. Más források szerint II. Ulászló valóban hozzájárult az egyezséghez, II. Lajos azonban ezt érvénytelenítette, mivel Ujlaki lázadása miatt jószágvesztésre ítéltetett és birtokait csak azzal a feltétellel kapta vissza hogy halála után a koronára szállanak. (Fraknói V.: Werőczi István életrajza, Budapest, 1899. 219. l.)
ANDRÁSSY (Esztergomi követ): Az eddig már lébező Majoratusokat a jövendőben felállitandóktul igen különböző tekintetüeknek hiszi. A multat a mi illeti, ezeknek eltörlésében igen nagy böleseséggel, s gondos vigyázattal kellene munkálódni, mert a status tudományban általánosan elfogadott axioma, hogy visszaható törvényt egyedül akkor lehet alkotni, midőn azt a Status különben ki nem kerülhető veszedelménk meggátlása kivánja. Már pedig bár mi roppant terjedésüek legyenek is az országunkban fen álló majoratusok, még is nyugodtan megvalhatjuk hogy a statusnak öszes ereje elég hatalmas a legnagyob majoratus erejének is ellensulyt vetni. Nem félthetvén tehát e amiatt Hazánkat veszedelemtől, vizaható törvényt alkotni nem lehet. A jövendőt pedig a mi illeti, erre nézve azzal ostromolták az első szülöttségi intézetet, hogy ellene van az ország védelme rendszerének. Ugy de valamint a mostani védelmi rendszer alkotmányunk systemájával, ugy ezen systema is a védelem jelenleges kivánatival talán nem egészen egyeztethető. De mellőzve ezen tekintetet, csak azt kérdi: valjon a szegény nemes járulhat e költség tekintetében oly sikeresen a haza védelméhez, mint a gazdag dynasta? – Mondják tovább ahogy a Majoratusok ellene vannak a nemzeti ipar előmenetelének. A szónok azonban ezt nem az egy pár telkes nemeseiknél hanem a duzs gazda, oligarcháknál látta legfőbb polczon virágzani. – Végre hasonlitást is tettek az amortisatióval. De a szónok nagy különbséget lát halhatatlan testületek és a Majoratus között. A közösen igazgatott jószág roszab kart igér, s a corporationalis hatalom végtelen nevekedése politicai tekintetben is veszélyes lehetne. Ez a Majoratusaknál mind másként vagyon, ő tehát némelly korlátozásal azoknak jövendőre is megtartására szavaz.
NAGY PÁL: Tagadhatatlan igazság, hogy az itteni vitatásoknak nem csak pillantatnyi következését kell tekinteni, hanem 10, 20 év utáni hatását is számba kell venni. Minnyájan tudjuk, hogy sok idaeak, mellyeket 1825-ben még alig lehetett emlitésbe hozni, most az ország töbsége pártolásával dicsekedhetnek. Azért én is azt tartom hogy e tárgyban bővebben kell szóllani. Én a Majoratusok ellen nem tudok nagyob argumentumot mondani, mint azt: hogy Sopron vármegyének rendei azon főispánnak előülése alatt, a ki 33 majoratusi uradalmat birt, s mely majoratusba Sopron v[árme]gyének 2/3-ad része inclaválva van,* azon határozást hozták, hogy a majoratusok örökre eltöröltessenek. Én, mint aristocratia követe cosmopoliticai elvekből nem indulhatok, s az aristocraticus alkotvány elrontására soha sem fogok szavazni; de, miután a Constitutio gondoskodott, hogy hazánk fekvő birtoka a nemesség kezénél megmaradjon,* kérdem én: mi szükség egy két familiát kivenni a nemesség közül, s azt conserválgatni? Én valóban nagyon kérném az országos küldötséget, hogy ha már oly igen bele szeretett a familiák conservatiójának ideájába, adja be nekem lajstromát azon familiáknak, melyeket conserválni a legislationak örökös kötelessége. Még in specifico ki nem mutatja, melyek azon nemzetségek, kiknek fentartásától függ az alkotmány fenálása, én véleményében soha sem osztozhatom; sőt azt tartom, hogy ha minden Majoratusokat el nem törlünk, veszedelembe hozzuk a Constitutiót. Ennek oltalma a nemességben ál; ha csak a nemesség fen nem tartja, más bizony fen nem tartja. Én pedig tapasztaltam, hogy midőn insurgálni kellett,* volt a majoratusok által minden földbirtokbul kiszoritott, olyan Soproni nemes, hogy kész lett volna nemességéről lemondani, mint sem hogy insurgáljon: mert távoztával háza népének koplalni kelletett. Már pedig hiába, akár mit mondjanak is az insurrectiórul, még is csak lesz talán egy idő, midőn oly fejedelem kerül a thronusra, a ki respectálni fog törvényt és Constitutiót, s azt mondja: „Én teljesitem, mit az alkotmány parancsol; de ti is teljesitsétek kötelességtöket! Védelmezzétek a hazát s alkotványt!” Ekor majd ugy ál a dolog, hogy birtokából kiki arányosan vesz részt a teherben, de személyére nézve, herczeg Eszterházy csak úgy insurgál, mint Nagy Pál, s hogy fog majd a védelem sora álani, midőn a minden nemesre nézve egyenlő személyes kötelességet a majoratusok miatt koldusbotra jutott szegény nemesség nem teljesítheti?* – Én tehát egyenesen constitutionalis elvből már fenáló fideicommissumoknak is eltörlésére voxolak.
Eszterházy Miklós herceg (1765–1833) a több mint 400.000 holdas hercegi hitbizomány ura.
A nemtelenek birtokképességének megtagadásával. (V. ö. e kötet 209. s köv. l.)
A napoleoni háborúk alatt összesen négyszer szólították fegyverbe a magyar nemességet: 1797-ben, 1800-ban, 1805-ben és 1809-ben; a háborúban való tényleges alkalmazására azonban csak az utolsó esetben, a győri csatában került sor.
Nagy Pál az országgyűlés kezdetétől a Banderialet tartotta a legfontosabb operatumnak s a tárgyalósak sorrendjének megállapításánál is az első helyre hozta javaslatba. (V. ö. Országgyűlési Tudósítások, I. k. 48, 90. l.) A Banderiale végeredményben a tárgyalandó munkálatok között az utolsó helyre került.
A vitatások folytatása másnapra halasztatott.
Julius 13-án vasárnapi szünet jött közbe.
Julius 14-én pedig országos ülés tartatott, melyben az itélőszékek rendbeszedéséből még hátra volt Véghelyi biróságok czikelye* a kerületi szerkeztetés szerint, szórul szóra helybenhagyatván, a főrendekhez által küldetett.*
V. ö. e kötet 320. l. 1. jegyzet. – A törvényjavaslat szövegét l. Iratok. III. k 385. s köv. l.
A vitáról a 230. országos ülés hivatalos jegyzőkönyve részletesen szól, közölve az alsótábla küldöttségének névsorát is. (Jegyzőkönyv, VIII. k. 257. s köv. l.)
Julius 15-én pedig, Bencsik és Csepcsányi elnökségök alatt tartatott s következésekkel teljes nagy kerületi ülésben a majoratusok iránti tanácskozás folytattatott s bevégeztetett. A vitatások részleteit, valamint az előbbi nap országos üléséről is némelyeket későbben: mert a nagyon érdekesnek vélt tárgy kimeritő előadása betölté lapjaimat; most csak a kimenetel sorát sietek tudatni tisztelt levelezőimmel.
A két fő felekezeten kivül, melyiknek egyike, t. i. a majoratusokot vagy egész kiterjedésében, vagy az intézet káros kiváltságának elvét nem sértő csekélyebb korlátozásokkal fentartani, másika pedig végkép s általánosan eltörültetni kivánták; – volt még egy harmadik is, mely oda nyilatkozott, hogy a majoratusokat a familia tagjainak örökösödési sorára nézve megtartja ugyan, de semmi privilegalis természetet nem ád az ily javaknak, hanem más ősi javakkal tökéletesen egy categoriába helyhezteti, ugy, hogy adósság fejében a hitelezők minden késedelem nélkül exequáltathassák, sőt a majoresco el is adhassa ugy, mint más ősi jószágot. – Ezen vélemény értelmében DUBRAVICZKY tőn inditványt; – hasonlón szólottak Pázmándy, Kocsi-Horváth, Markovics (Posega). Szalopek, nem különben Beöthy és Szucsics is, kik előre is nyilatkoztatták ki, hogy ha ezen vélemény nem győzne, közelébb ál küldőik akaratjához a fideicommissumoknak általános eltörlése, mint törvényt, igasságot, hitelt gázló privilegiált természetökben fentartása. Igy álottak a jövendő nagy fontosságu végzésnek elementumai, midőn hoszas vitatások után, voxolás sürgettetett. Az elnökségí szavazatra ezen kérdést ajánlá. Eltöröltessenek e általában a majoratusok? – De sokan, kivált kik az érdeklett gyökeres megszoritást pártolák, aggodalmat éreztek ezen kérdés felett; – mire nézve, midőn némi tanakodás folynék, SZLUHA (ki egyébiránt – a mint gondolhatni – erősen védelmezé a majoratusokat) felszólamlott, hogy ő mindenekelőtti kérdésnek azt látja: megáljon e a redactio, vagy nem? mert ha a redactio megál, s e szerint az eddigi majoratusok fentartatnak, jövendőre pedig 500 telek mennyiségig szintén megengedtetnek, magában megszünik minden további kérdés; – ellenben ha megbukik a redactio, azoknak, kik ezt védelmezék, szabad kezök lészen a módosítások közül választani. Szluhának ezen javaslatát azok, kik az általános eltörlés mellet szólottak, két kézzel fogadták; ellenben Andrássy és Aczél kikeltek ellene. – ANDRÁSSY csudálkozott, hogy pártolhat a másik fél ily általános kérdést, s nem gondolja, hogy valamit nyernének általa. – DEÁK annak jeléül, hogy részökről semmi speculatio nem fekszik a kérdéshez való ragaszkodás alatt, elégnek látja Esztergom követét arra figyelmeztetni, hogy Fejér megye követétől került az inditvány.* A kérdés tehát elfogadtatott, s ez által nem csak az eltörlés baráti, de még azok is egyesültek a redactio ellen, a kik csak igen csekély s épen nem lényeges módositást kivántak, p. o. 500 telek helyett 100 telket s a t. ugy, hogy maga Andrássy is kénytelen volt a redactio ellen szavazni. – Minek következésében csupán Abauj, Szepes, Heves, Bereg, Ugocsa, Mármaros, Csongrád, Arad, Torontál, Nyitra, Fejér, Turócz és Szerém, öszesen 13 megye pártolá a szerkeztetést. – B. SZTOJKA Marmaros részéről a szerkeztetésre voxolt ugyan, mert utasitása parancsolta; de miután maga a redactio motivatiója is nyilván elösmeri, hogy az intézet belső mivoltában rosz és káros,* kivánja, ne áljon meg a szerkeztetés: igy majd tennen meggyőződését fogja követhetni. – Sáros és Baranya követei jelen nem lehettek; – és igy a többi 35 megye, s a szabad kerületek voxával az határoztatott, hogy a szerkeztetés nem ál.
Célzás arra, hogy mind az esztergomi Andrássy, mind a fehérmegyei Szluha a legszélsőbb konzervatív követek közé tartozott.
V. ö. a 6. jegyzettel.
Második kérdésnek már most ezt tette fel az ELÖLÜLŐ: a mostan fenáló majoratusok megáljanak e, vagy pedig végkép eltörültessenek? Ezen kérdésre nézve DUBRAVICZKY, PÁZMÁNDY s a velök egyetértők ismét megtették észrevételeiket, s kérték a RRet, hogy a megálást pusztán ne tegyék kérdésbe. De a töbség ugy vélekedett, hogy először tudni kell, ha megál e a majoratus, azután következnék a másik kérdés, t. i. minő feltételek alatt ál meg? A kérdés tehát jóváhagyatván, a majoratusok megálására voxoltak: Poson, Nyitra, Liptó, Hont, Fejér, Moson, Esztergom, Turócz, Szerém, Abauj, Zemplén, Zabolcs, Szepes, Gömör, Heves, Bereg, Ugocsa, Csongrád, Arad, Torontál, Krassó, Horvátország, összesen 22 megye; ezek közt többen, mint: Poson, Liptó, Gömör, Horvátország gyökeres megszoritással. Komárom, Bács, Bihar, Pozsega, Verőcze (s fentérintett 3-ik felekezet) voxaikat felfüggesztették. – PEST a dolognak ezen álásában, midőn küldői kivánságát ki nem viheti, utasitása czélzatának szellemében eltörlésre voxolt. – VESZPRÉM igy: „Mint privilegialis jószág szünjék meg, mint dispositio inter familiam maradjon. Máskép nem voxolhatok. Csináljon az elnökség voxommal, a mit akar." – Ellenben a fenáló majoratusoknak is örökös eltörlésére voxoltak: Trencsén, Sopron, Vass, Nógrád, Zala, Somogy, Bars, Győr, Zólyom, Tolna, Árva, Ung, Szatmár, Borsod. (Több kárt tett a majoratus, mint a Templariusok szerzete! – el kell törülni!!) Torna, Marmaros (hangos éljen között,)* Békés, Csanád, Temes v[árme]gyék; és igy Pest megyével 20 v[árme]gye, s a Jászkun s Hajdu kerületek. – Igy lobogott a dolog kétség között. Most BENCSIK azokat szólitá fel, kik voxaikat felfüggesztették. – VESZPRÉM kijelenté, hogy ő országos ülésig nem voxol. PÁZMÁNDY igy szólott: küldőimnek czélzata az volt, hogy elvétetvén a majoratusok privilegiált természete, az adósságokért való birói foglalások és eladások utján országunk tőlök lassanként megszabaduljon. El nem érhetvén a lassu megszünésre vezető módokat, utasitásom lelkét követem, s eltörlésre voxolok. – Hasonlón voxoltak: Szucsics (Bács), Markovics (Pozsega), Szalopek (Verőcze) és Beöthy (Bihar). – E szerint 5 megye járulván még a fentebbi 20 megyéhez és két kerülethez, BENCSIK igy mondá ki a végzést: A Majoratusok és Senioratusk örök idökre eltörültetnek.
V. ö. a máramarosi követ, Sztojka előbbi felszólalásával.
Zajos éljen! kiáltások fogadták ezen elnöki jelentést, s örvendő zajgás kiséré a teremből vidorult arczu képviselőjit nemzetünknek, kik bajjal győzhetvén, reménylék, hogy az emelkedő közvélemény erősödve fogja fentartani, mit emez europai kérdésben végeztenek.
