a) Kossuth az örökváltság vitájáról.

Teljes szövegű keresés

a)
Kossuth az örökváltság vitájáról.
Posony, November 12-én, 1834.
Tegnap előtt, November 10-én tarták a KK és RR 255-ik országos ülésöket. Napirenden volt az Urbéri V-ik t. cz. 2-ik szakasza: Az örökös váltági kötésekről. Mióta nemzetünk kivergődvén a harczviharok tartó részeiből, törvényhozói gondoskodását belső boldogságának kifejtésére forditá, lelkes képviselői még soha sem szólamlottak fel ily roppant erővel a nép ügyében, mint tegnap előtt. Kételkedem, valjon a történetek évrajzai képesek e példát mutatni, hogy egy tisztán kiváltságolt elemekből alkotott törvényhozó gyülekezet, mellyet sem külső, sem belső erőszak nem nógatott s csupán az igazság s emberiség magas érzelmei ösztönöztenek, illy nemes lelkesedéssel lépett volna fel valaha a nép mellet. A szivetlelket rázó gazdag gondolatok, a rózsa szinü elmésség, a hideg észnek élesen metsző itéletjei, a vivott ügynek szentségétől melegitett férfias merészség s a szónoklatnak minden bájai reggeli 10 órától folyvást nyolczad fél egész órákig egymást felváltva küzdének, mig végre estvéli 5 1/2 órakor diadalmasan lépett ki a nép ügye a Genie s talentum hullámzó tengeréből. Szabad legyen reménlenünk, hogy ennyi erőnyilatkozás nem vész el gyümölcstelen!

 

 

Arcanum Újságok
Arcanum Újságok

Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem

Arcanum logo

Az Arcanum Adatbázis Kiadó Magyarország vezető tartalomszolgáltatója, 1989. január elsején kezdte meg működését. A cég kulturális tartalmak nagy tömegű digitalizálásával, adatbázisokba rendezésével és publikálásával foglalkozik.

Rólunk Kapcsolat Sajtószoba

Languages







Arcanum Újságok

Arcanum Újságok
Kíváncsi, mit írtak az újságok erről a temáról az elmúlt 250 évben?

Megnézem